Új Néplap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-25 / 121. szám
2001. Május 25., péntek MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Nem hitte, hogy szült Hihetetlen, hogyan szülhet valaki úgy, hogy azt nem veszi észre, még ha tapasztalatlan is. Ezt a megyei bíróság sem hitte el annak a 16 esztendős kislánynak, aki újszülött megölésének vádjával került az igazságszolgáltatás elé. A megyénk északi részének egyik településén élő leányt meglehetősen szigorúan „fogták” szülei. Ebben az édesapa volt a legkövetkezetesebb. A gyerek dolga elsősorban a tanulás volt, iskola után mindenképpen hazavezetett az útja. Szórakozóhelyre nem járhatott, nem hogy udvarlója nem lehetett, de még barátnők sem jártak hozzá. Ő magának is otthon volt a helye. A nehéz anyagi helyzetben élő, de az öt gyereket tisztességgel nevelő család középiskolába járó tagja igyekezett is helytállni, nem lehetett panasz tanulmányi eredményére, de magatartására sem. Aztán 2000 márciusában olyan történt, amit később az egész vüág és önmaga előtt is szégyellt. Életében először nem ment haza este. Az éjszakát egy fiúval töltötte. A lány szerint ő nem akarta a kapcsolatot, szerinte a fiú megerőszakolta őt. (Büntetőeljárás egyébként nem indult a fiú ellen, akit a lány csupán a keresztnevén ismert.) A baj két hónap múlva kezdett tudatosulni benne, egy idő múlva aztán bizonyos lehetett afelől, hogy terhes lett. A testében egyre fejlődő magzat léte egyedül az ő titka volt, azt sem iskolai barátnőivel, sem a tanárokkal, de még saját anyjával sem osztotta meg. A terhesség kilenc hónapja úgy telt el, hogy nem gondolt arra, hogyan tovább, sem magával, sem a magzattal nem törődött. Aztán eljött a nap, ami úgy indult, mint máskor. Iskolába ment, bár már reggel érezte a furcsa görcsöket, amik néhány óra elteltével teljesen a hatalmába kerítették a sorsában magára maradt gyereket. Az egyik tanártól kapott egy fájdalomcsillapító tablettát, majd hazament. Állapota egyre súlyosbodott, a görcsök egyre gyakoribbá váltak. Amikor délután egyedül maradt otthon, kiment az udvari vécébe. Az életképes, 3000 grammos fiú újszülött nem sokkal később belepottyant a fekáliába...- Nem gondoltam, hogy szültem, mert nem hittem, hogy terhes voltam. Ma sem hiszem el - mondta tegnap a bíróság előtt. A körülmények azonban nem erre vallottak. A történtek után bement a házba, lefeküdt, a hozzá nem sokkal később hazaérkező anyja hívta ki a körzeti orvost. A lány nem engedte megvizsgáltatni magát. Alhasi görcsökre panaszkodott, de állította, minden rendben van a menzesze körül. A doktor görcsoldó injekcióval igyekezett a beteg szenvedésén enyhíteni. Csaíkhogy a lány később nagyon rosszul lett, és újra orvosi segítségre volt szükség. Most már megtörtént a vizsgálat: a tapasztaltak szülésre, vagy vetélésre, de mindenképpen terhesség utáni állapotra engedtek következtetni. A lány és a család többi tagja is cáfolta a szülés tényét. A gyereket azonnal kórházba vitette a körzeti orvos. Ott vált egyértelművé: a lány szült. Értesítették a rendőrséget. A nyomozók átvizsgálták a lakást, bent a házban csak a mosógépbe dobált véres ruhákat találták meg, a bizonyíték, az újszülött után tovább kellett kutatniuk. Nem tehettek mást, az udvari ámyékszék tartalmát is alaposan át kellett vizsgálni. Az akkorra már megfulladt újszülött holttestére a mélyebb rétegekben találtak