Új Néplap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-28 / 175. szám
2001. Július 28., szombat ■S_- P ŐRT 13. OLDAL Négy új csapat a Jászságban Megyei információ A megyei labdarúgó-szövetségben elkészítették a másodosztály két csoportjának a beosztását. Mivel a kunságiba tizenhét, a jászságiba viszont csak tizenegy csapat nevezett, a versenybizottság az esély- egyenlőség alapján kénytelen volt három együttest — szigorúan a távolságok alapján - átsorolni a másik területre. A választás a viszonylag egymáshoz közel fekvő Tiszatenyő, Kengyel, Tiszaföldvár hármasra esett. A megyei III. osztályban kilenc csapattal zajlik az idei versenysorozat. Jászsági csoport: Alattyán, Jászalsószentgyörgy, Jászárok- szállás, Jászdózsa, Jászjákóhal- ma, Jászladány, Jászszentand- rás, Pusztamonostor, Nagykörű, Zagyvarékas, Martfű, Kengyel, Tiszatenyő, Tiszaföldvár. Kunsági csoport: Abádszalók, Berekfürdő, Cibakháza, Cserke- szőlő, Kétpó, Kenderes, Kunmadaras, Nagyiván, Örményes, Ti- szaderzs, Tiszagyenda, Tisza- szentimre, Tiszaszőlős, Öcsöd. Megyei III. osztály: Jásztelek, Nagyrév, Tiszakürt, Tiszasas, Kungyalu, Tiszajenő (Tószegen játssza mérkőzéseit), Csépa, Mesterszállás, Szelevény. Molnár Kriszti a vébén Atlétika, ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Az országos bajnokság második napján a Szolnoki MAV-Szoltisz versenyzői közül az esélyeknek megfelelően Molnár Krisztina 420 Molnár Krisztina képviseli színeinket Edmontonban cm ugrásával biztosan szerezte meg az aranyérmet, Juhász Fanni (415 cm) és Szabó Zsuzsa (400 cm) előtt. Az már az OB előtt eldőlt, hogy Krisztina a tavasszal elért 441 cm-es eredményének köszönhetően utazhat a világbajnokságra. A 110 gáton győztes Csillag Levente 400 gáton is megpróbálkozott, nem is rosszul, mert 53,49-cel a negyedik helyet csípte el. A 4x100-as szolnoki hölgyváltónak jutott még egy ötödik hely Nyíregyházán. A bajnokságot követően Vágó Béla szövetségi kapitány kijelölte az augusztus 3-án kezdődő edmontoni világbajnokságra utazó - futók nélküli - csapatát. A 13 tagú (kilenc férfi, négy nő) keret szombaton utazik el Kanadába. A vb-csapat: Annus Adrián, Gécsek Tibor, Kiss Balázs (kalapács), Fazekas Róbert, Kővágó Zoltán, Varga Roland (diszkosz), Kürtösi Zsolt, Zsivoczky Attila (tízpróba), Urbanik Sándor (50 km gyaloglás), Győrffy Dóra (magas), Molnár Krisztina (rúd), Vaszi Tünde (távol), Szabó Nikolett (gerely)_______iv.cs.i Toporogva várják a kezdő sípszót Ma 17 órakor: Szolnoki MÁV Neusiedler-Nyíregyháza Újra eljött a fociidény! Bár panaszra nem lehet okunk, hiszen a nyári szünet olyannyira rövidre sikeredett, hogy több szurkoló még a szabadságát is alig tudta letölteni a két bajnokság közötti napokban. Labdarúgás NB I. B, 1. forduló Akárcsak a labdarúgók, akik egyetlen bő hét pihenéssel feledtethették a 2000- 2001-es bajnoki szezont. A szolnokiaknak erre igazán nem volt okuk, hiszen jó tavaszi hajrával, „berúgták” hajójukat a 4. helyre, míg a mai vendégek eggyel előrébb végeztek öt ponttal többet szerezve. Számukra persze csalódás az a bizonyítvány, mert elmaradt részükről a tavaly ilyenkor meghirdetett feljutás. Keretük