Új Néplap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-09 / 133. szám

4. OLDAL — MEGYEI TÜKÖR 2001. Június 9., szombat Hívogatnak és elsiratnak Munka nélkül marad immár az öreg harangozó A harangszó misére hív, emlékezik, s elsiratja halottjainkat. A amikor zúg, kong, vagy cseng, a legritkább esetben gondolunk arra, aki, vagy ami megszó­laltatja. De amikor néma, felnézünk a toronyba: vajon mi történt? Jászbe­rényben a Nagytemplom koronás tor­nyának három harangja elnéipult né­hány hete. Na, nem örökre csak amíg átszerelik az évszázados darabokat. JÁSZBERÉNY A három és fél évtizede iparos mester­ként dolgozó, monori Farkas Titusz, fiá­val, s egyben munkatársával azon fára­doznak, hogy a régi, kötéllel mozgatott harangokat, elektromos kongatóberen­dezéssel szereljék fel. Ahogy tőlük meg­tudtam a Nagytemplomban 1956 óta Csikó Péter bácsi húzta nap mint nap a mintegy húszmázsás nagy-, a közel ki- lencmázsás közepes, illetve a százkilós kis lélekharangot. Ha a mesterek befeje­zik munkájukat, már nem lesz fárasztó a harangozás, hiszen gombnyomással működik majd az egész, sőt ha valaki akarja, még előre is beprogramozhatja a szerkezetet.- Hogyan lesz egy villanyszerelőből, harangozóberendezés-készítő?- Mindig hívő emberként éltem, és jó kapcsolatom volt az egyházzal. Ami­kor a hatvanas évek közepén fogyat­kozni kezdtek a harangozók, szüksé­gessé vált az átszerelés. Először az ala­pi templom tornyában szereltem át a ha­rangot 1964-ben, az ottani plébános felké­résére. Azóta már körülbelül négyszáz templomot jártunk meg. Dolgoztunk a jáki templomban, a soproni Szent Mihály­templomban, de úgy másfél évtizede, har­mincéves szünet után, a mi munkánk nyo­mán szólalt meg a harang a szolnoki temp­lomban is. Húsz évvel ezelőtt csatlakozott hozzám a fiam, így most már biztos, hogy lesz olyan akinek a stafétabotot átad­hatom.- Ez is egy munka, mint a többi...?- Azért egy kicsit másabb. Gyak­ran több százéves harangokkal dol­gozunk, van olyan amit még Rákóczi korában öntöttek. Hozzájuk érve eszünkbe jut, hogy mennyien imád­koztak ezek alatt mondjuk a háború­ban harcoló szeretteikért. Vagy hány és hány alkalommal siratták el halot­taikat a lélekharang csengésekor. Szeretet nélkül nem lehetne hozzá­fogni ehhez a munkához.- Mit szól a jászberényi harangok­hoz?- Mostanában már ritkaság, hogy egy olyan harangot kell átszerelnünk, amit addig kötéllel szólaltattak meg, itt ez volt a helyzet. Azok a harangko­szorúk például amit leszereltünk ró­luk, már közel száz éve teljesítették feladatukat. Körülbelül egy hónapig tartott az átszerelés.- Mit gondol, mennyi ideig működ­het majd ezután?- Nagyon remélem, hogy engem még jócskán túlél. Olyan 100-150 évig kisebb javítások mellett biztos nem kell leszerelni. _______________________________BANKA CSABA Fa rkas Titusz fiával a herényi nagytemplom harangján dolgozik FOTÓI SÁRKÖZI JÁNOS Felnőttek a fegyvemeki árvák Vendégek a tengerentúlról Valamikor a kilencvenes esztendők elején hirtelen árván maradt két fegyver- neki kisember, az akkor ki­lencéves Roland és a nála kettővel idősebb Gábor. Az egyik legmeghittebb családi ünnep, az anyák napja előtt tör­tént a jóvátehetetlen. Roland raj­zolt az iskolában, és arra kérte a gyászolókat, ezeket a rajzokat te­gyék bele anyuci koporsójába. Hi­szen neki készítette, kilenc éve minden szeretetével. Be is rakták őket a