Új Néplap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-09 / 185. szám
4. OLDAL SZERKESZTŐS ÉG POSTÁJÁBÓL A 2001. Augusztus 9., csütörtök Szegedi bemutatkozás Az augusztus végéig nyitva tartó XXI. Szegedi Nyári Tárlatra - amelyet Bauer István festőművész, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének elnöke nyitott meg - az abonyi Blaskó Sándor „Millenniumi oszlop - Szent István öröksége” nevet viselő munkáját is bezsűrizték. A szobrász nemrégiben a Cifra Palotában állította ki két hasonló témájú alkotását, amelyek díjnyertesek lettek. Jelenleg egy hatalmas méretű mészkőszobrot farag tanyája udvarán. A Vértanúk másolata lesz egy leromlott állagú, romantikus, század eleji emlékműnek, amely eddig 'a római katolikus parókián állt, illetve az M4-es mentén, az abonyi Ceglédi úton. Blaskó Sándor legközelebb szeptember végén a debreceni egyetemen mutatkozik be 51 darabból álló, népi hagyományokból merített munkáival. A pótolhatatlanságról A lap augusztus 2-ai számában olvastam a pótolhatatlan főnökükről'és a fortélyos nyári félelemről. Lenne néhány hozzáfűzni valóm. Mint tudjuk, a főnöki imázs szerves része a pótolhatatlan- ság. Én azt hiszem, sokkal jobban félnek attól, hogy miként veszik majd magukra vissza az átmenetileg levetett pótolhatat- lanságot, mint amennyire eljátsszák, hogy szabadulni akarnak belőle. Hiszen, ha kiderül (és miért ne derülhetne ki), hogy nélkülük is fut a szekér, meginoghat a gondosan felépített tekintély. Ezt a többség bizony nem engedheti meg magának. Több mint 25 éve tartó munkavállalói praxisomból mindössze csak két kivétellel találkoztam. Hogy magukat pótolhatatlannak gondolják, abban mi, beosztottak is vétkesek vagyunk, hiszen olyan erényeket tulajdonítunk nekik, amelyekkel nem is rendelkeznek; volt egy ifjú, tehetséges kolléganőm, akinek szent meggyőződése volt, hogy egykori főnöke segítsége nélkül soha nem szerezhetett volna diplomát. Vitathatatlan, hogy volt szerepe a főnöknek ebben, legfőképpen azonban kolléganőm kitartása kellett hozzá. Bárhol ugyanúgy segítették volna tanulmányait, mégis egy rendkívüli, pótolhatatlan embert látott benne. Végül a félelemről. Igazgat az mindenkit - és nemcsak nyáron. Az tartja a székében a főnököt, s az tart bennünket is a munkahelyen. A nevem helyett is csak a monogramomat írom le, mert az én főnököm is a pótolhatatlanok közé tartozik, én viszont nem... Egyébként, ha valóban pótolhatatlan lenne, nem is írtam volna meg ezt a levelet. _________________SZ. M., SZOLNOK Le selkedők a sírok takarásában Öt éve temettük el édesanyámat. Aki veszítette már el közvetlen hozzátartozóját, tudja, ebben az esetben nem igaz, hogy az idő begyógyítja a sebeket. Sajnos, a szolnoki temetőben uralkodó állapotok még tetézik is az ember fájdalmát. Évek óta lopják a sírra ültetett virágokat és a vázába tett szálasakat is. Már meg sem próbálok értékesebbet ültetni, hiszen az egyszerű, filléres tulipánhagymát is elviszik. Mondom, hozzászoktunk, mégis minden alkalommal elönt a keserűség: Hát, milyen ember az, aki a sírról is képes lopni? Ami az idei nyáron történik a temetőben, az már minden határon túlmegy. Az elmúlt két hónapban három közeli ismerősömet lopták meg. Az elsőnek a táskáját akkor vitték el, amikor egy húsz méterre lévő kúthoz ment, hogy vizet töltsön a vázába. Mire visszaért, csak hűlt helyét találta a táskájának, amiben persze mindene benne volt. A virágos nénimet körülállták és addig beszéltek hozzá, amíg kiemelték a zsebéből a pénztárcáját. A barátnőmnek a biciklijét lopta el egy legény, miután türelemmel kivárta