Új Néplap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-19 / 141. szám
4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2001. Június 19., kedd Az alkotásra ihlető táj A művészek megértették a tó üzenetét, s tolmácsolják a világnak Lassan elfelejtünk olvasni Végy egy jó ötletet, azt töltsd meg tartalommal, s ha jó a végeredmény, akkor elmondhatod, hogy a Tisza-tó idegenforgalmi palettáján megjelent egy új szín: a művészeti turizmus. Abádszalók Röviden ez történt azok után, hogy az „Abádszalóki nyár” programigazgatója, Lugosiné Urbán Erzsébet Tisza-tavi Művésztelepet létrehozni kívánó ötletét felkarolta egy művészeti magazin képzőművész laptulajdonosa, Szlabey Zoltán és a helyi önkormányzat. Ebből a szerencsés találkozásból született meg tavaly az I. abádszalóki nemzetközi képzőművész alkotótábor, amely élvezte Fortuna mecenatúráját is: az első tavi művésztelep idején rendezték meg itt az Európa-napokat. így a kontinens országainak követei személyesen is meggyőződhettek arról, hogy a Tisza-tó természetességében különös „kellékjelmeze” milyen alkotásokra ihletheti az idetoborzott külföldi művészeket, akiknek legjobb munkáiból összeállított válogatás nem csak Abádszalókon és kicsiny hazánkban, de kontinensünk több országában is bizonyította, hogy a művészet is konvertibilis! A premier sikere hozzájárult ahhoz is, hogy idén már nem nagyon kellett toborozni a művészeket a tóparti alkotótáborba, hiszen annak jó híre verbuválta a nemzetközi művészválogatottat. A szerencsés találkozásokhoz idén még az is hozzájárult, hogy a hét végi millenniumi sokadalom részeként Varga Mihály pénzügyminiszter nyitotta meg a művésztelep záró tárlatát. A kiállító művészek közül többen szívesen beszéltek az őket megihlető tó értékeiről is. Boros Tamás, a 42 éves budapesti festőművészt a ’80-as években készült szitatechnikás albumai tettek ismertté, legjobb képeit a szöuli Young galéria is kiállította.- A táj szépsége és nyugalma ragyogóan egészíti ki a vendégszerető házigazdák által megteremtett alkotás feltételeit - dicsérte a rendezőket. Az alkotó munkáról szólva hozzátette: - Bepillantva mások stílusába, gondolkodóba esik az ember s igyekszik átvenni a kollégák tapasztalatait. Az alkotótábor így formálja, inspirálja kifejezésmódunkat. Az elmúlt két hétben konstruktív, erősen geometriai kötődésű alkotásokat készítettem, s aki a munkáimat ismeri, ezt új vonásként fedezi fel. A 30 éves Francois Jwly, a franciaországi Neversből először Budapestre érkezett, ahol már hatodik éve él, s ahol legutóbb az ART Művészeti Kiállításon bizonyította tehetségét. Munkáira az úgynevezett kommunikatív irányzat jellemző.- Először járok Abádszalókon, de nem bántam meg, hogy hallgattam a hívó szóra. Úgy érzem, megértettük a tó üzenetét, elvisszük magunkkal. Alkotásainkon keresztül remélem messzire elhallat- szik majd, s ebből nemcsak mi, hanem a település is sokat profitálhat. Az angol Adam Justin Dickson (28), aki talán a Tower Galériában kiállított műveire a legbüszkébb, maga is igazi absztrakt figura. Munkái a legmodernebbek, üzeneteit egy sajátos jelrendszerrel küldi szét a világban: képei ugyanis egy elektronikai kapcsolási rajzhoz hasonlíthatók. 