Új Néplap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-19 / 167. szám

2001. Július 19., csütörtök S_P_0_R_T 11. OLDAL Győzelemmel rajtoltak Magyarország-Kanada 5-4 (1-1, 1-0, 0-1, 3-2) VÍZILABDA VB Kanada ellen játszotta nyitómér­kőzését a női vízilabda-válogatott a fukuokai világbajnokságon, és sikerült kiharcolni a nagyon fon­tos győzelmet az A-csoportban. Magyarország: Sós - Stieber, Drávucz, Tiba, Sipos, Valkay Á., Pelle, Csere: Primász, Szremkó, Valkay E., Rédei. Góldobók: Valkay Á., Primász 2-2, Sipos 1, ill. Dow 2, Dionne, Árpin 1-1. Kiállítás: 7/3, ill. 7/1. Gyors kanadai vezetés és két kimaradt emberelőny után csak a 6. percben sikerült Valkay Á. révén gólt lőniük a magyarok­nak. Kiegyenlített, sok hibával tarkított csatát vívott a két csa­pat. Faragó Tamás együttese a második negyed 5. percében szerezte meg Sipos akció végén elért találatával a vezetést, mi­közben az ellenfél kétszer hibá­zott létszámfölényben. A folyta­tásban is a kemény védekezés volt jellemző a találkozóra, s a hajráig kimondottan gólszegény volt a meccs. Ekkor a magyarok 5-2-re elhúztak, s bár az utolsó 3 percben a tengerentúliak felzár­kóztak, a győzelem nem forgott különösebb veszélyben. A ma­gyarok legközelebb hazai idő szerint reggel 8 órakor) a görö­gök ellen szállnak vízbe, ame­lyik bomba meglepetésre a nyi­tónapon 9-7-re legyőzte az olim­piai bajnok Ausztráliát. A férfi együttes magyar idő szerint ma délelőtt 11 órakor kezd a kazah válogatottal szem­ben. Jó az ajánlólevél Ifjú Nagy Sándor országos bajnoki címe Hajómodell ob Nagykátán rendezték meg a Tápió-kupa elnevezésű hajó­modellversenyt, amelyet egy­ben országos bajnoki futam­nak minősített a szövetség. Megyénk képviseletében a Szajo- li Modellklub tagjai várták nagy izgalommal azt, hogy a Visoczky halastó vízfelülete a legkevesebb kihívást jelentse a minijárművek és kezelőik számára. Az FSR-E- ECO kategóriában ifj. Nagy Sán­dor személyében országos bajno­kot köszöntöttek Nagykátán a szájöli színek képviseletében, ami az augusztus 19-26 között megrendezendő bulgáriai (Stara Zagora) világbajnokság előtt jó ajánlólevélnek bizonyul. A máso­dik és harmadik helyre két győri versenyző kormányozta be a „ro- csót”, Pállá Csaba és Pólyák Zol­tán mögött azonban az ugyan­csak szajoli Török Zoltán végzett negyedikként. A Mini-E-ECO so­rozatban is partra lépett Török Zoltán, aki Kukorelli István (Bu­dapest) után következve szerzett ezüstérmet, mögötte klubtársa, Szakony István kapta a bronzot a negyedik ifj. Nagy Sándort meg­előzve. Szervezők és versenyzők nagy várakozással tekintettek a Mono II. kategória bemutatkozása elé, hiszen a sportágnak ebben a vál­fajában nem háromszög alakúra, hanem oválisra alakítják a pá­lyát, a speciálisan kialakított ha­jók sebessége pedig elérheti akár a 70 km/óra csúcsértéket is. Nos, a „kísérleti üzemmód” is jó eredményt hozott a vb-re készü­lő Nagy fiúnak, harmadik helye­zése csak növelheti a hitét, javít­hatja a hangulatát a jövő hónap­ban sorra kerülő világverseny