Új Néplap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-12 / 161. szám

6. OLDAL AUTÓS OKNAK 2001. JÚUUS 12., CSÜTÖRTÖK Új köntösben a Renault Clio A napokban jelent meg a hazai piacon a kívül-belül felfrissített, második ge­nerációs Renault Clio, melyet négy év alatt, 7,5 milliárd frankos invesztícióval fejlesztették ki. A komoly ráfordítás nem meglepő, hiszen egy sikeres elődöt kell az új modellnek leváltania, tehát nagyok az elvárások. A „régi” dióból nyolc év alatt négymillió darabot adtak el szerte a világban. A korábbihoz ké­pest így mindenben jobbá kellett tenni az autót, ez papíron már sikerült is, a többit majd a vásárlók döntik el. Az aktuális Renault-márkajegyeket viselő karosszéria az elődmodellhez képest belül tágasabb, jobban felszerelt, biztonságosabb és többféle variációban kapható. A vidám arcú autó utazási komfortja az áttervezett futóművel javult, csendesebb a beltér és job­bak az autó futási tulajdonságai. Az új Clio motorházteteje alumíniumból készült. A csomagtér és a háttámlák között masszív A Renault folytatja töretlen piaci térhó­dítását Magyarországon. A márka az év első öt hónapjában több mint hét­ezer forgalomba helyezett új autóval 10 százalékot meghaladó piaci része­sedést ért el. Különösen a Thalia ara­tott roppant nagy sikert, az autóra janu­ár 13-i bemutatásától május végéig 4 ezer megrendelés érkezett. perem hivatott megakadályozni, hogy egy esetleges ütközéskor a csomagok az utastér­be szabaduljanak. A kocsi ötféle felszereltséggel készül. Va­lamennyi Clio alapáron vezető- és utasolda­li, valamint oldallégzsákokat, blokkolásgát­lót és vészfékasszisztenst kap. A kocsi hétféle erőforrással kerül piacra. A legkisebb 1,2 literes és 60 lóerős, a legna­gyobb háromliteres! Utóbbi a legendás Re­nault 5 Turbo hagyományait eleveníti fel, motorját a hátsó tengely elé építették be, és a többi variánssal ellentétben hátsókerék­hajtásos. A két pólus között 1,2 (75 LE), 1,4 (95 LE), 1,6 (110 LE) és 2,0 (172 LE) literes motorral szerelt változatok helyezkednek el. Most debütált az 1,5 literes dízel, mely 65 lóerős. Az új Clio árlistája 2 millió 440 ezer fo­rintról indul. ■ Jön a bajor bombázó A BMW 7-es szériája ősszel mutatkozik be A fogyasztó mindenható Az európai autóipar átalakulását a vásárlók irányítják Az őszi frankfurti autósza­lon egyik szenzációjának ígérkezik a bajor autógyár „bombázója”, az új 7-es szé­ria bemutatója. A hírek sze­rint novemberben kerül a kereskedőkhöz az első né­hány darab. „A BMW nem autó, hanem életér­zés” — vallják azok, akik megen­gedhetik maguknak, hogy ilyen autóval közlekedjenek. Különö­sen igaz ez a 7-es szériára, amely minden olyan korszerű műszaki megoldást ötvöz magában, amit a mai autótechnika egyáltalán is­mer. Kezdjük mindjárt az úgyneve­zett iDrive rendszerrel, amelyet a tervezők az autózás forradalmian új vívmányának tartanak. A kon­cepció lényege, hogy a műszerfa­lon csak azokat a kapcsolókat, kezelőszerveket hagyták meg, amelyek a leggyakrabban hasz­nált, leglényegesebb funkciókhoz kellenek. Ami a vezetéshez kell, az a kormánykerékről vagy annak közeléből érhető el, a kényelmi berendezések a műszerfal közép­ső részén kaptak helyet, az ösz- szes többi funkciót - a rádiót és a navigációs rendszert, a WAP-os internetes elérést - a középkon­zolon található központi kezelő- egységről irányíthatja a sofőr. Fe­leslegessé vált a középső sebes­ségváltókar, és nincs indítókulcs sem. Ehhez az álomautóhoz új mo­torokat is terveztek. Két frissen kidolgozott, nyolchengeres ben­zines erőmű kerül a kocsikba, amelyek sajátossága, hogy műkö­dés közben minden lényeges pa­raméter változtatható. A számító­gép a pillanatnyi követelmények­nek megfelelően folyamatosan ál­lítja többek között a szelepek