koporsóba, hadd vigye ma­gával arra a hosszú útra, amelyen elindult. Kiskorúak lévén vagy ál­lami gondozás várt rájuk, vagy az, hogy maradnak a családban, és szülők helyett a nagyszülők neve­lik őket. Az anyai nagyszülők vál­lalták és kapták meg végül a gyámhatóságtól ezt a nem köny- nyű feladatot. Szárnyuk alá vették a fiúkat, taníttatták, nevelték őket. Telt-múlt az idő, rohantak az évek. Először Gábor fejezte be az általánost, és a középiskola kö­vetkezett. Leérettségizett, és már főiskolás. Roland ugyanabba a középiskolába járt, mint a bátyja. Most ballagott, ő az érettségire készül. Egy évet még biztosan marad, mert le szeretné tenni a technikusi minősítőt. Kapott a ro­konságtól szép ballagási csokro­kat. Kivitt kettőt: egyet apucinak, egyet anyucinak a sírjára. Közben nagyapa már 72 éves lett, a mama pár évvel fiatalabb. Hála istennek, bírják magukat és rengeteget dolgoznak. Kicsi a nyugdíj, bokáig sem ér, így a papa parasztizál, tehenet, hízókat tart. Vettek egy kocsit, a fiúk pedig ve­zetik. Hol orvoshoz, hol a roko­nokhoz viszik az öregeket, vagy egyszerűen az utánfutót mögé akasztják, és szénát, takarmányt fuvaroznak vele haza a határból. Az idősebbik legény húszéves, az öccse tizennyolc. Jó gyerekek, nem isznak, diszkóba nem jár­nak. A nagymama elmondja: sze­retnék őket útnak engedni. Okle­velet rakni a kezükbe, és a szülői jussot megfelezve, odaadni nekik. Hogy azután boldoguljanak to­vább. Reménysugár a tragédiá­ban, hogy két ember, az anyai nagyapa és nagymama melléjük állt. És még remélhetőleg sokáig így lesz, hiszen a családot most még ők jelentik a két, már nagy­korú unokának... o. szabó miklós A Rotary Klubok egyéb te­vékenységük mellett rend­szeresen segítenek fiatalo­kat, hogy világot lássanak, nyelveket tanuljanak, ellá­togassanak a világ olyan részeibe, ahová saját ere­jükből talán sohasem jut­nának el. A Rotary Klub Szolnok is részt vesz ebben a tevékenységben, amelyről Szoboszlai Zsolt elnök­kel, dr. Kürti László és Váci Lász­ló ifjúsági felelőssel beszélget­tünk. Jelenleg szolnoki gimnazisták tanulnak az USA-ban, Mexikó­ban, Brazíliában, és vendégül lát­nak amerikai és brazil fiatalokat. A váltás általában augusztusban történik, most a szolnokiak Dél- Afrikába, Brazíliába és Ausztráli­ába készülnek, és fogadnak ven­dégeket Kanadából, Japánból és Mexikóból. Mint látszik, nem egyszerű csereprogramokról van szó, nemzetközi szinten koordinál­ják, hogy melyik klub éppen melyik országba küldhet fiatalo­kat. A rövidebb programok ke­retében jártak már szolnoki fia­talok Izraelben, Törökország­ban, Svájcban, Németország­ban, Angliában, és fogadtak vendégeket Törökországból, Horvátországból, Hollandiából, Németországból, Csehország­ból. A klub kapcsolatban van kö­zépiskolákkal, közösen vá­lasztják ki azokat a gyerekeket, akik méltóképpen tudják kép­viselni Magyarországot és a klubot külföldön. Fontos fölté­tel, hogy a kiutazó fiatal család­ja is hajlandó legyen fogadni vendégeket. A klub fiatal felnőttek részé­re is szervez tanulmányutakat, az idegenforgalmat és a ven­déglátást például többen is ta­nulmányozták nemrég Belgi­umban, Hollandiában, Luxem­burgban és Franciaországban. Nemrég a klub hivatalos dele­gációja járt az angliai East- woodban az ottani testvérklub vendégeként. Elhatározták, hogy folytatják a személyes találkozásokat; közvetlen ifjúsági cserekapcso­latokat