Új Néplap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-30 / 202. szám

2001. Augusztus 30., csütörtök 9. OLDAL A kullancscsípés megelőzhető Mostanában többször lehe­tett hallani arról, hogy ha­zánk egyes területein nőtt a kullancsok száma, és ez­zel együtt az általuk fertő­zött területeké is. De vajon megyénk mennyire érintett ebben a kérdésben? A Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattól meg­tudtuk, hogy megyénk a legke­vésbé veszélyeztetett körzetek közé tartozik. Mivel ebben az évben még nem jelentkezett olyan beteg a körzeti orvosok­nál, aki kullancs által terjesztett fertőző agyvelőgyulladásban szenvedett, biztosra vehető, hogy nálunk csak szórványosan találhatók fertőzött állatok. Bár a veszélyesebbek, az agy- velőgyulladást okozók elkerülik szűkebb hazánkat, de bárhol — akár játszótéren is - összeszed­hetjük a Lyme-kórt terjesztő pél­dányokat. A megnyugtató az, hogy az általuk okozott tünetegyüttest antibiotikumok segítségével jól tudják kezelni az orvosok. Még­is azt javasolják a szakemberek, hogy próbáljuk megelőzni a csí­pést zártabb ruha viselésével és a különböző riasztószerek hasz­nálatával - amivel a babákat is lehet védeni. Amennyiben pedig dús, nedves aljnövényzetű terü­leten kirándulunk, a nap végén mindenképp győződjünk meg róla, hogy elkerültek bennün­ket a kicsi, ám veszélyes élőskö­dők. Ha mégis megcsípett bennün­ket egy kullancs, a legrövidebb időn belül csipesszel kell eltávo­lítani, de úgy, hogy a potrohát ne nyomjuk össze. Ha úgy gon­doljuk, sérülés nélkül nem tud­juk eltávolítani az állatot, fordul­junk orvoshoz. Egy sikeres ember A 4-es út fejlesztése a térség gyarapodásának kulcsa A közelmúltban Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Gazda­sági Díjjal tüntették ki töb­bek között dr. Mile Istvánt, a BHG-Karcag Alkatrész- gyártó Kft. ügyvezető igaz­gatóját. Az ünnepség után arról kérdeztük, hogy mi­lyen munkával érte el a ki­tüntetést? A válasz első mondata ez volt: a cégénél akár töb­ben is megérdemelnék a gazdasági díjat. Az ered­mények imponálóak, ám ez nem egyetlen ember | érdeme, még ha az az ember maga az ügyveze­tő igazgató is. Mielőtt azonban az eredményekre térünk volna, a pályájáról kér­deztem.- A közgazdasági egyetemen végeztem j 1974-ben - kezdte. - A Jászberényi Lehel Hűtö- | gépgyár ösztöndíjasa vol- ! tam, de nem ott, hanem a KÁTISZ-nál kezdtem dol­gozni. Több munkahe- Dr. Mile lyem volt, majd 1985- ben visszamentem a KÁTISZ- hoz. Utána Budapesten is dol­goztam, végül amikor megvásá­rolták a BHG karcagi gyárát, oda hívtak. Az indoklásában többek kö­zött az szerepel, hogy a kitünte­tést .....a város foglalkoztatáspoli­1 tikájának megvalósításában való közreműködéséért, munkahely­teremtő tevékenységéért.” kapja. A szűkszavú pályakép után szí­vesebben beszélt mostani mun­kahelye eredményeiről: — Vállalatunk mint ipari park működik. A kilencezer négyzet- méteres területen több ipari cég, vállalkozás is helyet kapott, a tö­megcikk- és alkatrészgyártás mellett többek között kötődé és nyomda is megfér. A termelés 1996 óta az öt-hatszorosára emel­kedett, miközben a létszám két- háromszorosára nőtt. Jelenleg hetven-száz dolgozó keresi a ke­nyerét nálunk. A jövőt biztatónak látja:- Öt évvel ezelőtt így képzel­tük el a fejlődésünket. Egyetlen István nagy gondunk a közlekedés. Partnereink Budapestről nem szí­vesen mozdulnak ki a 4-es úton. Legutóbb egy holland ügyfelünk jelezte, hogy gondot okoz a meg­közelítésünk. Ha a 4-es út nem fejlődik, ez a térség menthetetle­nül lemarad a régiók versenyé­ben. Amikor egyéni terveiről kér­deztük, ismét szűkszavúbb lett.