Új Néplap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-31 / 203. szám
Hl 2001. Augusztus 31., péntek ■S...P..-0 R T 15. OLDAL Rangos torna Nyíregyházán Férfi kosárlabda Kárpátok Eurolégió Nagydíj néven nemzetközi férfi kosárlabdatornát rendeznek Nyíregyházán, ahová a Mól Szolnok együttesét is meghívták. A mérkőzéssorozat ma délután öt órakor veszi kezdetét, ebben az időpontban találkoznak a piros-feketék a jugoszláv Vojvodina legénységével. A torna második napján, azaz szombaton sem lesz könnyű dolguk a mieinknek, hiszen a fokozatosan fejlődő lengyel kosárlabda egyik reprezentánsával, a Resovia együttesével találkoznak Cziczá- sék. A záró napon pedig a házigazdákkal szemben kosaraznak Goran Miljkovics tanítványai. Az ellenfelekről annyit, hogy a jugoszláv kosárlabda erejét különösebben nem kell bemutatni, hiszen ha nem is a világ, de Európa legjobb játékosai déli szomszédainknál nevelkednek. Az újvidéki legénység a nyáron alaposan bevásárolt, több meghatározó játékos is kerül soraikba, ők számítanak a torna esélyesének. A resoviak is jó erőkből állnak, érdekesség, hogy egykoron az ő soraikból került ki Richard Smolnicki, aki a nyolcvanas években az első idegenlégiósa volt az Olajbányásznak. A nyíregyháziak vezetőedzője továbbra is Rezák László, a mestert megint nem kell bemutatni Szolnokon, hiszen hosszú évekig eredményesen dolgozott a Tiszaligetben. Állományukból Horváth Imre, Mérész Tamás és Ecseri Norbert szintén megfordult a szolnokiak színeiben. Az elmúlt hetekben érkezett közéjük a két orosz idegenlégiós, a magasbedobó Marcsenko és a center Jeremenko. Érdekesség, hogy újdonsült ügyvezetőjük Balogh László, anno az Olajbányász első embereként ténykedett egy évtizeden keresztül. Miljkovics szerint szűk az állomány Az olajosok az elmúlt héten kezdték meg felkészülési mérkőzéseiket, három erős csapattal szemben: a bajnoki címvédő Kaposvárral, a szlovén bajnok és kupagyőztes, az Euroligában nyolcadikként végzett Olimpija Ljubljanával, és szintén szlovén Hopsi Polzelával szemben egyaránt alulmaradtak.- Ljubljana más kategória, ám a másik két csapattal azonban végig partiban voltunk - hallottuk Goran Miljkovicstól. — Szándékosan szerepeltünk erős ellenfelekkel szemben, hiszen ellenük lehet felmérni igazán, hogy hol tartunk, a felkészülés ezen szakaszában. Nos, sokkal agresszívebben, gyorsabban kell játszanunk, ha jó eredmény akarunk elérni a jövőben. Gond volt Vakicsevics újabb sérülése — a bedobó Nyíregyházán sem szerepelhet - sajnos Trepák Zoli sem teljesen egészséges. Úgy tűnik, hogy szűk a játékosállományunk, bár tudom, hogy az erősítés pénz kérdése. Igaz, mindenki odateszi magát a tréningeken, de a fontos szituációkban nem szabad annyit hibázni, mint tették egyesek az első három összecsapáson. Elmarasztalni nyilvánosan senki nem akarok, még több figyelmet kérek mindenkitől a folytatásban. Dicsérni egyértelműen Cziczás Lacit tudom, aki sokat fejlődött a játék minden elemében. A ma kezdődő tornán nem az eredmény lesz legfontosabb tényező, hanem a jó hozzáállás és a javuló játék - fejezte be a vezetőedző. ________________________________________[VÉCSÉI Szombattól jaj a fabábuknak! Idei feladat: felzárkózás az élcsoportba Helyezése alapján elmondható, hogy jó évet zárt május végén a Szolnoki MÁV Járműjavító Tekecsapat Alapítvány férfi szuper