Új Néplap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-31 / 203. szám

2001. Augusztus 31., péntek TÜKÖR 5. OLDAL . E G Y E I ÚJ BUSZVÁRÓK. Jövő hét hét­főtől két új buszmegállónál is várhatják a menetrend szerinti járatokat Rákóczifalván. A 442- es főút felújításával párhuzamo­san zajló építkezésre azért volt szükség, mert két megálló között eddig túl nagy volt a távolság. ■ Megint késnek a diákigazolványok ____Megyei információ____ Az előző évekhez hasonlóan idén sem sikerült a tanév kezdetére minden új diák- igazolványt előállítani és a tanulókhoz eljuttatni. Mind­ez jórészt annak köszönhe­tő, hogy az oktatási intéz­mények eddig a megrende­léseknek alig felét adták át az Állami Nyomdának. A Közlekedési Minisztérium és az Oktatási Minisztérium méltá­nyossági alapon azt az ideigle­nes döntést hozta, hogy azok a tanulók, hallgatók, akik nem rendelkeznek állandó vagy ide­iglenes diákigazolvánnyal, a jog­szabályban meghatározott uta­zási kedvezményeket szeptem­ber 17-ig az oktatási intézmény által lepecsételt diákigazolvány­igénylő lap másolatával (vagy a hivatalos iskolalátogatási igazo­lással) az igénylőlapon megje­lölt lakóhely és az oktatási intéz­mény székhelye (gyakorlati képzés helye) közötti utazási vi­szonylatban vehetik igénybe. Elsősorban az általános és középiskolák első évfolyamát most kezdőket érinti ez a prob­léma. Az érvényes rendelet sze­rint ugyanis a közoktatási intéz­ményeknek július 15-ig meg kel­lett volna rendelniük a az okmá­nyokat, hogy azok tanévkezdés­re elkészüljenek. Az intézmények többsége azonban ezt évről évre késve te­szi meg. A most feladott meg­rendeléseket az Állami Nyomda egy hónap alatt teljesíti, így a szeptember 17-i határidő után is sok diák lesz, aki nem tudja iga­zolni tanulói jogviszonyát. Az iskolák ideiglenes diákigazolvá­nyokat adhatnának a tanulók­nak az átmeneti időszakra, ezek 45 napig érvényesek, ám ezek­ből sincs elég. A diákok egy részének nem okoz gondot a késés; a régi ok­mányok október végéig érvé­nyesek. SZS-TA Célkeresztben a biciklisek (Folytatás az 1. oldalról) E három tényező - köztük külö­nösen a gyorshajtás — közel 30 százalékkal több esetben szere­pelt a jegyzőkönyvekben most, mint korábban. Örvendetes vi­szont, hogy a gyalogosok által okozott balesetek száma csökke­nést mutat. A bizottság új jelenségként ér­tékelte a tehergépkocsik által okozott balesetek kiugróan ma­gas emelkedését. E kategóriában ugyanis egyre több kisteherautó szerepel, ezek a járművek pedig a személygépkocsikkal gyakorla­tilag azonos mértékben részesül­nek az okozói körből. Ami a ke­rékpárosokat illeti: sajnos közöt­tük is még mindig nagyon magas a balesetet okozók száma. Évek óta igaz, hogy minden hatodik közúti eseményért kerékpáros a felelős. A rendőri ellenőrzések során tehát kiemelt „célpontok” lesznek továbbra is a biciklivel közlekedők. Főként most, az ősz közeledtével figyelik majd őket, és igyekeznek közülük kiszűrni az ittasan kerekezőket, valamint azokat, akik nem szerelik fel jár­művüket a szükséges világítóbe­rendezéssel. HOY VÉLEMÉNY JÁRVÁS ZSUZSA Felfutóban a baromfiágazat ______Agrárgazdaság Vi szonylag kedvező helyzetben van a baromfiágazat, hiszen a termékek piaci elhelyezésével nincs probléma, az értékesítés ár külföldön nőtt, a belpiacon azonban nem változott lényege­sen az utóbbi időben - vélik a megyei agrárkamara szakértői. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy az ágazat fejlődése szem­pontjából a jelenlegi támogatási szint nem elegendő, a szüksé­ges fejlesztésekre már nem jut elég forrás. Szerencsésebb vol­na, ha a jövőben az exporttámo­gatást közvetlenül a termelők kapnák meg. A kiszámíthatóság lényeges eleme lenne a stabil ta­karmányár, hiszen az ingadozás a piac egyetlen szereplőjének sem jó. Alighanem a gazdálko­dás hatékonyságát javítaná, ha a termelők a különböző baromfi­fajok arányát a piaci igényekhez igazítanák.__________________lz. ÁR VÍZI BESZÁLLÍTÓK. A tavaszi tiszai árvíz során összedőlt és lebontott Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyei lakóházak újjáépítéséhez a homlokzati nyílászárókat a Bánfa Kft., mint kizárólagos beszállító gyárt- ja és szállítja kilenc településre._________________________________________________________fotó, mészáros Adósávot válthat a túlóra (Folytatás az 1. oldalról)- Hogyan alakul egy átlagos pe­dagógus bére az emelést követő­en?- Vegyünk példának egy 15 éves gyakorlattal rendelkező, egyetemi végzettségű középis­kolai tanárt, akinek a jelenlegi alapilletménye 57 655 forint, a szakmai szorzóval megállapított bére 68 650 forint volt. Mivel a szakmai szorzó 1,43-ra emelke­dik, a fizetése mostantól 82 450 forint lesz. A különbözet 13 800 forint, azaz bruttó 20,1 száza­lék.- A munkavállalók a nettó fi­zetést kapják kézbe. Ez-is ilyen arányban növekszik?- Ennek meg kell jelennie a nettó fizetésben is. Az előbbi pél­dában említett tanár fizetésének csak minimális része esik át új adósávba, ez gyakorlatiig észre sem vehető. Ha viszont mondjuk az illető sokat túlórázik, osztály- főnöki pótlékot is kap, akkor megeshet, hogy a jövedelmének nagyobbik része esik át a maga­sabb adósávba.- Az emelés vonatkozik a pót­lékokra is?- Egyes pótlékokra igen, má­sokra nem. Például a minőségi munkáért kapott keresetkiegészí­tésre vonatkozik.- Mindent összevetve, mennyi­vel többet kapnak október elején a pedagógusok?- Ahogy a fizetések különbö­zők, úgy a növekmény mértéke is különböző lesz. Számításaink szerint a megyei . fenntartású intézményekben a pedagógusok átlagosan 10-17 ezer forinttal kapnak majd töb­bet. , Népszerű a gyógyfürdő CSERKESZŐLŐ Átlátható világ Állítólag az Igazságügyi Minisztériumban már készül az a törvénytervezet, amely lehetővé ten­né, hogy a magyar munkahelyeken és oktatási intézményekben kép- és hangfelvételt készítse­nek az ott tartózkodókról, majd azt 48 órán át tárolják. Ha valóban megszületik, végre egyszerű és átlátható lesz minden. A munkahelyen dolgoznak, az iskolában tanulnak - tanítanak majd. A figyelő kameraszemek alatt ugyan ki merné a főnököt szidni, a befolyással Beszélni nem merünk majd, bíró kolléganőt háta de gondolkodni talán még igen ócsárolni? Szemet vetni felebarátja hitvesére, szőke nős viccet mesélni, az íróasztalt másra is használni, mint munkára. Hevenyészett pályázatot össze­ütni néhány perc alatt, milliárdos üzlet reményében. Dokumentu­mokat átadni és cégek tucatját eladni egyetlen nap alatt. Vajon melyik diák merne puskázni, órán sms-ezni, a tanár felmenőit szi­dalmazni? Trágár feliratú pólóban járkálni, tíz centiméteres mini­szoknyát viselni, s rágyújtani egy (jó kis füves) cigire a mellékhe­lyiségben...? Ha valóban megszületik majd a jogszabály, a 48 órás tárolás jó­voltából végre megtudhatjuk, ki lopja a WC-papírt, ki csempészi a szürke párizsiszeletek közé a zöldet, ki tanítja rosszul a történel­met, ki bánik embertelenül a beteggel. Ha jó helyre kerülnek a fi­gyelő szemek és fülek megtudhatjuk, hogy ténylegesen túlórázott-e a párunk, mennyit költött (és főleg miből?) a minimálbéren tengő­dő Micike a hipermarketben. Már látom magam előtt a sok-sok le­sütött szemű, serény kezű, hallgatag embert a munkahelyeken, az iskolában. Látom őket — magunkat - dicsőségesen meneteim az erény útján. Ha valóban megszületik az a jogszabály, beszélni biztosan nem merünk majd, de gondolkodni talán még igen. Én például arra gondolok majd, lesz-e ott is kamera, ahol kincstárjegyet és eurót hamisítanak, ahol milliárdos sikerdíjakról és közbeszerzési pályá­zat nélküli üzletekről döntenek? Lesz-e kamera a lányfuttatók, a csempészek, a számla nélkül kereskedők „munkahelyén”? És vajon van-e már kamera ott, ahol mindezt kitalálták? Mert ha igen, én szívesen megnézném az eddig „tárolt” kép- és hangfelvéte­leiket. A tavalyi adatokhoz viszo­nyítva a nyári forgalom kö­zel a duplájára emelkedett a község gyógyfürdőjében. Bogdán Béla igazgató sze­rint mindez a három éve megkezdett fejlesztéseknek köszönhető. Amikor a település önkormány­zata úgy határozott, hogy a fejlő­dés zálogának a gyógyfürdőt te­kintik, akkor még kevesen gon­dolták, mekkora változások kez­dődnek. Azóta megújult a főutca, szép lassan átépült a fürdő, új szálloda nőtt ki a földből, s ez na­gyon hamar megmutatkozott a vendégforgalomban is.- Az első komoly fejleszté­sünk, a bejárati rész és a gyógy­medencék megépítése után már 1999-ben mintegy 30 százalékkal többen látogattak el hozzánk ­magyarázta Bogdán Béla. - Itt­hon és külföldön egyaránt nép­szerűsítjük Cserkeszőlőt. Megkapták a gyógyfürdő-mi­nősítést, s az is jótékonyan hatott az ismertségükre, hogy az önkor­mányzat nem elégedett meg az addigi sikerekkel. Tavaly ősszel adták át az élménymedencét, ami már a fiatalabb korosztálynak ké­szült, talán ezért is, júliusban kö­zel kétszer annyian vásároltak belépőt, mint tavaly. Talán hason­lóan népszerű lesz a most elké­szült új gyermekmedence is. Gyógyfürdő lévén, Cserkeszőlőn a télen sem áll meg az élet. A téli fürdő felújítása elkezdődött, s jö­vőre talán hullámfürdő is lesz a strandon. Pénz még nincs, de a szándék már megszületett. RE FELÚJÍTJÁK A PADOKAT. Alaposan megújul a kisújszállási református templom. Nemrég fejezték be a tető cseréjét, most a padokat és a templom aljazatát újítják fel. Felvételünk Kovács Alajos asztalosmes- tert és kollégáit örökítette meg, amint összeállítják az egyik padsort._______________________fotó: mészáros Megszokta a forgalmi rendet? Három hónapja vezették be a megyeszékhelyen az új par­kolási és forgalmi rendet. Azóta szinte a város egész terüle­tén fizetni kell az autósoknak a várakozásért. Ezen kívül több utcát egyirányúsítottak, és két új körforgalmat is át­adtak Szolnokon. Lapunk arról kérdezett tegnap járókelő­ket: megszokták-e már a változtatásokat? Körkérdés Kácsor Mi­hály, 42 esz­tendős gépjár­műoktató: — A parko­lási rendet ha­mar meg­szoktam, de a Várkonyi téri, kétsávos kör­forgalommal nem vagyok kibé­külve. Elvileg a körforgalom a legbiztonságosabb útkeresztező­dés-fajta, ám itt néhány hét alatt több koccanásos baleset történt, mint máskor egy év alatt. Az egyirányú utcák viszont jók, ezekből több is lehetne. Csak előbb a régi útburkolati jeleket kellene eltávolítani, mert rop­pant zavaróak. Holecz Éva, 30 éves üzlet­kötő: — Az új fize- tőparkolókat nem szeretem, mert nehézkes a jegyváltás, ha az ember­nek éppen nincsen olyan címletű pénze, amelyet az automata elfo­gad. Az egyirányú utcákat vi­szont kimondottan kedvelem. Biztonságosabbak és gyorsabbak is, mint azelőtt. Fiigedi Fe­renc, 59 eszten­dős nyugdíjas: — Hogy meg- szoktam-e? Nem volt sok választásom. Persze akad azért előnye is. Mostanában könnyebben találok parkolóhelyet, mint korábban. Igaz, jóval többe is kerül. Az új körforgalmakkal is elégedett va­gyok, de az egyirányúsítások né­melyike szerintem kissé éssze­rűtlenre sikeredett. No és jó vol­na, ha a nyugdíjasok némi ked­vezményt kaphatnának a parko­lójegyek, vagy -bérletek árából. BUGÁNY

Next

/
Thumbnails
Contents