Új Néplap, 2001. április (12. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-27 / 98. szám
2001. ÁPRILIS 27., PÉNTEK 5. OLDAL MEGYEI TÜKÖR Jó „sörév” volt Gazdasági információ Zsinegelős testvérek Jó évet zárt a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. tavaly a cég igazgatóságának beszámolója szerint, amelyet tegnap a részvénytársaság Sopronban tartott közgyűlésén el is fogadtak. (Mint ismert, a cégnek Martfűn is van gyára — a szerk.) A társaság helyzete tavaly jelentős mértékben javult. A sörértékesítés 1991 óta tartó visszaesése, illetve stagnálása a múlt évben megszűnt, és az előző évhez képest 4,9 százalékkal emelkedett az értékesítés volumene. A Brau Union Hungária ezt az átlagot jelentősen meghaladva, 9,8 százalékkal növelte a magyar piacon eladott sör mennyiségét. így 2000-ben a cég részesedése 26,5 százalékra emelkedett az előző évi 25,3 százalékról. _______________________INTI) Kun szentmárton—Öcsöd J. Sándor és J. Róbert testvérek. Jelenleg mindketten előzetes letartóztatásban vannak. Az idősebbik ügye már a bíróságon van, a fiatalabbik testvér ellen indított nyomozás is hamarosan lezárul. A testvéreket azzal vádolják, illetve gyanúsítják, hogy egymástól függetlenül két év különbséggel a legsúlyosabb bűncselekmények egyikét követték el. A fivérek ellen nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt indult eljárás, és hogy a hasonlóság még teljesebb legyen közöttük, az adatok arra utalnak, hogy mindketten zsineggel fojtották meg idős áldozatukat. J. Sándor ügyét a megyei bíróságon tárgyalják. A legutóbbi tárgyalási nap éppen tegnap volt. A bíróság tanúkat hallgatott meg, az eljárást azonban ezúttal sem lehetett befejezni, mivel néhány szakértői vélemény még nem készült el, azokra bizonytalan ideig várni kell. A 2000. január elsején Kunszentmártonban egy idős, egyedül élő férfi sérelmére elkövetett emberölés 33 éves vádlottja lényegében beismerő vallomást tett, az eljárás során többfélét is. Arra azonban végképp nem tudott magyarázatot adni, miért kellett megölnie azt az embert, akit ráadásul régebbről ismert. Talán az áldozat televíziójáért, gázpalackjáért vagy a házban talált italért? A fiatalabbik testvér nem ölni, csak tyúkot lopni ment idén februárban egy öcsödi idős nő faluszéli portájára - vallotta még a nyomozás kezdetén. Csakhogy a tyúkok kárálni kezdtek, a tolvaj pánikba esett, amikor a hangzavarra kijött a házból az asszony. A leleplezést gyilkossággal próbálta meg nem történtté tenni. A rendőrség szerint a tettes 600-800 forintot és egy régi rádiós magnót vitt magával a tetthelyről. Ez utóbbit egyébként a házkutatás során meg is találták a gyanúsított lakásán. Mint azt dr. Borsányi Terézia alezredestől, a megyei rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályvezetőjétől megtudtuk, J. Róbert szintén beismerő vallomást tett. Az ellene indított nyomozást várhatóan egy héten belül lezárják, ügyét vádemelési javaslattal továbbítják az ügyészségre. hoy Hatástalan a pontrendszer? Csúszik az üzemnyitás (Folytatás az 1. oldalról) Május elején a Le Bélier cég egyik műszaki vezetője, Philippe Revolte Szolnokra költözik, szeptember körül pedig talán már hatvan embernek is munkát adhat a Halász utcai üzem. Dekovics András szerint a piac függvénye, hogy mikor és mennyivel emelkedik majd a BV Magyarországi Fémmegmunkáló Kft. dolgozói létszáma. ___________________________MÉSZÁROS O. (Fo lytatás az 1. oldalról) E tekintetben azonban eddig semmiféle változás nem mutatható ki. A járművezetők lényegében ugyanolyan rendszerességgel követik el a pontrendszer bevezetése óta is a szabálysértéseket, mint azelőtt. Három kiemelt szabály- sértés viszi a prímet a ponttal együtt járó feljelentésekben. A megengedett sebesség másfélszeresét meghaladó gyorshajtás, az engedély nélküli vezetés, valamint a rossz műszaki állapotban lévő járművel való közlekedés miatti intézkedések összességében a háromnegyed részét jelentik azoknak a feljelentéseknek, amelyek az eljárás jogerős befejezésével pontot is eredményezhetnek. A ponttal járó helyszíni bírságolások 40 százalékát teszik ki a gyorshajtás miatti intézkedések, de a rendőrök sűrűn alkalmazzák ezt a büntetési nemet az előzés, illetve az elsőbbségi szabályok megsértése miatt