- A következő években tudo­mányos munkával is szeretnék foglalkozni. Eddig főleg a statisz­tika érdekelt, most inkább a mik­ro- és makroökonómiai témák állnak közel hozzám. 2001. AUGUSZTUS 30., CSÜTÖRTÖKI MŰSORAJÁNLÓ TV2 RTL KLUB 6.00 Jó reggelt, Ma­gyarország! 9.00 Milady (122.) 9.25 Az én történetem (1.) Ko­vács Éva-sztori 10.10 Magyar borok - magyar borvidékek 10.40 Köz­vetlen ajánlat 11.40 Reggeli gondolatok 11.45 Mi, magyarok 11.50 Baba-mama ma­gazin 12.20 A király ke­gyeltje 14.50 Egyről a kettőre 15.20 Álmok szigete (14.) Két mázsa gyengédség 16.05 Pénzbetyár 16.10 Seb­zett szívek (117.) 17.05 Pénzbetyár 17.10 Fiorella (139.) 17.55 Pénzbetyár 18.00 Lucecita (23.) 18.30 Té­nyek 19.00 Nincs ke­gyelem - A leggyen­gébb láncszem 19.55 Vad angyal 20.20 Moto­ros zsaruk 21.20 Vész­bejárat Zuhanórepülés 22.55 Jó estét, Magyar- ország! 23.25 Balatoni napló 24.00 Virágot Algernonnak 1.40 Korri­dor Love 2.30 Magyar \ borok 3.00 Jó estét, Magyarország! (ism.) 3.35 Vers éjfél után Viasat3 6.30 Reggeli 8.55 Jo­ker 9.05 Recept Klub (ism.) 9.20 Tiltott szere­lem (.126.) 9.45 Senora (56.) 10.35 Top Shop 11.30 Delelő Benne: Ünnepnaptár Joker 12.25 Recept Klub 12.50 Joker 13.00 Hír­adó. Déli kiadás 13.15 Kavalkád 13.25 Helen és a fiúk (269.) Helyet­tesítés 13.55 Babylon 5 (62.) A vallatás 14.45 Milagros (67.) 15.35 Jo­ker 15.40 Terra Nostra (219-220.) 16.30 Jo­ker 16.35 Híresek és gazdagok (211-212.) 17.25 Mónika Kibeszélő show 18.10 Találkozá­sok Sztármagazin 18.30 Híradó 18.55 Fó­kusz 19.25 Legyen ön is milliomos! 19.55 Ba­rátok közt 20.25 Esti Showder Fábry Sándor­ral 21.20 Egy maréknyi aranyért 23.10 Sportvo­nal 23.15 Híradó. Késő esti kiadás 23.30 An­tenna 24.00 Norm- show (4.) Norm és a ha­lál 0.25 Fókusz (ism.) Időjárás-jelentés 0.55 Divatklip 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 6.30; 8.00 Körzeti híradók 8.30 Tau bácsi (20/19--20.) 9.40 Naprakész maga­zin 12.00 Híradó délben 12.10 Körzeti híradók 13.00 Slovenski Utrinki 13.25 Együtt Velünk élő kisebbségek 13.55 A budapesti Operaház 14.15 Lurkó Kupa 14.30 A kölyök 15.30 Iskola utca Ráadás. Ká­posztásmese 15.55 Vi­lágvevő 16.30 Kolping családja 17.00 Érintő - Válogatás 17.30 Miss World Hungary, 2001 - Út a döntőig 18.00 Hír­adó hatkor 18.15 Zene­percek Scarlatti: F-dúr szonáta 18.25 Vízi zsa­ruk A vérengző Rómeó 19.15 Vllághtradó 19.30 Híradó este 20.05 A Bolsoj Cirkusz (5/3.) 21.20 így készül a Hídember 8 perc egy filmforgatásról 21.30 Lendületben 22.00 Hír­adó este. Időjárás 22.10 Aktuális 22.30 Théma 22.45 Gyilkossági cso­port (12/11.) Satelit 12.10 Bár (29.) 12.25 Rajzfilmek 13.45 Hazai pályán (96.) 14.10 Perla (ismétlés) 14.55 Fraser és a Farkas 15.45 Perla (179.) 16.30 Rajzfilmek 17.50 Hazai pályán (97.) 18.15 Bár (ism.) 18.45 Star Trek - Voyager (35.) 19.35 Egy rém rendes család (79.) 