Új Néplap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-18 / 218. szám

2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2001. Szeptember 18., kedd __________Hírek__________ ÁD ER JÁNOS, az Ország- gyűlés elnöke hétfőn Helsinki­ben találkozott Paavo Lipponen finn kormányfővel. A megbe­szélések fő célja a magyar-finn parlamenti kapcsolatok bővíté­se, illetve a Magyarország euró­pai integrációjával összefüggő kérdések megvitatása. SZLOVÁKIÁBAN öt parlamen­ti képviselő kizárásával folyta­tódtak a hét végén a nacionalis­ta ellenzéki erőn, a Szlovák Nemzeti Párton (SNS) belül zajló csatározások. A szenvedé­lyes magyarellenességéről hír­hedtté vált SNS-elnöknő, Anna Malíková azt a nála is magyar- ellenesebb korábbi elnököt, Ján Slotát zárta ki a pártból, aki két éve arra buzdította hallgatósá­gát, hogy üljenek harckocsiba és rombolják földig Budapestet. Kettejük csatározása a jelek szerint oda vezet, hogy a prog­ramszerű magyarellenességre épülő párt teljesen szétesik. Slota a történtek után máris jelezte: új nemzeti párt meg­alakítását mérlegeli. MOSZKVA megerősítette, hogy a jövő hét keddjére, szeptember 25-re halasztották a tavaly augusztus 12-én balesetet szen­vedett és elsüllyedt Kurszk atom-tengeralattjáró kiemelését. CSEHORSZÁGBAN hétfőn ismét kikapcsolták a temelíni atomerőmű első reaktorát, amely szombat óta próbaüzem­ben működött, és vasárnap, egyhetes karbantartás után, új­fent áramot adott a villamos hálózatba. Milan Nebesár, az atomerőmű szóvivője elmond­ta, hogy a reaktort úgynevezett dinamikus próbának vetették alá, és eközben kellett kikap­csolni, a turbinánál lecsökkent olajnyomás miatt. A VAJDASÁGBAN hétfő dél­előtt közutakat és határátkelő­ket zártak le a mezőgazdasági termelők, tiltakozva a napra­forgó alacsony felvásárlási ára miatt. A tömeges megmozdu­lást a vajdasági földművelők független szakszervezete szer­vezte, tiltakozásul a hatóságok ajánlata ellen, amely kilónként 12 dinárban - mintegy 50 forintban - állapította meg a napraforgó felvásárlási árát. A HÉT VEZETŐ ipari hatalom (G7) pénzügyminiszterei EU- Uletékesek szerint szeptember végén nem Washingtonban, ha­nem Olaszországban találkoz­nak. Egy magas rangú uniós al­kalmazott hétfőn Párizsban úgy nyilatkozott: a pénzügyminisz­terek találkozóját annak ellené­re megtartják, hogy a Nemzet­közi Valutaalap (IMF) és a Vi­lágbank szeptember 28-i kez­déssel tervezett őszi ülésszakát elnapolják. A KÁRPÁTALJAI Magyar Kul­turális Szövetség (KMKSZ) azt szeretné, ha a jövő évi ukrajnai parlamenti választásokon is megmaradna a magyar többsé­gű beregszászi választókerület. Abból kiindulva, hogy a kárpát­aljai magyarság képviseletének lehetősége csupán a vegyes vá­lasztási rendszerben biztosít­ható, a testület fontosnak tartja a jelenlegi választási törvény alapelveinek megőrzését, illetve azt, hogy a törvény továbbra is szavatolja a nemzetiségi elv figyelembevételét a választó- kerületek kialakításánál - áll a KMKSZ nyilatkozatában. LEGKORÁBBAN csütörtökön születik döntés arról, hogy a magyar Mól Rt., vagy az oszt­rák OMV vehet-e meg 17,6 szá­zalékot a lengyel PKN Orlen országos olajipari társaságból; szerda éjfélig a két céggel pár­huzamosan folynak a tárgyalá­sok - közölte hétfőn a lengyel kincstárügyi miniszter. ______■ Ké szülődés a válaszcsapásra Oszama bin Laden tömegpusztító fegyvereket akar vásárolni Washington George Bush amerikai elnök vasárnap a Camp David-i üdülőből a Fehér Házba való visszaérkez- tekor újságíróknak azt mondta: az Egyesült Álla­mok éberen figyel, felkészült az esetleges újabb terrortámadások eshetőségére. Dick Cheney alel- nök az NBC tévéhálózatnak adott nyilatkozatá­ban ígéretet tett arra, hogy alaposan felülvizsgál­ják, milyen forrásokat használhat és milyen mű­veleteket hajthat végre a jövőben az amerikai tit­kosszolgálat a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemben. Cheney szerint a Központi Hír­szerző Ügynökségnek, a CIA-nek nagyobb önál­lóságot kellene adni annak