0 egyszerűen csak Concepcion Artnak aposztrofálja. A művészet hozta össze élete párjával is, a holland Merel Éva Meinenre (27) is elkísérte a Tisza-tó- hoz, hogy szobrászként most a monoprint festőtechnikában mé- lyedhessen el. A „tulipános országban” élő művész házaspár esetében nem kell hosszan magyarázni az abádszalóki vonzáselméletet: Merel édesapja tavaly művészként maga is alkotott itt, az idén ő küldte a „gyerekeket” a Tisza-tóhoz. A művészturizmus előnyeit lehetne még sokáig ecsetelni, de zárásként az alkotótábor két motorja, Szlabey Zoltán és Swarz Volker, aki ulmi művészként már 12 éve kötődik családja révén hazánkhoz, igen éltetőén s röviden fogalmazták meg az igazi ars poeticát, amikor egyfajta búcsúként hozzáfűzték: „ez a művésztelep már a legnagyobbá nőtte ki magát a Nemzetközi Művészeti Fesztiválok Szövetsége programkínálatában. Mind térben, mind pedig időben! Azért, mert az itteni alkotómunka magyarországi és európai, kiállításokkal folytatódik, s megjelenik a két alkotótábor összesített katalógusa is.” A művészek azzal tisztelegnek a hely vendégszeretően jó szellemének, hogy egy-egy alkotásukkal megajándékozzák Abádszalókot, s Európai nagyvárosaiban is jó hírét keltik a Tisza-tónak a táborban készült alkotások. Kell-e erről jobb reklám a Tisza-tavi művészeti turizmusnak? Gyanítom, nem, éppen ezért talán most az lesz a legjobb befejezés, hogy jövőre is lesz folytatás. Az olvasási szokásokról beszélt a karcagi városi Csokonai könyvtárban dr. Nagy Attila szociológus, az Országos Széchényi Könyvtár olvasáskutatója, akivel előadás után a jövő nemzedékéről beszélgettünk.- Úgy tudom, most fejezett be egy felmérést az ifjúság körében.- Igen, nyugat-, kelet- és egy közép-magyarországi régiós vizsgálatot végeztem kisvárosi iskolákban. Az elsős szakmunkástanulókat, az idősebb szakközépiskolásokat és gimnazistákat kérdeztem olvasási szokásaikról, szabadidős tevékenységükről, értékrendjükről. Még tart a feldolgozás. Míg a KSH 1986-ben még úgy találta, hogy egy középiskolás fiú napi 39 percet, 1999-ben már csak 13 percet töltött olvasással, mára tovább csökkent. Kevesebben, kevesebbet és gyengébb színvonalon olvasnak.- Mennyire változtak meg olvasási szokásaink?- Előtérbe került az úgynevezett „haszonelvű” olvasás, vagyis nem elolvassuk végig a könyvet, cikket, hanem csak egy adatot, paragrafust, fejezetet ragadunk ki belőle. Sajnos ez a tendencia a felnőttek körében is érezhető. Gereben Ferenc kollégám tavaly felnőtteket kérdezett meg, és azt tapasztalta, hogy 50 százalékuk nem olvas könyvet, a semmit nem olvasók aránya is nőtt az elmúlt években. Sajnos a fiatalok körében is megnőtt a szerelmesfüzetek, horrorisztikus történetek iránti igény, az értékes kor- társ magyar irodalom és líra nem is érdekli őket.- Azt gondolom ez magával vonja szókincsszegénységüket is.- Az olvasás háttérbe szorulásával valóban nem gyarapszik szókincsük és ez eleve akadálya annak, hogy egy egyszerű szöveget megértsenek. Ezért a pedagógusok is felelősek, mert az órákon nem beszéltetik őket, tesztekkel felelnek, otthon sem divat a családi beszélgetés. Azt gondolom, felmerül a szülői felelősség is, hiszen az olvasás iránti érdeklődést már otthon kellene kialakítani. Sajnos azonban mit lát a gyerek? A szüleit csak a pénzkeresés foglalkoztatja, az újságból is csak azt olvassák el, hogyan alakul a tőzsdei árfolyam, és nem vesznek ők sem a kezükbe könyvet, verseskötetet.- Mit tudnak ez ellen tenni a könyvtárak?- Most jelent meg egy tanulmány a felnőtt lakosság szövegértéséről. E téren a skandináv országokban a legjobb a helyzet, mi a lista végén Portugáliával, Chilével, Lengyelországgal vagyunk azonos helyen. Éppen ezért a család után az iskolának és a könyvtárnak, a felnőtt civil szervezeteknek, a közművelődési egyesületeknek volnának teendői. Szerencsére vannak könyvtárak, ahol tudatosan sokat foglalkoznak a diákokkal, tanfolyamot tartanak, szavalóversenyt, olvasótábort szerveznek. Ott a diákok megszeretik az olvasást, szívesen járnak könyvtárba, a könyvtáros sem raktárosnak érzi magát. Az olvasás évében esély van arra, hogy a különböző pályázatok révén a könyvtárakat meg lehessen támogatni új művekkel. így lehet a szülőben, pedagógusban megerősíteni a gyermekeink iránti felelősségtudatot. Az „Olvass mindennap tíz percet” felszólításra senki nem figyel oda, de ha a szülőknek, leendő szülőknek, elmagyarázzuk ezirá- nyú felelősségüket is, akkor a jövő nemzedéke talán nem felejt majd el olvasni. _________________________DE 20 01. JÚNIUS 19., KEDDI MŰSORAJÁNLÓ TV2 6.00 Jó reggelt, Magyarország! Benne: Faluvilág 9.00 Az ígéret : földje (42.) 10.00 Hurrá, utazunk! 10.25 Közvetlen ajánlat 11.25 Reggeli gondolatok 11.30 Magyar történelmi arcképcsarnok 11.35 Ablak Európára 12.05 Riviéra 12.30 Brúnó és Benny (német ifjúsági sorozat) 12.55 Szerelmes szívek (magyar zenés vígjáték, 1991) 14.45 Quantum Leap - Az időutazó (amerikai sci-fi sorozat) 15.30 Marimar (42.) 16.00 Milady (72.) 16.45 Sebzett szívek (66.) 17.15 Fiorella (88.) 18.00 Acapulco szépe (96.) 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Szerencsekerék 19.30 Vad angyal 20.00 Walker, a te- xasi kopó 21.00 Terror a stadionban 22.50 Jó estét, Magyarország! 23.10 Életben maradtak (amerikai katasztrófafilm) 1.25 Világjárók 1.55 Háló@világ 2.45 Jó estét, Magyarország! 3.15 Vers éjfél után Viasat3 RTL KLUB 6.30 Reggeli 8.55 Joker 9.05 Recept Klub (ism.) 9.20 Tiltott szerelem (75.) 9.45 Titkok és szerelmek (115.) 10.35 Top Shop 11.30 Delelő. Benne: Ünnepnaptár; Joker 12.30 Recept Klub 12.55 Joker 13.00 Híradó. Déli kiadás 13.20 Kavalkád (nemzetiségi műsor) 13.25 Második csók (107.) 13.55 Babylon 5 (12.) Áldozatok 14.45 Senora( 5.) 15.30 Terra Nostra (117-118.) 16.20 Joker 16.25 Híresek és gazdagok (109-110.) 17.15 Joker 17.20 Milagros (16.) 18.10 Találkozások (sztárhíradó) 18.30 Híradó. Esti kiadás 18.55 Fókusz (közszolgálati magazin) 19.25 Barátok közt (magyar sorozat) 19.55 Harmadik műszak (10.) Remények 20.45 A semmi közepén 96' (amerikai akciófilm, 1996) 22.25 Híradó Késő esti kiadás 22.40 George Wallace (2/1.) 