Új Néplap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-12 / 135. szám
4. OLDAL MOZ A I K 2001. Június 12., kedd Vágóhidak: a piac is szelektál Az Unió területén gyakorlati képzéssel segítik a jövő agrárértelmiségét A kicsiknek nem jut támogatás A minimálbér-emelés terheit augusztusban állami juttatás enyhíti Június 20-ig adhatják be pályázataikat a Baranya Megyei Munkaügyi Központhoz azok a vállalkozások, amelyeknek gondot okozott az év eleji minimálbér-emelés. A munkáltatók élénken érdeklődnek a lehetőség iránt, ugyanakkor egyes számítások szerint a felajánlás csak azokon a vállalkozásokon segít, akik nagyobb számban alkalmaznak minimálbérért dolgozókat. Pécs-Budapest A Gazdasági Minisztérium a munkaerő-piaci alapból 1 milliárd forintos keretet különített el azoknak a belföldi cégeknek a megsegítésére, amelyeknél többletterhet okozott a minimálbér megemelése. A támogatás konkrét formája a tb-járulék fizetésének részbeni átvállalását jelenti. A segítség igénylésének határideje meglehetősen szűkös, hiszen június 1. és 20. között adhatják le pályázataikat a rászorulók. A szükséges űrlapokat a munkaügyi központban, illetve kirendeltségein lehet megtalálni, ahol tájékoztatják is a vállalkozókat a lehetőségekről. Mint Hídvégi Pétertől, a Baranya Megyei Munkaügyi Központ igazgatójától megtudtuk, Baranyában az érdeklődők száma nagy, konkrét pályázat ugyanakkor még nem érkezett be a munkaerő-piaci szervezethez. A Gazdasági Minisztérium segítő szándékú beavatkozását már az előkészítési szakaszban is számos kritika érte. A munkavállalók és a foglalkoztatók érdek- képviseletei egyrészt a támogatás összegét bírálták, másrészt azt kifogásolták, hogy a segítség csak a nagyobb munkaadók számára hozhat könnyebbséget. Lapunk érdeklődésére kiderült, hogy a támogatást csak az öt főnél többet foglalkoztató cégek, vállalkozások igényelhetik, azok is csak abban az esetben, ha a tb-járulék többletkiadása meghaladja a 60 ezer forintot. A támogatás alsó határa 5 ezer forint, a tárca felső limitet nem határozott meg. - A mikrovállalkozásokként működő kereskedők teljes egészében kiesnek a támogatottak köréből - mutatott rá a kezdeményezés egyik gyenge pontjára Székelyhídi Gyula, a Kisosz Baranya Megyei Szervezetének titkára. Mint elmondta, a támogatás igénylése - még ha a vállalkozók meg is felelnek a létszámban állított feltételeknek - olyan adminisztratív terhet jelenthet, amiért nem érdemes pályázni a kormányzati segítségre. Az érdekvédelmi szervezet képviselőjének véleménye szerint a szakma az év első hónapjaiban gyorsan lereagálta a 40 ezer forintos minimálbér kötelező bevezetését. A növekvő bérterheket vállalni nem tudók a részmunkaidős foglalkoztatás lehetőségét ajánlották alkalmazottaiknak, átmenetileg sokan maguk álltak a pult mögé, illetőleg családtagjaikat vonták be a vállalkozásba. A korábbi felmérések tanúsága szerint Baranya megyében a kereskedőkön kívül a mezőgazdaságban, az idegenforgalomban és vendéglátásban, az egészségügyben, a feldolgozó- iparban, illetőleg az oktatásban dolgozókat érintett nagyobb számban a minimálbér-emelés. A gazdasági tárca elképzelései szerint a pályázatok gyors elbírálását követően a vállalkozások már augusztusban hozzá is juthatnak a vissza nem térítendő támogatáshoz. A pótlólagos intézkedés eredményeképpen az év hátralevő részében nagyobb