Új Néplap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-25 / 172. szám
2001. JÚLIUS 25., SZERDA SPORT 11. OLDAL Edzőtáborban készülnek Női kosárlabda Pécsi edzőtáborozással kezdte meg felkészülést a szeptemberi, franciaországi Európa-bajnok- ságra a magyar válogatott. Rátgé- ber László szövetségi kapitány keretében 16 játékos szerepel.- Nehéz a helyzet, mert üres a szövetség kasszája. Remélhetőleg ez nem látszik meg majd a csapat teljesítményén. Szeptember 12-én utazunk el az Eb-re, addig Lengyelországban, Franciaországban és Jugoszláviában veszünk részt egy-egy tornán, itthon pedig egy amerikai egyetemi együttes ellen játszunk - mondta Rátgéber. A keret: Csák Magdolna, Kalmár Nagy Dóra, Iványi Dalma, Károlyi Andrea, Újvári Eszter (MiZo-PVSK), Seres Éva, Török Szilvia (GYSEV-Ringa), Csákány Emőke, Forrai Boglárka, Fodor Csilla (Soproni-Postás), Papp Krisztina, Kosjár Katalin, Hagara Zsuzsa (BSE-ESMA), Donkó Orsolya (Szeged), Újhelyi Petra (USA), Béres Tímea (Franciaország) Javíthat a Fradi Labdarúgás BL Csank János, az FTC labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint elsősorban fizikálisán keli felrázni a játékosait a Hajdúk Split elleni szerdai Bajnokok Ligája-selejtező mérkőzés előtt. Ami nem fog ártani, hiszen a bajnokság eddigi két fordulójában nem szerzett pontot a zöld-fehér legénység. Úgy érzem, nem kell különösebben motiválni a futballistákat, mindenki pontosan tudja, mekkora a tét a horvátok elleni mécsesén — mondta a szakvezető. — Ismerjük az ellenfél játékát, két veszélyes csatáruk és egy nagyon jó irányítójuk van, de a többiek sem gyengék. Csank hozzátette: nehezítette a felkészülést, hogy a Hajdúk ebben az idényben még nem játszott tétmeccset, a spli- tiek viszont alaposan kielemezhették a ferencvárosiak taktikáját az NB I. első két fordulójában. - Természetes, hogy a spliti edző a saját csapatát tartja esélyesnek a továbbjutásra, az sem lep meg, hogy kicsit lekicsinylőén beszél rólunk. Ráadásul a szombati, Kispest elleni bajnokin valóban nem játszottunk jól. Azt hiszem, többen már akkor is a Hajdúkkal foglalkoztak. A kezdőcsapatról a ferencvárosi vezetőedző egyelőre nem akart beszélni, csak annyit árult el, hogy a hétvégi találkozóról eltiltása miatt hiányzó Dragóner Attila mindenképpen játszik, és elképzelhető a sérüléséből felépülő Gyepes Gábor pályára lépése is. Az FTC a Kispest ellen az alábbi összeállításban kezdett: Szűcs - Lipcsei - Cheregi, Hrut- ka, Nagy N. - Kriston, Pinte, Szabó, Szkukalek - Gera, Hámori. A Fradi a mérkőzés előtt kedden, 17.30-kor, az Üllői úton edzett utoljára. A Hajdúk Split különgépe tegnap délelőtt érkezett meg Budapestre, a csapat — a mai meccs időpontjában és helyszínén — kedden 20.15-kor tartott tréninget. A szerdai összecsapás játékvezetője a finn Mikko Vuorella. A mérkőzést a magyar 1-es élőben közvetíti. Már szombaton bizonyítani akar Tizenhat évesen játszott először a „Stécé” felnőtt csapatában Ballábas játékosban immár nincsen hiány a Szolnoki MÁV Neusiedler NB I. B-s együttesénél. Nem, nem kétballábasokról van szó, csupán arról, hogy mostanság a