Új Néplap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-20 / 168. szám

2001. Július 20., péntek TÜKÖR 5. OLDAL M EGYE _______Sorokban_______ ISK OLAFELÚJÍTÁS. Az 1930 ban épült zagyvarékasi általá­nos iskola nyílászárói olyannyi­ra elvetemedtek, hogy a szél és a csapadék szabadon jár át rajtuk. A képviselő-testület ezért a na­pokban tartott ülésén négymil­lió forintot szavazott meg az aj­tók és ablakok kijavítására. TÉRKÉP A TÓRÓL. Július vé­gén jelenik meg 15 ezer pél­dányban a Tisza-tó és környéke című térkép, amely kimondot­tan horgászoknak és vízi túrá­zóknak készült. A térkép tartal­maz tíz előre összeállított túra­útvonalat a Tisza-tavon, és az érdeklődő minden információt megtudhat a horgászhelyektől kezdve a tuskóveszélyes terüle­teken át a kempingekig és tábo­rozóhelyekig. NÉGYLÁBÚ CSIRKE. Négylá bú japáncsirke kelt ki július 13- án a borsodi Boldva községben. A Bánfai család japántyúktojá­sait rakta egy kotlós alá, a kikelt 12 kiscsirke közül az egyiknek négy lába van. A csirkék szépen fejlődnek, futkároznak, közöt­tük a leggyorsabb a négylábú. A helyi állatorvos szerint a csirké­nek azért van négy lába, mert a tojásnak bizonyára két sárgája volt. Az egyikből kifejlődött a csirke, a másik sárgája azonban szinte teljesen elcsökevényese- dett. ■ Segíteni a bajba jutottakon Karcag Az Ifjúsági és Sportminisz­térium pályázat során fel­hívással élt a húszezer fe­letti lakosú települések fe­lé, Kábítószerügyi Egyezte­tő Fórum (KEF) létesítésére és működtetésére. A napokban a karcagi önkor­mányzat is beadta erre pályáza­tát. A szaktárca a KEF-ek létre­hozásával segíteni kívánja egy­részt a helyi szereplők: az önkor­mányzat, a kábítószerügyi, pre­venciós és kezelő intézmények szakemberei, a civil szervezetek és a pedagógusok közötti együtt­működést, másrészt a helyi ká­bítószer-stratégia kialakítását. A létrejövő KEF-ek a probléma ke­zelése érdekében feltárják majd az adatokat, helyzetértékelése­ket végeznek, kapcsolódnak az országos programokhoz, de ösz- szehangolják a helyi szereplők munkáját is. A KEF tagjai között lesznek önkormányzati és ÁNTSZ-képviselők, a civil szer­vezetek, gyermekjóléti szolgála­tok és a rendőrség szakemberei is. Ha a karcagiak elnyerik a másfél milliós támogatást, akkor hamarosan felállhat a helyi Kábí- tószerügyi Egyeztető Fórum, de MINI LAKÓPARK. Hat lakás kap helyet abban az épületben, melyet a rákócziújfalui önkormányzat épít­tet. Amennyiben lesz elég érdeklődő, akkor további házakat is felhúznak, és az árakat természetesen a helyi igényekhez igazítják.____________________________________________________ fotó: csabai istván Csökkenőben a bűnözés Eredményes a felderítő munka Karcag A dicsekvés — pláne a közis­mert általános közbiztonsá­gunk tudatában — nem ke­nyere a rendőrségnek, ám ar­ról, ha nagy erőfeszítések árán sikerül valamit javítani a helyzeten, nem árt, ha érte­sül az érintett: a lakosság is. A napi bűnügyi iktatás tapaszta­latai azt mutatják, hogy a Karcagi Rendőrkapitányág illetékességi területén idén mintegy 10 száza­lékkal csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma az el­múlt évi első félévi adatokhoz ké­pest - tudtuk meg Szabó Dénes alezredes, rendőrkapitánytól. A másik jó hír, hogy azokban a bűnügyekben, amelyeket isme­retlen elkövetők ellen indítottak, igen kedvezően alakult