eldöntéséhez, milyen fedett akciókat indítson a terroristák ellen. Az Egyesült Államok vezetése az egész embe­riséget fenyegető biológiai fegyverekkel tervezett terrortámadásokra számít, amelyek nagyobb és súlyosabb veszteségeket okozhatnak, mint a re­pülőgépekkel elkövetett öngyilkos merényletek. „Bárhol és bármikor számíthatunk terrorista­támadásra: vegyi és biológiai fegyverekkel, illet­ve rakétákkal fenyegetnek bennünket” - jelentet­te ki Donald. Rumsfeld amerikai védelmi minisz­ter. Hozzátette: az Egyesült Államok több államá­ban is rejtőzködnek olyan terroristaszervezetek, amelyek rendelkeznek vegyi, illetve biológiai fegyverekkel. Rumsfeld szerint Washingtonnak arról is tudomása van, hogy Oszama bin Laden szaúdi milliárdos terroristavezér tömegpusztító fegyvereket próbál beszerezni. Iszlámábád Hivatalos pakisztáni küldöttség érkezett hétfőn a dél-afganisztáni Kandahárba, hogy rábírja a tálib vezetést: adják ki Oszama bin Ladent. A delegá­ció a megérkezése után azonnal tárgyalásokat kezdett Vakil Ahmad Muttavakillal, a nemzet­közileg el nem ismert tálib kormányzat külügy­miniszterével. A küldöttség a program szerint tárgyalni óhajt Mohammed Omar mohával, a tálibok legfőbb vezetőjével is. Pakisztán riadókészültségbe helyezte hadse­regét, miközben Kína - menedékkereső terroris­ták érkezésétől tartva - szigorúan ellenőrzi, illet­ve részlegesen le is zárta pakisztáni határát. A radikális pakisztáni iszlám pártok koalíciója országos sztrájk- és tiltakozó kampányt hirdetett, miután az iszlámábádi kormány támogatásáról biztosította az Egyesült Államokat a múlt keddi terrorakciók ellen tervezett megtorló akciókban. A Lahorban összegyűlt több mint 30 párt képvi­selői megállapodtak abban, hogy tanácsot hoz­nak létre „Afganisztán és Pakisztán védelmére”, és kijelentették: minden, Afganisztán elleni ame­rikai támadást Pakisztán elleni támadásnak mi­nősítenek, és figyelmeztették a kormányt, hogy az Egyesült Államokkal való együttműködés akár polgárháborút is vonhat maga után. A pár­tok péntektől tervezik a sztrájkokat és a tünteté­seket, hogy Pervez Musarraf tábornok-elnököt rá­bírják az Egyesült Államok támogatásáról szóló döntésének visszavonására. Mintegy ötven amerikai szakértő, köztük a kü­lönleges szolgálatok több tagja érkezett Iszlámá­bádba a péntekre virradó éjszakán, hogy a terro­ristaellenes háború előkészítésével kapcsolatos együttműködésről tárgyaljon a pakisztáni hír­szerző szolgálatok illetékeseivel. Közben hozzá­vetőleg ezer amerikai katona érkezett az utóbbi napokban Egyiptom területére, hogy részt ve­gyen az arab országban az október nyolcadikával kezdődő nagyszabású nemzetközi hadgyakorla­ton, amely a Bright Star (Fényes csillag) fedőne­vet viseli - jelezték nyugati diplomáciai források. Kabul Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint Afganisztánban az emberek tömegével hagyják el lakóhelyüket, és útban vannak a pa­Tömegesen menekülnek az afgánok fotói europrem/epa Svédország és Magyarország azonosan ítéli meg az Egyesült Államok elleni múlt heti terrortámadá­sokat és következményeiket - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter azt követően, hogy hétfőn Budapesten tanácskozott svéd partnerével, Anna Lindh-del. A svéd külügyminiszter asszony le­szögezte, hogy országa soha nem volt semleges a terrorizmus elleni küzdelemben. kisztáni, illetve az iráni határ felé. A jelentő­sebb városokat eddig összesen több tízezren hagyták el. Moszkva Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn kedvelt üdülőhelyére, a Fekete-tenger partján fekvő Szocsiba utazott néhány napra. A Kreml szóvivő­je arra a kérdésre nem volt hajlandó válaszolni, hogy Putyin kizárólag pihenni utazott-e Szocsiba, vagy esetleg munkatalálkozókat is tart. Moszkva nem zárja ki, hogy az amerikaiak használhassák támaszpontjait a közép-ázsiai volt szovjet köztársaságokban az Afganisztán elleni megtorló csapások esetén - mondta hétfőn az orosz fővárosban John Bolton amerikai