Új Néplap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-12 / 110. szám
" 2001. Május 12., szombat 15. OLDAL ........ SP ORT Jó lenne nyerni! A Honvéd-Domino a bajnok a honi pólóban. Ám az alsóházban még javában tartanak a küzdelmek, három forduló van hátra pontvadászatból. Ebből kétszer is a Damiban játszhat a szolnoki csapat, először ma délután öt órakor az OSC ellenében. A két szebb napokat látott csapat áprilisi 5-i vetélkedését az orvosegyetemisták nyerték 13-11-re, lesz tehát miért visszavágni. Ráadásul az elmúlt fordulóban meglehetősen méretes - 9-3-as - zakót szabtak a mieinknek Egerben. Mohiék most javíthatnak, már csak azért is, mert a rájátszásban még nem nyertek a Damjanich uszodában. Jó lenne végre győzelemmel megörvendeztetni a maroknyi szurkolótábort. Az más kérdés, hogy sajnos sikerük esetén sem tudnak előrerukkolni az ötödik helyről a tabellán, ami osztályozós pozíciónak számít. Az utóbbi csatározásokat júniusban hónapban rendezik. ___________________________ive«-) Pr esztízsharc várható NŐI KOSÁRLABDA A hölgyek bajnokságában is helyosztóknál tartanak a csapatok. A Szolnoki MÁV- Coop ma este hét órakor az Olaj-csarnokban fogadja a Kecskemét hölgykoszorúját. A hetedik helyért már kuparendszerben viaskodnak a felek, ezért rendezik az első meccset Szolnokon. A hírős város csapata miután hetedik lett az alapszakaszban, a rájátszás során előbb a GYSEV- Ringával, majd a Szekszárddal szemben maradt alul, meglehetősen simán. Visszatérve az alapSzolnokiak a testületben Nemrégiben tisztújítás történt az Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségénél. Örömteli, hogy az elnökség tagjai közé választották Gazdag Sándort, aki a MÁV-Coop SE szponzori csoportjának vezetője. Sőt e héten megalakult a Hivatásos Kosárlabda Alszö- vetség (a női liga) ennek a testületnek a három tagú ellenőrző bizottságában fog ténykedni, Bernáth András, a coopo- sok technikai vezetője. bajnokságra, ott a cooposok szempontjából 68-53-as, illetve 66-73-as eredmény született, tehát hozták hazai meccseiket a felek.- Az ötödik helyet sajnos nem tudtuk megszerezni, el kell ismernünk, a Diósgyőr erősebb csapat nálunk - ezzel kezdte Pal- kovits Tamás a cooposok mestere. - Igazság szerint ma este két egyforma képességű csapat találkozik. Bármelyikünk megszerezheti majd a hetedik helyet, nyilván a pillanatnyi forma fog dönteni. Nem lesz könnyű dolgunk, mert kecskemétiek trénere No- vák Gábor - évekig dolgozott Szolnokon - jól felkészíti az övéit az összecsapásokra. Nyilván ők is meg akarják kaparintani a hetedik helyet. Várhatóan sorainkban nem lesz változás, remélhetőleg a két sérüléssel küszködő játékosunk, Szemerédi és Hegedűs is tudja vállalni a játékot. Azért kezdünk este hétkor, mert előtte lesz a Tiszaliget- ben MÁV-Neusidler—BVSC focirangadó, szeretnénk, ha annak lefújását követően minél többen átruccannának az Olaj-csarnokba bennünket biztatni. ivécsé) Vasi előny a bronzcsatában Marc-Körmend-Mol Szolnok 83-69 (20-19, 17-16, 23-15, 23-19) Férfi kosárlabda, RÁJÁTSZÁS A 3. HELYÉRT Körmend 2000 n., v: Hártyám, Várhalmi. Körmend: NÉMETH 26/6, Fodor 16, Trümmer 3/3, MUJANOVICS16/6, GRE- BENÁR 11. Csere: Gráczer, Keresztes 3, Zsebe 4, Riley 2, Szlávik 2. Edző: Pato- nay Imre. Mól Szolnok: Ádám, Walke 4/3, Elliott 13, SITKU 30, LAPOV 22/3. Csere: Szarvas, Orosz. Edző: Heinrich Róbert. Az eredmény alakulása. 