felderítő tevékenység eredményessége. Ez a karcagi rendőrség esetében azt jelenti, hogy száz ismeretlen tet­tesből hetvenkettőt sikerült elfog­niuk az első félévben. A kapitány szerint a bűnözés csökkenése és a felderítés eredményessége kö­zött szoros a kölcsönhatás. A ke­vesebb bűncselekmény nagyobb esélyt ad a sikeres felderítésnek, ugyanakkor minden sikeresen ki­nyomozott ügy visszatartó erőt jelenthet a bűnözők számára. A figyelemre méltó eredmé­nyek okairól Szabó Dénes alezre­des elmondta, a kapitányságon, de a hozzá tartozó őrsökön is ki­egyensúlyozott bűnügyi és köz- rendvédelmi tevékenység folyik, de nem hanyagolható el a „külső” segítség, így a polgárőr-egyesüle­tek támogatása, valamint a lakos­ság más csoportjainak az adott ügyben tanúsított hatékony köz­reműködése sem. Megfiatalodott és igen dinami­kussá vált a bűnügyi parancsnoki állomány, továbbra is törekednek a különféle szolgálati ágak együttműködésére. A bűnügyek egyharmadát a közrendvédelmi szolgálat emberei nyomozzák, méghozzá úgy, hogy nem marad­nak el a bűnügyi nyomozók ered­ményeitől. Kísérletképpen néhány hónap­ja éjszakai szolgálatot is ellátnak a bűnügyi szakterület tagjai, és érzékelhetően csökkent az éjsza­kai időszakra jellemző bűnök száma. Ami igen nagy sikernek számít: a bűncselekmények szá­mának csökkenő tendenciája a meglehetősen elterjedt és az összbűnözés alakulásában meg­határozó szerepet játszó betöré­ses lopások tekintetében is megfi­gyelhető. E kategóriát érintően is meghaladja az 50 százalékot a fel­derítési eredményesség. Szabó Dénes alezredes elmondta, célul tűzték ki, hogy a munkavégzés minőségi oldalán is javítsanak. Pomószerepben a jelölt? Lőrinci Valóságos kazettaláz tört ki He­ves megye legfiatalabb városá­ban azt követően, hogy az egyik országos pornográf lap júliusi számában megjelent az a hirdetés, amelynek fotóján so­kan egy helybeli házaspárt - plusz még egy hölgyet - véltek felfedezni. Az Áldott állapotban című fil­met reklámozó borítón a férfi előtt álló partnere jól láthatóan előrehaladott terhes. A fiatalembert többen azonosí­tották egy ismert helyi politikus­sal, aki ugyan nem tagja a városi képviselő-testületnek, de a közel­múltban felkerült pártjának az or­szággyűlési választásokra össze­állított Heves megyei listájára, igaz, a korántsem biztos bejutás­sal kecsegtető utolsó helyre. A történteket követően a politi­kai szervezet helyi vezetője azon­nal felszólította az illetőt arra, hogy írásban jelezze a listáról va­ló visszalépését a megyei elnök­ségnél, amit — úgy tudjuk — az érintett már a napokban meg is tesz. _________________________t*l — VÉ LEMÉNY PÓKÁSZ ENDRE Borban az igazság Ha a magyar borról beszélünk, akkor Eger, Tokaj, Badacsony, Szekszárd, Sopron jut az eszünkbe. Az Alföld semmiképpen nem sze­repel e címszó alatt, maximum a nagy magyar találmány, a tablettás-kannás födelem kap­csán. Hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy jó szőlő csak a hegyvidéken, a történelmi borvidékeken terem, pedig az Alföld éppúgy ad kiváló borokat, csak éppen nem hiszi el az ország nagy része. Valószínűleg az elmúlt időszak botrá­nyai miatt szinte semmilyen támogatást nem élveznek a síkvi­dék szőlészei és borá­szai, így ahol csak le­het, saját erőből igye­keznek csodát tenni. Három Igazi szent őrült úgy határozott Tiszakürtön, hogy megpróbálja a lehetetlent, és ismertté, mi több, kedveltté teszi megyénk legnagyobb hegyközségének nedűjét. Ami már bizonyos, Kürt az értékelések szerint az Al­föld egyik legjobb borvidéke, pusztán csak azért nem kapta meg az első osztályú minősítést, mert az egyik alapfeltételnek, a száz méternél magasabb szőlőhegynek nem tudtak eleget tenni. így marad a második osztály elsőrangú minőséggel. Eger borosgazdái már pontosan tudják, milyen is a kürti sző­lő, hiszen vörösborukhoz tetemes mennyiségű gyümölcsöt ép­pen a Tisza-parti településről vásárolnak föl. Aranyérmes bo­rok, jó természeti adottságok jellemzik ezt a területet, már csak fel kellene fedezniük a turistáknak és a vásárlóknak. Amit a termelők tudnak, megtesznek: palackot gyártatnak, sa­ját címkét készítenek, megrendezték nemrégiben az Alföld legnagyobb borversenyét, egyszóval szakmai vonalon minden rendben van. Tiszakürtön azt vallják, a borban ott vagyon az igazság: a jó minőségű nedű eladja saját magát, de azt is belát­ják, hogy nagyon kevés, ha csak ők tudnak minderről. A kör­nyéken egy-két polgármester már innen vásárolja vendégeinek a bort, hadd vigyék messzire a hírét, s talán egyszer majd megérjük azt is, hogy egy alföldi küldöttség nem tokaji, egri vagy éppen badacsonyi borral a kosarában látogatja meg kül­földi partnereit, hanem szétnéz kicsit a saját háza táján, mert ott is vannak igazi értékek. Hatvanmillió közmunkára A szakképzett dolgozók munkáját segítik Megyei információ Az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács nyertes pályázata alapján Jász- Nagykun-Szolnok megye huszonöt szociális intézmé­nyében közel félszáz sze­mély foglalkoztatására ad lehetőséget a Szociális Köz­munkaprogram. A Szociális és Családügyi Minisz­térium felhívására az Észak-alföl­di Regionális Fejlesztési Tanács eséllyel pályázott a Szociális Köz­munkaprogram megvalósítására. Jász-Nagykun-Szolnok megyé­ben a program lebonyolítója az Esély Közalapítvány Regionális Forrásközpontja. A szociális közmunkaprog­ramban foglalkoztatott szemé­lyek a szociális szolgáltatást nyújtó intézményekben kisegítő feladatok ellátásában dolgoznak majd, valamint a program ideje alatt képzésben vesznek részt. A közmunka ideje tizennyolc hó­nap. Csütörtökön a megyei munka­ügyi központban és a jászberényi kirendeltségen dr. Ábel József igazgatóhelyettes adott tájékozta­tást a programban részt vevő in­tézmények, illetve a foglalkozta­tást elnyerők részére. Elmondta, hogy a közmunká­sok a szakképzett dolgozók mun­káját segítik, s mivel eközben be­tanított képzést kapnak, a jövő­ben a munkaerőpiacon való elhe­lyezkedésük is könnyebbé vál­hat. Dr. Nagyné Varga Ilona, az Esély Forrásközpont vezetője ar­ról adott tájékoztatást, hogy a program által a szociális intéz­mények között az együttműkö­dés is erősödhet. A negyvenegy személyt érintő támogatás össze­ge — a foglalkoztatott bére, illetve a kötelezettségek - tizennyolc hónapra mintegy hatvanmillió forint. _________________________ü«oi Fe lszámolhatók a zsebszerződések? Adósságrendezés segítséggel A kérelmezők esetében az elbírálásig az OTP felfüggeszti a végrehajtási eljárásokat (Folytatás az 1. oldalról) Jász-Nagykun-Szolnok megyé­ben összesen 2 ezer 242 családot érintett az 1989 és 1993 között felvett hitelek kapcsán keletke­zett adósságok ily módon való rendezésének lehetősége. A