Új Néplap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-09 / 107. szám
4. OLDAL é Ék * 8 L Jl ilrW lF/^% \ ! *f|| 4? 2001. Május 9., szerda B BHB A költészet napján A költészet napja alkalmából „Zene és irodalom” címmel hangulatos rendezvényt tartottak a Városi Művelődési és Zenei Központban. A házigazda a pedagógusklub volt, élén Ferencz Tibor- néval. A műsorban közreműködött a Bartók Béla kamarakórus, a Széchenyi gimnázium dráma tagozatos tanulóinak egy csoportja és néhány nyugdíjas is. Gondolatébresztő, jó példa volt ez a rendezvény más nyugdíjasklubok számára is. Túlmutat egy egyszerű megemlékezésen. A nemzedékek összefogása mellett ráirányítja az idős emberek figyelmét a szabadidő tartalmas eltöltésére, felszabadítja bennük a szereplési vágyat, s alkalmat ad annak kiteljesítésére. Ez azért is fontos, mert a költészetnek sok elkötelezett híve, hagyományainak ápolója van a szolnoki nyugdíjasok között is, csupán példaként említve Vörös Lászlónét és Kiss Bélát. Városmajori jubileum Egyéves fennállását ünnepelte a minap a városmajori nyugdíjasok baráti köre. Soós Károlyné klubvezető beszámolójából külön is érdemes kiemelni egy mondatot: taglétszámuk egy év alatt megkétszereződött. Szembetűnően jelzi ez a tény azt, hogy Szolnoknak a Zagyva által viszonylag elkülönített részén mennyire szükség van arra, hogy az idős embereknek lehetőségük legyen valahol összejönni és szót váltani kortársaikkal. Egy év nem nagy idő egy klub életében. Működésének kiteljesedéséhez általában több idő kell. A városmajoriak azonban már a kezdetkor bebizonyították létjogosultságukat. Egy- egy rendezvényükre, például az árvízkárosultak megsegítésére rendezett Csongrádi Kata-eslre felfigyelt az egész város. A Magyar Veterán Repülők Szolnoki Egyesülete az aktív repülők segítségével május 26-án, szombaton „Repülőpartit” rendez a Járműjavító tiszaligeti üdülőjében. Az est bevételét a tervezett repülőemlékmű szervező-, tervezőmunkálatainak finanszírozására fordítják. Az összeg növelésére a rendezők szívesen veszik tombolatárgyak felajánlását. A fáklyás, gyertyafényes kert- helyiségi rendezvény hangulatát vacsora, műsor és táncmulatság emeli. A rendezők várják a fegyveres testületek aktív és nyugállományú tagjai és azok családtagjai mellett mindazokat, akiknek szívügyük a repülőemlékmű felállítása. HÁT SENKI SEM TUDJA megmondani, hogy mit tartalmaz a Széchenyi-terv a nyugdíjasok számára? AZ OLDALT ÍRTA: SIMON BÉLA, FOTÓ: BUGÁNY JÁNOS Sándor János társaival egy régi ebédszünetben posánszki nagyon vallásos ember volt, amikor körülöttük robbantak a bombák, azt mondta társainak: imádkozunk, hátha megmenekülünk. A légiriadók elmúltával a főmérnök olajos kanócot gyújtott a nagykéménybe. Annak füstje jelezte, hogy folytatni kell a munkát. Érdekes volt később ennek a kéménynek a ledöntése. A kívánt dőlési irányban megbontották, s fával aládúcolták a falát, majd meggyújtották a fát. A kémény úgy omlott össze, ahogy tervezték. A legnehezebb időkben is voltak tragikomikus esetek. Halász Sándor esztergályos „feketé- zéssel” enyhítette ellátási gondjait. Egyszer a megmunkáló és a kocsijavító osztály közé esett egy kétmázsás bomba, de nem robbant fel. Olyan volt, mint egy frissen pörkölt hízó. Valaki krétával ráírta: „Halász Sándornak — feketén”. — És mi jellemezte az üzemet a front átvonulása után?- A front közeledtére kihúzódtunk egy Szolnok környéki tanyára. Negyvenhetén zsúfolódtunk ott össze. Hazatérve a házunkat kiégve találtuk. Másnap bementem az üzembe. A falak jórészt álltak, de a tető többnyire szét volt lőve. Áram sem volt, úgy kezdtük a munkát. Még szöget sem találtunk. Külön szögcsináló brigádot kellett szervezni. Nagynehezen, huszonöt- Hogyan tudtak megélni?