hoznak létre; tolmácsol­ják a szolnoki önkormányzat­nak az eastwoodiak javaslatát, hogy a két város között is szo­rosabbra fűzzék a kapcsolato­kat. Nézőpont VEZESS ÓVATOSAN! Június első napjaiban nemcsak a szolnoki parkolási rend, hanem jó néhány utca forgalmi rendje is megválto­zott. Volt ahol a forgalom irányát fordították visszájára, másutt meg­állni tilos tábla került oda, ahol korábban nyugodtan parkolhattak az autók. A szerkesztőség épülete előtt kaptuk lencsevégre ezt a lom­bok közé - hirdetőoszlop mögé rejtett táblát, amelyet alig észlelhet­nek az autósok. Tessék figyelni rá, mint ahogyan érdemes ezekben a napokban feledni a korábbi közlekedési beidegződéseket is! _________ _____ ______ _______ FOTÓI MÉSZÁROS JÁNOS Ök ölharc A bennfentesek régóta jól tudják, a Mól Rt. és a szolnoki székhelyű MB Kőolajkutató Rt. kö­zött nem a pusztaszőlősi gázkitörés felelősé­nek kiléte húzza meg a frontvonalat. Az, hogy a tavaly nyáron bekövetkezett baleset, illetve a kitöréselhárítási munkálatok ötmilliárd forint­nyi kárt okoztak, az, hogy közel négyszáz kép­zett szakember időközben utcára került, csak másodlagos szem­pontnak számít. A nagykanizsai Rotary Rt. tulajdonlásának joga, illetve egyes olajos vezetők egzisztenciája nagyobb súllyal esik latba ezúttal. A gázkitörés okát és felelősét kereső Magyar Bányászati Hivatal kéttagú vizsgálóbizottságának egyik névtelenségbe burkolózó tag­ja sem értette, hogy az ötfős szakértői csoport, valamint a bizott­ság hiteles, írásos szakmai vélemé­nyével ellentétben miért a Kőolajkuta­tó felelősségét álla­pította meg a hiva­tal vezetősége. Az­az, hogy érti... Csak azt nem, hogy az, aki ezt a határozatot meghozta, miként ülhet még mindig nyugodtan a helyén, miközben ő a becsületes véle­ményalkotása miatt kénytelen a továbbiakban remegve dolgozni. Ez esetben az történik, hogy az önös érdekek folytán kialakult kibékíthetetlen ellentétek életre menő küzdelmet hoznak. Csak­hogy ezúttal az egymást pofozó öklök közé négyszáz ártatlan fej került. Az acsarkodó felek nem is figyelnek arra, hogy az ütésvál­tások közepette ezeket az embereket küldik sorra a padlóra, a fontos számukra csupán az, hogy a menetek végén a magasba emeljék a kezüket. A legkínosabb mégis az, hogy a küzdőket meg sem intik, igaz a pontozóbírák is szemet hunynak a szabálytalanságok felett. Mert valószínűleg kioktatták őket, hogy míg a sportban dívik a fair-play és a kollegalitás, addig az üzletben nincs ba­rátság... Vékony mezsgyén, Dr. Cseh László patológus főorvos nem ma kezdte a pá­lyát. Dolgozott Cegléden, Salgótarjánban, Szolnokon, majd 1986 óta Karcagon, a városi kórházban. Oda jár be naponta Abonyból, ahol a családjával lakik. Prosectura. Boncterem. A „halál termét” keresi? - kérdez vissza az egyik nővér, s az ő szájából kissé szokatlanul hangzik ez a mondat. Amikor dr. Cseh László főorvos­nak megemlítem, éppen az ellen­kezőjéről közelít:- Nyugodtan fogalmazhatná­nak úgy is: az élet terme. Igaz, ha­lottakkal dolgozunk, de az élet, a gyógyulás titkát kutatjuk. Egy-egy boncolás során a halál okát vizs­gáljuk, amiből a gyógyító kollé­gák a későbbi esetek kapcsán új tapasztalatokat szűrhetnek le, esetleg hatékonyabb kezelési mó­dokat választhatnak.- Sokan úgy képzelik el a pato- lógust, mint akit csak halottak vesznek körül.- Ma már a boncolás a munkánk kisebbik része. Főleg szövettani, ci­tológiai vizsgálat a feladatunk.