má­jus 31-ig benyújtott kérelmeket a polgármesteri hivataloknak júni­us 30-ig kellett feldolgozniuk és eljuttatniuk az OTP Bank Rt. hi­telcentrumaihoz. Mint azt Chla- dekné Gulyás Gabriellától, az OTP Szolnoki Igazgatóság helyet­tes vezetőjétől megtudtuk, me­gyénk 59 települési önkormány­zatától összesen 938 kérelem ér­kezett be, ezek közül 30 Szolnok­ról. A kérelmeket az OTP-nek júli­us 25-ig kell továbbítania a Szo­ciális és Családügyi Minisztéri­umhoz. A banknak véleménye­zési joga nincs, a minisztérium a kérelmekhez csatolt önkormány­zati javaslatok figyelembevételé­vel dönt majd, várhatóan év vé­géig­A kérelmet benyújtók eseté­ben az OTP az elbírálásig felfüg­gesztette a végrehajtást, a többi adós esetében viszont folytatja a behajtási eljárásokat. Az 1988. december 31-e előtt felvett hitelek adósai július 15-ig nyújthatták be kérelmeiket, de mivel ez vasár­napra esett, az önkormányzatok­nál még július 16-án, hétfőn is je­lentkezhettek. A tőke és a kamattartozás ezen adósok esetében nem különül el, és két fő támogatási forma vehető igénybe. Az összeg felének elen­gedésére számíthat az, aki a fenn­maradó részt egy összegben vagy az eredeti futamidő legfeljebb 10 évvel történő meghosszabbítása mellett vállalja visszafizetni. A teljes hiteltartozás 70 százaléká­nak elengedésére pedig az szá­míthat, aki a 30 százalékot egy összegben visszafizeti, és szociá­lis és élethelyzete ezt indokolja. Megyénkben mintegy 2688 csalá­dot érinthet a válságkezelésnek ez utóbb vázolt módja. Arról, hogy közülük hányán nyújtottak be kérelmet, még nincsenek ösz- szesített adatok. Az önkormány­zatoktól beérkező anyagot szep­tember 10-ig kell majd továbbíta­nia az OTP-nek a Szociális és Csa­ládügyi Minisztériumhoz. E kér­vények elbírálását ez év végére, a jövő év elejére ígéri a tárca. _________________________________________ITA) Kör kérdés A miniszterelnök a minap kijelentette: a kormány a törvény erejével és gazdasá­gi eszközök igénybevételé­vel kívánja felszámolni a zsebszerződéseket. Ennek kapcsán arról kérdeztünk járókelőket, megvalósítható­nak tartják-e ezt az elképze­lést. Túri László, 28 esztendős kato­na: - Meglehe­tősen csekély esélyét látom, hogy a minisz­terelnök kezde­ményezése be­látható időn be­lül komoly eredményt hozzon. Ha ehhez egyáltalán hozzákezdenének, ak­kor az összes felelőst fel kellene kutatni, nem csak bűnbakokat keresni. Persze a külföldi állam­polgárok jogainak tiszteletben tartása mellett. Egyébként vi­szont az az érzésem, hogy az egész csak kampányfogás. Ugyanúgy el fog felejtődni, mint az olajügyek. Seregélyesné Németh Má­ria, 50 éves pedagógus: - Teljesen jo­gosnak tar­tom, hogy a kormány ha­dat üzent a magyar föld­területek tulajdonjogának átját­szása ellen. Úgy vélem, ha a to­vábbiakban is ilyen eréllyel és ha­tározottsággal küzd a zsebszerző­dések felszámolása érdekében, akkor nem lesz hiábavaló ez a próbálkozás. Ehhez azonban az kell, hogy az ügyvédek is tartsák be a törvényeket, és ne mindig a jogi kiskapukat keressék. Bíró Árpád, 48 esztendős ügyvezető igazgató: — Szerintem nem lenne szabad felszámolni a zsebszerződé­seket, sőt a ke­leti országrész­ben támogatni kellene ezek elterjedését. így leg­alább megoldódna az oly sok fej­törést okozó, alföldi parlagfű­probléma. A jó minőségű nedű eladja magát

Next

/
Thumbnails
Contents