rá, ami azt bizonyítja, hogy valaki azt szándékosan lenyomkodta egy, a közelben szintén megtalált karó segítségével. Az azonban nem derült ki, hogy ki tette ezt. A lány ezzel kapcsolatban tagadott, egyébként pedig beismerő vallomást tett. Ahogy felépült, folytatta tanulmányait, az iskola és a társak is visszafogadták őt. Határozott célja - mondta a bíróságon -, hogy befejezi az iskolát, és szakmát szerez. Erre úgy tűnik, lehetősége is lesz, mert az elsőfokú ítéletben felfüggesztett fogház- büntetést szabott ki számára a bíróság. A döntést ő és szülei tudomásul vették, az ügyész és a védő is háromnapi gondolkodási időt tartott fenn, mielőtt eldöntenék, fellebbeznek-e vagy sem. _____________hoy Du plázott szemétdíj (Folytatás az 1. oldalról) A differenciálás az elhangzottak alapján abban valósul meg, hogy akinek több szemete gyűlik ösz- sze, az pluszdíj fizetésével kukákat, vagy a szolgáltató emblémájával ellátott zsákokat vásárolhat. A rendelet életbe lépésétől, tehát július l-jétől a többletszemetet csak akkor viszik el, ha azt emblémás zsákokba, kukákba rakják. Az ülésen elhangzott, hogy a rendelet lényegében mintegy 120 százalékos díjemelést jelent a lakosság számára, ugyanis eddig hetente két alkalommal vitték el a szemetet egy-egy utcából, kevesebb összegért. A rendeletcsomag részeként lehetőséget adott arra a képviselő-testület, hogy méltányossági alapon, a szociális rászorultságot figyelembe véve 35-50 százalékos díjkedvezményt adjanak. A kedvezményt minden esetben kérelmezni kell, és alanyi jogon senkinek nem jár. BANKA CSABA A városé lesz a laktanya (Folytatás az 1. oldalról) Mint azt Szűcs Lajos alpolgármestertől megtudtuk, az erről szóló szerződést a napokban írják alá az ÁPV Rt.-vel. A helyettes vezető lapunk érdeklődésére válaszolva azt is elmondta: az átadás-átvétel várhatóan egy hónapot vesz igénybe és még ebben a félévben befejeződik. Ezek után a hivatal elsődleges teendője lesz megszervezni a közel 25 hektáron fekvő objektum őrzését. A hasznosításról szólva hangsúlyozta, a szerződés értelmében, de a helyi igények alapján is vállalkozási és lakóövezet kialakítása a cél, amelyre azonban idén még nincsen elkülönített forrás a város költségvetésében. Néhány cég azonban már jelenleg is bérli a mintegy 28 ezer négyzetméter összterületű épületek egy részét és - Szűcs Lajos véleménye szerint - egy jelentősebb üzleti összefogás, valamint pályázati források bevonásának segítségével ennek megvalósítása már idén elkezdődhet. Öt éven belül azonban — ha szükséges, akár külső közvetítő bevonásával — mindenképpen szeretnék elérni, hogy az egykori laktanya újra bekapcsolódjon a város vérkeringésébe. bugAny sluvj'á ajánljuk Takarítson meg 400.000 Ft-ot a Mazdával! Ft-ert •Ä2 árak ÁFA BélMlértootók Ajánlott kenőolaj iMobiíEÍ Cegléd, 4. sz. főút 69. km T.: 06-53/313-133 Szolnok, Széchenyi kit T.: 06-56/422-557 Tanulságos állásbörze Tiszafüred Tegnap 310, zömében tartós munkanélküli vette igénybe azt a lehetőséget, amelyet a munkaügyi központ ajánlott. Az érdeklődők ekkor személyesen találkozhattak a munkát kínáló cégek és vállalkozások képviselőivel, valamint tájékoztatót kaptak a képzési lehetőségekről. A megyei munkaügyi központ tiszafüredi kirendeltségének vezetője, Varga Sándomé a nap összegzéseként elmondta, hogy 36 munkáltató révén 149 állás- ajánlatból válogathattak a megjelentek. Ezek közül