- Évente hány halottat boncol­nak az osztályon?- Százhatvan körül. Nem min­denkit, mert az elhunytak száma ennél több.- Veszélyes szakma a patológu- sé?- Ha óvatlan az ember, veszé­lyes lehet. Vigyázni kell, és akkor elkerülhetők a fertőzések. Hu­szonkilenc éve csinálom ezt a munkát, de még innen nem kap­tam semmiféle betegséget.- A boncolás hogyan történik?- Ketten vagyunk egy „csapat­ban”: a boncmester, aki felnyitja a élet és halál között testet, meg én. Magnóra mondom a látottakat, tapasztaltakat, ezt ké­sőbb leírják, ez kerül a zárójelen­tésbe.- Mindig kiderül a halál oka?- Általában igen. De higgye el, mindenbe bele lehet halni, akár egy náthába, ha a beteg gyenge állapotban van. Amennyiben szemmel látható, konkrét halálo­kot nem találunk, akkor az előz­ményeket figyelembe véve funk­cionális halálról beszélünk. Ilyen például az anyagcsere felborulá­sa, vagy a szívritmus zavarai.- Lehet, hogy cinikusan hang­zik, de minden halott egyforma. Mozdulatlan, élettelen...- Egyáltalán nem, hiszen ahány ember, annyiféle a kiderí­tendő ok. Azután vannak nehéz boncolások, amelyeket az orvos sem tud közömbösen végigcsinál­ni. Tudom, egy kilencvenéves el­- Munkánk zömét a mikroszkóppal törté­nő szövettani vizsgálatok teszik ki - mondja dr. Cseh László patológus főorvos Karcagon fotói m. j. hunyt is valakiknek pótolhatat­lan. Kisgyerekek, fiatalok bonco­lásához azonban nagyon nehéz szívvel kezdünk. Legtöbbjük ér­telmetlenül halt meg. Szerelmi bánatukban gyógyszert szedtek be, halálos sérüléseket, balesetet szenvedteket. Nehéz a fiatal anyá­kat is, akik kicsi gyerekeket hagy­nak maguk után. Sokszor hazavi­szem magammal a tragédiát, hi­szen azzal, hogy leteszem a kesz­tyűt, leveszem magamról a kö­penyt, a látottak még foglalkoztat­nak.- Teljes boncolást végeznek?-Igen.- On sose téved?- Élő ember ezt nem állíthatja magáról. Mert vagy nem csinál semmit, vagy hazudik. De, hogy ez minél ritkábban forduljon elő, időnként nem szégyen kikérni a többiek, a szakma véleményét. Mondok egy példát. Nekünk nem a boncolás okozza a dilemmát, hanem az, amikor élő emberből vesznek szövettani mintát. Itt nincs mese, életről-halálról kell dönteni. Egy apró mintából kell megállapítani, rákos, vagy egész­séges-e az illető gyomra. Legtöbb­ször egyszerű a képlet, máskor nem biztos a diagnózis. Ilyenkor viszem a mintát, beutazom Szol­nokra, a Hetényiben konzultá­lunk Krasznai tanár úrral, meg a többi patológussal. Elvégre sze­rencsétlen dolog valakit operáció­ra javasolni, amikor nincs baja. De ez még tragikusabb lenne, ha egy lelet átvizsgálása után rámon­danám az emberre: mehet haza, nincs baja, miközben már operál­ni, gyógyítani kellene. Bizony, itt sokszor keskeny a mezsgye az élet és a halál között, de hát ilyen­kor a kollektív bölcsesség, a töb­biek tapasztalata segít nekem is. Ilyenkor érzem, mekkora felelős­séget cipel a vállán az, aki végzett orvosként ezt a szakterületet vá­lasztja. Úgyhogy én nyugodtan el­mondhatom: nem csak holtakról, holtak halálokáról mondok véle­ményét, hanem a gyógyítás lehe­tőségeiből is kiveszem a része­met. Sőt, ez a munkánk, a mun­kám nagyobbik része.- Hálapénz?- Ugyan már! Kitől? _______________ D. SZABÓ MIKLÓS Az, h ogy négyszáz szakember utcára került, csak másodlagos szempontnak számít

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents