Új Néplap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-26 / 173. szám
2001. Július 26., csütörtök TÜKÖR 5. OLDAL MEGY E I Sorokban KÖZMUNKA. A Közlekedési és Vízügyi Misztérium közmunkaprogramja keretében 127 állástalan foglalkoztatása kezdődött' meg a Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóságon - tudtuk meg a megyei munkaügyi központtól. A programban alkalmazottak 30 százaléka cigány származású. IDŐSEK OTTHONA. Egy adó mányozónak köszönhetően már komolyabb összeg áll a rákóczi- falvi önkormányzat rendelkezésére az idősek bentlakásos otthonának építéséhez, amely a jelenlegi faluház helyén lenne. Most a tervek elkészítése folyik, s ha minden az elképzelések szerint alakul, akkor ősszel már benyújthatja a község a pályázatát a szükséges pénz előteremtésére. TÁMOGATÁS. Kunhegyes 24 millió forintnyi kiegészítő támogatásra számíthat a Pénzügyminisztérium javaslata alapján az önhibájukon kívül forráshiányos önkormányzatok pénzügyi alapjából. EMLÉKKONCERT. A budapesti Pannónia Singers énekegyüttes felvállalta, hogy ápolja Zám- bó Jimmy emlékét. Az énekművészek július 29-én este 6-kor emlékkoncertet tartanak a jászberényi Szabadtéri Színpadon. A programban a Zámbó család tagjai is fellépnek, és az énekesről szóló könyveket, illetve kazettákat, CD-ket dedikálnak. ■ Kétszer több eső esett Megyei információ A sokéves területi csapadékátlag több mint kétszerese hullott le eddig júliusban. A 70 éves átlag 50 milliméter, ehelyett 113 milliméter eső áztatta átlagosan a földeket. Eddig nem lehet panasz az égi csatornákra. Persze a gabonaaratóknak nem kedvezett az időjárás, no meg a strandolók- nak sem, de azt lehet mondani, az utóbbi napok esője kellett, mert nagyon száraz volt a talaj. Persze a sok csapadék már régen túlhaladta a 70 éves területi átlagot, de van olyan terület, ahol az 50 milliméternek a háromszorosa áztatta szerdáig a földet. Július 23-a volt a legeső- sebb nap, akkor szinte sok helyen leesett az egyhavi átlag. A, Kötivízigtől kapott információk szerint eddig Jászkiséren 92,7, Ti- szasülyön 147,3, Jászberényben 93,2, Karcagon 123,7, Kisújszálláson 107, Kunhegyesen 153,3, Mezőtúron 101, Kunszentmártonban 82, Szolnokon pedig 114,8 müli- méter eső esett. A legtöbb, egy napon lehullott csapadék mennyisége 23-án volt: Karcag 78,2 milli- méter esőt „kapott". _________™ Kö zbeszerzésekről döntenek Soron kívüli ülést tart ma a képviselő-testület Szolnok A szerdai rendkívüli városházi sajtótájékoztatón Sza- lay Ferenc polgármester többek között a közgyűlés mai ülésén szereplő néhány előterjesztésről, gátépítésről, valamint a Szabadság téri csomópont kialakításáról és a Kossuth tér átépítéséről beszélt. A mai soron kívüli ülésen dönteniük kell a képviselőknek több közbeszerzési pályázatról. A testület zárt ülésen bírálja el a sportcsarnok átalakítási, kivitelezési munkáira, a Holt-Tisza tartalék vízbázissá alakítására és az úthálózatfejlesztésre benyújtott ajánlatokat. A sportcsarnokban augusztus 7-én megkezdődik a munka, a Holt-Tiszán pedig augusztusszeptember folyamán. Ebben az évben még 30-34 út is szerepel az úthálózat-fejlesztési tervben. A polgármester beszélt arról is, hogy a közgyűlés dönt a költség- vetés nem tervezett kiadásaira vonatkozó kötelezettségvállalásról is. Ezek a nem