Új Néplap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-19 / 167. szám

2001. július 19., csütörtök sfléplap Grátisz AZ ÉLŐ TÁJHÁZ Hogy mennyire élő a tájház, azt jól mutatja, hogy mindig vannak benne programok, Most ép­pen lószőrböl készítenek díszeket a hölgyek. Hogy rohan az idő! Már az ötödik cseresznyefesztivált rendezik meg a településen. A szakemberek mindazonál­tal nem „ülnek” a kulturális fesztivál hírnevén, azt sze­retnék elérni, hogy a vendé­geknek egész évben progra­mokat nyújtsanak. Ennek egyik bázisa a tájház. A vendégek programjának szí­nes eltöltéséhez nagyban hoz­zájárul a tájház. Három állandó kiállítást tekinthetnek meg ben­ne az érdeklődők, úgymint a helytörténeti, néprajzi gyűjte­ményt, a Petrovay György-em- lékszobát, valamint a régészeti kiállítást, ami néhai Tóth József helyi gyűjtő anyagát mutatja be - tájékoztatta lapunkat Sziráki Éva vezetőnő. A tájház érdekes­sége, hogy élő. Igen, élet van benne úgy, hogy kihasználják az adottságait. Például nyári kézműves alkotótáborokat, ha­gyományőrző programokat szerveznek benne, de ha vendé­gek úgy kívánják, akkor kalá­csot sütnek, kosarat fonnak. Bármit kíván a vendég, teljesí­tik. Nyári időben kedd kivételé­vel minden nap várják a látoga­tókat, hétfőn és csütörtökön délelőtt, a többi napokon dél­után vannak nyitva. (PR) Tjípjuk és bárjuk önt és családfát a Hagy Körű. Kossuth Lajos út 10. Ajánlataink: ® készételek • frissensültek • tájjellegű ételek • halételek Csoportoknak kedvezmények Napi menük: 350 Ft-os áron Előrendelést felveszünk: 56/494-003 Cseresznyefesztivál keretén belül mozgóbüfével is. Szeretettel várjuk \ kedves vendégeinketI Július 18. (szerda) 21.00 Könnyűzenei koncert a kompon Előadó: Székely György és Aranyosi Lóránt Július 19. (csütörtök) 10.00 Testvértelepülések képviselőinek fogadása- Hiltpolstein- Magyardécse 18.30 Zenés felvonulás, mazsorett bemutató a főtéren 19.00 Helyi kézművesek kiállításának megnyitása a művelődési házban:- Sziráki Éva csipkéi- Gregor Balázs vessző és szalma munkái- Fekete Imre kosár munkái- Lőrincz István fafaragásai- Pető Rózsa nemezedényei 20.00 Táncház a Tájházban Tímár Sándor táncosai közreműködésével 21.00 Szabadtéri filmvetítés a szabadtéri színpadon (Sacra Corona) 23.00 Disco a szabadtéri színpadon Belépő: 150 Ft/fő Július 20. (péntek) 19.00 Zenés, táncos felvonulás Helye: művelődési háztól a szabadtéri színpadig 19.30 Ünnepélyes megnyitó a szabadtéri színpadon: Dr. Veres Nándor polgármester 19.35 Jászok-Kunok-Magyarok millenniumi kézfogása: néptánccsoportok folklór műsora Közreműködik:- Debreceni Néptánc Együttes- Nagykörűi Néptánc Együttes- Jászapáti Néptánc Együttes 21.00 Templomi hangverseny: Közreműködik: Jászberényi Székely Mihály Kórus 22.00 Tájházi Esték:- Folklór-est- Táncház Tímár Sándor táncosai közreműködésével - Bográcsparti: vacsorajegy 200 Ft/fő 22.00 Utcabál Közreműködik az Integrál együttes Helye: szabadtéri színpad Belépő: 200 Ft/fő Július 21. (szombat) 7.00 Horgászverseny Helye: szabad strandtól a kompig 10.00 Cécó együttes gyerekműsora a szabadtéri színpadon 10.00 Kézműves bemutatók a Főtéren 10.00 Hucul lovak bemutatója a szabad strandon 11.00 Huszár hagyományőrző bandérium felvonulása a faluban 11.00 Gasztronómiai városok bemutatkozása a Tájházban:- békéscsabai Kolbászfesztivál- szolnoki Gulyásfesztivál- nagykőrösi Gombócfőzők 11.00 Hagyományőrző játékok (Tájház):- Létramászóverseny- Erős emberek vetélkedője (rönkdobás, fahasogatás)- Cseresznye befőtt evőverseny- Magköpőverseny 11.00 Asztali örömök bemutatója a Tájházban:- cseresznyés, meggyes étkek- ételek, italok 14.00-17.00 íjászverseny a strandon. Nevezni a helyszínen lehet. 14.00 Homokszobrászat a strandon 17.00 Huszárok csatajelenete a lovaspályán 18.30 Nótadélután a szabadtéri színpadon:- Farkas Rozika- Kolestyán Gyula- Szokoli Lajos 20.00 Dr. Somogyi Győző festőművész, a Radeczky huszárok zászlótartó őrmesterének előadása: A magyar huszárság története 20.30 Dorczy tánccsoport bemutatója 21.00 Tolcsvay László koncert a szabadtéri színpadon Vendég: Barát Attila Belépő: 200 Ft/fő 22.30 Tűzijáték 23.00 Origó koncert a szabadtéri színpadon Belépő: 150 Ft/fő Július 22. (vasárnap) A nagykörűi búcsú napja Templomi körmenet 10.00 Mise a templomban 10.00 Egész napos lovasverseny: Nagykörűi Haladás Rt. Cseresznye Kupa Lovasversenye 14.00 A lovasverseny hivatalos megnyitója: Dr. Veres Nándor polgármester 10.00 Gyermeklovaglás Hucul lovakon a lovaspálya mellett 10.00 Sportdélelőtt a futballpályán 18.30 Gálaműsor:- az általános iskola műsora- a nyugdíjas klub műsora- menyasszonyi, koszorúslány és díszmagyar ruhák bemutatása- az év legnagyobb cseresznye- és meggyszemének díjátadása- a rendezvény versenyeinek eredményhirdetése- Tímár Sándor és kamara együttese 21.00 Nosztalgia zene a szabadtéri színpadon Belépő: 150 Ft/fő A műsorváltoztatás jogát a szervezők fenntartják! 'Sf.asM KRiirmöraReff: .EJ t U«tm3 A RAKÓ NI Írisz szék magastámlás j|S| .extrastahil JJPPP Doriano asztal sárga vátmóró':l Klem (láhtartó nélkül) löldható Ijetétes asztal, sötétzöld 160/210x95 m Magastámlás szék, sötétzöld, fonott betéttel Kerek asztal . sötétzöld I átmérő:! 10 cm Relax szék (automata lábtartóval Duetto pad m Sörsátor Alacsonytámlás [szék Szolnok, Széchenyi körút 1 Tel.: 56/220-900 12íU>M.-m Sz: 8.00-12.00 'Kempingszék 't .(alacsony támlásj 1 ' 1 JÉ* * g / vif \ í 1 1j|| IUP5II TÖsszecsukható'' 1 napozóágy

Next

/
Thumbnails
Contents