Új Néplap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-27 / 199. szám

dmrmivaiußtium Vadászok pusztai ünnepe Évek óta kiváló helyszíne az országos vadásznap megyei rendezvényének Rés László vállalkozó pusztai „birodalma”. A vendéglátóegységgé átalakított régi vasútállomás környezetében a halasta­vakkal, a tájjellegű bungalókkal, vala­mint a koronglövőpályával ugyanis mindent megadott ahhoz, hogy me­gyénk nimródjai méltón ünnepelhessék meg napjukat. Tiszaszentimre-Pusztakettős Benedek Fiilöp, az Országos Vadászati Véd­egylet alelnöke, a megyei vadászszövetség elnöke megnyitó beszédében arról is be­szélt, hogy régiónk puskás emberei tevé­kenységükkel rangot vívtak ki maguknak. Az esemény alkalmával kitüntetéseket is át­adtak. A Magyar Vadászkamara elnöke, dr. Kovács Sándor a kamara aranyérmét vehette át a vadászokért és vadászatért végzett kiemelkedő munkájáért, míg öt sportvadász - Bogi István, Barta János, dr. Pataki Mihály, Petrányi Miklós és dr. Slezák Sándor - valamint két hivatásos vadász - Fehér Imre és György Imre - a Nimród Vadászérem kitüntetést kapta meg. Ezután elkezdődött az a pusztai ün­Ezúttal csak a korong és a céltábla volt veszélyben nép, amelyben helye volt a versengésnek, a színpadi és kulturális programoknak, a sétakocsikázással, repüléssel, lovaglással, gyerekjátékokkal, szabadtéri sütés-főzés­sel fűszerezett szórakozásnak, igazolva az esemény mottóját, mely szerint a vadá­szok ünnepén mindenki ünnepelhet! A különböző helyszíneken, s a jelen lévő 26 FOTÓI BUGÁNY vadásztársaság pavilonjaiban szívesen lá­tott vendégek voltak azok, akik tisztelik azt az alázatos, felelősségteljes munkát, amely tartalommal kívánja ismét megtöl­teni a legnagyobb magyar gondolatát, miszerint a vadászat az erdők zúgása és a vadak űzése. ______________________________IFOLYTATÁS A 4. OLDALON) Védelemre szorul a Tisza Vonza András szerint a gátak karbantartása, építése mel­lett az a legfontosabb feladat, hogy víztározók épüljenek a Tisza mentén, és visszaálljon a folyó és vízgyűjtő területei­nek ökológiai egyensúlya. A földművelésügyi és vidékfej­lesztési miniszter a Nyíregyházán rendezett szombati regi­onális környezetvédelmi konferencián közölte: a gátak biz­tonságossá tétele elodázhatatlan, azonban állandó emelé­sük nem jelent megoldást, mivel a meder évente 10-20 cen­timéter hordalékkal töltődik fel. ________Röviden________ BO MBARIADÓ. Szombaton reggel 8 óra után ismeretlen fér­fi telefonon közölte a rendőrség­gel: bombát helyezett el a Moszkvából Budapestre tartó Tisza expresszen. A vonatot Karcagon megállították, a rend­őrök leszállították a több száz utast és kiürítették a vasútállo­más épületét. A tűzszerészek át­vizsgálták a szerelvényt, de rob­banószerkezetet nem találtak. A bombariadó miatt a vasúd fővo­nalon 11 óra 20 perc után indul­hattak el újra a vonatok, a me­netrend szerint forgalom pedig csak órák múlva állt helyre. PEST A LEGNÉPSZERŰBB. Jász-Nagykun-Szolnok megyé­ből idén is több ezren nyertek felvételt főiskolákra és egyete­mekre a hamarosan kezdődő tanévre. A legtöbben ezúttal is budapesti intézményben foly­tatják tanulmányikat, de sokan tanulnak majd a szegedi főisko- lákon és egyetemeken is. ■ Nyíregyháza A töltések erősítése, a folyó­szűkületek megszüntetése és az árterületek visszaadása, bő­vítése mellett arra van a legna­gyobb szükség, hogy a Tisza menti mély fekvésű területeken legalább 150 millió köbméter víz befogadására képes víztáro­zók létesüljenek - mondta a miniszter. Hozzátette: a vissza­tartott vizet hasznosítani lehet­ne az aszályos időszakban a mezőgazdasági területek öntö­zésére. Szükségesnek nevezte az ugyancsak a vízkormányzást és a vízvisszatartást lehetővé tevő csatornarendszer kialakítását, valamint a környezetbarát ártéri gazdálkodás újraélesztését.- Mindezeknek a feladatok­nak a megvalósításával a Tisza völgyében létrejönne egy olyan, a környezeti harmóniát teljes mértékben garantáló zöld folyo­só, ami példaértékű lehetne Eu­rópában - emelte ki Vonza And­rás. A földművelésügyi tárca veze­tője szólt arról, hogy a kormány­zat - az érintett szakemberek be­vonásával - már készítteti a Ti­sza által okozott gondokat meg­szüntető, együttes vízügyi-kör- nyezetvédelmi-agrár programot, amelyet még az idén szeretnének jóváhagyni. A konferencián Gönczy Já­nos, a Tisza-Szamos Kormány- biztosi Iroda vezetője elmondta, hogy a romániai eredetű múlt évi cián- és nehézfém-szennye­ződések után a folyók élővilága már regenerálódott, de változat­lanul igen érzékeny, további vé­delmet igényel minden érintett részéről. A kormánybiztos megerősítet­te, hogy decemberben lesz az el­ső tárgyalás abban a perben, amelyet Magyarország indított a szennyeződéseket okozó auszt­rál-román tulajdonú nagybányai Aurul cég ellen a 29,3 milliárd fo­rintos kár megtérítéséért. SPORT A hét vége sporteseményei az 5-7. oldalon Rekordot döntött a jubileumi Túri Vásár __________Mezőtúr Min den idők leglátogatot­tabb vásárát rendezték meg tegnap Mezőtúron. Az im­már évtizedes múltra visz- szatekintő eseményt szám­talan szórakoztató, kulturá­lis és gasztronómiai prog­ram színesítette. Először adott otthont a város a ma­gyarországi polgármesterek főzőversenyének. A X. Túri Vásár hangulatát már szombaton megalapozta néhány érdekes rendezvény, az igazi vá­sári forgatag azonban tegnap ala­kult ki a város központjában. A másfél kilométer hosszú „sátor­város” már kora délelőtt több mint tízezer érdeklődőt vonzott, de a szabadtéri színpad gazdag műsorkínálata is sokak figyelmét felkeltette. Nem véletlenül, hi­szen olyan neves előadók léptek fel, mint Kovács Kati, Papp Rita és Bodnár Attila, valamint a me­gyénkben működő, ám országo­san is elismert Dalma Dance Klub növendékei. Mindezek mellett az egész na­pos programkínálat legújabb és talán legnagyobb várakozással kí­sért kezdeményezése az idén elő­ször, hagyományteremtő céllal megrendezett magyarországi pol­gármesterek főzőversenye volt, amelyre közel harminc csapat ne­vezett. Délidőben a szakértőkből álló zsűrinek nem volt könnyű dolga, amikor sorrendbe kellett állítania a gasztronómia remeke­it. A versenyzők ínycsiklandozó finomságai közül végül Búsi La­jos, a megyei közgyűlés elnöké­nek főztje vitte el a pálmát, míg a második helyet a Szűcs Lajos al­polgármester vezette helyi külö­nítmény szerezte meg. Szomorkodnia azonban a do­bogóról lemaradt csapatok tagjai­nak sem kellett, hiszen vereité- kes küzdelem helyett itt sokkal inkább a vidám főzőcskézés volt a cél. S akinek netán a rotyogó ét­kek kavargatása után még ma­radt némi energiája, az este utca­bálon rophatta a táncot, és látvá­nyos tűzijátékban gyönyörköd­hetett a főiskola parkolójában. _____ BUGÁNY A vásári forgatagban mindenki találhatott kedvére valót fotó; b. j. LOVASVERSENY. A Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Rt. négy számban rendezte meg tegnap a ha­gyományos nyári lovasversenyt Szenttamáson. A díjugrató számokon kívül kulturális rendezvények is gazdagították a programot._____________________________________________________________________fot6íb.j. Tanévkezdés veszélyekkel Megyei információ Az új tanév kezdetét meg­előzően a megyei baleset­megelőzési bizottság felhív­ja a közlekedők figyelmét arra, hogy különösen figyel­jenek a gyerekekre. A nyári vakáció közlekedési ve­szélyeit most az iskolai időszak jellegzetes baleseti forrásai vált­ják fel. A lényeg természetesen mind­két esetben ugyanaz: a gyerekek biztonsága. A tanévkezdéssel megnő az iskolák környékének forgalma. A nebulók becsengetés előtt és az utolsó órát követően tömege­sen jelennek meg a környékbeli utcákon, a nagyobb települése­ken sok esetben igen forgalmas úton is át kell menniük. Ezt mindenképpen tudomásul kell venniük a járművezetőknek, hiszen ők azok, akiknek számíta­niuk kell a kisiskolások szelebur- diságára, figyelmetlenségére. A gyerekekre ugyanis jellemző, hogy körültekintés nélkül lépnek az úttestre. Különösen veszélyes ez, ha ezt az út szélén álló jármű mögül teszik. A közlekedési szakemberek úgy vélik, mindemellett igen fon­tos szerep hárul a szülőkre és a pedagógusokra is, akik kellő út­mutatást adhatnak a helyes köz­lekedésről gyermekeiknek, tanít­ványaiknak. Már hagyománynak számít, hogy a megye nagyobb települé­sein az iskolakezdést követően legalább egy hónapon keresztül rendőrök segítik a diákok közle­kedését az iskolákhoz közeli zeb­ráknál. A megyeszékhelyen ez a helyi rendőrkapitányság és az önkor­mányzat együttműködéseként már évek óta bevált és hatékony baleset- és bűnmegelőzési mód­szerként működik. Mint azt a Szolnoki Rendőrka­pitányság közlekedésrendészeti osztályvezető-helyettese, Nyakó Imre őrnagy lapunknak elmond­ta, ez az idén is így lesz. Ahogy megkezdődik a tanítás, a város jó néhány iskolájának környékén megjelennek a gyermekek biz­tonságára ügyelő egyenruhások, akik reggelente és a napi oktatás befejezése után teljesítenek majd szolgálatot a kijelölt gyalogos-át­kelőhelyeknél. Ez a tanítási szüneteket leszá­mítva így lesz egészen a jövő évi nyári vakációig, tehát a teljes tan­évben. HGY

Next

/
Thumbnails
Contents