- Fizetés nem volt. Hallgatólagos megegyezés szerint egy kis tüzelőt mindenki vihetett haza. Segíts magadon, az Isten is megsegít - alapon kéziszerszámokat, vaslemezeket készítettünk a műhelyben és Demény Dezső, Csibrány Mátyás meg Récsei Dezső vonatra pakolták azokat, s a falvakat járva, élelmiszerekért cserélték el. Abból részesedtek az üzem munkásai. Napraforgó- és tökmagot is hoztak. Fekete Antal, a személykocsi osztályon felállított egy olajütőt, s így étolajat is kaptunk.- Hol ebédeltek?- A Horthy-korszakban az üzem melletti temetőárokban. Aki nem hozott magával ennivalót, annak a felesége hozott ebédet. Nagy haladásnak számított később már az is, hogy a kapunál kecskelábú asztalokat és padokat állítottak fel. Az üzemi konyhát jóval később alapították.- Gondolom, sok volt a háborús károkat szenvedő vagon.- Sok bizony. Azért kellett Zsemle József fő- reszortvezető irányításával Szajolban létrehozni egy kihelyezett részleget. Ott történt a sérült kocsik szétbontása. Hát így éltünk akkor... Fizetést sem kaptunk... Amikor árokparton ebédeltek a Járműjavító munkásai „Volt már nehezebb is, volt bizony” — mondják a sokat tapasztalt idős emberek. S nem alaptalanul. Ez derült ki a tavaly vitézzé avatott Sándor Jánossal folytatott beszélgetésből is. Avatásáról csak annyit: rászolgált a címre, hiszen a háborúban három vitézségi érmet is szerzett. A front szolnoki átvonulását már civilként élte meg. Az előzmények sem voltak rózsásak. Már a '44-es bombázások idején is a szolnoki Járműjavítóban dolgozott.- Az üzem hátsó kijáratánál mindig készenlétben állt nyolc-tíz kocsi - meséli. - Légiriadó esetén arra ültek fel a munkások. A Járműjavítónak volt egy saját mozdonya, az húzta ki nyílt pályára a szerelvényt. Mindig Laposánszki János főmérnök hagyta el utolsóként az üzemet. Egyszer néhány társával bent rekedt a műhelyben. A kocsifordító mélyedésébe húzódtak. Lanap alatt hoztuk rendbe az első mozdonyt. Ahhoz, hogy fel tudják fűteni, kézi erővel kellett kitolnunk a műhelyből. Szerencsére a generátorház sértetlen maradt. Az áramtermeléshez azonban előbb rendbe.kellett tenni a kazánt, s újra kiépíteni a megrongált vezetékeket. Az egész városban először a Járműjavítóban és a Papírgyárban volt áram. így aztán nagy becsületük lett a petróleum- lámpáknak. Varga Sándor három napig csinált egyet, olyan formát, mint a bakteroknak volt. Még ki is cifrázta rézzel. Ránk sötétedett a műhelyben, hazafelé ő világította az utat. Nem sokáig. A Tömöri útnál elvették tőle az oroszok.- Milyenek voltak a munkakörülmények?- Czető János példája jól illusztrálja azokat. Két lemezt emelt a gépe fölé, hogy ne essen rá az eső, úgy esztergált. Saját magával nem törődött. Annak lett az áldozata. Boldogságos Nagykörű Németh Lajosné kezdeményezésére a Szolnok Városi Nyugdíjasklub tagjainak egy csoportja a közelmúltban Nagykörűre látogatott, ahol a nevezetes cseresznyésben igen szíves fogadtatásra találtak. A baráti összejövetelen Sziráki Sándor tanár úr tartott egy igen érdekes tájékoztatót Nagykörű történetéről, majd a vendégek végigsétáltak a dús pompával virágzó, mesebeli hangulatot árasztó cseresznyésen. Talán ennek, a falu gazdaságát megalapozó gyümölcsöskertnek betudhatóan adták Nagykörűnek a környékbeliek a „boldogságos” jelzőt. A kirándulás ízletes ebéddel zárult. Segítség Márokpapinak A közelmúltban nagy sikerrel szerepelt Szolnokon - a helyi nyugdíjasok vendégeként - a Hajdú-Bihar megyei nyugdíjasok egy csoportja. Műsoros estjük bevételét az árvízkárosultak javára ajánlották fel. Az így ösz- szegyűlt több mint harmincöt- ezer forintot Márokpapi község vezetőinek, a szolnokiak képviseletében, Dénes Pál adta át. Értesüléseink szerint ezt az összeget az ottani nyugdíjasok támogatására használják fel. Bemutatkozás Csíksomlyón Az erdélyi Csíksomlyóra készülődik a már megyén túli hírnévre is szert tett zagyvarékasi Kék Ibolya művészeti csoport. Az ottani bemutatkozást a nyári időszakra tervezik. Viszonzásul ők látják majd vendégül a csíksom- lyói művészeti együttest. Nemzedékek