Új Néplap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-23 / 145. szám
2001. Június 23., szombat 15. OLDAL-S-.JP. „PR T Hullámzó Sziget VARGA CSABA Reméljük, megszerzik lányaink, a hőn áhított aranyat a címvédő olaszokkal szemben Lehet mondani, meghódította hazánkat a vízilabda, ugyanis óriási érdeklődés mellett zajlanak az események, régen elkeltek a jegyek a férfiak vasárnapi éremosztóira. Sőt a hölgyek küzdelmeire is vevő a publikum, megkockáztatom még soha ennyien voltak női meccsen mint a csütörtöki magyar-orosz elődöntőn. Leírhatatlanul jó hangulat uralkodik ám mostanság a Margitszigeten, ahol külföldiek és magyarok nemzeti színükbe öltözve vagy éppen festve barangolnak, ha szünetelnek a küzdelmek. A sátrakban szól a dal, folyik sör, ropog a fogak alatt a pogácsa, hovatartozástól függetlenül együtt ünnepelnek az emberek. Az ilyen eseményekre családostól, mindenestől lehet kilátogatni, nem kell tartani a petárdák durrogásától, vagy a baseballütővel felszerelt huligánoktól. Hangulatról még annyit, hogy már meccsek előtt tapsol, táncol a tömeg a szpíker meg adja alájuk a lovat, egy perc lazítást sem engedve az embereknek. Egy kiragadott példa: harsog a bemondó „A találkozók közbeni szünetek és időkérések csupán a csapatokra vonatkoznak, s nem a publikumra, tessék kérem szurkolni.” Ha pedig nem kiabálnak a nézők, akkor kötelező számukra a mexikói futball-világbajnokságon is megcsodált hullámzás. A játékról is ejtsünk szót. Lányaink már finalisták, mindez kellemes meglepetés, érett, okos játékot mutatnak be Drá- vucz Ritáék meccsről meccsre. Az előbb említett pólósnál álljunk meg egy pillanatra, Rita ugyan nem szolnoki színekben versenyez mostanság, de továbbra is megyeszékhelyen élnek szülei és barátai, akik B-középbe tömörülve űzik hajtják válogatottunkat a találkozókon. Nem mellesleg a csapatunk dzso- li-zsókeréről van szó, aki szinte mindegyik poszton (jól) használható játékos. Reméljük, megszerzik lányaink, a hőn áhított aranyat a címvédő olaszokkal szemben. A fiúknál is találunk egy szolnoki nevelést, nevezetesen Varga Tamásról van szó, aki szintén egy univerzális pólós, centerben és átlövőben is bevethető. Mindenki tudja, hogy Tamás csodálatos akaraterővel rendelkezik, hiszen néhány éve, mikor gerincsérüléssel küzdött, jószerével az is kérdéses volt, talpra tud-e állni. Hála isten, rendbe jött, ha kell, most már a hátán viszi az övéit. Szerencsére társai sem restek, ha nem is játszanak mindig jól, de nagyon küzdenek, tudják mindenki őket akarja legyőzni. Az olimpiai döntő „ismétlésén” az oroszokkal szembeni derbin hajszálon múlott fiaink sikere, a hajrában azonban kicsikarták Birosék a győzelmet. Találó volt Varga Mihály pénzügyminiszter egyik mondata, mikor a lefújás után összefutottunk vele: „A tíz gól eggyel több mint a kilenc, ezért mi nyertük a meccset”. Ő tud csak igazán számolni. Megint a Hajdúk Split Labdarúgás Pénteken Genfben kisorsolták a labdarúgó Bajnokok Ligája és az UEFA-kupa selejtezők első és második fordulójának párosítását. A magyar bajnok (az FTC vagy a Dunaferr) a BL-selejtező második körében kapcsolódik be a küzdelmekbe, és a horvát Hajdúk Splittel találkozik. Érdekesség, hogy az előző kiírásban a dunaújvárosiak továbbjutottak a spliti- ekkel szemben: az első mérkőzésen idegenben 2-0-ra nyert Egervári Sándor csapata, a győri visz- szavágó 2-2-es döntetlennel ért véget. Ezúttal július 25-én a magyar bajnok lesz először a pálya- választó, a második találkozót augusztus 1-én rendezik. A több száz milliós bevételt jelentő csoportküzdelmek eléréséhez a spli- tiek után még egy csapaton kell- (ene) túljutni. Az UEFA-kupában a kupagyőztes debreceniek a főtáblára kerülésért a moldovai FC Nist- ru-Otaci csapatával találkoznak (első meccs itthon), a másik magyar induló (FTC vagy Dunaferr) ellenfele a ciprusi Olimpiakosz Nicosia lesz, először idegenben. Az első mérkőzéseket augusztus 9-én, a visszavágókat augusztus 23-án rendezik. Még javítható a bizonyítvány Vasárnap 17 ómkor: Békéscsaba-Sz. MÁV-Neusiedler „Itt a vége, fuss el véle!” Elérkeztünk az utolsó fordulóhoz, amelynek lezárásával a játékosok szabadságra távozhatnak, s közben elgondolkodhatnak azon, hogy milyen is volt számukra a hátuk mögött hagyott évad, egyénileg éppen úgy, mint kenyéradó klubjuk szemszögéből tekintve. Labdarúgás NB I. B _________22. forduló____________ Szolnokon is vélhetően többen megejtik a számadást, amelybe a vasárnapi találkozót még feltehetően jó néhányan beleszámítják. A kérdés csupán az, vajon a játékosok mit terveznek a viharsarki ütközetre? Akarnak-e javítani a bizonyítványon, vagy már eluralkodott rajtuk a befejezés közelségének a mámora? Ebben az esetben a 8. hely jutna az eddig 26 pontot szerzett Ti- sza-parti fiúknak, hiszen a Fót (25) könnyen „kivégezheti” otthonában a Bőcsöt (16), míg a Monor (26) szabadnaposként már nem tud beleszólni a táblázat végső kialakításába. A MÁV Neusiedler előtt állók ugyancsak közel tartózkodnak a sárga-kékekhez. A hatodik Békéscsabával (27) csak győzelem esetén lehet helyet cserélni, de ugyanaz lenne szükséges ahhoz is, hogy Csepel (28) kikapjon otthon a levitézlett Nyíregyházától (31), a BVSC (28) pedig vérezzen el a bajnok BKV vendégeként. Erre látszódik a legkevesebb esély, hiszen a két fővárosi együttes miért tenne kárt egymásban? Hacsak a BVSC nem akar a dobogóra fellépni. Ami néhány fordulóval ezelőtt még a szolnokiak számára is nyílt lehetőségként kínálkozott. Ami elúszott, az már nem hozható vissza, kár a sopánkodásért, helyette menteni kellene) azt, ami még menthető. Kár lenne azt is elhallgatni, hogy több csapat jövője függ a bajnoki helyezéstől, közük a csabaiaké is. Talán a MÁV biztos, a manapság oly ritka, fizetési késedelem nélküli háttere szülte a játékosok soraiban az utóbbi hetek langyosabb felfogását? Azt sem szabad véka alá rejteni, hogy a Csaba harapós együttes, április 14-én megtapasztalhattuk a Tiszaligetben az 1-1-el végződött ütközet során. Akkor már a 26. percben kiállították a vendégek irányítóját, Bánföldit, s Kádárnak az 52. percben szerzett vezetését Tóth- nak sikerül kiegyenlítenie a hajrá perceiben. Nem ígérkezik könnyűnek tehát a záróvizsga, Némedi Norbert védekező középpályásként a jó ütemű szerelések után a kontratámadások előkészítésében Is szerepet vállal fotó, archív de hát ilyenkor szokott az előfordulni, hogy még az is eszébe jut az embernek, amire korábban csak az álmában gondolt. így kezdenek: Balázsy-Bábik, Antal, Gradi- nariu, Balogh - Ivitz, Némedi (Szoboszlai), Bány, Pelles - Kotula, Fedor. Sérült: Kirí és Szabó T. (műtét után lábadoznak), Kádár (bokaszalag-húzódás), Romanek (izomhúzódás) Eltiltva: Csábi József: - Tavaszi jónak mondható összteljesítményünket szeretnénk tovább