20.00 Stingers (10.) 20.45 A taxiso­főr 22.40 Egy rém rendes család (ism.) 23.05 Édes vágyak 8.10 Celeste (108-109.) 10.00 Zaj lik az élet 11.15 Törzsasztal 11.45 Nap mint nap 15.00 Fémforrás 16.05 Mit szól hozzá? 17.00 Poirot (13/2.) 18.00 Zajlik az élet 19.05 Mese 19.30 Bruttó 20.00 Esti Mér­leg 20.20 Halálzóna 22.10 Mit szól hozzá? 23.05 Pár-beszéd 23.15 Au- tórevü 23.40 Valaki mondja meg (3/3.) 0.10 Nap mint nap m2 8.35112 9.25 Betűvető 9.50 Musica Historica 10.00 English 4U 10.30 Iskola utca 11.05 Alternatív Magyaror­szág (12/8.) 11.30 Kof­fer - Finnország 12.00 Vízi zsaruk 13.00 Hír­adó délben 14.00 Főtér - Szilvásvárad 15.30 Naprakész 18.00 Nem jogerős 18.30 MMM 19.00 Beszélgetés Or­bán Viktor miniszterel­nökkel 19.35 Esd mese 20.00 Híradó. Sporthí­rek 20.45 Ez történt... 21.40 BBS-ABC 22.35 Záróra 23.35 Az álom én vagyok PUNA TV 13.05 A szellem órája (ism.) 13.55 És akkor a pasas... 15.30 A 20. század száz híres fotója 15.35 „A magyarok nyi­laitól..." 16.25 2000. évi Odüsszeusz expedíció (3/3.) 1700 Kalendári­um 18.00 Híradó 18.30 Mesefilmek 18.55 Hej, hej, helyes beszéd! 19.00 Határok fölött 19.35 Egy század emlé­kezetes pillanatai (52/35.) 20.00 A cen­zor 20.40 Magyar emlé­kek az Adrián (12/12.) 21.00 Híradó 21.35 A kémfönök becsülete 22.35 Teljes merülés MR SZOLNOK 5.558.00 Jó reggelt, Alföld! Benne: 6.00,7.00 Kossuth krónika; 6.30, 7.30,12.45,17.45 Alföldi krónika; 6.45 Napló; 7.20 Előjel; BBC-világhíradó; 8.10 Zenés kalendá­rium; 9.05 Délelőtt - Ernyő; 11.45 Hírvonal; 12.00 Déli krónika; 13.05 Zenés műsor; 14.05 Kívánságműsor; 15.05 Alföldi magazin; 1730 Szóváltás; 18.00 Esti kró­nika; 18.30-22.00 Nemzetiségi műsorok RÁDIÓ 2000 0.00 '70-, '80-, '90es évek slágerei; 5.00 Kávé helyett; 6.00 Ébresztő. Benne: 6.00,6.30,7.00 Hírek, időjárás; 730 BBC-világhíradó; 7.45 Helyi információk, útinform; 8.00 Napról napra. Benne: 9.30 Hírek, időjárás; 12.00 Hírek, időjárás; 12.05 Szieszta; 13.00 Csütörtök délután Szöllősi Judittal. Benne: óránkénti hírek, időjárás; 18.05 Tőlem, neked; 20.00-24.00 A ’70es, '80-as, ’9űes évek slágerei AKTÍV RÁDIÓ SZOLNOK TV 9.00 Az augusztus 29-ei adás ism., 13.15 Képes Képújság, 18.05 Hírek, 18.15 Szálka - Fóiskolásmagazin, 18.45 Esti mese, 19.00 Aktuális - Hírmagazin, 19.30 Notesz - 20.00 Perla Negra 96. r., 20.45 A második esély (fr. film), 22.05 Hírzáró, 22.20 Képújság 00.0086.00 Az elmúlt 40 év legjobb zenéi; 06.00- 10.00 Jó reggelt! - reggeli ébresztő információkkal, já­tékokkal; 10.00-12.00 Izvilág - sok zenével, érdekessé­gekkel, menüajánlatokkal; 12.00-13.00 Szieszta-egy óra zene; 13.00-16.00 Aktív délután - programajánló, útinform, játék; 16.00-20.00 Mesterhármas - benne: 16.00-1700 Toplisták, 17.00-18.00 Sztárpletykák-in- j térjük; 18.00-20.00 Élő kívánságműsor; 20.00-24.00 Nagy slágerek __________SPORT 1__________ 15 .00 Labdarúgás, spanyol bajnoki mérkőzés (ism.) 1700 Lab­darúgás, spanyol bajnoki összefoglaló (ism.) 18.00 Motorsport, AMA szuperkrosszbajnokság, Salt Lake City, 15. futam 19.30 Superbike Brit bajnokság 20.00 Salakmotor Stamir kupa A műsor ás a kezdést Stfpont változtatásának jogit (ntndafltávéaé6tonfltaf1|B,s Kért tsputkfBMŰsaéget ram váM

Next

/
Thumbnails
Contents