külügyi államtitkár. Az EU-tagországok pénteken valószínűleg rend­kívüli csúcstalálkozót tartanak az Egyesült Államok elleni támadás után kialakult helyzet megvitatására - közölték hétfőn Brüsszelben az EU soros belga elnökségéhez közel álló források. New York Mindössze három saroknyira a Világkereskedel­mi Központ iker-felhőkarcolójának romjaitól hét­főn újra megnyílt a New York-i értéktőzsde (NYSE), a világ legnagyobb értékpiaca. Az ame­rikai szövetségi jegybank, a Fed közvetlenül a nyitás előtt fél százalékpontos, 3,5 százalékosról 3 százalékosra történt alapkamatláb-csökkentés- sel igyekezett serkenteni a befektetők érdeklődé­sét és növelni bizalmukat. Az esetleges részvény­árfolyam-zuhanások elkerülése érdekében számos nagyvállalat is előre bejelentette, hogy nagy mennyiségben kíván felvásárolni saját rész- vényeiből. _______________________________■ Fo gynak a magyar diákok A státustörvény egyelőre nem befolyásolja az erdélyi beiskolázást Romániában az idén 2000-hez képest mintegy félezerrel keve­sebben kezdik el az első osztályt magyar tannyelvű általános is­kolában - írta hétfői számában a Krónika című erdélyi napilap. Bukarest Murvai László, a román oktatási minisztérium igazgatója elmond­ta a lapnak, hogy a tárca hozzáve­tőleges adatai szerint 14850 ma­gyar kisiskolás kezdi az első osz­tályt, ami 450-500 fővel jelent ke­vesebbet a tavalyi létszámnál.- Végleges adataink csak no­vemberben lesznek, azt azonban tudjuk, hogy a magyar nemzeti­ségű első osztályosok létszáma követi a gyermekek számának el­múlt években tapasztalt apadá­sát. Ezt a csökkenési Vendet főleg a romániai magyar közösségen belül tapasztalható születési ráta mérséklődése eredményezi - hangsúlyozta Murvai. Romániában jelenleg 1 millió 75 ezer kisiskolást (1-4. osztályos tanulót) tartanak nyilván, ebből 55 ezer diák folytatja tanulmá­nyait magyar tagozaton. Az okta­tásügyi minisztérium igazgatója szerint azonban van remény arra, hogy az ötszázalékos arány elérje a 7,1 százalékot, vagyis a magyar lakosságnak az ország összlakos­ságához viszonyított számará­nyát. Murvai úgy vélte, hogy a stá­tustörvény által előre jelzett ked­vezmények egyelőre nem befolyá­solják látványosan a romániai ma­gyar beiskolázást, mivel az erdélyi szülők többsége még tájékozatlan a kerettörvény nyújtotta gyakorla­ti haszonnal kapcsolatban. A magyar nyelven tanuló ma­gyar nemzetiségű iskolások szá­mának növeléséhez értelemszerű­en az kell, hogy a szülők magyar tannyelvű iskolába írassák tanul­mányaikat megkezdő gyermekei­ket, illetve vissza kell hódítani a magyar oktatás számára azokat a diákokat, akik jelenleg már román osztályokban tanulnak. _______■ ÁL LÁSPONT BERKI IMRE Katonadolog A megboldogult Varsói Szerződés korában a sorozóbizottság nem sokat vacakolt a sorköteles ifjonccal. Abban az öltözet­ben, ahogy annak idején a világra jöttünk, a szigorú szemű orvosok elé álltunk, néhány formális nyelvnyújtás és sóhaj­tás után már ütötték is be az „alkalmas” pecsétet a katona­könyvbe. Olyanról, hogy pszichológiai vizsgálat, nem is hal­lottunk. A lelki problémák senkit nem érdekeltek. Szociális gondok sem voltak. Akit tehát sorozásra invitáltak - legyen nyeszlett vagy fóbiás az illető -, az biztos lehetett abban, hogy nem marad ki a haza szent szolgálatából. Akik mégis elkerülték hazafias a kötelezettségek teljesítését (nem keve­sen), azok a protekciósok voltak. A helyzet mára megváltozott. Alaposabban megvizsgálják a katonakorúvá serdült legényt. Kimerítő orvosi ellenőrzés után jön a pszichológiai vizsgálat, majd egy bizottság a delik­vens szociális helyzetéről is tájékozódik. A rostán sokan ki­hullanak. Ha nyeszlett az illető, ha fóbiája van, netán homo­szexuális, esetleg családfenntartó - rögtön megkapja az „ide­iglenesen alkalmatlan” minősítést, vagy véglegesen kiszupe- rálják. Ezért aztán nem csoda, hogy a sorozáson részt vevők több mint felére nem számíthatunk a haza védelmében. Biztos, hogy a mai fiatalok nem nyeszlettebbek, nem