is. Az ittas vezetés mindig külön figyelmet érdemel. A főkapitányság adatai szerint 2001 első negyedévében 60 ittas vezető ellen indult szabálysértési, és további 88 ellen indult büntetőeljárás, hoy A TISZÁNTÚLI ÁRAMSZ0L6ÁLTATÚ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG pályázatot hirdet AZ ALÁBBI MUNKAKÖRÖK BETÖLTÉSÉRE: • üzemeltetési mérnök • beruhézási mérnök A munkakör betöltésének feltételei:- erősáramú villamosmérnöki egyetemi vagy főiskolai végzettség- német- vagy angolnyelv-ismeret előnyt jelent- számítógép-felhasználói ismeretek- B kategóriás jogosítvány • műszaki ellenőr • csatlakozási ügyintéző • közvilágítási technikus • ügyfélszolgálati koordinátor A munkakör betöltésének feltételei:- villamosipari technikum- számítógép-felhasználói ismeretek- B kategóriás jogosítvány • munkabiztonsági előadó A munkakör betöltésének feltételei:- villamosipari technikum- felsőfokú szaktanfolyam- számítógép-felhasználói ismeretek- B kategóriás jogosítvány A munkavégzés helye: a TITÁSZ Rt. Karcag, Madarasi u. 54. sz. alatti telephelye. A munkakörökhöz tartozó feladatokról információt kérhetnek Osztós Károly kirendeltségvezető úrtól az 59/312-144-es telefonszámon. A szakmai önéletrajzot és a végzettséget igazoló iratok másolatával ellátott pályázatot zárt borítékban legkésőbb 2001. május 14-ig kérjük megküldeni az alábbi címre: TITASZ Rt. Szilágyi Éva személyügyi és munkaügyi szakértő 4024 Debrecen, Kossuth u. 41. Tel.: 52/511-273 Az elbírálás határideje: 2001. május 31. ser ______________________Sorokban______________________ KÖ NYVBEMUTATÓ. Szolnokon, a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtárban író-olvasó találkozón mutatták be Flubai Grober Miklós „Hajoljunk közelebb egymáshoz” című könyvét, amelyben újságcikkeket, rádiós jegyzeteket adott közre a szerző, az élet ellesett pillanatait örökítette meg. FALUGYŰLÉS. Nagyiván önkormányzata ma este rendezi meg falugyűlését. A szervezők minden olyan érdeklődőt szívesen várnak a helyi művelődési házba, akik kíváncsiak az önkormányzati munka tavalyi részleteire, a település ez évi terveire, s megoldást keresnek olyan kérdésekre, amelyek megvalósításában a helyi polgármesteri hivatal is illetékes. MAGÁNISKOLA! TÁMOGATÁS. A jászladányi önkormányzat kép- viselő-testülete legutóbbi ülésén szándéknyilatkozatot fogadott el, mely szerint kifizeti a szociálisan legrászorultabb öt helyi gyermek magániskolái tandíját az új intézmény megalakulását követően - tájékoztatta lapunkat Dankó István polgármester. Mint hozzátette, várhatóan különböző alapítványok is támogatják a rászorulók tanulmányait, mellyel bővülhet a szociálisan nehéz helyzetben lévő, de magániskolába járó fiatalok köre. Információink szerint a magániskola megalapítását egy helyi csoport készíti elő, és várhatóan 2002 szeptemberében kezdheti meg működését az új intézmény. ÚJJÁSZERVEZŐDÖTT A NŐKLUB. Fél évtizedes működési szünete után lelkes helyi aktivisták újra megalakították a nőklubot, amely az elmúlt hét végén nagy sikerű műsoros esttel mutatkozott be a nagyközönségnek a művelődési házban. Több mint kétórás zenés, táncos, humoros műsoruk telt házat vonzott, így jósolható, hogy az est bevétele jól megalapozza a klub hosszú távú működését. Annál is inkább, mert a helyi önkormányzat is méltányos összeggel segíti munkájukat. A MAJÁLISON IS FELLÉPNEK. A Diamond Versenytáncegyesület tagjai április 30-án az országos bajnokságon, május elsején délután fél háromkor Szolnokon, a tiszaligeti majálison mutatják be tudásukat. fotó: m. j. Bírálat hadügyben Szolnok Iváncsik Imre és Tokár István szocialista országgyűlési képviselők a Honvédelmi Minisztérium tevékenységéről és a Magyar Honvédség átalakításáról tájékoztatták az újságírókat. Kijelentették, hogy a honvédség előző ciklusban megkezdett átalakításának folytatása során káosz alakult ki. Ennek oka többek között alapdokumentumok kidolgozásának elmaradása, hatalmi harcok, koncepciótlanság, improvizáció, ellentmondásos intézkedések, a szűkös költség- vetés ellenére pazarlás, máig megoldatlan szervezési kérdések. A minisztérium kisgazda vezetése alkalmatlan feladatai ellátására, szakmai szempontok helyett a politikai hűség mérvadó a kinevezéseknél, a repülőgép-vásárlások ügyében kapkodó, többször