Új Néplap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-27 / 148. szám
ROMA KÖRKÉP A kis, többségében cigányok lakta Tiszabő iskoláját két intézmény „szemelte ki”. 6. oldal AHOL ÉLÜNK Nyáron is zsong r a Zöld Ház. Körkép a szolnoki Széche- nyi-lakótelepről. 7. oldal Jászok a világ minden részéről Az Országgyűlés elnöke adja át a millenniumi zászlót Hetedik alkalommal szervezik meg a Jász Világtalálkozót, melynek idén a 2200 lelket számláló Jászdózsa ad otthont július 6-7-8-án. A kistérségből elszármazottak, s a helyben élők találkozásának, a jászok összetartozásának legnagyobb ünnepére egy éve készülődik a kis falu. háromnapos, de már ezen a hétvégén elkezdődik egy ahhoz kapcsolódó program, a hagyományos nemzetközi alkotótábor. Az egyhetes alkotó munkát követően a találkozó programjainak részeként nyitják meg a táborban készült alkotásokból rendezett kiállítást július 6-án. A jövő héten indul útjára az a kerékpáros emléktúra, melyen a Jászság településeinek zászlaját összegyűjtik, s a találkozó helyszínére viszik. (FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) Egy iskola két épületben Folyamatos létszámleépítés lesz az összevont intézményben Martfű Bár a következő tanévben csak négy embert bocsátanak el a két városi általános iskolából, a gyermeklétszám csökkenése miatt valószínűleg az elkövetkezendő években is számítani lehet kényszerű karcsúsításra. Három évvel ezelőtt kezdte meg a város önkormányzata .által felállított vizsgálóbizottság a két helyi általános iskola összevonásának lehetőségeit kutatni. Már akkor közel egy évtizedre előre látszott, hogy egyre kevesebb gyerek kezdi meg minden tanévben az első osztályt, így a két iskola működését ésszerűsíteni kellett. Végül hosszas tárgyalás után elfogadták az intézmények összevonását. A döntés szerint a szeptembertől működő városi általános iskola mindkét épületet használni fogja oly módon, hogy valamennyi elsős a Mártírok Úti Általános Lsko- j Iában, minden ötödikes pedig a Martos Flóra Általános Iskolában kezdi meg az új tanévet. így az elképzelések szerint a 2003/2004- es tanévre már külön lesznek az alsósok és a felsősök. A közös tanterven és nevelési program kidolgozásának már a végén tartanak a í szakemberek. re Igazgatóváltás a múzeumban Mint ismeretes, dr. Kertész Róbert, a megyei múzeumi igazgatóság és a szolnoki Damjanich múzeum igazgatója néhány hete lemondott a megbízatásáról. Tegnap a megbízott igazgató, dr. Tárnoki Judit is bejelentette, hogy csak június végégig vállalja a vezetői munkát. szervezed és működési szabályzat úgy rendelkezik, hogy az általános igazgatóhelyettes az igazgató akadályoztatása esetén veszi át az intézmény vezetését. Itt azonban nem akadályoztatásról van szó. Dr. Tárnoki Judit tegnap beadta a lemondását az igazgatóhelyettesi, így értelemszerűen a megbízott igazgatói posztról, a munkát csak a hónap végéig vállalja. __________________/FOLYTATÁS AZ S. OLDALON) ' Készül a nyárra a rendőrség Idén Cserkeszőlőn is lesz Tomist Police Ä tapasztalatok szerint megyénkben júliusban és augusztusban élénkül meg igazán a turizmus. Az idegenforgalom ugyan csak egyes régiókat érint kiemelten, ez azonban fontos feladatokat ró a megyei rendőr-főkapitányságra. Megyei információ A rendőrség felkészült az idei nyári idegenforgalmi szezonra - tudtuk meg a főkapitányság tegnapi sajtótájékoztatóján. Mint azt Molnár Miklós alezredes, közbiztonsági igazgató elmondta, a rendőrség ezzel kapcsolatos intézkedéseinek célja, hogy a megyénkbe látogató, pihenni vágyó hazai és külföldi turisták számára jó közbiztonságot tudjanak szavatolni, pihenő idejük eltöltése után jó érzéssel, csak kellemes emlékekkel utazhassanak haza. Az elmúlt év nyara összességében bűnügyi és köz- biztonsági szempontból is kedvezően alakult. A nyári idegen- forgalom a népszerű gyógyfürdőhelyeink mellett elsősorban a Tisza-tóra és környékére koncentrálódik. Kimutatások szerint a me gyei turizmus kétharmada érinti ezt a térséget. Éppen ezért a rendőrségi tevékenységet is erre a területre összpontosítják. Abádszalókon megerősített rendőri szolgálat látja majd el az őrs feladatait két hónapon át. Bűnügyi csoportot működtetnek, és a közlekedési szolgálatot is kibővítik. A készenléti rendőrség bevetési csoportja a megyei rendőr-főkapitánysággal kötött együttműködés eredményeként jó néhány alkalommal besegít majd a helyi rendőröknek a munkába. Kiváltképp a nagy tömegeket vonzó rendezvények, az azokkal