ligás együttese. Harmadiknak lenni az ország elit mezőnyében, akár irigylésre méltó fegyvertény is lehet. Másfelől a kivívott rang felelősséget is ró a klubra és játékosaira, mert az előrelépés immár jogos igény lehet a járművesek háza táján. Férfi teke, szuperliga _________ Pi ntér Lajos szakosztályvezető vasmarokkal tartja kezében az együttest, újabban a vezető edzői teendőket is a nyakába vette. Bár a szakmai munkát két öregfiú, Rigó Dezső és Tihanyi Csaba is segíti, hisz tudvalévő, a tavaszi szezon hajrájában edzőválság ütötte fel a fejét a Körösi úti csarnokban.- Rendeztük sorainkat a pihenő alatt, sőt az erősítésről sem feledkeztünk el. Kakuk Levente személyében egy 22 esztendős ifjúsági válogatott (itt a korhatár 24 év) játékossal gyarapodtunk, aki Bélapátfalváról érkezett hozzánk kiváló ajánlólevéllel a hóna alatt. A májusi iß vb-n - a szlovéniai Koperben - párosban bronzérmet szerzett, saját klubjában pedig a legeredményesebb versenyzőnek bizonyult, a hazai összesített rangsorban a 6. helyet szerezte meg - tájékoztat a sportvezető. Bár a teke csaknem kortalan sportágnak tűnik, a fiatalítás a holnap még jobb eredményeinek forrása lehet, ha tervszerűen folyik. Ebben a tekintetben is jól halad a szolnoki együttes, amely hat stabil játékossal vág neki a 2001-2002-es bajnokságnak. Bóta Ervin magyar válogatottként, a szolnokiak második legjobbjaként várja a szombati első fordulót, akárcsak a házi „gólkirály”, az 54. életévét taposó, Klak János, aki - négy meccset kihagyott ugyan sérülése miatt - minden pályára lépése alkalmával pontfogóként segítette a csapatot az előző idényben. Szlovenszki Tibornak idegenben kell javulnia az új bajnokságban, Molnár Attilát megbízhatósága, Fehér Bélát tavaszi jó szereplése delegálhatja a gurítóállásba. Egyetlen kérdés az, hogy a hetedikként számításba jöhető Bíró Ervin távozási szándéka ko- moly-e? Végveszélyben a Rigó-Tihanyi kettősre is számíthat Pintér Lajos, de ők egyelőre a tréningeken segítenek a fiúknak tapasztalatukkal. A felkészülést júliusban megkezdték, a különböző tornákon rendre az élmezőnyben végeztek, mindamellett az alakzatjátékok, mint például az „anyósfog”, is szerepeltek a napi feladatok között, amelyek a „teli” játék hatékonyságát javíthatják. Az első két forduló viszonylag könnyebbnek látszik, az első rangadó szeptember 15-én lesz itthon az ezüstérmes Szeged ellenében. Klak János a legeredményesebb csapattag, aki vezéregyénisége lehet társainak ebben a bajnokságban fotó, archív Pintér Lajos azt is elárulta, hogy a bajnok BKV és a Szeged mögött szakadék tátongott, ezért: - Elsődleges célunk, hogy folyamatosan felzárkózzunk a két legjobb klub mögé. Törekvésünkbe beleférhet még az is, hogy egy helyet előre lépjünk, ha mégsem, azért a dobogóról semmiképpen nem mondhatunk le a pontvadászat végeztével - szól a világosan megfogalmazott program. (A BKV Előre egyetlen döntetlen „botlással” lett aranyérmes, míg a Szolnok 9 vereséggel, abból 3-at otthonában szenvedett el, szerzett bronzérmet! - a szerk.J Mindehhez a technikai berendezések megbízhatósága elengedhetetlen, ezért a nyáron „felfrissült” a szolnoki tekecsarnok automatikája, megtörtént a golyófogó verem teljes felújítása. Persze a lényeg ezután is a fejekben és a kezekben rejlik. Szombaton 10-kor a Mosonmagyaróvári TE Makk TC vendégjátéka nyitja