attól a pillanattól kezdett megváltozni, amikor mindez nyilvánvalóvá vált, Arany és Ilea már a tavaszi idényt sem fejezhette be a Nyírségben, nyáron aztán Novák (Szolnokra) a macedón Ce- leszki, valamint Besenyei, Gerliczki, Ács és Dican is hasonló sorsra jutott. A Ga- ramvölgyi Lajost kispadbn felváltó Sándor István másodszor vállalta el a szabolcsi gárda pallérozását. Őt mindenhová követi földije, Hleba, aki Csongrádot hagyta el a mester kedvéért Kocsis Miklóssal együtt. Téglási kapus Debrecenből távolodott keletre, Csernyijenkót a Videoton adta egy évre kölcsönbe, Kocsis István és Szécsi Kanizsáról, valamint Dabasról tért vissza egykori klubjához. A színes bőrűeket a nigériai Umel képviseli, de miután a játékengedélye várat magára, az irányító poszton kiemelkedő teljesítményre képes fiú bemutatkozása is késik. A vendéglátó keretbeli változásai ismertek, végszóra még a középpályás, Sinkó Balázs (BVSC) is csatlakozott a MÁV Neusiedlerhez, akárcsak K. Tóth Gyula, a 20 éves szegedi fiatalember - játszhat az ifiben is kerethez még tartozó kapussal, Kolláth Ferenccel -, aki fél évet kap arra, hogy gyökeret eresszen a Tiszaligetben. A szombati találkozó előtt mindössze a csapadékos időjárás okozott némi fejtöŐk azok, akik a megyeszékhely labdarúgását megpróbálják magasabb szintre emelni a 2001-2002-es évadban. FOTÓ: BÉKÉSI rést a hét elején a pálya kímélését szem előtt tartva, de hát az legyen a legnagyobb gond a sorban, hiszen nem hogy két nap, de tíz sem elég arra, hogy a labdarúgó „kiessen” a játékból. Mindezt azért fontos megjegyezni, nehogy valaki abban keressen jó előre menedéket. Erről persze nincsen szó, mert Csábi József edző szerint már toporognak a fiúk, alig várják a kezdő sípszót. - Amit lehetett, elvégeztük a három és fél hét alatt. Bizakodással tölt el az, hogy a gerinc megmaradt, s no meg, hogy egyre emelkedik játékosaimban a várakozási feszültség, a bizonyítás kezdő pillanatának elérkezése - vélekedik a szakvezető. Ez év május 5-én találkozott utoljára a két csapat, s igen emlékezetes meccset vívtak a ligetben. Akkor a 40. percben Novák talált a hazaiak hálójába — amit ha ma megismételne, de már a vendégkaput terhelve, bizony jókorát lendíthetne új együttesén -, szünet után azonban beindult a szolnoki henger. Sorrendben Bábik, (11-esből az 51.) Kádár (65.), Fedor (88.) talált Celeszki hálójába, mintegy végleg szerte foszlatva a szabolcsiak feljutási reményeit. Abból a győztes gárdából Kádár fog hiányozni a legjobban (bokája még nem százszázalékos), hiszen Hegedűs és Kiri már nincsen a MÁV Neusiedler kötelékében, a csereként szóhoz jutott Bány pedig az eltiltását tölti. így kezdenek: Balázsy - Bábik, Gelb- mann, Balogh - Ivitz, Gradinariu, Ro- manek, Pelles — Novák — Kotula, Fedor. Csábi József: - Mivel gyökeres változások nem történtek az elmúlt hetekben, ezért jó esélyeink vannak arra, hogy ott folytassuk, ahol Békéscsabán abba hagytuk. Játékvezető: Szabó Zs. (Vámos, Koch) A MÁV FC Kft. ezúton értesíti az érdé kelteket, hogy a korábban személyre szólóan kiadott arcképes belépők továbbra is érvényesek. NÉDER Ezüstérmesek hölgypólósaink