kapcsolatos biztosítási feladatok ellátása teszi indokolttá jelenlétüket. Molnár Miklós alezredes hozzátette, a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság is elsősorban a Tisza-tóra fordítja figyelmét. Mint elhangzott, fontos tudni, hogy az év elején történt jogszabályváltozás miatt csak a kijelölt pályákon szabad jetskizni, máshol mindenütt tilos. Jelenleg egy zárt pálya működik Abádszalókon. Tervezik, hogy ott és Tiszaugon is megnyitnak egyegy nyílt pályát. A közbiztonsági igazgató tájékoztatása szerint júliusban és augusztusban is tartanak majd nagyszabású bűnügyi, közbiztonsági fokozott ellenőrzést. Az átlagosnál nagyobb forgalmat bonyolító - 4-es, 33-as, 44-es - főutakon pedig rendszeres forgalom-ellenőrzésre lehet számítani. Vincze Lajos őrnagy, a főkapitányság bűn- megelőzési osztályvezetője a Tourist Police szolgálatról adott tájékoztatást. Az egy rendőrjárőrből, egy szolnoki főiskolásból valamint egy rendőrtiszti főiskolai hallgatóból álló különleges csoportok idén Szolnokon, Tiszafüreden, Abádszalókon, Berekfürdőn és Cserkesző- lőben igyekeznek a bűnmegelő- zést szolgálni. _____________hot Az elmúlt évi turisztikai idényben (július, augusztus) 3285 bűncselekmény vált ismertté megyénkben, 2,5 százalékkal több, mint 1999-ben. Ebben az időszakban 20 százalékkal kevesebb emberölést, 22 százalékkal kevesebb súlyos testi sértést, 8 százalékkal kevesebb betöréses lopást, 70 százalékkal kevesebb zseblopást és 27 százalékkal kevesebb gépkocsifeltörést követtek el. Emelkedett viszont a rablások, gépjárműlopások és a garázdaságok száma. Az idegenforgalmi szezonban a feladatukhoz alkalmazkodó strandrendőri egyenruhában látnak el szolgálatot a kerékpározó járőrök fotó: mj. Óriási hagymafejek JÁSZSÁG Lassan a végéhez közeledik az őszi vetésű, úgynevezett konzerv- hagyma szezonja az ország - Makó után - második legnagyobb hagymatermelő vidékén, Jászladányban. Az ipari célra alkalmas, de nem kevésbé jó ízű termést egyébként pont Makóra szállítják. A Borsos család (képünkön) kistermelő, mindössze 1/3 holdon vetettek hagymát, de a nagyra nőtt fejek így is összesen 64 mázsát nyomtak. Ad tehát bőven munkát a termés. _________FOTÓ: CS. I. Röv idem ÚJRA OTTHON. Az ügyészség megszüntette a csalás alapos gyanúja miatt fogva tartott ifj. Z. Gyula előzetes letartóztatását — tudtuk meg a gyanúsított védőjétől. A Tolnahús Rt. egykori vezér- igazgatója - apjával, Z. Gyulával, a volt Solami Rt. vezetőjével — együtt ez idáig fél évet töltött a rendőrségi fogdában. A fiatalember szabadsága azonban nem teljes, mert ifj. Z. Gyula számára lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el. Az idősebbik Z. Gyula sorsa egyelőre nem ismeretes, legutóbb elrendelt fogva tartása június 28-ig szól. TISZA PROGRAMIRODA. A megyei közgyűlés korábbi határozata értelmében megtörtént a Tisza Vízgyűjtő Programrégió Önkormányzati Társulás keretében Szolnokon létrehozandó Tisza Programiroda vezetőjének kiválasztása. Ezt a feladatot Tomóczky György, a Tisza Menü Regionális Vízművek Rt. koncessziós igazgatója végzi 2001 végéig, megbízásos munkaviszonyban. Június végéig egyébként megtörténik az ez évi feladatok megalapozása is. MELIORÁCIÓ. Az öntözésfejlesztés támogatására megyénk 200 mülió forintos, a meliorációs beruházások elősegítésére pedig 35 millió forintos agrártámogatási kerettel rendelkezik. E célok megvalósítására az idei évre vonatkozóan pályázataikat szeptember 30-ig nyújthatják be az érintettek a megyei FVM-hivatalba. OLCSÓK VAGYUNK. A rendszerváltozás óta Békésben összesen 28 milliárd forintot fektettek be német érdekeltségű vállalkozások. A németeknek elsősorban az olcsó munkaerő miatt vonzó Magyarország. egykori Sams Boldogasszony kápolna búcsújának' idején szervezik meg a falunapot. Úgy döntöttek, hogy a világtalálkozót is ekkorra teszik. Orosz István alpolgármester, a rendezvény egyik főszervezője kiemelte, hogy maga a világtalálkozó Jászdózsa Ebben az évben rendhagyó módon nem pünkösd idejére esik a találkozó. Ennek az az oka - tudtuk meg dr. Szerencsés István polgármestertől -, hogy Jászdózsán évek óta az- Mint általános helyettes, megörököltem a megbízott igazgatói beosztást - mondta dr. Tárnoki Judit régész. - Hosszabb időre, az új igazgató kinevezéséig azonban megbízottként sem akartam vállalni a munkát. A Szolnok A helyzetet nehezíti, hogy jelenleg a gazdasági igazgatóhelyettesi állás sincs betöltve, de a múzeumi szervezet nem marad vezető nélkül.