előtt. _________________________________________NJ. Te miben a zöld asztalnál Asztalitenisz Mától 29-ig tart az Asztalitenisz Serdülő- és Ifjúsági Eb a Róma melletti Temiben. Gőzerővel ké­szülnek a válogatottak, köztük a 16 éves szolnoki, a tavalyi a ser­dülő bronzérmes Molnár Csaba (Jászkun Volán Nefag SC), egyé­niben. Idén nehezebb a helyzete, mert az ifik között kell indulnia. A viadal a csapatversenyekkel kezdődik, minden mérkőzés 3x2 egyéniből és 1 párosból áll. Hét meccsből négy győzelem szüksé­ges a győzelemhez. A magyarok nem tartoznak az esélyesek közé, de mivel Zwickl Dániel Európa egyik legjobbja, Molnár Csaba pedig már tavaly „letette névje­gyét”, Orosz Gábor és Pengő Gá­bor az ifik között játszott a múlt évben is, így senki sem írhatja le őket. Vajon Zwickl megnyeri-e mind a két egyéni mérkőzését, és győz-e Molnárral a párosban? Utóbbira jó esély kínálkozik, hi­szen fiataljaink magyar bajno­kok, júniusban pedig egy fran­cia nemzetközi tornán bronzér­met szereztek. Molnár a férfi pá­rosban Pengő Gáborral indul, mivel Zwickl Dániel a román Ciotival játszik, vegyesben a sta- tisztikás Nyitrai Anita lesz a szolnoki fiú partnere. ________■ Ku nhegyesre figyel a világ Horgász vb Gőzerővel folynak Kunhe­gyesen a jövő hét végén ese­dékes 12. Gyermek- és 15. Ifjúsági Horgász-világbaj­nokság előkészületei. A ne­vezések lezárultak, és a vá­logatóversenyek eredmé­nyei alapján most már bizo­nyos: megyei résztvevői is lesznek a rangos viadalnak. Már csak az utolsó simítások van­nak hátra az előkészületekből — tájékoztatta lapunkat Török Sán­dor, a házigazda Közép-Tisza Vi­déki Horgászegyesületek Szövet­ségének ügyvezető elnöke. - A napokban lezárult nevezések alapján 21 országból érkeznek majd az ötfős ifjúsági és gyer­mekcsapatok a megméretésre. Az eseménynek Kunhegyes ad otthont, a hazai és nemzetközi szövetség döntése nyomán a két kilométer hosszú versenypályát a Nagykunsági-főcsatorna telek­halmi szakaszán jelölték ki. A küzdelem színhelyének kialakí­tását mintegy másfél millió fo­rintból a Kötivízig szakemberei végezték, a munkát azonban a Magyar Országos Horgászszö­vetség finanszírozta. A szervezők a világbajnokság előtt már jövő hét hétfőtől bizto­sítják az edzés és a horgászvíz feltérképezésének lehetőségét. Összesen 21 ifjúsági és 11 gyer­mekcsapat érkezésére számíta­nak Kunhegyesen, ám a tapasz­talatok alapján a július 28-29-én zajló, kétfordulós világverseny­re többezres szurkolótábor gyű­lik majd össze a vízparton. Már csak azért is, mert a közelmúlt­ban befejeződött hazai válogató- versenyeken megyénk horgász­utánpótlása kivívta a világbaj­nokságon való indulás jogát. ___________________________________BUGÁHY A pályán kívül is nagy a mozgás Rákóczifalván két olyan együttes találko­zott, amelyek a korábbiakhoz képest meg­változott elvárásoknak akarnak megfelelni az elkövetkezendő egy esztendőben. Labdarúgás A hazaiak sok év után ismét NB III-asnak vall­hatják magukat, ami eleve nagyobb „kondíci­ókat” követel tőlük, míg a Jászberény olyan formában törekszik