tizenhárom állás azonnal „elkelt”, tizenöt kiközvetített álláshelyet pedig a jövő hét végéig tölthetnek majd be. A közeljövőben Füreden kezdődő szakács- és virágkötő-tanfolyamra nyolcán jelentkeztek; a munkaügyi központ május végéig még várja az újabb érdeklődőket. A Karcagon induló vendéglátó-üzletvezetői tanfolyamra ketten, az ugyanitt folyó számítógép-kezelői és gépírói képzésre hatan jelentkeztek. Érdekesség, hogy a beregi újjáépítésre sok térségi vállalkozó szép számban keresett festőket és kőműveseket, de érdeklődő alig akadt. Ugyanez a helyzet lényegében a varrómunkásokkal és nőiruha-készítőkkel, hiszen a három jelen lévő cég negyvenhét álláskínálata iránt csupán öten mutattak érdeklődést. Az pedig feltétlenül tanulságos lehet, hogy százötvenen fel sem vették a kapcsolatot a munkáltatókkal. PM Újraalakult Kunmadaras Néhány éve már volt gazdakör a településen, ám az akkor csak papíron működött. Nemrég 21 piacra termelő magángazda úgy gondolta, ismét szükség van a Mada- rasi Gazdakörre. A megválasztott vezetőség - Kanta Istvánnal az élen - várja tagjaik közé a fiatal, szakképzett vállalkozókat éppúgy, mint az idősebb, piacra termelő gazdákat. A gazdakör - mint érdekvédelmi szervezet - igyekszik eljuttatni tagjainak a szakmai, piaci információkat, de a szakképzés szervezésébe is be kívánnak kapcsolódni, mert úgy vélik, hogy az egyre éleződő versenyhelyzetben szervezettség nélkül szinte reménytelen lesz a termelőknek helytállni. Volt hitünk és akaratunk A templomra ötmilliót adományoz a kormány JÁSZJÁKÓHALMA „Géza és István tudták, hogy a kereszténység felvétele és az államalapítás nélkül elveszhet a magyarság. Ahhoz viszont, hogy ezer éven át megmaradjunk, szükség volt őseink hitére és akaratára!”— mutatott rá beszédében Varga Mihály pénzügyminiszter Jászjákó- halmán, mikor átadta a millenniumi emlékzászlót. A zászlóátadási ünnepséget a katolikus templomban tartották. Horvölgyi László plébános prédikációjában szólt arról, hogy a ma élő nemzedéknek lelki, szellemi, erkölcsi megújulásra volna szüksége. A megújulás alapja lehet, ha visszanyúlunk gyökereinkhez, s példát merítünk őseink erkölcséből. Szomorúan állapította meg Szűzmária emléknapján, hogy a Mária-tisztelet ugyanúgy megkopott, mint ahogyan a jákó- halmi templom... A millenniumi zászlót Katona Jánosáé zászlóanya szalagozta fel. A Jászjákó- halmáért kitüntetés birtokosa tegnap vehette át gyémántdiplomáját, hatvan éve szerezte meg tanítói képesítését. Mikor Varga Mihály pénzügyminiszter átadta a zászlót, egyebek mellett hangsúlyozta, hogy hálával kell adóznunk az ősök előtt, hiszen a szokásaik, hitük és akaratuk megtartása nélkül ma nem lehetnénk ezen a földön. Rámutatott: mivel hazánk az elmúlt évek alatt a gyarapodás, a fejlődés útjára lépett, joggal reménykedhetünk a jövőben. Nem jött üres kézzel Jákóhalmára a miniszter. Bejelentette, hogy a kormány segítséget nyújt a templom bejáratának és környékének rendbetételéhez. A cél megvalósítására ötmillió forintot adományoznak a községnek. A település polgármestere, Fodor István Ferenc megköszönve a zászlót, biztosította a megjelenteket, hogy méltóképp fogják azt őrizni. BCS Röviden KÁBULTAK. Kábítószert fogyasztott, majd autóba ülve balesetet okozott egy Fiat típusú személygépkocsi kaposvári vezetője csütörtökön hajnalban Kaposvár belterületén. A kocsiban hárman tartózkodtak, a gyorsteszt