tervezett kiadások például a Pólya Tibor út szélesítése, a tűzoltóság fejlesztési pályázatára az önerő biztosítása, a Tallinn Általános és Művészeti Iskola tetőbeázásának megszüntetése, a Varga Katalin Gimnázium négy új tantermének berendezése, a Széchenyi Általános Iskolában szükséges felújítások elvégzése. Mindezekre 238 millió forintra van szükség, amely ösz- szeget az önkormányzat megtakarításból, ingatlanok értékesítéséből, egyes fejlesztések elhalasztásából teremti elő. Újságírói kérdésekre Szalay Ferenc elmondta, hogy a Tisza jobb partján, a vízirendőrségtől a húsipari üzemig a régi helyett új gátat építenek, amelynek októberre el kell készülnie. A Kossuth térről szólva elhangzott, hogy ebben az évben lefolytatják a közbeszerzési eljárást, az átépítés megkezdését erre az évre nem tervezik. Erre a célra jelenleg nyolcvanmillió forint áll rendelkezésre, még hetvenet kell majd biztosítani. A Szabadság tér átépítésével kapcsolatban az önkormányzat vitában áll néhány lakóval, akik fellebbeztek a terv ellen. Az eredeti elképzelések szerint a Kossuth tér felújítása a Szabadság téri csomópont átépítése után kezdődik. Az ingatlanvagyon végkiámsítása? A közgyűlés mai ülésének egyik előterjesztéséről, a 2001. évi költségvetésben nem tervezett feladatok megvalósításával kapcsolatos kötelezettségvállalásról tartott tegnap sajtótájékoztatót dr. Füle István, a közgyűlés MSZP-frakciójának tagja, a költségvetési bizottság társelnöke és Barta István frakcióvezető. Szolnok A szocialista politikusok a szóban forgó előterjesztésről elmondták, hogy az műfajilag megfelel egy pótköltségvetésnek. Kifogásolták, hogy a költségvetési rendelet módosítása helyett az előterjesztők határozati javaslattal kérnek felhatalmazást 350 millió forint értékű, a 2001. évi költségvetési rendeletben nem tervezett vagyoni bevétel előteremtésére és elköltésére. Ennek az a jelentősége, hogy a határozati javaslatot nem minősített többséggel fogadja el a közgyűlés. Kifogásolták továbbá, hogy a Vállalkozási és Városfejlesztési Alap túlköltekezett, közgyűlési felhatalmazás nélkül. Olyan kifizetések történtek, amelyekre nem volt meg a fedezet. Több konkrét példát is említettek, így a Várkonyi téri csomópont építésének 10 milliós többletköltségét, amelyet már ki is fizettek, de nem lehet tudni, hogy miből, hogyan, milyen felhatalmazás alapján. Á közgyűlés szeptemberben tárgyalja a költségvetés első félévi teljesítését. Ha most a képviselők elfogadják az előterjesztést, kész helyzetet teremtenek szeptemberre, holott a fölmerült problémákra akkor kellene ésszerű megoldásokat keresni. A két városatya nehezményezte, hogy a város föléli a vagyonát, nem érvényesül a költségvetési koncepciónak az az elve, hogy a vagyonértékesítésből befolyt összegeket csak vagyongyarapításra lehet fölhasználni. „Végkiárusításként” a város kétszázmilliós ingatlanvagyont készül áruba bocsátani, köztük olyan ingatlanokat is, amelyek bérbe adásából évente mintegy 12 milliós biztos bevétele származik. Mindezek alapján kijelentették, hogy a szocialista frakció az előterjesztést nem szavazza meg. __________________________________ll Cs ökkentik a liszt árát (Folytatás az 1. oldalról) A szakértő véleménye szerint augusztusban ezeknek a cégeknek ismét árat kell majd emelniük, hogy talpon maradhassanak. Az ágazatigazgató szerint a búzakészlet nagysága nem indokolja, hogy a malmok jelentős lisztárcsökkentésben gondolkodjanak. Tavaly ugyan 28-32 ezer forintot is megadtak egy-egy tonna búzáért, ma 20-25 ezer forintért veszik meg a kenyérnek való gabonát. Mindezek után a múlt évi árhoz képest - a piaci helyzetet látva - Jászberényben 3-4 forinttal kínálják olcsóbban a finomlisztet a pékségeknek, ami 49-50 forintos kilónkénti árat jelent. A csökkentés mértéke azért nem nagyobb, mert az őrlési költségek, illetve a szállítási költségek — az energiaárak növekedése miatt — folyamatosan emelkednek. A jelenlegi árszinten gondolkodva várhatóan 60-62 forintos kilónkénti áron jut majd el a fogyasztókhoz az étkezési finomliszt. Zsobrák Csaba azonban hangsúlyozta: a jelenlegi bizonytalan helyzetben a fenti árakat nem hosszú távú prognózisnak, legfeljebb egy-két hónapos időszaki árnak kell venni. A három malommal dolgozó - Jászberényen kívül Veszprémben és Pápán - malomipari cég havonta 3500 tonna lisztet értékesít, de egyelőre csak 2-3 százalékban dolgoznak az új búzával. A teljes átállásra augusztus 20-a után lehet számítani. Az elmúlt hét végéig az elkövetkező hat-nyolc hónapra szükséges búzamennyiséget vásárolták fel, de azt, hogy a jövő év első felében milyen lesz a piaci helyzet, hogyan alakulnak az árak, egyelőre még jósolni sem merték. BANKA CSABA Amiről beszélünk PERCZE MIKLÓS Életünk Ha a kenyér foszlott, őseim hite nem foszlott Közeledik az aratás vége, melynek kapcsán elsőként az jut eszembe, hogy Péter-Pál körül még igencsak zúgolódtak a gazdák: „Még az önköltségünket sem téríti meg a felvásárlási ár!” Azóta kicsit „nyugszanak” a kedélyek, hiszen az agrárium felkent papjai optimistán nyilatkoznak a termésátlagokról, a miniszter pedig nem győzi a termelők szájába rágni: tárolva a búzát várjanak, mert megéri, hiszen később sokkal jobb ára lesz a kenyémekva- lónak. Másodszor pedig nagyszüleimre gondolok, akik még életnek hívták a búzát. Jogosan, hiszen nekik még a szárba szökkenő mag volt az általános egyenértékes. Ugyanis ha lett belőle elég sütnivaló, akkor a parasztnak is volt „sütnivalója”, hiszen elégedetten vethetett keresztet a búbos kemencéből kivett, frissen sült cipóra, ha a jó termés az életben is kamatozott. így ha a kenyér foszlott, akkor az őseim hite, optimizmusa nem foszlott! Most azért valahogy másképpen van. Nem csak a kaszák tűntek el a földekről a marokszedő lányokkal együtt, hanem azok az egyszerűbb viszonyok is, amelyek általános egyenér- tékessé tehették a búzát. Manapság valahogy másképp szedik ki belőle a vámot, amúgy „concordiásan”. Es már nem is a búbos kemencék sütik ki a sütnivalót. Ám ezzel együtt a búza az életünk marad. Ezért is kellene, hogy jó legyen az idei sikér- tartama, hogy életünkben több legyen a siker. Azért, hogy képletesen szólva: egyre jobban „arathassunk” végre ebben az országban. Gyengülő „kábítószerhatás” (Folytatás az 1. oldalról) A piacon azonban megtalálhatók a különböző kenderfajták is, amelyek termesztésével a megye kedvező éghajlati adottságai miatt többen is megpróbálkoztak az utóbbi esztendőkben. Legnagyobb arányban a különböző amfetaminszármazékok kerülnek forgalomba. A kábítószeres bűnözés kapcsán a legveszélyeztetettebb