3. perc: 7-5,7. perc: 15-13,14. p.: 26-23,24. p.: 46-39,33. p.: 69-54, 37. p.: 73-63. A mérkőzés előtt pluszmotivációt jelenthetett a vendégeknek, hogy névadó szponzoruk, a Mól, tízmillió forintot ajánlott fel arra az esetre, ha megszerzik a bronzérmet. A Tisza-partiak dolgát nehezítette, hogy első számú irányítójuk, Malj- kovics belázasodott, ezért csak a kispadon kapott helyet. A hazaiak kezdtek jobban, közülük főként Grebenár villogott, aki sorra szerezte a kosarakat Lapov és Sitku mellett. Heinrich edző időt kért, rendezte a sorokat, ám továbbra is a Körmend vezetett. A folytatásban Lapov és Sitku pontjaival utolérte ellenfelét a Szolnok, de a vezetést rendre a Rába-partiak szerezték meg a szünetig. A fordulás után 7 ponttal lépett meg a Körmend, a vendégeknél nagyon hiányoztak a kinti dobások, mindössze a két center, Lapov és Sitku találataira számíthattak. A Körmendet azonban nem lehetett megállítani, olykor látványosan kosaraztak Némethék, és szórták a pontokat. Az utolsó tíz percben már Lapov nélkül szerepeltek a szolnokiak, ami meg is látszott a teljesítményükön, hiszen 6 perccel a vége előtt már 15 ponttal vezettek a vasiak. A végjáték már kevés izgalmat tartogatott, a Körmend rutinosan őrizte előnyét, és a szünet utáni jó játékával teljesen megérdemelten nyert a szolnokiak ellen. A két győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a Sitku Ernő 30 pontja is kevés volt a győzelemhez FOTÓI ARCHIV Vezérigazgató-helyettes a körben Ma 17 órakor: Szolnoki MÁV Nensiedler-BVSC Labdarúgás NB l/B 15.FORDULÓ Egy héten belül másodszor játszik itthon a szolnoki tizenegy, s miután az előző fordulóban alaposan megleckéztette a listavezető Nyíregyházát, a mai esélyek számottevően eltolódtak a pályaválasztó irányába. Még akkor is, ha a BVSC soha nem volt könnyen „emészthető falat” a Tisza-partiak számára. Tavaly őszi összecsapásaik is arról árulkodnak, hogy a hazai pálya előnye sokat jelenthet. A BVSC legutóbb augusztus 6-án járt Szolnokon, akkor a Véső utcában 2-1- re kikapott, ám a Szőnyi úton szeptemberben 1-1, novemberben viszont 2-1-es hazai siker született, amelynek az akkori BVSC- s Csábi Jóska is részese volt. Tehát az otthoni pálya előnye a történelem szerint növelheti a vendéglátó sanszát, ám azt a legjobban a nyíregyháziak elleni nagyszerű teljesítmény alakíthatja még kedvezőbbé. Egy újabb siker akár nagyobb lehetőségeket is nyithat a gárda további szereplése előtt, de egyelőre nagyon korai lenne még számolgatásba kezdeni a sorsolás ismeretében. Mert most a legfontosabb teendő: megnyerni a szombati ütközet, az egyik rivális, a BVSC hátrább sorolása a táblázaton, aztán hétről hétre feljebb araszolni az élmezőny nyomában. Mindebben a törekvésében még egy netán félre sikerült vezérigazgató-helyettesi Bébik Tibi a jobb szárny kulcsembere, felfutásai, beadásai komoly veszélyt jelenthetnek a BVSC-re fotói archív kezdőrúgás sem akadályozhatja meg - fogalmazhatnánk humorosan. Mindenesetre dr. Bajnai Gábor, a MÁV SE elnöke és mint a MÁV Rt. egyik főembere magához rendelte (netán megvásárolta?) a kezdőrúgást. „Egy dologban máris biztos vagyok: amennyiben nem lesz döntetlen, akkor vasutasgyőzelem születik. Remélem, hogy sokan kíváncsiak lesznek a két csapatra"- bizakodik az első labdaérintő. A fővárosi vasutasok a Bőcs legyőzésének (2-0) ajánló levelével érkeznek „rokonaikhoz”, akiknek ezen a héten arra is felhívta figyelmét mesterük, hogy a mai vendég jó állománnyal rendelkezik, labdabiztos - Borgulya, Véber, Sinkó, Simon - társaság, edzőjük, Simon Tibor pedig állandó lelki nyomás alatt tartja a játékosait, néha a játékvezetőt, sőt az ellenfelet is provokálja a cél érdekében. - Felhívtam a fiúk figyelmét arra, hogy ilyen esetekben legfeljebb a sportszerűség határáig vehetjük fel a kesztyűt - figyelmeztet jó előre Csábi. És jól teszi, mert csapatának elsősorban a futballra kell összpontosítania. így kezdenek: Kirí - Bá- bik, Gradinariu (Antal), Kádár, Romanek - Ivitz, Némedi, Szo- boszlai (Bány), Pelles - Kotula, Fedor. Sérült: Szabó Tibor (lábadozik) • Eltiltva: Hegedűs (sárga lap) Csábi József: - Nem lesz sablonmeccs ez a találkozó, mert a Simon Tibi biztosan presztízs- kérdést csinál belőle a korábbi együttműködésünkre tekintettel. Persze mindezt mi is szem előtt tartjuk. Játékvezető: Arany (Koch, Tompos) Á.I. Körmend javára. A két csapat következő mérkőzését szerdán este 6 órakor játsszák a Tisza- ligetben. Patonay Imre: - A szokottnál többet hibáztunk, szerencsére még ennek ellenére is nyerni tudtunk. Heinrich Róbert: - Hosszú időn keresztül partiban tudtunk lenni vendéglátóinkkal, a meccs végén viszont hiányzott csapatomból a koncentráció. Az ötödik helyért: Falco-Albacomp 103-88 (1-0) __________________________________________________(FALU—Y) Hamar lefújták Titász RK-SI—LRl-Malév 3:0 (14, 18, 15) Férfi röplabda, RÁJÁTSZÁS A 7. HELYÉRT Tiszaligeti Sportcsarnok, 100 n., v.: Csikós, Szabó F. Titász RK: Surányi Sz., JUHÁSZ, TÓTH G„ Szegedi, GULYÁS, RAPI. Csere: Pénzes. Edző: Surányi Márton. Malév: Börcsök, Markovich, Apró, Győri, Soós, Herczeg. Csere: Filipovics. Edző: Dévényi László Az eredmény alakulása. 1. játszma: 5-6,12-7,20-9.2. játszma: 7-4, 11-11, 17-15, 22-16. 3. játszma: 6-1,13-6, 20-10. A szenzációsan játszó Titász esélyt sem adott ellenfelének egy jobb eredmény eléréséhez. A taHírek FALLABDA. Szolnokon vasárnap 7.30 órától rendezik a sportág első hivatalos régióbeli versenyét a Sqash Szauna Klubban. A harminckét versenyző - köztük Szalay Ferenc polgár- mesterrel - kieséses rendszerben, kiemelésekkel küzd a győzelemért, illetve a győztesnek járó BBB Sqash vándorkupa elnyeréséért. Ugyanitt jelentik be a szervezők azt is, hogy a jövőben pontszerző bajnokságot hirdetnek, amelyben kihívásos alapon lehet előre araszolni a ranglétrán. Év végén az a győztes, aki a legtöbb „skalpot” csatolta az övére a versenyidény alatt. TENISZ. Tizenkilenc iskola ötvenkét csapata vett részt a szolnoki Tiszaligetben rendezett megyei tenisz diákolimpián. Győztesek - II. kcs., fiúk: Boda, Durucz, Szappanos (Jászberény, Gyakorló Á. L), lányok: Baji A„ Baji N. (Szolnok, Kassai Á. L). III. kcs., fiúk: Németh, Bartos (Szolnok, Széchenyi Á. L), lányok: Belházi, Oláh (Jászberény, Gyakorló Á. L). IV. kcs., fiúk: Németh, Sámson (Szolnok, Széchenyi Á. L), lányok: Kiss, Csinádi, (Martfű, Martos F. Á. L). V. kcs., fiúk: Hovodzák, Barga, Kiss (Tisza- földvár, Hajnóczy Gimn.), lányok: Sülyös, Kádár (Szolnok, Varga K. Gimn.). VI. kcs., fiúk: Tubics, Nagy (Jászberény, Lis- ka SZKL), lányok: Halászi, Kis- balázs (Jászberény (Liska SZKI). LABDARÚGÁS. A megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottság az alábbi eltiltásokat szabta ki a legutóbbi fordulóban kiállított játékosok ügyében - egy mérkőzésen nem szerepelhet: Halász (Törökszent- miklós), Vancsik (Jászfénysza- ru), Gácsi (Kun FC), Nagy G. (Rákóczifalva), Gál (Jászalsó- szentgyörgy), Székely (Kengyel), Richter (Nagyiván), Borsos (Tiszaszőlős), Ujfalusi (Zagyvarékas). 