fóbiá- sabbak az előző generációnál. Szociális indokaik sem nyo- mósabbak. Egyszerűen „okosabbak”! Pontosan ismerik azo­kat a réseket, amelyeken ki lehet bújni a szolgálati kötelezett­ségek alól. Orvos, pszichológus ismerőseim mondták, hogy félnek a most kezdődött sorozástól. A jelöltek trükkjeit már jól isme­rik, egyre kevesebb az esély az átverésre. Ez a sorozás még­is más, mint a tavalyi volt. Most két újabb motivációval kell számolni. Az egyik, hogy az alkalmasnak nyilvánított fiata­lok kilenc hónapos szolgálat elé néznek, aki viszont tavasz­ra tudja tolni a megismételt sorozási procedúrát, az a legrosz- szabb esetben is csak hat hónapra ölt majd magára mundért. A másik - a félelem a katonaságtól. Mit lehet tudni, mi lesz az Amerika elleni terrortámadások következménye? Annyi mindent lehet hallani az esetleges bevonulásokról, a messze földön lehetséges harcokról... Jönnek tehát az új trükkök. Kíváncsi vagyok, a sorozáson megjelentek vagy a bizottságok győznek-e. Várom a sorozás végi statisztikát, az alkalmasok-alkalmatlanok arányát. EGYETÉRTEK: 0640-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0640-330-304 A TÓTH SÁNDOR A kevesebb több? Olykor igaz, olykor nem igaz az állítás: a kevesebb több lett volna. A szőlőtermés esetében is. Tavaly például, amikor szü­ret közben nyilvánvalóvá vált, hogy kevesebb szőlő termett, mint amennyit prognosztizáltak, a felvásárló pincészetek árat emeltek. Némelyikük - a szüret végéig - többször is. Mert a kapacitása kihasználásához mindegyikük elegendő bornak valót akart begyűjteni a termelőktől. Akik ilyenformán, bár kevesebb lett a termés, mint várták, több bevételt értek el a keresleti piac révén. Az idén az ország 22 borvidékén nagyobb szőlőtermésre szá­mítanak a tavalyinál. Kivétel ez alól a Balaton-felvidék, ahol az aszály nem engedte elérni az előzetesen hektáronként 10 ton­nára becsült országos átlagot. Viszont Tokajhegyalján örven­detesen nagy a termés. Persze abba, hogy ami a tőkén van, az hordóba is kerülhessen, még beleszólhat az időjárás. A szep­tember eleji esőzések egyes helyeken - mint például a kunsá­gi, a hajós-bajai és a csongrági borvidéken - rothadásveszélyt idéztek elő, ami nemcsak a minőséget, hanem a mennyiséget is érintheti. A három alföldi borvidéken egyébként - mint or­szágosan - a tavalyinál mintegy. 10 százalékkal magasabb sző­lőtermésre számítanak, vagyis hektáronként 10,5 tonnára. Az alföldi borvidékeken már zajlik a szüret. Sajnos a mustok cukorfoka egyes fajtáknál jobb is lehetne, és hiányos a sav­tartalom is. A Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa enge­délyezi a savhiány pótlását azoknak a hegyközségeknek, ame­lyeknél ez indokolt. Az induló felvásárlási árak az egri borvidéken éppúgy fe­szültséget váltottak ki a termelők körében, mint a sík vidéki gazdáknál. Az alföldi borvidékeken 32-34 forintos árakkal in­dult a fehér borszőlők felvásárlása. Ez mélyen az önköltség alatt van, hiszen idén 400 ezer forint fölött volt egy hektár művelési költsége. Kiskőrösön országos szőlőtermelői fóru­mon próbáltak állami segítséget kicsikarni. A Kunsági Bor­vidék Hegyközségi Tanácsa Orbán Viktornak írt levelet, álla­mi beavatkozást kérve. Várják a választ. EGYETÉRTEK: 0*00-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-00-330423 TELEFONÁLJON!!), ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430as telefonszámon meghallgathatja. A hívás dija: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. BUSZBALESET. Legalább öt diák vesztette életét és negyve­nen sérültek meg hétfő reggel Svédország középső részén egy közlekedési balesetben. A Stockholmtól 300 kilométerre északra fekvő Sundsvall köze­lében egy autóbusz és egy fű­részáruval megpakolt teher­gépkocsi ütközött egymással. Az ütközésben a buszon utazó negyvenhét diákból legalább öten életüket vesztették, tizen­nyolcán súlyos, huszonketten pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek, fotó, «uRopssts/EP*

Next

/
Thumbnails
Contents