a bokorban, hogy elég messzire eltávolodjon. Felpattant rá, és már ott sem volt. Tudom én, hogy az áldozatok is közrejátszanak abban, hogy károsultakká lesznek, mégsem csak ők a hibásak. Mert kérdem én: hol itt a közbiztonság? Mert közügy ez, hiszen előbb- utóbb mindannyiunknak oda kerülnek a szerettei, és szeretnénk nyugalomban, rettegés nélkül állni az anyánk sírja mellé. Sajnos, a bölcsek kövét nem én őrzöm, a megoldást nem tudom. A tolvajok lelkiismeretére hiába apellálok, így hát azokat kérem, akiknek az a dolguk, hogy vigyázzanak ránk, hassanak oda, hogy a temető a nyugalom helye legyen, ne pedig a félelemé. __________________BALYI ILONA, SZOLNOK NY UGDÍJASAIT LÁTTA VENDÉGÜL. Több száz nyugdíjasát - képünkön a szerszámüzem egykori | dolgozóinak egy csoportja a feleségek társaságában - látta vendégül a közelmúltban a jászberényi Electrolux Lehel Hűtőgépgyár Kft. A meghívás szólt a házastársaknak is. Takács János vezérigazgató köszöntője és az ízletes falatok után operett és magyar nóta szórakoztatta a jelenlévőket._________ ■ Na gyanyám meséje ■ ■ Szépek voltak gyerekkorom nyárestéi. Ha végeztünk a ház körül nagyanyámmal, fogtuk a sámlit és kiültünk beszélgetni kicsit. Azóta elmúlt negyven év, de történeteiből alig felejtettem. Nemcsak azért, mert nagyon szerettem őt, hanem mert úgy tudta azt mondani, hogy mindegyik egy mese volt. Felnőtt életem kanyarulata messze elkerülte az ő világát, de mai napig megmaradt bennem a parasztember iránti alázat. Nagyanyám azokról az időkről szeretett beszélni, amikor az aratás a falu egész népének közös dolga volt még. Sok száz kasza villant egyszerre, s nem számított, ki kocsmáros, iparos vagy tanító, a nehéz munka és a jövőbe vetett hit együvé tartozóvá tette őket. A gépesítéssel ipari jellegű lett a gazdálkodás, működött emberi összefogás nélkül is. Ez volt a mi ifjúkorunk. A rendszerváltás új helyzetet teremtett, reményt adott egy jobb életre, de a suták és tisztességesek csak keveset markolhattak a szétszórható javakból. Kétfelé szakadt a paraszti társadalom. Lettek a gazdagok, akik nem szenvednek semmiben hiányt. Tíz év alatt úgy kinőtték magukat, hogy öt-hat szobás házukban ma legfőbb gondjuk: legyen minden fogáshoz másik étkészlet, évente új autó és tengerparti nyaralás. Akiknek bőrén meggazdagodtak, azokat lenézik. És lettek a szegények. A többség. Akiknek csak a murtka jutott. Hajnaltól napestig túrják a földet kevés haszon fejében, mert amazok, akik tőle megveszik, inkább csak elveszik. Megtehetik, mert a törvények megengedik. De a paraszt- ember már csak olyan, hogy makacsul reménykedik. Reménykedik abban, hogy a földbe hintett mag egyszer neki is jobb sorsot terem, hogy tán csak rendet tesznek már ott odafent ebben eltorzult világban. Szívet szorongató hittel küzd a megélhetésért. Láttam egy öregembert kaszával, a kunsági határban. Mögötte hajlott hátú felesége szedte a markot. Változott-é a világ? És merrefelé? Mintha nagyanyám meséje elevenedne életre... > KOROKNAI KATALIN Levél a miniszternek A búza alacsony felvásárlási ára miatt a Kunszentmártoni Gazdakör tagjai a földművelésügyi tárca vezetőjéhez fordultak. A minisztertől azt várják, hogy a lehetetlenné vált helyzet feloldására sürgősen intézkedjen. Az idei búzáért az önköltségi árnál tonnánként 4-5000 forinttal fizetnek, illetve kínálnak kevesebbet a felvásárlók - panaszolják levelükben a kunszenti gazdák. A helyzetért - jó szándéka ellenére is - nem kis felelősség terheli a kormányt, hiszen a minisztériumnak az őszi alapműtrágyákhoz, a jó minőségű, fémzárolt vetőmag vásárlásához