biztonságban érezhetik magukat azok a munkavállalók, akiknek keresete a 40 ezer forintos minimálbérnek felel meg. A segítség ugyanakkor nem érhet el már azokhoz, akiket a központilag meghatározott emelés miatt bocsátottak el, illetve már részmunkaidőben foglalkoztatja munkáltatójuk. _____ ____ KASZÁSÉ. — Nem olyan megközelítésben nézem a hazai mezőgazdaságot, hogy az sikerágazat, vagy sem. Az általam vezetett minisztériumnak meg keli felelni azoknak az elvárásoknak, amelyeket az ország vezetése, lakossága támaszt velünk szemben. Berettyóújfalu Ezt Vonza András földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter válaszolta újságírói kérdésre, amikor berettyóújfalui látogatásán a hazai mezőgazdaság valós helyzetéről is megkérdeztük.- Tény, hogy Magyarország mezőgazdasági ország, ezért az agrártárcának sok feladata van. Ebből kiragadom az elkövetkező idők nagy munkáját, a betakarítást, majd a kalászosok megfelelő módon történő kezelését. Bár a szakértők eltérő nagyságú termést jósolnak, az biztos, hogy az idén több gabona lesz, mint az elmúlt évben volt. Remélem, az értékesítés körül előfordult zavarokat ezúttal sikerül megelőznünk..- Az agrár-felsőoktatás évekkel ezelőtt átkerült az oktatási minisztériumhoz. Ez okoz-e bármiféle feszültségeket a két tárca között?- Korábban a két minisztérium között valóban voltak bizonyos véleménykülönbségek. Az agrártárca folyamatos kapcsolatot tart az egyetemekkel. A napokban Nyíregyházán volt egy összejövetel, ahol találkoztunk a felsőoktatási intézmények vezetőivel. Úgy érzem, a két tárca között az együttműködés ma már harmonikus, hiszen a rektor és a főigazgató urak sem tájékoztattak arról, hogy az oktatási tárcával különösebb problémájuk lenne. Megjegyzem, a tangazdaságok továbbra is a földművelésügyi minisztérium hatáskörébe tartoznak, illetve a szaktanácsadás az, amelyet mi kifejezetten támogatni tudunk. A mezőgazdasággal foglalkozóknak szükségük van a folyamatos továbbképzésre. Igyekszünk meghatározni, hogy milyen felkészültségű szakemberekre van szükség, különösen akkor, amikor az európai uniós csatlakozás gyakorlatilag itt van a kertek alatt.- Az agrároktatásban hogyan készülünk fel az európai uniós csatlakozás utáni megváltozott követelményekre?- Az oktatási intézményekben kapott diplomának olyannak kell lennie, hogy azt Európa valamennyi államában elismerjék. Ez egyébként a hazai felsőoktatás általános tendenciája. Az agrár-felsőoktatási intézményekben diplomát szerzett fiatalok lehetőségeit azáltal is javítani szeretnénk, hogy az Unióban hasznosítható gyakorlati képzésben is részesüljenek. A középiskolai szakképzésre közvetlen hatása van a minisztériumnak, hiszen jó néhány középfokú intézmény a szaktárcához tartozik. így az igények közvetlenül az iskola vezetéséhez jutnak el. Úgy érzem, hogy ezek az igények összhangban vannak az európai uniós várakozással. Dr. Vonza András — Az állat-egészségügyi követelmények szigorodása miatt máris számos kis vágóhidat bezártak. Mi lesz a meglévők sorsa? — Mindazok, amelyek a minimális higiéniai követelményeknek nem felelnek meg, előbb- utóbb tönkremennek, mert nem tudnak vágni, árut szállítani. A korábbi megítélés az volt, hogy az országban csak néhány nagy vágóhíd kell, egyebek mellett azért, mert ott a higiéniai feltételeket könnyebb megteremtem. Ez igaz is. Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Magyarországon az adott térségben élők ízlésének megfelelő helyi specialitásokat, úgynevezett hungarikumokat is előállítanak. Ezeket a vágóhidakat kár lenne bezárni, de náluk is meg kell teremteni a higiéniai feltételeket. Meggyőződésem, hogy a piac is szelektálni fog a vágóhidak között. ________________________________________________RÉGIÓPRESS „V idáman” jelentkezni Tiszaszentimre Az eddigi rendezvények sikereire alapozva immáron harmadszor hirdeti meg a „Vidám művek fesztiválját” a helyi művelődési ház és nyugdíjas-egyesület. A vélhetően jókedvű, augusztus 18-ai fesztiválra a szervezők vers, próza, dal, színpadi jelenet és egyéb kategóriákban várják minden olyan nyugdíjasszervezet, csoport vagy egyén jelentkezését, akik az említett kategóriák valamelyikében bemutatott produkciójukkal képesek vidámabbá tenni önmaguk és mások életét is. Nem kell tehát szomorkodni, hiszen még vidáman lehet jelentkezni! Méghozzá június 30-áig, a tiszaszenümrei Ady Művelődési Ház címén: 5322 Tiszaszentimre, Petőfi út 12. Telefon: 59/356-240. Az utazás feltételeiről a jelentkezők, míg a fellépők ellátásáról a szervezők gondoskodnak, akik egy kellemesen vidám találkozó ígéretével szívesen várnak minden érdeklődőt Tiszaszentimrére. p. m. A hirdetések szövegét minden esetben a hirdeti ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve Jogi felelősséget nem vállal INGATLAN SZOLNOKON 1 + 2 fél szobás lakás eladó a Lovas I. úti pontházban. Érd.: 30/858-3846. — -------------------------------------------------*56153* a SZOLNOK belvárosában, (Rákóczi u., Mária u., Hunyadi u., Petőfi u.j, eladók 3-4 szobás, 2 szintes, extrákkal felszerelt, elegáns magántársasházi öröklakások, ház alatti garázzsal. Kvalitás Ingatlaniroda, www.kvalitas- ingatlan.hu. 56/412-534, 20/3233-144. _ .............. _ _____________ *56344* a S ZOLNOKON, a Hild V. úton eladó 54 m2- es, 2 szoba, étkezős, hőmennyiségmérős, kiváló állapotú társasházi öröklakás. Kvalitás Ingatlaniroda, www.kvalitas-ingatlan.hu. Tel.: 56/412-534, 20/3233-144.- ----- ---------— --------------------------------*56353* a S ZOLNOKON, a Botár I. u. 2-ben III. emeleti 2 szoba + étkezős lakás eladó. Érd.: 56/423-185. SZOLNOK, Hajnóczy út 17. sz. alatt 106 m2 ház garázzsal + 40 m2-es házzal, 176 négyszögöl telken 12,5 M Ft-ért eladó. 370-289.-------------------------------------------------------------- *56597* SZ ÁNDASZŐLŐSÖN kertes családi ház eladó. Tel.: 06-30/9670-898,06-30/9331-898.----------------------------------------------—------------ *56603* AR ANYI S. út 14. fsz. 2. sz. alatti, 3 szoba étkezős, h-m vízórás, telefonos, parkettás lakás eladó, lár.: 5 M Ft. 56/376-831. —------------------------------------------------------------*56606* JÓ fekvésű helyen kisebb méretű gázos lakást vennék. A tulajdonos tovább bérelheti a lakást. Érd.: 56/420-320, este.--------------------------------------------------------------- *56610* SZOLNOKON, a Or. Sebestyén krt.-on 1.5 szobás, III. emeleti, gázos lakás eladó. Érd.: 56/423-784, 30/2189-885.--------------------------------------------------------------- *56613* MOST épülő 3 lakásos társasházban lakás eladó decemberi költözéssel. Tel.: 20/9249-049.------------------------------,-------------------------------- *56618* EL ADÓ Szolnok, Répa út 11., a Tisza-parton 702 m2-es hobbikért. Gépkocsi csere érdekel. Ár.: 800.000 Ft. Tel.: 06-20/368-6640.----------------------------------------------------------------*56693* KI S lakást vásárolnék jövő évi kiköltözéssel Tel.: 56/420-320 este.--------------------------------------------------------------- *56706* SZOLNOKON, a Móra F. úton 49 m2-es lakás eladó. Érd.: 06-20/439-3275.--------------------------------------------------------------- *56712* A Bajcsy-Zs. úton III. emeleti kis rezsijű lakás eladó. Érd.: 56/371-565 19 óra után. f------------------------------------------------------------- *56723* GARÁZS BOTÁR úti garázssoron tetőszigetelt, aknás garázs eladó! 20/3260-695.--------------------------------------------------------------- *56511* GARÁZS kiadó a Városmajor úton. Érd.: 30/229- 2369.--------------------------------------------------------------- *56714* JÁRMŰ S NYUGATI gépkocsikat, kisbuszokat vásárolnánk készpénzért. Ajánlatokat 06-53/360- 891, vagy 30/2180-787 telefonra várjuk.------:------------------------------ *52031* SIMSON S chwalbe eladó. 30/9984-757, LADA 1300-AS FELÚJÍTVA, FESTVE, FRISS MŰSZAKIVAL SÜRGŐSEN ELADÓ. ÉRDEKLŐDNI: 30/233-4328, 17 ÓRA UTÁN 56/393-566. *56156* BONTOTT Robur fődarab alkatrészek felújítva eladók. Érd.: az 56/370-612-es telefonszámon Sulyok József főművezetőnél.--------------------------------------------------------------- *56082* »FORD GHIA 1.8 szgk. eladó. 1.5 éves, 28.000 km-rel. Irányár: 3.4 M Ft, hitelre is. Érd.: 56/410-686, 421-226.--------------------------------------------------------------- *56439* 81 988-as évi, újszerű, eredeti, gyári állapotú, 1200-as Lada kevés km-rel eladó. Tel.: 56/451-971. —---------------------------------------------*--------------*56583* SK ODA Felicia 1.3, ‘99-es, garázsban tartott, megkímélt állapotban, családi okok miatt eladó. Tel.: 20/329-2193,30/205-2257.--------:--------------------------------------------------:— *56612* VW 1.6 D ‘85-ös, garázsban tartott, megkímélt, kifogástalan műszaki állapotban, vonóhoroggal, ezüstmetál eladó. 20/329-2193.--------------------------------------------------------------- *56615* AUDI 80 2.0, '93-as, 115 LE, elektromos szett, szervók, ABS, riasztó, hővédő üveg. Tel.: 30/370-4077. ——------------------------------------------------------*56462* SZ ÁNTÓ krt.-on 2 szobás, erkélyes, gázos, IV. emeleti lakás áron alul, sürgősen eladó. 56/370-170. — — — ------------------------------------------*56467* SZOLNOK belvárosi. I. emeleti, új épületben lakás/iroda ingatlan 95 %-os készültségben eladó. Tel.: 06-30/935-3588, 56/378-146. ■-----------------------------------------------------------— *56483* SZ OLNOK, Tompa úton 2001-ben átadott, 40,9 m2-es, 1.5 szobás lakás eladó. Érd.: 56/340-361.------------------------ *56493* NA GY I. krt.-on 53 nf-es lakás sürgősen eladó. Érd.: 56/412-395.------------------------------------------------------------- »56567* LA KÁS garázzsal eladó. 20/991-9891.---------------------------------------------------------------*56578* KE NDERESEN, a 4-es főúton háromszobás, összközmüves, vállalkozásra is alkalmas családi ház eladó. 59/328-420.----------------------------------------------------------------*56580* AB 0NY Szolnok felőli szélén elhanyagolt ház 1 hold kerttel eladó, felújításra szoruló, az utca összközmüves. 06-53/361-245. — ----------- _ _ -------------------------*56581* SZ OLNOKON, a 4-es főút mellett 8800 m2-es vállalkozásra alkalmas földterület eladó 56/375-289. .....................-------------------— ------------------*56588* SZ OLNOK, Gutenberg téri I. emeleti lakás és Rákóczifalván 300 négyszögöl telek eladó. Érd.: 06-30/303-7767.------ - - ---------------------------------*56591* SZ OLNOKON, a Nagy Imre krt-on 65 m!-es 1+3 fél szobás lakás eladó. Tel.: 20/3120-978.-----------»--------------------------------------------------*56592* SZ ANDÁN 160 m2-es (2+3 szoba, 2 fürdőszoba, tetőtér), gázos családi ház eladó, 100 m2 pincével, 1165 m2 telekkel. 20/9973-344.-------------------------------------------------------------- .55594. SZ OLNOKON 2 szobás kis kertes, gáz- központi fűtéses családi ház nagy garázzsal eladó. Érd.: 56/423-784, 30/2189-885. — ------------------------------------------------------*56622* SÜ RGŐSEN eladó Móra F. úti, 49 m2-es lakás. 56/413-361, 30/340-4786.----------------------------------------------------------------*56635* SZ OLNOK, Csokonai úton új társasházi lakás eladó. Érd.: 06-20/9608 010.--------------------------------------------------------------- *56639* SZANDASZÖLŐSÖN 100 m2-es, 4 szobás, parkettás családi ház gondozott kerttel, 2 garázs- zsal eladó. Tel.: 56/424-847.----------------------------------------------------------------*56643* SZ OLNOKON, a színház környékén vásárolnék gázfűtéses lakást vagy házat. Csere is érdekel a belvárosban. Tel.: 06-30/309-6604.--------------------------------------------------------------- *56652* SZOLNOKON, a Rozgonyi u. 16. sz. alatt 416 m2-es telek eladó. I.ár: 2,9 M Ft. Tel.: 56/220-989,06-30/380-4067.-----------------------:--------------------------------------*56653* SZ OLNOKON, Madách úton eladó házrész, amely 2 szobás, gázfűtéses, üzletnek, irodának is alkalmas. T.: 30/8508-992,10-18-ig.----------------------------------------------------------------*56654* SZ OLNOK, Fényes Adolf utcán sorházi lakás eladó. Érd.: 14 óra után 30/3135-379.--------------------------------------------------------------- *56661* SZOLNOKI 2 szobás, gázos lakás eladó, kiadó, kisebbet beszámítok. 30/2606-410.--------------------------------------------------------------- *56667* 2 és fél szobás, telefonos, KTV-s, H-M vízórás Szolnok, József A. úti lakáé eladó. Érd.: 56/343-969, 20/9829-265. — ---------------------------------------------------------------------------- *56669* MÁ TYÁS kir. úton III. emeleti, parkettás, vízórás, telefonos, KTV-s, redőnyös, 56 m2-es lakás eladó. Érd.: 56/343-560,330-021. Szolnok.--------------------------------------------------------------- *56697* 9 PIROS Wartburg friss műszakival, 58.000 km-rel, igényesnek eladó. Érd.: 57/460-135.------------------------------------------------,-------------- *56682*--------------------------------------------------------------- *56624* SEAT Toledo 1.6, ‘93-as, B., 5 ajtós, 109 E km, kp. zár, elektromos szett, extrák eladó. Tel.: 30/9679-492. n látható autó extra foiszereltséqet tártaim, SEAT Leon Már 3.299.000 ft-töf, 400.000 Ft árelőnnyel Klímaberendezés, 8 hangszórós hi-fi berendezés, ABS, vezető- és utasoldalt légzsák, szervokormány, tárcsafékek elől-hátul, elektromos ablakemelő, központi zár. SEAT juvenal 5000 Szolnok, Széchenyi krt. 26. Tel.: 56/410-970 • Fax: 56/410-987 E-mail: juvenal<g>mait.datanet.hu cs^isr irinr «•mP mmumm * * » Német autó, magyar ár. Vásárolja meg a legkedvezőbben a Volkswagen Polo Classic-ot. Szériafelszereltség: • vezető- és utasoldali légzsák • zöld hővédő üvegezés • 4 hangszórós Alfa rádió tetőantennával . • osztott, dönthető hátsó ülés és támla • szervokormány, magasságállítható kormányoszlop • 12 év átrozsdásodás elleni garancia helyett mindez már 2.440.000 Ft-ért az öné lehet. Látogasson el márkakereskedésünkbe és ismeije meg a részleteket!* Forint és EURO alapú hitel már 20 % befizetéstől kezelési költség nélkül. * Az akció korlátozott számú gépkocsira érvényes. \***íir Az Ön márkakereskedője: Juvenal Kft. *. 5000 Szolnok, Széchenyi krt. 26. Tel.: 56/516-160, 516-170. p SUZUKI Sedan 3 éves sok extrával, vonóhoroggal, és 4 db alufelni gumival eladó. Tel. 06- 20/9261-182, 56/422-039.--------------------------------------------------------------- *56627* FORD Escort 1.6 16 V ‘97-es, mélytengerkék metál eladó. Irányár: 1.9 M Ft. Érd.: 06- 20/9608-010.--------------------------------------------------------------- *56636* TRANS HOLDING GROUPl EREDETVIZSGÁLAT, ÁTÍRATÁS HELYBEN! SZOLNOK. ADY E.ÓT25/A 56(411*1081 FIAT Brava 1.2 SX 16 V 80 LE sötétkék-metál színű, távirányítós, riasztóval 13 hónapos eladó. 30/9859-969.------------------------------------------------------------ *56700* ÚJ SZERŰ állapotú metálkék JEEP Wrangler 2.5 Sport HT. eladó. Érdeklődni: 30/9386- 320 telefonon.--------------------------------------------------------------- *56701* MZ TS 125 friss műszakival eladó. 56/431- 616,16 óra után.--------------------------------------------------------------- *56621* AU T^ER flUTÓ-ÜVCO BT. • Szélvédők, oldalüvegek minden autó típushoz • Zári tgk. üvegezése • 3M autóüveg fóliázás • Napfénytető beszerelés • SIKA ragasztók, tömítök • BP olajok, VARTA akkumulátorok értékesítése Szolnok, Thököly út 85. Telefax: 56/514-537. ij Nyitva: hétfőtől -péntekig 8-17óráig. VW Polo típusokhoz való 14 “-os acélfelnik dísztárcsákkal gyári új állapotban eladók. Érd.: 56/422-558, 20/4582-827.---------------------------------------------------------------*56711* GÉPEK 8 6 FEJES, félig függesztett eke eladó, lel.: 60/449-310.----------------------------------------------------------------*56631* ÁL LÁST KÍNÁL 8 SZÁMÍTÓGÉPES ismerettel rendelkező alkalmazottakat keresünk. 06-90/590-487. (6 Ft/sec. + ÁFA).---------------------------------------------------------------*55876* OT THONRÓL végezhető másodállású munkákat biztosítunk. Válaszborítékot kérünk. „Mellékállás” 1464 Budapest, PL: 1512.--------------------------------------------------------------- *56174* 8 MAB0 KFT., Szolnok, Thököly út 81. varrónőket keres felvételre. Jelentkezni személyesen a fenti címen vagy az 56/371-606-os telefonon.--------------------------------------------------------------- *56313* TR ABANT TULAJDONOS? Magas keresettel önálló üzleti karriert kínálok e© legalább érettségizett 25 éves aktív személynek kocsicsetéje érdekében. Hívhat 2 napig: 56/514-429!--------------------------------------------------------------- *56354* AMERIKAI munkalehetőségek vízum ügyintézéssel, nyelvtudás nem feltétel: 20/4158-965.--------------------------------------------------------------- *56413* (Folytatás a 6. oldalon.)