csapat minden sorába született „balos” labdarúgó bevethető, akár váltakozó szerepkörökben is, például az ellenfelekhez alkalmazkodva. Labdarúgás Ezt a „túloldali” sort, amelyet Balogh, Romanek, Bány és Pelles fémjelzett eddig, két hete Novák János erősítheti tovább. A 28 esztendős futballista elsősorban a támadó játék hatékonyságának fokozásában tehet legtöbbet a tiszaligetiekért. Első találkozásra a kelleténél talán visszafogottabban nyilvánul meg, érződik rajta, hogy legutóbbi együttesénél, a Nyíregyházánál nem igazán jöttek be a számításai. Az élvonal és az NB I. B között pendliző szabolcsiaknál legutóbb elesett a bajnoki címért betervezett célprémiumtól, az erkölcsi elismerésről nem is beszélve. Novák János salgótarjáni kissrácként koptatta a „Stécé” egyre fakuló szerelést, hiszen a Szalai, Répás, Básti-féle sikercsapatból a nyolcvanas évekre csupán legenda maradt az egykori bányászvárosban. Mindezt persze nem érzékelhette a Jancsi gyerek, neki az volt a legfontosabb, hogy mielőbb a nagyok közé emelkedjen. Erre mindössze tizenhatodik életévéig kellett várni, mert az akkori NB III-as SBTC mestere, Szabó Géza (a DVTK korábbi sikertrénere) bizalmat szavazott neki. Kilencvenhatban az élvonalba éppen feljutott újonc, a III. Kerület hívta a fővárosba, az „átszálló” után még két évig NÉVJEGY Született: 1972. 12. 22 Testmagasság/súly: 176/76 NB l-es mérkőzés/gól 96/11 Klubjai: SBTC, III. Kerület, Nyíregyháza, Szolnok maradt Óbudán. Aztán Nyíregyházát próbálta meghódítani, Őze Tibor keze alatt megjárta a csúcsot és a szakadékot, mígnem a balul sikerült elmúlt idény távozásra nem késztette.- Nem tudtam megegyezni az elnökkel, ezért jöttem Szolnokra, ám az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy Bálázsy Zoli is besegített. Nyugodtan mondhatom, nagyszerű hangulatú közösségbe kerültem, már alig várom, hogy a szombati ütközeten góllal is bebizonyítsam vendégeiknek azt, hogy ők nem értékeltek kellően - fogalmaz a kék-sárgák egyik jövevénye. Mint mindenhol a nagyvilágban, Szolnokon is a gólszerzőket értékelik általában a legtöbbre, ha a hálózörgetés minél gyakrabban előforduló mozzanat lesz részéről a pályán, akkor Novák Jánosnak semmitől nem kell tartania . - Igazából az előkészítés az erősségem, de ha úgy adódik, hogy a társakat kevésbé jó helyzetben látom, akkor egyedül is elvállalom a támadás befejezését. Nem vagyok egy buldog típus, ezért a védekezés sem lehet az erősségem, de ha a szükség úgy hozza, akkor, a csapat érdekében bedobom magamat, ha kell, zokszó nélkül „cipelem a zongorát”. Igen, az egyén csapatcentrikus beállítottsága a kollektív jó szereplés egyik alapeleme, a jó szereplés pedig csakis az eredményességgel - amiről az egész játék szól - mérhető. - Tudom, hogy az első három helyből kell elcsípnünk az egyiket, de van olyan érzésem, ha a szerintem legnagyobb riválisnak tekinthető Kecskemétet meg tudnánk előzni, akkor odaérhetnénk a... Itt elharapja a befejezést, hiszen a nyíregyházi példa még mélyen benne él, nem igazán kedveli pályafutásában az ismétlődéseket. Egy esztendős szerződést kötött, hozzátéve azt: - Lehet azt hosszabbítani, ha úgy alakulnak a dolgaink. Ahogy az ember közeledik a harmadik X-hez, egyre óvatosabb - vélekedik a rőt hajú középpályás, aki titkon azt reméli, hogy új csapatánál nem marad el ismét az év végi cél- prémium. __________________________néder 4^ 4 L______________j: No vák János óvatos, de titokban nagy terveket szövöget fotó. csabai Rövid hírek ÖKÖLVÍVÁS. Szegeden léptek szorítóba a Szolnoki MÁV bok- szolói egy nemzetközi verseny keretében. A sárga-kékek közül a 63,5 kilós Tóth Lóránt egészen a döntőig menetelt, ott azonban vereséget szenvedett, így Lórinak meg kellett elégednie a második hellyel. A tavalyi junior világbajnokság ezüstérmese, Szellő Imre ezúttal is remekelt, nem talált igazi ellenfélre, simán nyerte a 75 kg-os súlycsoport küzdelmeit. Rácz Ákos 91-kg mérlegelt, akárcsak klubtársa, Szellő, ő is döntő fölénnyel nyerte mérkőzéseit, és végzett az első helyen. Szolnoki fiúk mestere Balogh András. TEKE. Szombaton és vasárnap nagyszabású tekeversenynek ad otthont a szolnoki Körösi úti pálya, ahol csakis amatőr hölgyek és urak nevezhetnek, mégpedig a szerdai és pénteki napon 13.30 és 16.00 óra között. Mindez nem zárja ki azon keveseket sem a küzdelmekből, akik netán az utolsó pillanatig kénytelenek kivárni a jelentkezéssel. A versenyen 4 pálya áll rendelkezésre, a tekézők 80 vegyes gurítást végeznek. A vasárnapi eredmény- hirdetésen az első három helyett értékes díjazásban részesül. Mindkét napon délelőtt 9 órakor kezdődik a bábuk döntögetése. HOMOKFOCI. Abádszalókon július 28-29-én rendeznek strandhomok-focitornát. A mérkőzéssorozatra július 28-án reggel nyolc óráig lehet jelentkezni. Előzetes nevezés és felvilágosítás az 59/355-144-es, az 59/355- 330-as, valamint a 06/30/3832- 079-es telefonon kapható. MAI MŰSOR. Előkészületi labdarúgó-mérkőzések: Szajol-Be- senyszög 17.30, Gyöngyös - Jászberény, Rákóczifalva-Tá- piógyörgye (mindkettő 17.00). Pólósok: most jön a java! Vizes világbajnokság, Fukuoka A férfi vb középdöntőjének első mérkőzésén (miután a selejtező csoportjából 2 győzelemmel, 4 ponttal érkezett) a férfi vízilabda-válogatott a szlovákok ellen játszott, és a papírformának ugyan megfelelő, de a vártnál kisebb, minimális különbségű győzelmet aratott. Magyarország—Szlovákia 9-8 (3-1, 3-2,2-2,1-3) Vezette: Chaney (amerikai), Fernandez (spanyol) Magyarok: Kósz - Steinmetz, Biros, Kásás 1, Benedek 1, Molnár, Kiss G. 4. Csere: Vári 1., Fodor, Varga Zs. L, Székely, Varga T. 1., Szécsi (kapus). Nehezen lendült bele a magyar csapat, nem ízlett az ellenfél szoros védekezése, a távoli lövések sokszor elakadtak a jó szlovák blokkokban. Ennek ellenére 3-1-nél, majd a második játékrészben 6-2-nél megnyugtató volt az előny. Kellett ehhez Kósz néhány nagy védése is. A folytatásban sem sok minden változott, annak ellenére, hogy Kiss két létszámfölényes helyzetet is kihasznált. A 8- 3-as vezetés után azonban újra felkapaszkodtak a szlovákok, s javítottak helyzetükön (8-5). A hajrában az ellenfél sorra gólra váltotta, a magyar együttes rendre kihagyta (kétszer emberelőnyben) kínálkozó lehetőségeit, így „sikerült” elveszteni a befejező hét percet. Ma (magyar idő szerint reggel 5 órakor) az a Jugoszlávia a következő ellenfél, aki egy hónappal ezelőtt megnyerte Budapesten az Európa-bajnokságot, és a csoporttalálkozók során 8-5-re megverte Kemény Dénes együttesét. A magyar hölgyválogatott ma az elődöntőbe jutásért a ka- zah nemzeti csapattal mérkőzik, találkozójuk 9.15 órakor kezdődik. Mindkét összecsapást élőben közvetíti a magyar 1-es! További eredmények. E-cso- port: Olaszország-Kazahsztán 13-3, Jugoszlávia-Görögország 4-3. Az állás: 1. Magyarország 6 pont 2. Olaszország 5 (27-11) 3. Jugoszlávia 5 (14-12) 4. Görögország 5. Szlovákia 0 (19-27) 6. Kazahsztán 0 (10-25) F-csoport: Oroszország—Ausztrália 8-3, Spanyolország-USA 10-4,Horvátország-Hollandia 12-3. Az állás: 1. Spanyolország 6 (24-9) 2. Oroszország 6 (27-19) 3. Horvátország 4 4. Hollandia 2 5. USA 0 (18-26) 6. Ausztrália 0 (10-24) Címvédőhöz méltóan Négy magyarmentes finálét, de két magyar szempontból is érdekes középdöntőt rendeztek az úszó vb harmadik versenynapján. Kovács Ágnes címvédőhöz s olimpiai bajnokhoz méltó biztonsággal úszta be magát a 200 m mell mai 11 órakor kezdődő fináléjába, Horváth Péternek ez nem sikerült 50 háton. Ági rossz szokásához híven toronymagasan a leggyengébben rajtolt, ennek következtében 50-nél a szerény 6. helyen fordult (33.94 mp). Innen kezdve fokozatosan zárkózott fel, féltávnál 3. (1:11.04 p), 150-nél már 2. volt. De a román Caslarut (akivel kapcsolatosan rosszak az emlékei: utoljára, a tavalyi helsinki Eb- n ő verte meg sikerszámában) már nem tudta befogni, 2. lett, jónak mondható 2:25.83-as idővel. A keddi program másik magyarja, Horváth Péter 50 m háton próbálta megismételni azt, ami 100-on már sikerült neki: a döntőbe jutást. Ezúttal esélye sem volt erre. Sovány vigasz, hogy még 25.99-es rekordjával is lemaradt volna a szerdai rajtról. Most 26.30-cal kellett beérnie, s ez csupán a 14. idő volt. Magyar érdekeltségű hír, hogy Lengyel Imre a 9. helyen végzett a műugrók 3 méteres versenyében. A győzelmet a címvédő orosz Dmitrij Szautyin szerezte meg. Kétszázezer a csúcsért Szerdán és csütörtökön Nyíregyházán kerül sor az augusztus 3-án kezdődő ed- montoni atlétikai világbajnokság előtti utolsó nagy hazai versenyre, az országos bajnokságra. Az ob-n már nem lehet a vb-szin- tet teljesíteni, de a válogatottak számára jó felkészülést, illetve formaellenőrzést jelent a viadal. Indul többek között az Európa- bajnok kalapácsvető Gécsek Tibor, az ugrók közül pedig az idén több grand prix-versenyen remeklő Győrffy Dóra (magas), valamint Vaszi Tünde (távol). Az U23-as amszterdami Eb három aranyérmese is nevezett: a diszkoszvető Kővágó Zoltán, illetve Szentgyörgyi Katalin és Szabó Nikolett. Szentgyörgyi ezúttal 1500-on áll rajthoz. A gerelyhajító Szabó vasárnap Görögországban országos csúcsot (64,62 m) ért el, amennyiben ismét javít a rekordon, 200 ezer forint lesz a jutalma. Ennyit ajánlott fel ugyanis a szövetség egy-egy csúcsdöntésért. A műsor szerdán 14 órakor a nők kalapácsvetésével kezdődik és 19.30-kor a férfiakéval zárul. Másnap