0.20 Fókusz (ismétlés) 0.50 Divatklip ml m2 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 6.30; 8.00 Körzeti híradók 8.30 Tévétorna Norbival 8.40 Boldog születésnapot! (26/25.) 9.35 Naprakész magazin Mindenkinek minden 12.00 Híradódélben 12.10 Körzeti híradók 13.00 Srpski Ekran 13.25 Unser Bildschirm 14.00 Hókuszpókusz Szórakoztató műsor gyerekeknek 14.30 „Képes könyv” Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön (1-2.) 15.30 Iskola utca - Tanodú 16.30 Ökovízió Mi hova folyik? 17.00 Honlap Krónikás ének 2001-ból 17.30 Katolikus krónika 18.00 Híradó 18.15 Zenepercek 18.25 Vízi zsaruk (83/24.) 19.15 Világhíradó 19.30 Híradó este Sporthírek. 20.05 TS - Vízilabda Eb Magyaror- szág-Hollandia 21.35 MMM 22.05 Híradó este. 22.15 Aktuális 22.35 Théma 22.55 TS - Vízilabda Eb Összefoglaló 23.25 Magyar Szalon 8.30 Közvetítés a parlament üléséről 16.30 Naprakész magazin 18.00 TS- Vízilabda Eb (női vízilabda-mérkőzés) 19.15 Fogadóóra 19.40 Tévétorna Norbival 19.45 Esti mese 20.00 Világhíradó 20.15 Híradó este. Sport 20.45 Unokáink I sem fogják látni Ráday Mihály városvédő műsora Megvan Petőfi sírja! | 21.40 Angol expressz (német film) 23.00 Zár- i óra 24.00 Az álom én ! vagyok Zelki János műDUNA TV 14.05 Beavatás (ism.) 14.25 A Kallós-gyűjtemény 14.45 Mélyszonda- expedíció (10/8.) 15.35 Színinövendékek (ism.) 16.00 Kalendárium 17.50 Ezredforduló 18.00 Híradó. Sport 18.30 Mesefilm 18.55 Hej, hej, helyes beszéd! 19.05 Az élet megpróbáltatásai (12/3.) 19.55 Atenger titkai (32.) 20.05 Az álomgép (5/1.) 21.00 Híradó. Sport 21.35 Boise Vita (magyar film, 1995); 23.15 Pege Aladár koncertje (2/1.) 0.15 Ezredforduló (ism.) 0.20 Híradó MR SZOLNOK 14.15 Perla (127.) 14.35 Rajzfilmek 16.20 Hazai pályán (127.) 16.45 Sztármagazin 17.00 Szerelmek Miamiban (37.) 17.50 Star Trek - Voyager (129.) 18.45 Egy rém rendes család (27.) 19.15 Bár (22.) 19.45 Sztármagazin 20.00 Láz . (26.) 20.55 Baráti viszonyok (26.) 21.40 Valódi élet 22.40 Sztármagazin 22.55 Bár (ism.) 23.25 Star Trek - Voyager 0.15 Forró percek 0.45 Baráti viszonyok Satelit 8.10 Celeste (56-57.) 10.00 Zajlik az élet 11.15 Ugyebár (ism.) 12.00 Vidám receptajánló 12.30 Nap mint nap 15.00 Stílusok 16.05 Mit szól hozzá? 17.00 Pávák tavasza (3/2.) 18.00 Zajlik az élet 19.10 Mese 19.30 Divatkoktél 20.00 Esti Mérleg 20.25 Törvénytele nül 22.00 Mit szól hozzá? 22.45 Vers 23.00 Törzsasztal 23.30 Tavak (5/2.) 0.15 Nap mint nap Klipek reggelig 6.00, 7.00 Kossuth krónika; 6.30,7.30,12.45,17.45 Alföldi krónika; 6.45 Napló; 7.20 Előjel; 8.00 BBOhíradó; 8.10 Zenés kalendárium; 9.05 Délelőtt - Sziréna; 11.45 Hirvonal; 12.00 Déli krónika; 13.05 Zenés műsor; 14.05 Kívánságműsor; 15.05 Alföldi magazin; 17.30 Szóváltás; 18.00 Esti krónika; 18.30-22.00 Nemzetiségi műsorok RÁDIÓ 2000 0.00 70-, ’80-, '90es évek slágerei; 5.00 Kávé helyett 6.00 Ébresztő. Benne: 6.00,6.30,7.00 Hirek, időjárás 7.30 BBC-világhíradó; 7.45 Helyi információk, útinform; 8.00 Napról napra. Benne: 9.30 Hírek, időjárás; 12.00 Hírek, időjárás; 12.05 Szieszta; 13.00 Kedd délután. Benne: óránként hírek, időjárás; 