Új Néplap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-21 / 221. szám

ALMA MATER Mai lapszámunkban a szolnoki Tiszaparti Gimnázium és Hu­mán Szakközépiskolát mutatjuk be. 4. oldal Pénzbírság a füstölőknek Szigorodnak a „dohányzás-ellenőrzések” Megyei információ Vége van a türelmi időszak­nak a nemdohányzók védel­méről szóló törvény végre­hajtásával kapcsolatban: az ÁNTSZ sűrűbb és szigorúbb ellenőrzéseket ígér e téren. Rendszeresen ellenőrzik a jövő­ben a tisztiorvosi szolgálat mun­katársai a közintézményekben és a munkahelyeken azt, hogy nem szegték-e meg a dohányzási tilal­mat, vagy nem mulasztották-e el a dohányzóhely kijelölését, s az eddigieknél gyakrabban rónak ki nagy összegű egészségvédelmi pénzbírságot a nemdohányzók védelméről szóló törvény kap­csán. Mint dr. Kovács Lászlótól, az ÁNTSZ megyei intézetének veze­tőjétől megtudtuk, az ellenőrzé­sek szigorítása alól természete­sen nem lesz kivétel Jász-Nagy- kun-Szolnok megye sem. Nálunk ugyanúgy várható a törvény vég­rehajtásának, betartásának ellen­őrzése, mint országszerte. Ez már csak azért is indokolt ­hangsúlyozta a megyei tisztifőor­vos —, mivel a jogszabály 1999. november elsejei életbe lépése óta bőven volt idő a végrehajtás­ra mind az önkormányzatoknál, kórházaknál, vendéglátó-egysé­geknél, munkahelyeken. Vége a türelmi időszaknak: ahol kell, ko­moly pénzbírságot alkalmaznak. Megyénkben eddig csak két esetben éltek az egészségvédelmi bírság lehetőségével, inkább csak figyelmeztettek, ám a tapasztala­tok szerint számos helyen még­sem tartják be a törvényben elő­írtakat. Á megyei tisztifőorvos ki­emelte, hogy nagyon fontos len­ne a pedagógusok, egészségügyi dolgozók, munkahelyi vezetők példamutatása a nemdohányzók védelméről szóló törvény betar­tásában, ám az a tapasztalata, hogy ahol a vezető dohányzik, ott engedékenyebbek, elnézőb­bek a törvény végrehajtásával szemben. Kifogásolta: ha például diákot érnek tetten, mert nem megengedett helyen dohányzik, nem tudnak vele szemben szank­cióval élni, mivel a fiatalok e vét- ségért nem büntethetők. boy Hírek CSEKÉLY BÜNTETÉS. Csu­pán mintegy félmillió forintot fizetett be az államkasszába az a száztizenhárom járműveze­tő, akiket a szerdai, a 4-es főút teljes hosszát érintő közleke­dési ellenőrzés során szabály- sértésen kaptak a megyei rend­őrök. A helyszíni bírságok zö­mét gyorshajtás miatt szabták ki az arrajárókra. Az akció hat órás ideje alatt mindössze hu­szonkét feljelentés született. Ennek többsége azért, mert a szajoli útkereszteződésben pi­roson hajtottak át a sofőrök. Az ellenőrzés ideje alatt nem työrtént baleset a főút me­gyénket átszelő szakaszán. KÖZVILÁGÍTÁS CSERE. Ok­tóber közepéig lecserélik Jászjákóhalmán a köztéri lámpatesteket, s energiataka­rékos égőket helyeznek el a kandeláberekben. Az önkor­mányzat az elkövetkező öt évben havi 230 ezer forintot fizet a munkákért, de az ösz- szeg kifizetése az eddigiek­hez képest nem jelent többlet kiadást, mert a takarékosan üzemelő égők miatt várható áramdíj csökkenése fedezi a különbséget. ÚJ KÚTFEJ. Hamarosan új kútfejet és szivattyút kap a mezőtúri uszoda. Az önkor­mányzati képviselő-testület legutóbbi ülésén úgy döntött, anyagilag is támogatja a közel egymillió forintos beruházást. Földgázra várnak a falvak Infrastruktúra Ha minden jól megy, akkor már csak egy évig kell me­gyénk kilenc települése la­kóinak az igen drága, köb­méterenként 295 forintos tar­tályos PB-gázzal fűteniük. Az olcsóbb megoldás ugyanis már körvonalazódik... Mint