az előre lépésre, hogy az NB Il-es mezőny keleti felén kívánja helyreál­lítani az utóbbi hónapokban megtépázott te­kintélyét. Szerencsére, az évszaknak megfelelő idő­járás várta a csapatokat a rákóczifalvi „cen­ter” pályáp, az éjszakai eső szinte ideálissá varázsolta az egyébként is jól karban tartott játékteret. Vígh Tibor, a vendégek szakve­zetője csaknem teljes egykori kunszentmár­toni különítményét - még az egyik fő támo­gató, Ungi István is megjelent - felvonultat­ta, csak a két Csatlós fivér kapott felmentést er­re a gyakorlásra, akárcsak Csikós Norbi, aki ta­nulmányi elfoglaltsága okán hiányzott. A védelemben Boros és Major Laci, a középpá­lyán Ludasi, elöl pedig Farkas Krisztián, mint legújabb szerzemény mutatkozott be egy góllal. A régi herényiek közül Lukácsi a jobb oldali vé­dő helyét próbálta megszokni, a középpályás Molnár pedig Farkas ékpárjaként szerzett szép ta­lálatot. De mindazt megelőzően Máriusz Luca révén, a hazaiak szereztek vezetést egy élményszámba me­nő bombagóllal, ami Veres István elnök urat min­den bizonnyal jobb kedvre derítette, hiszen a talál­kozó előtt ki sem állt a panaszból. Indoka az volt, hogy a megyei bajnokcsapatból öt kezdő ember tá­vozott. Igen ám, de akiket felsorolt, egyáltalán nem biztos, hogy Gömöri Béla keze alatt kevesebb­re lesznek képesek, mint az elődök. A martfűi derékhadat Kun Zoltán, Berta Tibor, Barna Krisztián, Szokolai János, Bartusz Sándor képviseli, az említett Máriusz Abonyból jött, Eszes Béla az Újszászból, míg a két fiatal, Ulviczki Atti­la - ő egyébként nagyszerűen védett - és Nádhá­zi Sándor kerülhet bevetésre az NB Ill-ban. És ami nagyon fontos: az önkormányzat és a három fő­szponzor ugyancsak lépést tartott a csapattal az anyagi háttér biztosítása érdekében. Rákóczifalva—Jászberény 1-3 (1-1) Hírek röviden A jászberényi Tasi (balról) középpályásként próbálta meggyőzni az új edzőt, Vígh Tibort Jászberény: Bak R. (Bak M.) - Lukácsi, Boros, Ma­jor L, Szabó Z. - Tasi (Nagy A.), Ludasi (Ferencsi), Kádár, Telek, (Konka) - Farkas (Nagy R.), Molnár (Udvarias). Gólszerzők: Máriusz, ill. Molnár, Kon­ka, Farkas. Túrkeve-Karcag 2-8 (1-2) Karcag: Kiss (Tarjányi) - Tamás M. (Békési), Orosz (Kelemen), Keserű (Bujdosó — Trencsényi, Varga L, Szalai Attila (Tamás L.), Szalai Albert (Czibi), — Binder (Szabó), Fehér. Gólszerzők: Binder 2, Fehér 2, Trencsényi, Szabó, Czibi, Szatmári. L. Kiss Lajos megint egy támadó szellemű együt­tesben gondolkodhat, hiszen csapata sorra nyeri az edzőmeccseket, méghozzá nagy különbséggel. A nevekből kitűnik, hogy akad még munkája bő­ven, de az mindenképpen biztató, hogy ennyi cse­rejátékosra futja Karcagon. Persze tudjuk, mostanság egyre gyorsul a moz­gás pályán kívül is, a játékospiacon már nem so­káig lehet alkudozni, a határidő lejártának köze­ledte az edzőkre és vezetőkre is nagy felelősséget ró. Ha közösen jól döntenek, akkor a sikerben is együtt reménykedhetnek az egymásra mutogatás helyett. Ma kezdődik a kontinensviadal HEGYI FUTÁS. Csehországban, a Morava-hegységben