korosztály a fiatal felnőttek rétege, a nagyjából 18 és 27 év közötti generáció, ám a legutóbb felderített ügy kapcsán már a középiskolán belüli terjesztéssel is találkoztak a rendőrök. A szórakozóhelyeken csökkent a kábítószer-élvezők előfordulási aránya, ma már inkább a magánlakásokban, hétvégi házakban rendezett programokon hódolnak káros szenvedélyüknek. A megyében egyébként nem jellemzőek a diszkórazziák, mivel a kábítószer-kereskedelem igazán nagy alakjait ilyenkor nem tudják kézre keríteni. A kapitányság inkább a titkos módszereket választja, bár a turisztikailag jelentősebb településeken lesznek nyári akciók. Az utóbbi időben profi bűnözők is bekapcsolódtak a beszerzésbe és terjesztésbe. Ezen az illegális tevékenységen nagy a haszon, a rendőrség becslései szerint az országban naponta több tízmillió forintos forgalom származik belőle. Idén a főkapitányság felderítő osztálya felgöngyölített egy olyan szervezett hálózatot, amelynek kapcsán 39 gyanúsítottat hallgattak ki, s melyben az eljárást immár az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága folytatja. A fentiek fényében nagy jelentőséggel bír az Abádszalókon immár tizedik alkalommal megrendezendő koncert, amelyet idén július 27-én tartanak meg. A program elején este nyolc órától a Jogi Esetek együttes lép fel a szabadtéri színpadon, majd kilenctől az Origó zenekar koncertje várja az érdeklődőket. Az eseményre meghívták Fa Nándor vitorlázót, Furkó Kálmán karatemestert, dr. Krasznai Géza professzort, valamint Jaczkó György lelkészt, de fellépnek majd táncosok, sportolók, szólóénekesek, illetve a kábítószer-kereső kutyák is bemutatkoznak a közönségnek. Lengyel György kiemelte, hogy a program nem a kábítószereseknek, hanem azon fiataloknak szól, akik még nem kerültek kapcsolatba a droggal. Lapunk kérdésére elmondta, hogy az efféle események hatékonyságát statisztikai adatokkal nem lehet mérni, ám az évről évre nagy számú közönség jelenléte bizonyítja a kezdeményezés sikerességét. M. G. A. HASZONGÉPJÁRMŰ A Ring Autóház Kft. meghívja Önt és kedves családját, HASZONGÉPJÁRMŰ PARÁDÉJÁRA! I INTERSPAR]- NYEREMÉNYTOTÓ Szolnok, Fék u. 3. Tel: 56/512-432. RING AUTÓHÁZ KFT. GARANCIA finanszírozás! * SZENVEDÉLY VEZET MINKET Helyszín: Interspar parkoló Szolnok, Mátyás király át 29. Időpont: 2001. A PARADE IDEJE ALATT Dwato vásárlása esetén 10 % ■ Egyéb ajándékok anno Profi vegyipari karbantartó anyagokat forgalmazó cég keres TERÜLETI KÉPVISELŐT Jász-Nagykun-Szó htok megye területére Amit biztosítunk:- folyamatos szakmai képzés- teljesítményarányos, versenyképes jövedelem- karrierlehetőség- önálló munkavégzés. Ami előny:- műszaki fogékonyság- kereskedelmi szakirány- üzletkötői tapasztalat- gépkocsi, telefon. Amennyiben felkeltettük érdeklődését, vállalja a változatos munka kihívásait, és szeretné jövőjét hosszú távra megalapozni, akkor kézzel írott szakmai önéletrajzát és jelentkezését küldje el az alábbi címre a megjelenéstől számított 1 héten belül. Cím: Klasschem Kft. 6723 Szegei, József Attila sgt. 130. Tel.: 06 (30) 2894431 Az Agrimill-Agrimpex Rt. meíjfi ©man étkezési búzát vásárol, i Érdeklődni: Suhajda István Kecském tbv j 06-76/482-060, 06-30/2618-836 17. Romanóczi György Kecs! ? Vasút u. 2-4. 06-76/321-357, 0u .’0/3226-919 A mm . Szalay Ferenc