2: Orbán (Törökszentmiklósi, Mága J. (Kőtelek). 3: Márkus (Tiszafüred), Postás (Tiszaszentimre), Borda (Kengyel), Mága Gy. (Kőtelek). 5: Kormos (Besenyszög). Sárga és piros lapok miatt Török- szentmiklós 10 ezer, Jászfény- szaru 8 ezer, Zagyvarékas 7500, Jászboldogháza 2000 forintot köteles befizetni a szövetség pénztárába. ÖKÖLVÍVÁS. Véglegessé vált immár, hogy Kovács Kokó István először június 16-án, a Kisstadionban tartandó rendezvényen védheti meg WBO világ- bajnoki címét. Ellenfele a világ- ranglistán második helyen álló argentin Juan Pablo Chacon lesz. Hét végi sportműsor Szombat Kézilabda. Női NB l/B: Martfű-Gyula, 18. Férfi NB 11: Molnár-Sped Abony-Mogyoród, 18. Berettyó MSE—Klíma-Túri KK, 17. Kosárlabda. Női NB l, rájátszás: MÁV-Coop SE- Kecskemét, Szolnok, Olaj-csarnok, 19. Férfi NB 1., bajnoki döntő: Kaposvár-Atomerőmű (DunaTV), 15.15. Labdarúgás. NB I: FTC-Űjpest (ml), 16.45. Ma- táv-Sopron-ZTE, 17. Kispest-Dunaferr, 17. DVSC-Lombard, 19. NBI/B: Szolnoki MÁV-Neu- siedler-BVSC, 17. Nyíregyháza-Monor, Békés- csaba-Csepel, 17. NB 11.: Jászberényi SE Vasas- Diósgyőr, Mátészalka-Abony, 17. NB III: Martfű- Szajol, 17. Megyei I. osztály: Kun FC-Túrkeve, Me- zőtúr-Jászkisér, Tószeg-Szászberek, Jánoshi- da-Tiszafüred, Rákóczifalva-Jászjákóhalma, 16.30. Megyein, osztály: Örményes-Tiszagyenda, Tiszatenyő-Kengyel, Tiszaszőlős-Tiszaföldvár, Tiszaderzs-Cibakháza, Kunmadaras-Kenderes, Nagykörű—Jászdózsa, Kőtelek—Pusztamonostor, 16.30. Góliát Me Donald’s diák foütoma: Jászberény, 9. Sakk. Pünkösd Kupa: Szolnok, Hemó, 9. Tenisz. XV. Tisza Kupa, Szolnok, Tiszaliget, 9. OB III.: Jászapáti-Kispest, 11. Vízilabda. OB l, rájátszás: SZVSC-OSC, Szolnok, Damjanich uszoda, 17. Vasárnap Fallabda. Meghívásos verseny: Szolnok, Rákóczi u„ 7.30. Kézilabda. Férfi NB I.: Tiszaföldvár-Pécs, Homoki Sportcsarnok, 18. Női NB I/B: Túrkeve-Kiskőrös, 15. Női NB 11: Abony KC-Érd, 17. Férfi: Makó- SZVSI-Martfű, 18. Labdarúgás. NB I: Vasas-MTK (Sport 1), 18. NB l/B: BKV Előre-Csongrád, Fót-Kecskemét, 17. NB III: Karcag-Hajdúnánás, Kisújszállás-Hajdúdo- rog, 16.30. Megyei I. osztály: Újszász-Törökszent- miklós, Jászfényszaru-Tiszaszentimre, Jászapáti-Fegyvernek, 16.30. Megyei II. osztály: Abádsza- lók-Kétpó, Cserkeszőlő-Kunhegyes, Jászszent- andrás-Tiszajenő, Alattyán-Zagyvarékas, Be- senyszög-Jászalsószentgyörgy, Jászboldoghá- za-Jászárokszállás, Jászladány-Rákócziújfalu, 16.30. Röplabda. Férfi NB I, rájátszás: LRI-Malév-Titász RK-SI, Budapest, 16. Tenisz. XV. Tisza Kupa, Szolnok, Tiszaliget, 9. OB III: Jászberény—Jászapáti, Kispest-SZUSE, 11. Hétfő Labdarúgás. UEFA edzői diplomák ünnepélyes átadása: Mezőtúr, 18. Tenisz. XV. Tisza Kupa, Szolnok, Tiszaliget, 9. lálkozón Rapi jól nyitott, Gulyás kiválóan mezőnyözött, Juhász elsőrangúan szolgálta ki az ütőket, Tóth pedig nem hibázta el a ziccereket. Sőt az utóbbi játékos Rapival egyetemben jó néhányszor betakarta védekezésben a fővárosiak rutinos, egykori válogatott játékosait. A két győzelemig tartó párharcban 1-0-ra vezet a Titász. Surányi Márton: - Frissen, ötletesen nagy kedvvel játszott csapatom, remélem, hogy a visz- szavágón is hasonló jó teljesítményt nyújtanak a fiúk. Dévényi László: - Feladó nélkül képtelenség művelni ezt a játékot. _________________________e«*ii