megváltoztatott intézkedések születtek, ugyanúgy, mint egyes helyőrségek vagy a pápai repülőtér ügyében - hangsúlyozták. Megengedhetetlennek nevezték a szövetségi kötelezettségek semmibe vételét. Szerintük a helyzetért a tárcán kívül a kormányt is felelősség terheli. Az MSZP népszavazásra bocsátandó kérdései között van a kötelező katonai szolgálat megszüntetése is. Mint mondták, cinizmusra vall azt állítani, hogy a kérdések a kormányt támogatják. Végezetül más témában is elhangzott egy bejelentés: az MSZP sajtótájékoztatója nyomán, amelyről Kiút a kerékpárút címmel közöltünk tudósítást, érkezett egy terv a Széchenyi-vá- rosrészből a Varga Katalin Gimnáziumig tartó és ott megőrzőben végződő kerékpártúról, amely az elképzelések szerint ötmillió forintnál kisebb költséggel megvalósítható. BA Kiemelt értékünk a Tisza TIGAZ KÖZLEMÉNY A TIGÁZ Rt. Szolnoki Területi Igazgatósága tájékoztatja a tisztelt fogyasztókat, hogy Szolnok, Thököly út 79. szám alatti telephelyének telefonszámai 2001. május 1-től, az alábbiak szerint változnak: Régi telefonszám ÚJ telefonszám Szolnoki Területi Igazgatóság Központ 56/423-133, 56/343-133 56/503-200 Telefax: 56/420-905 változatlan Titkárság: 56/421-313, 56/414-356 56/503-204, 205 Titkársági telefax: 56/341-006 változatlan Szolnoki Üzemigazgatóság Titkárság: 56/423-899 56/503-266, 267 Telefax: 56/344-024 változatlan Hibabejelentés éjjel-nappal: 56/420-838 változatlan Pénztár, gázmérőállás felvétele: 56/422-314 változatlan Műszaki csoport tervfelülvizsgálat: — 56/503-270, 271,272 TIGÁZ Rt. Szolnoki Területi Igazgatóság h falugazdász munkakör betöltésére A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 2001-ben a mezőgazdasági feladatok hatékonyabb elvégzésének elősegítése, a gazdálkodó társadalom egésze, a családi gazdaságok kialakítása és megerősítése, az adatok és információk EU-konform feldolgozása érdekében falugazdász hálózatát fejleszti, a falugazdászok létszámát növeli. Ezért az FVM Jasz-Nagykun-,Szolnok Megyei Földművelésügyi Hivatala pályázatot hirdet falugazdász munkakörök betöltésére az alábbi települések vonatkozásában: Jászladány Tiszasüly-Kőtelek Örményes Kunhegyes Túrkeve Tiszafüred Tiszakürt-Tiszainoka Jászberény Tiszafóldvár-Kungyalu Szajol-Tiszatenyő Jászapáti Tiszabura-Tiszaderzs Tiszaroff-Tiszagyenda Apályázatot aJász-Nagykun-SzolnokMegyei Földművelésügyi Hivatalhoz lehet benyújtani legkésőbb 2001. május 04-ig. A pályázatot tartalmazó borítékra rá kell írni: „FALUGAZDÁSZ PÁLYÁZAT”. A munkakör betöltésének feltételeit, valamint részletesebb szabályozását a pályázat tartalmi, formai követelményeit tartalmazó anyag átvehető az FVM Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Földművelésügyi Hivatalánál, a Megyeháza fsz. 34-es szobájában. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Földművelésügyi Hivatal Kasza Antal hivatalvezető 223 (Folytatás az 1. oldalról) Országos turisztikai konferenciát rendezett tegnap az Észak-alföldi Regionális Marketingigazgatóság is Szolnokon. A program témája legmagyarabb folyónk, a Tisza volt, illetve a folyó menti települések turizmusának helyzete, a fejlődés lehetséges irányai. Mint Fetzer Róbert, a Gazdasági Minisztérium szakembere kifejtette, a turizmus mindenképpen húzóágazata a magyar gazdaságnak. További fejlődéséhez azonban sok még a tennivaló. A minisztérium épp ezért felkarolta többek között az egészség- és aktív turizmust, melynek lehetőségei jórészt még kiaknázatlanok a Tisza mentén. Kocsis Róbert, az Északalföldi Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke, és Fejér Andor, a Tisza-tavi Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke szintén a fejlesztési lehetőségekről beszélt, különös tekintettel a vízi és kerékpártúrázásra, a horgászatban és a szabad strandokban rejlő lehetőségekre. Görtczy János Tisza—Szamos kormánybiztos felhívta a figyelmet arra, hogy a horgászturizmust csak olyan területen lehet fellendíteni, ahol hal is van. Úgy tűnik, a Tisza kiheverte a tavalyi ciánszennyezést, a biztonság, .tervezhetőség érdekében azonban szükség lenne a folyó vízgyűjtő területén fekvő országok ökológiai egyezményére, egy egységes monitoringrendszerre és egy olyan intézményre, amely mindezt összefogja. ____________________SZILVÁSI