18.05 Tőlem, neked; 20.00-24.00 A 70-es, ’80-as, '90es évek slágerei AKTÍV RÁDIÓ SZOLNOK TV 9.00 A június 18-ai, esti adás ismétlése; 13.25 Képes képújság; 18.05 Perla Negra (argentin film sor.) 76.; 19.00 Aktuális - Hírmagazin; 19.30 Notesz - Közéleti magazin; 20.00 0. K. É. magazin; 20.30 Mentsük meg a jávorszarvast! (amerikai film); 22.05 Hírzáró; 22.20 Képes képújság 00.00-06.00 Az elmúlt 40 év legjobb zenéi; 06.00- j 10.00 Jó reggelt! - reggeli ébresztő információkkal, játé- | kokkal; 10.00-12.00 Állati dolgok - sok zenével, érdé- kességekkel, menüajánlatokkal; 12.00-13.00 Szieszta - egy óra zene; 13.00-16.00 Aktív délután - programajánló, útinform, játék; 16.00-20.00 Mesterhármas - benne: 16.00-17.00 Toplisták, 17.00-18.00 Sztárpletykák, inter- . júk, 18.00-20.00 Élő kívánságműsor; 20.00-21.00 Slá-1 gerlisták; 21.00-23.00 Nagy slágerek; 23.00-24,00 Al- ter-rock __________SPORT 1___________ 13 .00 Labdarúgás, olasz bajnoki mérkőzés (ism.) 15.30 Extrém Világjátékok magazin 16.00 Kerékpár, Svájci körverseny 17.00 Labdarúgás, olasz bajnoki összefoglaló 18.00 Kosárlabda, Los Angeles Lakers-Philadelphia 76ers, NBA-nagydöntő, 20.30 Labdarúgás A műsof ős a kezdést Idflponl változtatásának Jogát minden tévéadó fanrtaitla, serért lapuik fetetosséget nem váM Az önművelés civil szervezetei A pártokon felül állnak, de kötődéseiket nem titkolják Szolnok A rendszerváltás után sorra alakultak az országban a civil szervezetek. Egyesek felújították több évtizede abbamaradt tevékenységüket, de teljesen újak is létrejöttek. Szolnokon is több szervezet alakult, közülük ezúttal négyet mutatunk be, amelyek közös célja a kulturális önművelés segítése. A legrégibb múltra a Verseghy Kör tekinthet vissza. Mint Szur- may Ernő tiszteletbeli elnök elmondta, az első Verseghy Kör 1926 és ’47-’48 között működött. Három alapvető célja volt, ezeket az 1993-as újjáalakulás óta is magáénak vallja. A három cél: a Ver- seghy-kultusz ápolása; a város múltjának kutatása, az eredmények népszerűsítése; a tagok önképzésének segítése. A munkát Pápayné Kemenczey Judit ügyvezető elnök irányítja. A Verseghy Kör szervezi általában havonta a Városházi esték című előadás-sorozatot, felújították a székfoglalók régi szokását. Az új tagok rendszerint előadást tartanak valamilyen, őket különösen érdeklő témáról. A körnek mintegy hatvan tagja van, de előadásai nyilvánosak, például a Városházi estéken olykor több százan vesznek részt. A kör deklaráltan politikamentes szervezet. Jelenleg tanárok, nyugdíjasok művészek vannak a tagok között, inkább az idősebb korosztályból. Igyekeznek fiatalítani, ez egyelőre még nem járt teljes sikerrel. Az 1997-ben alakult József Attila Baráti Kör névadójának szellemében vállalja baloldaliságát. Elnöke Szarvas Géza. Körülbelül negyven olyan tagja van, akik rendszeresen részt vesznek a kör munkájában, egy-egy rendezvényén azonban, például a költészet napja táján évek óta megtartott József Attila szavalóversenyen olykor több száz a fiatal résztvevők, a hallgatók és a kísérő szülők, tanárok száma. A körnek egyelőre nincsenek rendszeresen