fesztiválja Az „Idősek az iskoláért, iskolák az idősekért” mozgalom szervezőbizottsága a sikeres pályázat alapján meghívta Szolnok városi nyugdíjasklubját a budapesti Pataky Művelődési Központban április 21-én tartott Nemzedékek fesztiváljára. Ebből az alkalomból tizenhárom klubtag utazott a fővárosba. A fesztivál programjába tartozott két előadás és a műsor mellett - tetszés szerint - a Hősök tere, a Budai vár, illetve a Parlament megtekintése. A fesztivál kulturális műsorán sikerrel szerepelt Kiss Béla szolnoki rímfaragó. De sok toll elfogyott... „Arra sem volt időm, hogy megverjem a feleségem. Mindig dolgoznom kellett...” A jászladányi Gaál Zoltán a megtestesült derű. Gyermekkorában a tanyájuktól négy kilométerre volt az elemi iskola. Szénszünetben onnan kölcsönzött könyveket olvasott. Már hétéves korában kereszt- rejtvényeket készített.- Az ember vérében volt ez - mondja - , de a paraszti munka volt az igazi. Most is, mielőtt bekopogott, a kertben dolgoztam. Kérdezgették is a korábbi munkahelyemen, az állami gazdaságban, hogy lehet ilyen szépen írni, meg így ismerni az irodalmat, meg a történelmet. Azt válaszoltam: hát szórakozásból. Most is éjjelnappal tanulok.- Hány éves?- Hetvennyolc. Jászladány történetének megírására is azért vetemedtem, mert fiatalabb koromban sokat írtam a Kisgazdapárt lapjaiba, a Mátravidékbe, az Igazságba, a Kis Újságba, a Nemzedékbe. Egyszer az Országházba is meghívtak. Ott beszélgettem Göncz Árpáddal is, aki főszerkesztő volt akkor, amikor én írogattam. Amikor nyugdíjba kerültem, eszembe jutott, hogy meg kellene írni Jászladány történetét. Ha tudtam volna, hogy erről mennyi írott anyag van a Széchényi könyvtárban, az egri meg a szolnoki levéltárban, akkor nem mertem volna hozzáfogni. Rengeteg könyvet is ki kellett olvasnom.- A latin nyelvű iratokkal hogyan boldogult?- Fénymásoltam azokat. Nem sok latin ismeretem volt, de a latin szótár és a nyelvtan segítségével mindig csodálatosan jó szöveg jött ki. Nem tudom nyelvtanilag pontosan lefordítani a latin szövegeket, de a lényegüket értem. Az biztos, hogy könnyebb lett a dolgom, amikor már magyarul írták a jegyzőkönyveket. Magánkiadásban „Pacsirtaszó” címmel 1995-ben megjelentetett egy antológiát. Jászladány történetének első kötetét, ’97-ben, a másodikat '99-ben, a harmadikat 2000-ben adták ki. Ha meggondolja az ember, hogy a 7. és a 8. osztályt, majd a kertészeti technikumot már felnőtt fejjel végezte el...- S mi lett volna, ha munkáit nem adják ki? — Ha nem tudtam volna publikálni azokat, akkor is megírtam volna, mert ez Gaál István könyvei között Esküvői fotó helyett ceruzarajz. Gaál István 73 évvel ezelőtt. Paraszti munka közbeni szabadidejét rajzolással töltötte. Rajzaiért a Tiszavidéki Mezőgazdasági Ipari és Kereskedelmi Országos Kiállítás és Vásár igazgatósága 1929. október 1-jén aranyéremmel tüntette ki. által olyan tudásra tettem szert, hogy na! Annyi jegyzetem van, hogy abból száz évig lehetne dolgozni, megírni egy-egy szakcikket. Gaál Istvánt hosszú ideig bányában dolgoztatta a korábbi hatalom. Dicsekedhetne akkori helytállásával, meghurcoltatásával, de amikor azt kérdem, miért ítélték el, csak annyit mond:- Nem csináltam semmi különöset. „Irodalmi szervezkedés” volt a vád. A föld szere- tetéről írogattam. Az meg az erőszakos tsz- szervezéskor nem számított jó pontnak.- Jászladány történetének megírása után mi lesz a folytatás?- Nincs folytatás, be van fejezve, bár a község egyháztörténetét három hét alatt meg tudnám írni, hiszen minden anyagom megvan hozzá, csak rá kellene fognom magamat. No majd ráfogom, ha odajutok. A felesége újságolja:- Az öcsémtől kapott egy írógépet a férjem. Azt kérdezte: minek az? Most meg úgy veri, mint egy gépírókisasz- szony. Munkásságát így summázza Gaál István: — De sok toll elfogyott... Szerintem az a fontos, hogy nem hiába. Repülőparti a Tiszaligetben