eredménye szerint mindannyian fogyasztottak kábítószert. A balesetben a gépkocsiban ülő két utas könnyebben megsérült. A gépjármű vezetője segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. ÚJÍTOTTAK. A Fidesz-Magyar Polgári Párt sajtóközleményben tudatta lapunkkal, hogy a jászberényi szervezet tisztújítást hajtott végre. Hagyó Tamást választották elnöknek, megerősítették alelnöki tisztségében Híres Alánt és Zircher Tibort. Juhász Dánielt és Balogh Ádámot szintén alelnökké választották meg. Megkezdték egy városi program kidolgozását is. A tisztújítással, Kovács György korábbi elnök leváltásával újfajta politizálással, egy új Fidesz-képpel szeretnének a választók elé állni. BEMUTATTÁK, Az MSZP választási felkészülésének részeként tegnap délelőtt mutatták be a párt, megyei 1-es számú országgyűlési választókerületének MSZP-s jelöltjét. Á négy aspiráns közül dr. Gedei Józsefet tartották a legalkalmasabbnak. A Jászberényben ügyvédként dolgozó 34 éves jelölt szerint nem generációváltásra, hanem a generációk együttműködésére van szükség. Bejelentették azt is, hogy a jászberényi szervezet elnökét, Balogh Bélát jelölték az MSZP megyei választási listájára. HAMISAK. E hónapban több esetben is hamis pénzzel fizetett Lakiteleken három tiszakécskei férfi. Közülük egy gyanúsítottat, P. S.-t őrizetbe vette a rendőrség, míg két társa szabadlábon védekezhet. Az 50 éves férfivel szemben az a gyanú, hogy hét hamis tízezer forintos bankjegyet szerzett valahonnan, és azokat megpróbálta forgalomba hozni. Ebben két társa is közreműködött. A hétből három bankjegy előkerült, a másik négyet keresik a rendőrök. A három férfinél tartott házkutatás során nem találtak a nyomozók hamisított bankókat. A rendőrök most arra keresik a választ, hogy hogyan kerültek a tízezresek P. S.-hez. IRTANAK. A Magyar Turizmus Rt. (MT Rt.) 150 millió forint összértékű közbeszerzési pályázatot írt ki nyári szúnyogirtás elvégzésére. A szúnyogirtást, amelyet a Gazdasági Minisztérium (GM) megbízásából hajtanak végre, öt kiemelt üdülőkörzetben végzik: a Balatonnál, a Fertő-tónál, a Dunakanyarban, a Tisza-tónál és a ráckeve-so- roksári Duna-ágban. Százmillió forintot a GM és az MT Rt. fizet, a fennmaradó 50 millió forint pedig az érintett önkormányzatokat terheli. Tornaszoba Karcag Régi vágyuk válik valóra a kicsiknek a Madarász Imre Egyesített Óvoda Takács Péter úti tagóvodájában. Az óvoda szülői szervezte még 1989-ben kezdeményezte egy tornaszoba építését. Ehhez háromszor szerveztek jótékony- sági bált. Az így összegyűlt 819 ezer forintot befizették a tornaszoba építésére. A tervet ingyen készítette el egy tervező. Az építmény szerkezetkész állapotba hozatala 2,6 millió forint lenne. Az intézmény ehhez nem rendelkezik a teljes összeggel, így az önkormányzathoz fordultak segítségért. A képviselők 1,5 millió forintot szavaztak meg, a szülők pedig 334 ezer forint értékű munkával fognak hozzájárulni az építkezéshez, így még idén tető alá kerülhet a régóta várt tornaszoba. ■ VILÁGBAJNOKSÁGRA KÉSZÜLNEK. Hagyomány már, hogy a készenléti mentőkutyás egység szolnoki egyesülete és az osztrák világbajnok csapat, a helyi adottságokat kihasználva, közösen készülnek a következő világbajnokságra. Felvételünk tegnap készült a szolnoki gyakorlásról, melyet követően halászlévacsorával zárták az eredményes munkát.__________________________________fotói mészáros