azt már többször is megír­tuk, az év elején jelentősen meg­emelkedett az úgynevezett falu­gáz, azaz a PB-gáz ára. A köbmé­terenkénti 295 forintos tartályos gázzal megyénkben kilenc tele­pülésen fűtenek. Egészen ponto­san nem fűtenek, mert az igen magas költségek miatt a lakosok visszatértek a hagyományos fűté­si módokhoz. A települések már az év elején panasszal fordultak a megfelelő fórumokhoz, hogy kiválthassák a falugázt, leginkább persze a sok­kal olcsóbb földgázra. Az ügy elő- remozdítása érdekében az érin­tett helységek országgyűlési kép­viselői lobbizásba kezdtek, és többszöri levélváltás, parlamenti felszólalás után a kormányzat na­pirendre is tűzte a helyzet megol­dását. így kapcsolódott be a mun­kába a belügyi, a gazdasági és a pénzügyi tárca. Mint azt Sáfrány Gábor, az ügy­ben érintett Nagyrév alpolgármes­tere, a kilenc település érdekeit összefogó gesztor lapunknak el­mondta, kedden részt vett a parla­ment gazdasági bizottságának ülésén, ahol a honatyák először tárgyaltak konkrét számokkal. _______________IFOLYTATÁM AZ 5.0LOALQHI CÉ LHOZ ÉRTEK A KÖNYVEK. A Duna Televízió „Könyv, amely célhoz vezet” című segélyakciója ke­retében 15 ezer könyv gyűlt össze, amiből 300-300 kötetet kapott a tiszaburai általános iskola és a helyi Roma Közösségi Ház. Tegnap adták át, a főleg roma közösségeken segíteni kívánó adományt. A gyere- kek öröme bizonyíthatja, hogy valóban célhoz értek a könyvek.___________________fotó: percze miklós Se nyugalom, se építkezés Folytatódik az égetőmű körüli vita Kengyel Csupán néhány kitűző karót találtak a törökszentmiklósi építési hatóság szakemberei a Kengyel határába terve­zett hulladékmegsemmisítő helyén. A faluban még a nyár elején terjedt el a hír, hogy engedély nélkül elkez­dődött az építkezés. A plazmaenergiás hulladék-meg­semmisítő megépítése ellen esz­tendők óta hadakozó Kengyeli Gyalogos Egyesület figyelmét a falu lakói nyár elején hívták fel arra, hogy a beruházó Green World Kft. telephelyén tolólapos földmunkagépek dolgoznak. A környezetvédők - engedély nél­küli építkezést sejtve - az önkor­mányzathoz és a közigazgatási hivatalhoz fordultak. A felsőbb hivatal kérésére a tö­rökszentmiklósi építési hatóság július elején ki is szállt terep­szemlére, és megállapította: csak gyomtalanítást végeztek a kft. te­lephelyének területén. A helyszí­ni szemle ellen azonban a Ken­gyeli Gyalogos Egyesület kifogást emelt, mert azon nem vehettek részt. A tegnap - a közigazgatási hi­vatal kérésére - megismételt te­repszemlére már minden érintett meghívást kapott. A helyi önkor­mányzat, a hatóság, az egyesület képviselőit és a környező földtu­lajdonosokat azonban munkagé­pek helyett csak derékig érő gaz fogadta. Építkezésnek még nyo­mát sem találták a szakemberek. Pontosabban néhány kitűző ka­ró feltűnt a gazban, ám a szak­emberek szerint azok kihelye­zéshez nincs szükség építési en­gedélyre. A szakhatóság munkatársa ér­deklődésünkre elmondta, jelen­leg nincs náluk a Green World Kft. által benyújtott építési kére­lem. Az elvi építési engedély ké­relmet már korábban visszavonta a kft. Veres Istvánnétól, a környezet- védő egyesület vezetőjétől meg­tudtuk: még mindig nem került pont annak a pernek a végére, amelyet a környezetvédelmi ha­tóság engedélye kapcsán indítot­tak. _______________(FOLYTATÁS AI 5. OLDALON) Na rkócsempész a balkáni gyorson Rendőrségi információ Kábítószercsempészt lepleztek le a rendőrök szerdán késő este a Budapestről Szolnok irányába közlekedő Transbalkán nemzet­közi gyorsvonaton. A Készenléti Rendőrség jár­őrei egy lengyel állampolgársá­gú férfira figyeltek fel a vonaton, akinek igazoltatás után a táská­jából két gyanús csomag került elő. A 48 éves férfi nem tudott elfogadható magyarázatot adni a zacskók tartalmáról, és mivel kábítószerre gyanakodtak a rendőrök, leszállítptták Szolno­kon a vonatról, s értesítették a főkapitányság vizsgálati osztá­lyát. A vegyész szakértő vizsgá­lata szerint az 1206 gramm sú­lyú csomagok heroint tartal­maznak, ezért a férfit kábító­szerrel való visszaélés bűntet­tének alapos gyanúja miatt őri­zetbe vették és büntetőeljárást indítottak ellene. Ipari park Szászberekén Gazdaság Liza szimata volt a legjobb Három szolnoki rendőr és kutyája szerepelt legeredményesebben az országos versenyben A múlt héten rendezték meg Duna­keszin, az ORFK Kutyavezető-kép­ző Iskolában a rendőrség kutya-ve­zetőinek országos minősítő szem­léjét. Megyénket három rendőr és három kutya képviselte a versenyen. Egyéniben orszá­gos első helyezést ért el a keresőkutyák kategóriájában Kerepesi József nyugalma­zott zászlós Liza nevű 12 éves kutyájával. A nyomkövetők versenyében negyedik lett Válé Máté főtörzsőrmester, a 7 éves Ajax közreműködésével, Csík János törzszászlós hű társával, Mágussal pedig tizenegyedik lett a járőrkutyák megmé­rettetésén. Kerepesi József és kutyája - mint már sok más alkalommal -, ezúttal is bebizo­nyították: mindent tudnak a szakmáról. A már nyugdíjasként alkalmazott rendőr négyéves kora óta foglalkozik kutyákkal, akkor kapta első kedvencét. Lizával, akit A három német juhász (balról) Mágus, Liza és Ajax a versenyen nyert trófeáik sokaságában fotó: csi. agg kora miatt „öreg asszonyként” emleget, tíz éve dolgoznak együtt kábítószer-kereső „csapatként”. A verseny eredménye a kutya és a kutya­vezető összmunkájának köszönhető. Liza bebizonyította, hogy az orra idős korára sem „kopott” meg. A szakértő szerint az idős állatoknál elsőként a látás, majd a hal­lás gyengül meg és csak utoljára „megy el’ a szaglásuk. A járőrkutyák vüága egészen más. Cs János, aki Fegyvemeken ügyel a közbiztc ságra, megbízható segítőtársként gond járőrtársára, az élete fénykorában lévő Ú- gusra. A rendőr nem tagadja: két évi k-ös munkájuk során az eb többször is kisetet­te már szorult helyzetekben. A jó jáfku- tyának „mozgékony” az agya - tudatuk meg. Ez azt jelenti, hogy az adott stáció miatt felspannolt állat, jól fegyelrr-hető, lecsillapítható. Válé Máté úgy véli, a bűnesetek1^ ré­szénél sikeresen lehetne „bevetni’ nyom­követő kutyákat. Jelenleg azon11 ő és Ajax nem tagja a főkapitányságirrónyo- mos csoportjának. Ennek -lint sok egyébnek -, anyagi okai vanna hoy A Széchenyi Terv keretében Matolcsy György gazdasági miniszter szeptember 15-én hozott döntése alapján öt újabb pályázó, köztük Szász­berek nyerte el az ipari park címet A Szászbereki Integrált Környe­zetvédelmi Ipari Park Kft.-t a község önkormányzata és a Víz- és Csatornaművek Rt. alapította azzal a szándékkal, hogy megfe­lelő infrastruktúrával rendelkező területet kínáljon az új, munka­helyteremtő beruházásoknak. A társaság a környezetvédelmi-, valamint az élelmiszeriparban tevékenykedő vállalkozások lete­lepítését tervezi, az ezek műkö­dését elősegítő logisztikai, keres­kedelmi és ipari szolgáltató funkciókkal. A szászberkiek re­mélik, hogy az ipari parkban öt év alatt 15 vállalkozás talál ott­honra, melyek megközelítően hatszáz munkahelyet létesítenek majd. L.Z.

Next

/
Thumbnails
Contents