javítani még akkor is, ha utolsó ellenfelünk feni ránk a fogát. Játékvezető: Világi (L. Tóth, Kelemen) Streetball Szalókon A homokfoci után minden bizonnyal a kosárlabda, nevezetesen a streetball is meghódíthatja a Tisza-tónál nyaralókat. Utcaikosárlabda-fesztivált rendeznek ugyanis július 7-én az abádszalóki kempingben. Két korcsoportban bonyolítják le a viadalt, a 14-16 évesek és a 16 éven felettiek számára. A bajnokságot a hagyományos utcai kosárlabda szabályai szerint írják ki, egy palánkra tartó küzdelmeket, melyek 21 pontig vagy 21 percig tartanak a 3+1 cserével felálló csapatok számára. Jelentkezni július 2-ig lehet. A további feltételekről Abádsza- lókon Kiss András a 06/20-436- 7729-es, valamint Szolnokon Ribár Zsuzsa 06/30-9559-872- es telefonon szolgál bővebb felvilágosítással. Sztárfutók a rajtnál Budapesten rendezik a finálét Avon női futás Világdöntő „Fuss együtt a világ legjobb futónőivel!” — ez a szlogenje a Budapest Sportiroda által három és fél hónap múlva, október 14-én rendezendő 4. Avon női világfutásnak. A tizennégy országban megrendezendő egyéves sorozat idei döntője Budapesten lesz. Az 50 ezer dollár összdíjazású versenyen - mely a világ legjobban díjazott női 10 km-es futóeseménye — meghívót kapnak a legjobbak, köztük a címvédő Sonja O'Sullivan és az előző évi győztes, Tégla Lomupe is. Természetesen bárki elindulhat az eseményen, így a sztárok mögött közel 3000 amatőr is nekivág majd a tíz kilométernek. Az Avon futás az elmúlt évekhez hasonlóan a fiataloknak és a kevésbé felkészülteknek is lehetőséget ad a részvételre. A 3,6 kilométeres örömfutásra és az idősebbeknek ajánlott 2 kilométeres gyaloglásra most is több mint tízezer induló jelentkezése várható. A hátralevő 4 hónap a futással csak most ismerkedőknek is elég a felkészülésre. Edzéstervek találhatók a internetes oldalon, de az országszerte működő 22 Avon Női Futóklub is várja az érdeklődőket. Az eseményről bővebb információ az 1273-0939-es telefonszámon kérhető. Röviden KOSÁRLABDA. Slobodanka Tuvic, a MiZo-Pécsi VSK idegen- légiósa 7 perc alatt 2 pontot dobott az észak-amerikai női profi kosárlabda-bajnokságban (WNBA) szereplő Phoenix Mercury legutóbbi mérkőzésén. Az arizonaiak a Nagy Andreával felálló, bajnokesélyes New York Liberty együttesét fogadták, és 95- 70-es vereséget szenvedtek. A Floridában élő magyar kosaras 16 percet játszott, és 4 pontig jutott. BIATLON. Befejezi pályafutását Simone Greiner-Petter-Memm. A váltóban négyszeres világbajnok német sílövő sérülése miatt döntött a visszavonulás mellett. A 33 éves versenyző az 1998-as naga- nói téli olimpia óta nem tudott százszázalékos állapotba kerülni. Előbb keresztszalag-szaka- dással, majd porckorongsérvvel és állandó megfázással bajlódott. OLIMPIA. Ókori sírokat és egyéb leleteket tártak fel a 2004- es olimpiai kajak-kenus és evezős versenyeinek tervezett helyszíne közelében, ami tovább erősítheti az esemény „elköltözteté- sét” sürgető hangokat. A természetvédők és régészek többször hangsúlyozták, hogy a fővárostól 30 km-re lévő központ veszélyeztetné a környék növény- és állatvilágát, s ráadásul sérülne még sok más történelmi emlék is. Az új lelet két és fél ezer éves, és csupán pár száz méterre található a tervezett létesítménytől. LABDARÚGÁS. A Brazíliát sújtó válság miatt napenergia segítségével akarnak villanyfényes mérkőzéseket rendezni a Rio