rendezték meg az V. Trans Moravian Mazo­chista Maraton futóversenyt. Nyolc ország nyolc meghívott versenyzője vágott neki hajnal két órakor a 160 km hosszú hegyi futásnak, köztük a szolnoki Tóth Urbán Tamás. A futók jelzett tu­rista-, illetve kisebb aszfaltuta- kon haladtak, és érintették a kb. 16 km-enként kitűzött ellenőrző pontokat. Tóth Urbán 80 km-ig a cseh futó mögött haladt, majd a táv második felében elhúzott, és az eddigi legjobb idővel meg­nyerte a versenyt. Végeredmény: 1. Tóth Urbán Tamás 18 óra 43 p., 2. Edwin Lenaerts (Belgium) 21 óra 25 p., 3. Jan Ondrus (Csehor­szág) 23 óra 11 p. JÖN A GYEREK. A teniszvilág álompárjának tartott Andre Agas­si és Steffi Graf csak novemberre várja első gyermekük születését, de Londonban már arra is lehet fogadni, hogy az utód nyerni fog Wimbledonban. Aki most a William Hill bukméker irodában 10 fontot (4140 forint) áldoz arra, hogy a két klasszis fia követi szü­lei példáját - Agassi egyszer, Graf hétszer győzött egyesben az angol nyílt bajnokságon —, 5000 fontot (2,07 millió forint) nyer­het. Az 500:l-es nyereményszor­zó érvényes akkor is, ha az ame­rikai és a német sztár gyermeke párosban diadalmaskodik. MEGEGYEZÉS. Könnyen el­képzelhető, hogy Gaizka Men- dieta a Lazióban folytatja pálya­futását, mert az olasz klub meg­egyezett az FC Valenciával a 38,4 millió dolláros vételárban. A vá­logatott spanyol labdarúgó még nem nyilatkozott az ügyben. A Laziónak égető szüksége van a középpályás sor felfrissítésére, hiszen a nyáron a cseh Pavel Nedved a Juventushoz, míg az argentin Juan-Sebastian Verón a Manchester Unitedhez távozott. Kajak-kenu Megérkezett a magyar válo­gatott Milánóba, ahol mától vasárnapig tart a síkvízi Eu­rópa-bajnokság. A konti­nensviadal több szempont­ból is izgalmasnak ígérke­zik: egyrészt a mieink a má­jusi Mol-kupa kivételével idén még nem vettek részt nemzetközi versenyen, másrészt a csapat is átala­kult a tavalyi olimpiához képest. mezőnyt, hiszen nagyrészt ugyanez a csapat fog utazni a poznani világbajnokságra is. Ha testközelből nem is, de azért a vi­lágkupák eredményei alapján le­het tudni valamit az ellenfelekről — teszi hozzá a szövetségi kapi­tány. - A németek idén is na­gyon jók, és a spanyol férfi kaja­kosok is kiválóan szerepeltek a legutóbbi zágrábi világkupán. Keveset lehet viszont tudni a ha­gyományosan komoly ellenfél­nek számító lengyel és orosz csa­pat idei formájáról. tán-Storcz Botond duó sem sze­rezte meg 500 méteren az indu­lás jogát, pedig Sydneyben aranyérmet nyertek ezen a tá­von. Sőt hosszú idő Kőbán Rita is hiányozni fog a hölgymezőny­ből. A többi nagy válogatott háza táján sem maradt minden a régi­ben: felhagyott a versenyzéssel a német kajakkirálynő Birgit Fi­scher és a norvég Knut Holmann is. - Mindegyik csapat átalakult valamennyire, de azért ászok­ban most sincs hiány - jegyzi meg Angyal. A szövetségi kapi­tány egyébként a női szakágban lát legtöbb esélyt a sikerre, és persze nagyon bízik a kiváló ke­nusban, Kolonics Györgyben is. A legerősebb mezőny a