a szolnoki tekehétvégéket. ___ ____________ N.l. Spo rthírek röviden ATLÉTIKA. A nemrégiben az edmontoni világbajnokságon negyedik helyen végzett távolugró Vaszi Tünde 650 cm-es és a szolnoki rúdugró Molnár Krisztina 410 cm-es eredményével egyaránt a második helyen végzett az olaszországi Roveretó- ban rendezett nemzetközi atlétikai versenyen. GOLF. Hiába mutatott be bravúros ütést, nem kapta meg a német nemzetközi bajnokság méregdrága különdíját JohnDaly, a profi golf egykori fenegyereke. A 35 éves játékos 140(!) méterről talált egy ütéssel (hole-in-one) a 12-es lyukba - olyan ütővel, amellyel egy amatőr átlagosan 80 méterre képes. Ha ugyanez a bravúr a 17-ediknél sikerül neki, egy 240 ezer márkás sportkocsit nyert volna. KISPÁLYÁS FOCI. A nemzetközi rendőrség vasúti szervezete (IPA) nagyszabású tornát rendez Szolnokon szeptember 15- én. A eseményre szorgalmasan készül szolnoki csapat, amely barátságos találkozón 6-3-ra legyőzte a kisnánai önkormányzat legénységét. A Tisza-partiak találatain Bakó Sz. (2), Hartyány (2) és Radóczy A. (2) osztozott. TENISZ. Marosi-Aracama Katalin a dán Éva Dyrberg oldalán kiesett, Mandula Petra az osztrák Patricia Wartusch-sal győzött az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójában. TORNA. Az olimpiai bajnok és világbajnok Csollány Szilveszter esélyeshez méltóan győzött legerősebb szerén, gyűrűn a brisba- ne-i Jóakarat Játékokon. A plusz 75 kg-os súlycsoportban versenyző súlyemelő Varga Viktória - beállítva saját, 260 kg-os országos csúcsát - összetettben a 3. helyen végzett. ■ M. Schumacher jubileuma Spában Autósport ______^Forma—1 A n égyszeres világbajnok Michael Schumacher tízéves jubileumát ünnepli Spában, a hét végi futam helyszínén, ahol egy füllentéssel kezdődött karrierje. A Ferrari német pilótája mindig szívesen tér vissza Belgiumba, hiszen 1991. augusztus 25-én ott indult első Forma—1-es versenyén. Akkor egy ifjúsági szálláson húzta meg magát, pizzát vacsorázott, és bemutatkozásáért dzsere, Willi Weber is: 1991-ben a Jordannél hirtelen kellett egy pilóta, Weber pedig Schuma- chert ajánlotta. Arra a kérdésre, hogy vezetett-e már Spában, a menedzser azt válaszolta: legalább százszor. Pedig tudta, egyszer sem ült ott volán mögé. Az ifjú Schumacher bemutatkozása remekül sikerült, az időmérő edzésen a 7. legjobb eredményt érte el. A versenyen már nem volt szerencséje, mert kuplunghiba miatt az első körben ki kellett állnia. David Coulthard annak ellenére elégedett idei szezonjával, McLaren-Mercedes skót klasszisa. - De ha csak a vezetést nézem, megállapíthatom, hogy szinte mindenben javultam: fejlődtem az időméréseken, s többször is nagyszerűen teljesítettem a futamokon. Coulthard ugyanakkor azt sem tagadja, hogy a vártnál sokkal több gondja akadt. - A csapattal együtt én is csalódott vagyok amiatt, hogy az autó nem volt megbízható. A korábbi évekhez képest a teljesítménye is visszaesett, s ezen mindenképpen javítanunk kell a következő szezonra. Hinnem kell abban, hogy kéA Ferrari-csapat így ünnepelt a budapesti futam után, ahol a győztes Michael Schumacher negyedik világbajnoki címét szerezte FOTÓ: AMBER 2000 márkát kapott. Schumacher a kerek évforduló alkalmából egy kisebb partit'is tervez a helyszínen. Pályafutása egyébként füllentéssel indult. Szüleinek nem volt elég pénzük, hogy támogassák, ezért több mecénás is segítette. Közéjük tartozott mostani menehogy négy futammal a Forma-les szezon befejezése előtt már csak a 2. helyért küzd, pedig sokszor hangoztatott célja a világ- bajnoki cím megszerzése volt. — Életem legboldogabb időszakát élem, s ez f üggetlen attól, hogy idén csupán két versenyt nyertem meg - mondta a Westpesek leszünk erre, hiszen korábban is sikerült. A skót pilóta (51 pont) jelenleg a pontverseny 2. helyén áll a brazil Rubens Barrichello (Ferrari, 46 pont) és a német Ralf Schumacher (BMW-Williams, 44 pont) előtt. Szolnoki indulóval Drámai pólócsatában Hosszabbítás és büntetők után az oroszok 16-15-re nyertek a magyarok ellen a pekingi Universiade vízilabdatornájának elődöntőjében. A győztesek a másik elődöntőt hosszabbításban 6-5-re megnyerő olaszokkal játszanak a pénteki fináléban, a bronzmeccsen megismétlődik a csoportküzdelmek magyar-ju- goszláv (9-12) párharca. sajnos vívóink nem szereztek érmet, miután a női és a férfi kardcsapat már az első körben kikapott. A vívóknak az Universiaden be kellett érniük „dobogó melletti” helyezésekkel: a női tőrcsapat 4., a kardozó Nemesik Zsolt 5„a tőröző Marsi Márk 8. lett. ■ Kajak-kenu A hét végén az angliai Stockton on Tees városában rendezik meg a 9. felnőtt- és az ifjúsági maraton világbajnokságot. A 33 ország részvételével zajló világeseményen a magyar válogatott vesz részt a legnépesebb küldöttséggel, Borsodi Géza maratoni szakágvezető irányításával 25 versenyző áll majd rajthoz az ifjúságiak 22,2 km-es és a felnőttek 35,8 km-es számaiban. Címvédőként állhat rajthoz a kenu párosok mezőnyében a Csabai Edvin-Györe Attila duó, valamint „félig” címvédőként Csay Renáta, a női kajakpárosok között Szonda Kornéliával. Csay tavaly, az időközben már holland színekben versenyező Pitz Andreával lett világbajnok. Az év másik fontos versenyén, a júliusi győri maraton Európa-bajnoksá- gon kiválóan szereplő magyarok Angliában is komoly éremesélyekkel szállnak majd vízre. Jó hír, hogy az ifjúságiak között kajak párosban a szolnoki Mezőgép KGF KKK fiatalja Stér Tibor is helyet kapott válogatottunkban. Tibor az egykori tiszafüredi versenyző, Szigeti Gergely oldalán, akár még dobogóra is kerülhet a világbajnokságon. _________(v.cs.i A GENERÁLI-PROVIDENCIA BIZTOSÍTÓ RT. SZOLNOKI KIRENDELTSÉGE (KOMPOZIT) felvételt hirdet PÉNZÉCSVI REFERENS és FIÓKVEZETŐ munkakörbe FŐÁLLÁSÉ MLNKAVISZONYRAN. Feltétel: - minimum középfokú végzettség- jó kommunikációs készség- saját gépjármű- Szolnok megyei lakhely, kiemelten Szolnok, Törökszentmiklós, Kunszentmárton, Tiszaföldvár településeken. Önálló csoportok jelentkezését is várjuk. Felvételi beszélgetésre időpontegyeztetés: 06-30/953-1620, 06-30/234-7482. Jelentkezési határidő: 2001. szeptember 14. ______________________________________________________________________________2SSL Bodnár-Kovacsics Masszörképzö Iskola Szolnokon. Sportmasszőr, gyógymasszőr, fürdősmasszőr OKJ-s képzéseinkre jelentkezési lapok igényelhetők. 06-30/275-8039 Fiat Bravo, Brava, Seicento, Punto és Palio modellek 0% kezdő befizetéssel elvihetők! Ladáját, Trabantját, Wartbuigját 200.000 Ft-tal többért számítjuk be, ha Fiat BRAV0-t, BRAVA-t, Hl. PUNT0-t vásárol! a**. 2001 J nnrm | FINANSZÍROZÁS “1 A szenvedély vezet minketl T/DARAZS ‘98 Kft. - Jászberény, Jászteleki út 1.57/412-943, 57/404-890