Olaszország-Magyarország 7-3 (3-0, 1-2, 2-0, 1-1) NŐI VÍZILABDA VB-DÖNTŐ Fukuoka 2000 n, vezette: Hassze- kioglu (görög), Matache (román). Olaszok: Conti-Miceli 4, Alluc- ci 1, Vaillant, Di Mam i, Conso- li, Malato 1. Csere: Bosurgi, Sciol- ti, Araujo, Musumeci, Grego. Magyarok: Sós - Sipos, Stieber 1, Drávucz, Valkay E. 1, Pelle, Valkay Á., csere: Tiba, Rédei, Szremkó 1, Pri- mász. Gól-emberelőnyből: 9/5, ill. 7/1. Csuda rosszul indult a döntő, mire észbe kaptunk, már vezettek az olaszok, méghozzá három góllal. Kapaszkodtunk, de Conti kapus minden védhető lövést hárított az egész meccsen. A folytatásban egy kicsit lábra kaptunk, előtt Valkay Erzsi, majd Stieber Merci szépített. Mielőtt magasra csapott volna a magyar öröm, a bírák újabb olasz emberelőnyt ítéltek, amit Miceli — a felső kapufa segítségével - váltott gólra. Valkay Erzsi rögvest válaszolt, de sípmesterek mindenki elképedésére érvénytelenítették a találatot. A fordulást követően mi is kaptunk bőven emberelőnyt, de azokat elhibáztuk, míg Miceli mindegyik lövése célba ért. A végén csupán egy csapat volt a medencében, az '-olaszok. Nem tudták megismételni a mieink az elmúlt meccseken mutatott jó játékukat, ráadásul a mi kapufánkról rendre befelé, míg az olaszokéról kifelé pattant ezúttal a játékszer - a sport már csak ilyen. Szuper volt lányok - Sds Ildikó, Szép Brigitta, Tiba Értékes helyezések Pénteki úszódöntőkben három számban voltunk érdekeltek. 100 m gyorsúszásban Zubor Attila 49,13 mp-es országos csúcscsal az ötödik helyen ért célba, a sztárok: Ervin (amerikai) 48,33 mp, Hoogenband (holland) 48,43 Lars Frölander (svéd) Stieber Merciék (feketében) mindent megtettek a sikerért, de ezúttal jobbak voltak az olaszok FOTÓ: EPA Zsuzsanna, Sipos Edit, Dancsa Katalin, Stieber Mercedes, Rédei Kata, Drávucz Rita, Valkay Erzsébet, Szremkó Krisztina, Pelle Anikó, Valkay Ágnes, Primász Ágnes -, amit az elmúlt negyven napban produkáltatok! Végeredmény: 1. Olaszország 2. Magyarország 3. Kanada, 4. Egyesült Államok 5. Ausztrália 6. Oroszország. 48,79 és Thorpe (ausztrál) 48,81 mögött. Bodrogi Viktor 200 m háton rosszul kezdett, csak végén zárkózott fel, de a hatodiknál már nem tudott feljebb jönni. Kovács Ágnes 50 mellen a nyolcadik helyen végzett, mindössze két európai versenyző előzte meg a 200 méteres táv világbajnokát. (VÉCSÉ) Hírek JÁSZAPÁTI. Antikvitás Kupa néven rendeznek kispályás labdarúgótornát Jászapátiban, augusztus 12-én, vasárnap. A helyi sporttelep füvespályáján sorra kerülő pénzdíjas sorozatra huszonnégy csapat nevezését fogadják el a szervezők. Az együttesek bárkit, igazolástól függetlenül benevezhetnek a meccsekre. A csoportselejtezőket követően a legjobb tizenkettő között már egyenes kieséses rendszerben folytatódnak a küzdelmek. Nevezni augusztus 5-ig lehet Bartók Zsoltnál (Jászapáti, Utas- siu. 1.), illetve a 06-20-46-51-333 telefonszámon. JÁSZSZENTANDRÁS. A Hooligans együttesének győzelmével végződött a hagyományos Yoshi Trans Kupa kispályás labdarúgótorna, melyen huszonnégy csapat lépett pályára. Az elődöntőben nagy küzdelemben szenvedett vereséget a berényi Csizmadia, valamint a jászapáti Premier legénysége. Ismét a fináléba kerül a tavalyi győztes Akác gárdája, ám ezúttal fejet kellett hajtania a mindvégig meggyőző játékot nyújtó hevesi „huligánok” előtt. VÁC. A hét végén, szombaton és vasárnap Vácott rendezik az erős emberek egyéni országos bajnokságának küzdelmeit. A kétnapos fesztiválon természetesen ott lesznek az indulók között megyénk élversenyzői, az esélyesek között nyilvántartott Kövér Gyula és Ulviczki Mihály ; is. VIZES MŰSOR, szombat: férfi vízilabda: 6.30 Magyarország- USA (ml), úszó, döntők: 11 | óra (ml). Száznál többen neveztek Díjugratás Jászberényben immár nyolcadszor rendezik meg a térség egyik legrangosabb díjugrató versenyét vasárnap az Electrolux sportlétesítmények füves pályáján. Már eddig több, mint száz nevezés érkezett a szervezőkhöz, köztük a sydneyi olimpikon, Túri Józsefé, aki Szu- pervill utódját próbálja megtalálni azok után, hogy a nagyszerű paripa lesántult a legutóbbi ötkarikás játékokon. Pontban délben a harangszóval egyidőben az ünnepi díszbe öltözött Jász Lovas Bandérium vezeti fel a versenyzőket, a megnyitó után a huszárok és a Védelem Kft. tagjai tartanak bemutatót, akárcsak a kisállattenyésztök. Természetesen a tombolatárgyakat is a névadó, az Electrolux Lehel Kft. szolgáltatja. A díjugrató programot a jövő évi lovak produkciója kezdi, őket a kezdő lovak és lovasok követik, a C2-es szám már az Electrolux Nagydíj-ért folyik, végül a C2-es staféta látványos viadala zárja a lovasparádét, amely a legjobbaknak némi készpénzt is hozhat a házhoz. Hét végi műsor Szombat Autósport. Kevi Kupa országos autókrossz bajnoki futam, Túrke- ve, 14. Agria Kupa hegyi-gyorsasági magyar bajnokság, Parádsasvár, 12. Erősport. Erős emberek egyéni magyar bajnoksága, Vác, 14. Kajak-kenu. Országos ifjúsági bajnokság, Szolnok, 10 és 15. Labdarúgás. NB Vasas-Kispest (ml), 16.45. Dunaferr- Videoton, 18. Debrecen—MTK, 19.30. Haladás—Matáv Sopron, 19.45. Ferencváros-Ujpest (Sportl), 20.45. NB I. B, Keleti csoport: Szolnoki MÁV Neusiedler- Nyíregyháza, Kecskemét-Eger, Diósgyőr—Csepel, 17. Jubileumi torna: Kunhegyes-Tiszaszentím- re, 15.30. Kenderes-Kun FC, 17.30. Előkészületi mérkőzés: Tápiószent- márton-Nagykáta-Jászberény, 11. Tószeg-Besenyszög, 10. Rákó- czifalva-Kisújszállás, 11. Minigolf. Országos bajnokság 3. fordulója, Kápolnásnyék, 8.30. Motorsport. Meghívásos nemzetközi salakmotor verseny, Debrecen, 15. Strandfoci. Tisza-tó kupa, Abádszalók, 8. Teke. Amatőr bajnokság, Szolnok, Körösi u., 9. Vasárnap Autósport. Kevi Kupa országos autókrossz bajnoki futam, Túrke- ve, 13. Agria Kupa hegyi-gyorsasági magyar bajnokság, Parádsasvár, 12. Forma-1 Német Nagydíj (ml), 14. Erősport. Erős emberek egyéni magyar bajnoksága, Vác, 14. Kajak-kenu. Országos ifjúsági magyar bajnokság, Szolnok, 9 és 14. Labdarúgás. NB I. B, Keleti csoport: Monor—Erzsébeti SMTK, BKV Előre—REAC, Fót-Békéscsa- ba, 17. Jubileumi torna: Kun FC— Tiszaszentimre, 15.30. Kenderes-Kunhegyes, 17.30. Lovassport. Electrolux Kupa országos meghívásos díjugrató verseny, Jászberény, 12. Strandfoci. Tisza-tó kupa, Abádszalók, 8. Teke. Amatőr bajnokság, Szolnok, Körösi u., 9. ■