ismétlődő rendezvényei, író-olvasó találkozóik - S imor Andrással, Baranyi Ferenccel, Tabák Andrással és másokkal — jelentős számú érdeklődőt vonzanak. A költészet napján rendszeresen megkoszorúzzák József Attila szolnoki szobrát. Több szervezet, intézmény támogatásával újraállíttatták a 20. század legkiválóbb magyar prózaírói egyikének, Nagy Lajosnak az emléktábláját. A Márai Sándor Polgári Kör hat évvel ezelőtt egy szűk baráti társaságként indult. A tíz alapító kezdetben úgy gondolta, egy viszonylag zár körű civil szervezetet hoznak létre, amelynek rendezvényeit a tagok mellett csak jó ismerősök, rokonok látogatnák. Néhány esztendő alatt azonban „kinőtte” magát a kör, hiszen akadt rendezvényük, amely háromszáznál több érdeklődőt vonzott. Rendszeresen tartanak szőkébb rendezvényeket, felolvasó- és vitaesteket, amelyeken csak szűk tagság vesz részt - tudtuk meg a szervezet vezetőjétől. M. Román Béla érdeklődésünkre elmondta: népszerűsíteni kívánják a polgári értékrendet, fejleszteni a magyarságtudatot. Vendégük volt már Cseh Tamás, a gondolkodó, Szörényi Levente, a magyarságkutató. De rendeztek Márai-estet Bánffy György színművésszel, a költészet napján a Szigligeti Színház művészei is tartottak előadói estet. A zárt körű rendezvényeken a klubtagok mutatkoznak be: például egy szolnoki tanár, aki gyűjti és csiszolja a féldrágaköveket. A Márai kör pártokon felüli civil szervezetnek vallja magát, bár azt M. Román Béla is elismerte, hogy céljuk, a polgári értékrend megőrzése, terjesztése, meghatározza a tagság összetételét. A kör vezetője elmondta, hosszú távon a szolnoki kultúra egyik motorjává kívánnak válni. Az egyesületek, civil szervezetek közötti együttműködés javítását a Szabó Dezső Kulturális és Természetvédő Egylet elnöke, dr. Somodi László is fontosnak tartaná. Hiszen 1995-ben az egyesület létrehozását is az ösztönözte, hogy túlpolitizálttá vált a közélet. Még a legjobb ötletek mögött is pártpolitikai szándékokat gyanítottak a polgárok. Somodi László ugyanakkor nem tagadja, az egylet MDF-közeli szervezetként jött létre. A kötődést némiképpen az egylet névválasztása is jelzi, az elnök szerint ugyanis Szabó Dezső egész munkássága jelzi, hogy népben-nemzetben gondolkodott. Az egylet éppen ezért szervezett előadás-sorozatot a magyar őstörténetről, és igyekeznek kirándulásaikon minél jobban megismerni, megismertetni a történelmi Magyarországot. A múlt, a hagyományok ápolása mellett újat is igyekszenek létrehozni. Ezzel a szándékkal indították útjára tavaly rajziskolájukat, ahol a képzőművészet iránt érdeklődők Medgyes László Vendel festőművész irányításával tökéletesíthetik tudásukat. A környezetvédelmi tárcától nyert támogatással pedig hozzáláttak a Tisza menti települések környezetvédelmi kataszterének elkészítéséhez, de városfejlesztési kérdésekkel is szívesen foglalkoznak: Ezért készítettek tanulmányt egy, a megyeszékhely belvárosában létesítendő szabad strandról, amelyet hamarosan lakossági fórumon szeretnének megvitatni. ________bioty - teleki A nemzetközi művészválogatott egy csoportja Boros Tamás „műtermében