de Janeiró-i Maracana stadionban. A módszert már sikerrel alkalmazták az Egyesült Államokban, Japánban, Ausztráliában és egyes európai országokban, Dél- Ámerikában azonban a Maracana lehet az első, ahol ezzel a technikával világítanak. A stadion igazgatója, Francisco de Carvalho szerint mindössze 400 ezer dollárba kerülne az a szerkezet, amely 50 éven át biztosítaná a napenergia elektromos árammá alakítását. DOPPING. Viviane Reding, az Európai Unió sportügyi biztosa bejelentette, hogy az EU egyelőre nem támogatja anyagilag a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) munkáját. - Hfogad- hataüannak tartjuk, hogy olyan szervezet költségvetésének felét finanszírozzuk, amelynek érdemi munkájába gyakorlaülag semmi beleszólásunk sincs - mondta Reding. Az 1998 novemberében létrehozott ügynökség munkáját csak az év végéig pénzeli a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Egy korábbi döntés szerint 2002-től a WADA munkájában érdekelt országok kormányainak kell állniuk a költségvetés felét. __________a FA LLABDABAJNOKOK. A sportág országos döntőjében remekeltek a Szolnoki Széchenyi István Gimnázium csapatai; az V. korcsoportban aranyérmet, míg az egy esztendővel idősebbek között ezüstérmet szereztek Strausz Tamás tanítványai. A csapat tagjai, balról jobbra: Süli Éva, Diós Brigitta, Nagy Sarolta, Nagy Boglárka, Popovics Éva, Antalicz Nelli, Magyar Krisztina, Ponyokai Andrea._____a Hé t végi sportműsor Szombat Atlétika: Európa-kupa, I. osztály, B-csoport: Népstadion, 16. Autósport. Gyorsasági ob- futam: Hungaroring 9. Darts. Steel Nyílt Magyar Kupa: (Contact Biliárd és Darts Klub, X: Maglódi út 25.) férfi egyéni 10, női egyéni 14. Floorball. Magyar Kupa, férfiak, nők: Komárom, 8. Karate. Kyokushin Világkupa: Budapest, SAP Rendezvénycsarnok, selejtezők 10 ó, döntők 19. Labdarúgás. NB l: MTK-Újpest (ml), Debrecen-FTC (Sportl), Vi- deoton-Kispest, Győr-Sopron, Vasas—ZTE, 17.15. NBII.: Demecser- Mátészalka, DVTK-Baktalóránthá- za, Jászberény-Eger, Orosháza- Makó, Gyula-Tiszaújváros, 17. Lovaglás. Lila Akác Kupa, díjugrató verseny: Abony vásártér, 10. Lövészet. Kelet-magyarországi bajnokság: Szolnok, Véső utca, 9. Motorsport. Salakmotor ob: Gyula, 17.30 Vízilabda. Női Eb, 3. helyért: OrosZország-Görögország, 16. döntő: Magyarország-Olaszor- szág, 18 (ml), Budapest Hajós Alfréd uszoda. Tömegsport. Gyermek és ifjúsági sportnap: Jászjákóhalma, Túláti pálya, 10. Vasárnap Atlétika. Európa-kupa, I. osztály, B-csoport: Népstadion, 16. Autósport: Gyorsasági ob-fu- tam: Hungaroring 9. Darts. Steel Nyílt Magyar Kupa (Contact Biliárd és Darts Klub: X: Maglódi út 25.): férfi páros 10, női páros 13. Erőembersport. A világ legerősebb embereinek I. csapatolimpiája: Siófok 15. Floorball. Magyar Kupa, férfiak, nők: Komárom, 8. Labdarúgás. NB I. B, Kelet: Fót-Bőcs, Csongrád-Kecskemét, BKV Előre—BVSC, Békéscsaba- Szolnok, Csepel-Nyíregyháza, 17. NB I. B, Nyugat: Hévíz-Marcali, Pápa-Pécs, Haladás-Siófok, REAC-Nagykanizsa, Kaposvár- Celldömölk, Dorog-Százhalom- batta, 17. NB 111., Alföld-csoport: Hódmezővásárhely-Dömsöd, Szajol-Kiskunfélegyháza, Martfű-Békés, Jamina-Gyomaend- rőd, Algyő-Örkény Tisza-csoport: Karcag-Nyírbá- tor, Sátoraljaújhely-Vásárosna- mény, Kisújszállás-Ibrány, Ra- kamaz-Záhony, 17. Vízilabda. Európa-bajnokság, Margitsziget, Hajós Alfréd uszoda: férfiak: a 3. helyért 16, döntő 18 (ml).