kínált hitelei (kedvező időjárási viszonyok esetén) és nem utolsósorban a gazdák akarata, szakmai tudása alapján mennyiségileg és minőségben legalább közepes, de inkább jó terméskilátások ígérkeztek. A kunszentmártoni térség kivételével ez így is történt. Ezt a tényt a tárca irányítói is tudják, többször hangoztatták is, ennek ellenére sem ők, sem a kormány nem tette meg a szükséges intézkedéseket, kiszolgáltatva ezáltal a gazdatársadalmat a feldolgozóknak, a kereskedőknek, a brókereknek. Az utóbb tett rendelkezések már megkéstek, és a preferáltnak mondott családi gazdaságoknak nem is segítettek. Ma már a mezőgazdaságban felhasznált ipari anyagok (üzemanyag, műtrágya, növényvédő szer, gépek) uniós árakon vásárolhatók, tehát a megtermelt javakra is ezen árakat kell kialakítani, ha kell, akár állami beavatkozással is. Ha a jelenlegi helyzetben nem történik gyors változás (változtatás), a mezőgazdaságból élők helyzete kilátástalanná válik - fogalmaznak a gazdák. A gazdálkodó kunszentiek a minisztertől gyors intézkedést remélnek. A búzáért a felvásárlók az önköltségi árnál tonnánként 4-5 ezer forinttal kínálnak kevesebbet Ésszel a lóerők ellen Az autósoknak egy közelebbről meg nem határozható csoportja mindig siet. Szemrevételezés alapján annyit tudunk róluk, hogy nemüket tekintve megoszlanak, vannak köztük fiatalok és szépek, vannak középkorúak és potrohosak. Ami viszont közös bennük: sok pénzzel és nagy mellénnyel járnak. A városi forgalom rendjéhez ezek az öntörvényű emberek egyre kevésbé akarnak alkalmazkodni. Nekik semmi nem számít, nyugodtan leállnak az út szélén úgy, hogy a kocsi fara belóg az úttestbe. Pedig lenne hely, csakhogy ez őket nem érdekli. Tudják, nekimenni úgysem mer senki, a forgalmi akadály meg nem az ő problémájuk. Az sem nagyon izgatja őket, ha hosszabb-rövidebb, bizonyára igen fontos megbeszéléseik miatt megállnak a forgalmi sávban, kínos helyzeteket teremtve, s ha valaki szólni mer, rögtön felkínálnak neki egy „lehetőséget”. Gyalogos szemmel nézve, mondhatnánk, ezek a tünetek az autóstársadalom belügyei, végtére is úgy bosszantják egymást, ahogy akarják. Csak hát gyalogosnak lenni sem egyszerű, mert ha nem vagyunk elég gyorsak vagy elővigyázatosak, rajtaveszthetünk. Megfigyeltem, hogy épp azokon a helyeken közelednek fékezés nélkül az autócsodákkal, ahol a legtöbb gyalogos mozog. Naná, csak nem gondoljuk, hogy lassítanak miattunk, arra nekik nincs idejük, és kedvük sem, hogy udvariaskodjanak velünk. Ezt egyik-másik úgy adja tudtunkra, hogy jobban beletapos a gázba. Ha mégis lelépünk a járdáról, hát vessünk magunlu-a. Ha viszont már az út közepén járunk, jó, ha kapkodjuk a lábunkat, mert elviszik a sarkunkat. Ezért azt tanácsolom, erőnlétünk karbantartására végezzünk otthon túlélési gyakorlatokat, törekedjünk önmagunk gyorsulását a legmagasabb szintre fejleszteni. A probléma áthidalására - tekintve, hogy az említett kaszt nemcsak most, de tíz év múlva is kizárólag szabálytalanul lesz hajlandó közlekedni a felsőbbrendűsége okán -, javaslok egy újítást. Rakjanak a zebrák elé fekvő rendőröket. Ha ez sem állítaná meg őket, az már az ő problémájuk lesz. ___________________PÉLYI SZABOLCS, SZOLNOK A levelekből válogatunk. A kiválasztott írások — a levélíró előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával - szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjával. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Abony megbecsült polgárai ők Az írás szereplői mindannyiunknak személyes ismerőse Abonyban. Nekem is nehéz elfogulatlanul beszélni róluk. Három olyan nagyszerű emberről lesz szó, akik kiérdemelték a közmegbecsülést. Mindhármuk csupa szív, jó ember, csak felnézni lehet rájuk. A maguk területén kiválóságok, naponta csúcsot alakítanak, s reméljük, sok tartalmas esztendő vár még rájuk — valamennyiünk nagy örömére, javára. De kik is ők, s milyen apropóból kerültek a képzeletbeli dobogó legfelső fokára? Néhány éves hagyománya van, hogy megalakult Abonyban az Abonyiak Abonyért Kuratórium, mely minden évben ünnepli, köszönti azon kiváló személyiségeket, akiket az esedékes évben munkásságukért a legjobbaknak minősít a közvélemény. A személyekre javaslatot tehet a település apraja-nagyja, de a kuratóriumi bizottság teszi fel az „i-re” a pontot. így volt ez az idén is, amikor hárman érdemelték ki az erkölcsi elismerést, amivel egy abonyi fazekasmester hatalmas, szép, virágkoszorúba festett városi címeres tányérja. és díszoklevél jár, no meg a pár száz főnyi közönség szűnni nem akaró tapsa, amely jelezte, hogy igazán jól választott a közösség. A Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola és a Bihari Zeneiskola értékes, közös év végi hangversenyének előszavaként Plangár László „gyulais” iskolaigazgatótól Drávái József nyugalmazott igazgató vette át a szót, méltatva a kitüntetetteket, s átadva az Abonyiak Abonyért Díjakat az arra régóta „megérlelt” személyeknek, dr. Tóth Katalinnak, Nagy Sándornénak és Kővágó Sándoménak. Dr. Tóth Katalin gyermekorvos két évtizede nagy-nagy szeretettel és páratlan szaktudással gyógyítja gyermekeinket. A doktornő szolnold munkahelyét cserélte fel annak idején Abonyért, amit most módunk van megköszönni. Rendelője, otthona mindenki előtt nyitva áll. Mindig mosolyog, jókedvű, tőle a gyermek és a szülő megnyugodva tér haza. A családokat jól ismeri. Kiváló kapcsolatteremtő képességét a közéletben is kamatoztatja. A korábbi képviselő-testületben, de jelenleg is, az abonyi önkormányzat bizottsági tagja. Nagy Sándomé Erzsiké - mindannyiunk Mimije - kedves arca mindig mosolyog. A Természetjáró Egyesületet vezeti nagy örömmel és kitartással. Csapatával bebarangolta már az országot, amiről sokat tudnának beszélni a drótszamarak is a maguk nyelvén. Erzsi- kéék épp az díjkiosztó ünnepséget megelőző napokban érkeztek meg az Őrségből egy háromnapos kirándulásról, és akkor készültek a tápiószentmártoni dombra, a Kincsem Szabadidőparkba. Olcsón, iskolák, kollégiumok tornatermeiben matracon, hálózsákban pihennek, de az élményekért megéri a fáradság. Kővágó Sándomé Zsófika fehér, hímzett blúzában vette át az Abonyiak Abonyért Díjat. Édesanyja indíttatására az iskolai oktatás után Péter Ida tanárnő volt szakmai tanítója az életét áthímző, derék asszonynak. Hajnalonta és tévézés mellett varrja, öltögeti a szebbnél szebb virágokat a vászonra és finom esésű textíliákra már félszáz éve. 1971 óta az abonyi Petőfi Művelődési Ház kézimunka szakkörének vezetője. A több elismerést magáénak tudó, hangyaszorgalmú, szépérzékkel megáldott, halk szavú, jóságos Zsófi néni tudásához nem lehet felnőni, pedig sok, szépen varró abonyi asszony kikerült már a kezei alól. Sajnos, a szakkör elöregedett, nincs utánpótlás, s fiatalítani nem kis feladat. Zsófi néni hazánk szinte minden tájegységét feldolgozta már vásznain, de Erdély hímzéskultúrájának kincseit is őrzi „múzeumlakása”. A református templom festett kazettáinak mintáját is megszerkesztette, és néhány nagyméretű darabján kivarrta. Kívánjuk, mindhárman még sokáig gazdagíthassák az abonyi emberek életét nemes szolgálatukkal. ___________________________________BÁLINT ZBUBSA, ABONY