ve­zérlési idejét, a szívócső hossza is ehhez igazodik, s a végeredmény egy kompromisszumok nélküli motor, amely az üzemanyag­szükségletet 14 százalékkal csök­kenti. A 735i-be egy 3,6 literes, 272 lóerős motor kerül, amely 7,5 másodperc alatt gyorsítja fel a ko­csit 100-ra, a 745i 4,4 literes mo­torja pedig 333 lóerős, 6,3 másod­perc a gyorsulási ideje. A kiseb­bik motor átlagfogyasztása 10,7, a nagyobbiké 10,9 liter! Mindehhez szuper elektronikus biztonsági berendezések, új futómű, külön- leges rugózás tartozik. ________■ — Az ügyfelek állnak annak az átalakulásnak a közép­pontjában, ami felforgatja az autóipart — hangsúlyoz­ta David Thursfield, a Ford európai elnök-vezérigazga­tója az Automotive News Europe Prágában megren­dezett konferenciáján. Be­szédében kiemelte: — A jö­vőnk azon múlik, hogy olyan autókat építsünk, amilyen autókat a fogyasz­tók akarnak, és amikor akarják. David Thursfield három olyan te­rületet határozott meg, amelyik döntő befolyással lesz az autó­ipar jövőjére — a tulajdonos és az autó közötti kapcsolat, a gyártó és az ügyfél közötti kapcsolat, il­letve annak felismerése, hogy az e-kereskedelem nem hozott létre egy új gazdaságot, hanem új energiával töltötte fel a régit. - A kapcsolat a termékeink és az azo­kat vásáró ügyfeleink között megváltozik. Az autó nem olyan árucikk, mint például a banán vagy a komputer. A mi iparunk termékei még mindig érzelmeket váltanak ki. Még mindig segíte­nek meghatározni az emberek életstílusát — mondta David Thursfield. Hozzátette: — Az emberek Eu­rópában életük jelentős részét AZ ASTRA AMERIKÁBAN. Hírügynökségi értesülés szerint az Opel azt fontolgatja, hogy egyik legnépszerűbb modelljét, az Astrát az USA-ban is piacra dobja. A General Motors német leányvállalata ezzel követné a Ford példáját, mely a Focussal fi­gyelemre méltó sikereket ért el a világ legnagyobb autópiacán, az Egyesült Államokban. BŐVÜL AZ MG ROVER CSO­PORT. Május közepén az MG Rover csoport bejelentette, hogy legjelentősebb beszállítója, a longbridge-i Powertrain, a cég­csoport tulajdonába került. A Po­wertrain motorokat és sebesség- váltókat szállított az MG és Rover gépkocsikba. így azonban május közepétől az MG Rover csoport maga állítja elő az autói erőforrá­sait és váltóit, sőt kész arra is, hogy termékeiből más autógyára­kat is ellásson. A gyárral együtt a cég 1300 alkalmazottja is az MG töltik az autóban minden nap - ez összesen 150 millió órát tesz ki. Az autózás egyre inkább az életstílusunk mozgó kiterjeszté­sét jelenti. Kössük össze az autó­kat helyzetmeghatározó műhol­dakkal, segélyszolgálatokkal, közlekedési információ, vagy akár on-line információ szolgál­tatókkal, az autó hirtelen már nemcsak produktívabbá, hanem hatékonyabbá, kényelmesebbé és biztonságosabbá vált. A Ford j európai elnök-vezérigazgatója fi­gyelmeztetett arra, hogy az autó­iparnak késznek kell lennie az ügyfelekkel kialakult kapcsola­tok megváltozására. „Valahol a szívünk mélyén mi mindannyian mérnökök és gyártók voltunk, s az ügyfél valahol a gyártási folya­mat legvégén helyezkedett el. De többé ez nem lehet így. A Fordnál a dolgok az ügyféllel kezdődnek és az ügyféllel végződnek - ho­gyan élnek, mik a szükségleteik, mik akarnak lenni, mi elégíti ki őket, vagy mi szerez örömet ne- | kik”. Dávid Thursfield szerint 2005- re a vásárlók mintegy 65 százalé­ka fogja az Internetet használni a vásárlás valamelyik szakaszá­ban, ám a márkakereskedők to­vábbra is a legfontosabb kapcso­latot jelentik majd az ügyfelek­hez. Rover alkalmazásába került. Ez a változás a modellpaletta bővülé­sével egy időben történik. Az ősszel érkező új MG modellek teljesen új fejlesztésű, és nem is akármilyen teljesítményű moto­rokat kapnak, ezeket a cég már maga tudja előállítani. SEAT-GYÁRTÁS. A Toledo gyártása megindult a martorelli üzemben, így - az Alhambrát ki­véve — az egész SEAT modellpa­letta Spanyolországban készül. Eddig a Toledo modellek Brüsz- szelben a Volkswagen üzemében készültek, az Alhambrákat to­vábbra is Portugáliában gyártják. Június 15-én hagyta el a marto­relli gyártószalagot az első Tole­do. A sikermodellből 2000-ben 23 500 darabot Spanyolország­ban, míg világszerte 62 ezer dara­bot értékesítettek. Az idei év vé­géig a SEAT körülbelül 16 ezer Toledo gyártását tervezi Marto- rellben. ■ A DAEWOO-NÁL AZ AKCIÓK NEM TARTANAK NYÁRI SZÜNETET! Ül DAEWOO MATIZ SUN UAVrOtnTFt helyett 1.599.000 Ft-tól DAEWOO LANOS PACK 1.3 2.299.000 Ft-tól (légzsákkal, központi zárral, indításgátlóval, ezüst metál színben) 10 °/o kezdő befizetéstől hitelre és akár használtautó-beszámítással elvihető limitált modellek* *Az ajánlat a készlet erejéig érvényes és nem tartalmazza az üzembehelyezési költségeket! DAEWOO RANEX KFT. Szolnok, Mozdony u. 4. Tel.: 56/424-333, 56/425-333 Az új 7-es BMW-ben minden benne van, amit ma az autótechnika ismer. Röviden A Skoda „utcai versenyautója” A Skoda Motorsport fennállásá­nak 100. évfordulóján a gyár egy limitált Octavia RS-WRC Edition szériával jelenik meg a nemzet­közi porondon. Az „utcai ver­senyautó” a Skoda Octavia RS alapjaira épül, és kizárólag kris­tályfehér színben készül. A kocsi dekorációja a World Rally Bajnokságon induló Octa­via WRC-re hasonlít: a jármű ol­dalán és tetején a jellegzetesen skodás szárnyas nyílvessző lát­ható, míg a motorháztetőt és az első ajtókat a 100 esztendős jubi­szerencsés tulajdonosok speciá­lis WRC kulcstartót kapnak jár­művükhöz. Az Octavia RS gaz­dag felszereltsége az Octavia RS — WRC Edition esetében kiegé­szül 17 colos Spider versenyfel- nikkel, 205/50 R 17-es méretű gumikkal, elektronikus állítású xenon-fényszórókkal, a belső te­ret is felügyelő gyári riasztórend­szerrel, valamint oldallégzsákok­kal. A fűthető első ülések, az elektronikusan szabályozható klímaberendezés, a telefon-elő­készítés és a CD-játszóval szerelt leum lógója díszíti. A lökhárítót zöld-szürke-piros színcsíkokkal látták el. A műszerfalon is jelzik a terve­zők egy diszkrét WRC identifiká­ciós táblácskával, hogy különle­ges sportkocsival van dolgunk. A Skoda Symphony magnó mind­mind az utasok fokozott kényel­mét szolgálja. A széria különlegesség, hogy összesen 100 darab készül belő­le. Magyarországra várhatóan egy ilyen autó érkezik. _______■ Az új Mazda 626 Húsz évvel az Európába szánt el­ső 626-os bevezetése után, a Ford-birodalomhoz tartozó Maz­da Motor Corporation útjára bo­csátotta a legújabb változatot. A legfrissebb 626-os létrehozásakor a Mazda az elmúlt húsz esztendő örökségére épített, hogy tovább fokozhassa a márka húzómodell- jének vonzerejét és individualitá­sát. A 626-os sorozatot a forma­tervtől a műszaki tartalomig ala­posan átdolgozták. Áz új 626-os a fejlesztés eredményképpen tí­puselődjénél sportosabb és fiata­losabb külsővel, kiváló' minősé­gű belső térrel, élénkebb menet­tulajdonságokkal, precízebb re­akciókkal, nagyobb biztonsággal és komforttal rendelkezik. FOTÓ: MÉSZÁROS J. RENAULT SZOLNOK OMCAR KFT. ABONYI ÚT 63. TEL: 56/511-541 Nyári Zuonyáu ü Rermult-náll 06-40-26-26-26 Önnek is van egy tíz évnél idősebb autója? Nyári Zsongás akciónk keretén belül 2001. július 1. és augusztus 31. között egy új Renault Twingo, Thaliá, Clio, Kangoo vagy Kangoo Express árába bruttó ISO 000 ft értékben beszá­mítjuk. és igénybe veheti kedvezményes finanszírozási konstrukciónkat is! Várjuk márkakereskedésünkben! WWW.retiault.hu A részletekről és íelléleigkról, kértük, érdeklődjön az i;ifomiádós vonalon vagy márkákéic-sktxlésin'iklx-n! RENAULT

Next

/
Thumbnails
Contents