férfi ka­jakosoké, de itt is kinézhet szá­munkra jó néhány érem, hiszen ne felejtsük el, van nekünk egy olimpiai bajnok négyesünk, egy Vereckei Ákosunk, és a Bártfai Krisztián-Veréb Krisztián páros is igen jól ment az idén. Az Európa-bajnokság csütörtö­kön kezdődik, így a 33 verseny­zőt számláló magyar csapatnak nem sok ideje volt a pihenésre. Mivel a keddi nap teljes egészé­ben az utazással telt el, a ver­senyzőknek csak szerdán kaptak lehetőséget arra, hogy pihenő­edzéseket tartsanak. Az Európa- bajnokság vasárnap a sprinttá- vok döntőivel fejeződik be. Szolnoki sikerek A Mezőgép KGF kajakosa, Betlen- falvi István képviselte a magyar színeket a zágrábi világkupafuta­mon. Nos, a még junior korú ver­senyző egyesben 1000 méteren az ötödik, míg 500 méteren a hetedik helyet szerezte meg a rangos me­zőnyben. A győri Maraton Euró- pa-bajnokságon a mezőgép fiatal­ja, Stér Tibor az MTK kajakosá­val, Sasvári Gáborral párban tette vízre hajóját. A több mint 21 km- es távon a második helyen végez­tek, őket csupán a Gál Zoltán- Szabó Gergely duó előzte meg. HÁROMSZOR RONTOTT. Győrffy Dóra 1,90 méterrel a he­tedik helyen végzett magasug­rásban a stockholmi atlétikai Grand Prix I-es versenyen. Győr­ffy 1,80-on kezdett, ezt, akár­csak az 1,90-et elsőre vitte, de 1,93-on háromszor rontott. Női rúdugrásban az amerikai Stacy Dragila megpróbálta egy cm-rel megjavítani saját világcsúcsát (4,81 m), sikertelenül. HŰVÖSÖN A BAJNOK. A bér lini tartományi bíróság vissza­esőként egy év börtönre ítélte Graciano Rocchigianit, a profi ökölvívás volt félnehézsúlyú vi­lágbajnokát. A bokszoló az utób­bi négy évben testi sértés és ha­tósággal szembeni erőszak miatt többször is összeütközésbe ke­rült a törvénnyel, kétszer felfüg­gesztett büntetést kapott, ám a Rockynak nevezett ökölvívó áp­rilisban jogosítvány nélkül, itta­san vezetett és túllépte a megen­gedett legnagyobb sebességet. FEGYELMI. Az MLL fegyelmi bizottsága három mérkőzésre el­tiltotta Dragoner Attilát (Ferenc­város). A szintén az NB I. első fordulójában kiállított Babos Ádám (Kispest-Honvéd) egy baj­nokin nem játszhat, a Zalaeger­szeg büntetése - sárga lapok mi­att - 20 ezer forint. b 29. heti totótippek 1. Kispest-FTC x2 2. Sopron—Dunaferr 2x 3. Újpest-Haladás 1 4. ZTE—Vasas 1 5. Debrecen-Videoton x1 6. Lombard-Brescia 1x 7, Gent-Beveren X 8. Minszk—Wolfsburg 2 9. Synot Mésto—Rennes X 10. Heerenveen—Basel 1 11. AIK Solna-Troyes 12 12. R Prilep-Blsany X 13. Lausanne-Celje 1x 14. MTK-Győr 1 ■ Szabó Szilvia és Bóta Kinga párosban, illetve négyesben lesz érdekelt Milánóban — Az Európa-bajnokság fontos A magyar csapatban idén tör- verseny, de a hangsúly az au- téntek változások a tavalyi ötka- gusztusi világbajnokságon van rikás játékokhoz képest. Elég, ha- mondja Angyal Zoltán szövet- csak azt említjük, hogy nem ju- ségi kapitány. - A kontinensvia- tott ki Milánóba az olimpiai baj­dal kiváló alkalom lesz arra, nők Pulai Imre-Novák Ferenc hogy felmérjék a nemzetközi kenupáros, és a Kämmerer Zol-

Next

/
Thumbnails
Contents