a női diszkoszvetés (14.30) lesz az első, a női 5000 (18.55) az utolsó szám. Brazília váratlan veresége Kolumbia válogatottja még gólt sem kapott Szolnoki hölgy a puskások között Sportlövészet Hammeri László szövetségi kapitány 5-6 érmet, s 30-32 pontot vár a magyar válogatott tagjaitól a szerdán kezdődő és augusztus 5-ig tartó zágrábi sportlövő Eu- rópa-bajnokságon. A kapitány nem nevezett meg külön dobogóra esélyes versenyzőt, a szakemberek elsősorban Igaly Diánától (skeet), Sike Józseftől (futócél) és Gerebics Rolandtól (duplatrap) remélnek jó szereplést. Női csapatunkban helyet kapott a egykori szolnoki nevelés, Tóth Anita. -Az 1992- es barcelonai nyári játékok előtt mindenhol azt nyilatkoztam, hogy olimpiai bajnokot fogunk adni Magyarországnak. Nem sikerült. Tanultam ebből, és rájöttem, hogy nem szabad feleslegesen még nagyobb terhet tennem a versenyzőkre. Úgyis mindenki azért utazik az adott világversenyre, hogy a maximumot hozza ki magából, és minél előrébb végezzen - mondta lapunknak Hammeri László. A magyar csapat. Férfiak: puska: Vári Zsolt, Sidi Péter, Fluck Zoltán, gyorstüzelő pisztoly: Pálinkás Lajos, Jambrik István, Balogh László, szabadpisztoly: Pető László, Karacs Zsolt, Papanitz Zoltán, futócél: Sike József, Tasi Tamás, Keczeli Zoltán duplatrap: Gerebics Roland, Gombos Károly, trap: Putz István, Tóth Zoltán, Gombos skeet: Túrák György, Lipcsik István. Nők. Puska: Krzyzewsky Beáta, Tóth Anita, Zakor Andrea, Molnár Anikó, Zsótér Judit, pisztoly: Sike Renáta, Erdős Dorottya, Ferencz Ágnes, skeet: Igaly Diána, Vasvári Erzsébet, Göbölös Ibolya Labdarúgás, Copa America A hondurasi labdarúgó-válogatott óriási meglepetésre 2-0-ra legyőzte Brazíliát a Copa America negyeddöntőjében. A brazilok a találkozó jelentős részében mezőnyfölényben játszottak, több helyzetet is kialakítottak, de Noel Valladares a hondurasi kapuban minden lövést hárított. A közép-amerikaiak a vezetést az 57. percben Belletti öngólja után szerezték meg, második találatuk a 90. percben született. Honduras először szerepel a Copa Ameri- cán, és korábban soha nem győzött Brazília ellen.- Többször elmondtam a játékosaimnak, hogy a futballban bármi előfordulhat, napjainkban bárki megverhet bárkit - nyilatkozott a mérkőzés után Ramon Maradiaga, a hondurasiak szövetségi kapitánya. - Felszabadultan, az esélytelenek nyugalmával játszottunk, és kis szerencsével ugyan, de sikerült meglepetést okoznunk. Szeretnénk a kolumbiaiak ellen folytatni a jó sorozatunkat.- Nem becsültük le a hondu- rasiakat, nagyon komolyan vettük a meccset, de nem volt szerencsénk - mondta Luiz Felipe Scolari, a brazilok szakvezetője.- Ellenfelünk nagyon fegyelmezetten, szervezetten játszott, és megérdemelten jutott tovább. A másik összecsapáson a házigazda kolumbiai együttes magabiztosan nyert Peru ellen. A mezőny legjobbja a két gólt szerző Aristizabal volt. A hazaiak eddig mind a négy mérkőzésüket megnyerték, és még egyetlen gólt sem kaptak. Az elődöntők párosítása, július 26.: Mexikó-Uruguay, július 27. .Kolumbia-Honduras. Benedek Tibi egy gólt vállalt a szlovákok ellen fotós epa