Új Néplap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-08 / 57. szám

■ 2001. Március 8., csütörtök 1 7. OLDAL Az oldalt írta és szerkesztette: Pókász Endre Fotók: Csabai István GÁZVAGYON. Pénteken Kun- szentmártonba és Tiszaföldvár- ra látogat dr. Túri-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter, ahol ünnepi testületi üléseken aláírja a gázközművagyon ren­dezését tartalmazó megállapo­dásokat az önkormányzatok ve­zetőivel. KÉPEK A HIVATALBAN. A természet képei címmel Fekete István születésének századik év­fordulója alkalmából rajzpályá­zatot írtak ki Kunszentmárton- ban. Az alapfokú művészeti is­kolások grafikáit a polgármeste­ri hivatal első emeletén állították ki. Képünkön a tízéves Szabó Eszter rajza látható. TERVEK. Készülnek Cserke- szőlőn a hullámfürdő és a tan­medence tervei, így hamarosan beadhatják pályázatot az anyagi forrásokra. Szintén a fürdővel kapcsolatos hír, hogy kinőtte je­lenlegi helyét a szolgáltatások­nak helyet adó részleg, így a téli fürdőhöz új épületrészt húznak föl. Itt kap majd helyet négy új masszlrozóágy, egy tangentor- kád is. Már a nyárra készen lesz az új homokos focipálya és röp­labdapálya, így a fiataloknak nyújtanak újabb szórakozási le­hetőséget a gyógyfürdőben. AVATÁS. Március 15-én avatják hivatalosan Kunszentmárton- ban az új sétálóutcát. A tervek szerint a mellette lévő, nem ép­pen tetszetős áruház homlokza­ta is megújul, ennek jelen pilla­natban a terveit készítik elő az üzlet tulajdonosai. TŰZVÉDELEM. Tavaly három­szorosára emelkedett a kun­szentmártoni tűzoltó-parancs­nokság működési területén a tűzvédelmi szabálysértések szá­ma, ráadásul többévnyi szüne­tet követően 2000-ben újra kel­lett tűzvédelmi bírságot kiszab­ni egy felelőtlen cégre. ÚJ MUNKAHELYEK. Értesülé seink szerint az egyik Kunszent- mártonban dolgoztató varroda tovább bővíti a létszámot, ötven­öt embert szeretnének fölvenni. Ezzel már közel száz embernek adnának munkát a városban. Bizonytalan pénzügyi helyzet _____ Tiszazug______ Né hány üdítő kivételtől elte­kintve bizony siralmas év­nek néz elébe a térség több önkormányzata. Főleg a vá­rosok vannak nehéz hely­zetben, idén a korábban or­szágszerte is egyedülálló módon fejlődésnek indult Martfűt is elérték a kor­mányzati megszorítások, s mínuszba hajlott a költség- vetés. Kunszentmárton százmillió forint körüli hiányát csak szigorú gaz­dálkodással, valamint állami se­gítséggel lehet áthidalni, már amennyiben sikerül az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került települések plusz költségvetési forrásába kiírt központi pályáza­ton nyerni. A kétkedést az szüli, hogy a település az utóbbi idő­szakban lényegesen kevesebb pénzt kapott, mint amire szüksé­ge lett volna, s így nem maradt más, mint a hitelfelvétel. Az önkormányzat számára örömteli tény az amerikai multi­nacionális cég, a Trend helyi gyárépítése. A több milliárd forin­tos beruházás munkahelyeket te­remthet, ami a költségvetés szoci­ális kiadási oldalán kurtíthat vala­melyest, igaz, ezen a téren jól áll a város, hiszen lassan kétszáz új álláshely létesült az elmúlt két év alatt. Martfű nem is olyan régen az országban második volt az egy főre jutó helyi adóbevétel tekinte­tében. Szépen fejlődött is min­den, gyönyörű és teljes az intéz­ményhálózat, minden út aszfalto­zott, új városközpont bontako­zott ki egy korábbi szántóföldön, és a martfűi mesére felkapta a fe­jét az egész ország. Ám többek között a helyi adót érintő új kor­mányrendelet miatt sok pénztől elesett a település, s a költségve­tés első tárgyalásakor még száz­milliós hiányról beszéltek. Végül 1,38 milliárd forintban határozták meg a képviselők a költségvetés bevételi és kiadási főösszegét. A korábbi hiánnyal kapcsolatosan abban bíznak a település vezetői, hogy a forgalomképes ingatlanok eladásából betömhetik ezt a ha­talmas lyukat. Persze ennek ve­szélyei is vannak, hiszen ez egy­szeri és megismételhetetlen bevé­teli forrás, arról nem is beszélve, hogy a helyzet valószínűleg jövő­re sem változik, akkor ismét elő kell venni a megszorító intézke­déseket. Sokak szerint előbb- utóbb Martfűn is bekövetkezik az, ami a helyi adóbevételeknek és az önkormányzati gazdálko­dásnak köszönhetően eddig nem szorongatta a kisvárost: nagy lép­tékű létszámcsökkentésre kell számítaniuk az intézményi dol­gozóknak. Egyébként a költség- vetést másodjára tárgyaló testüle­ti ülésen elhangzott, hogy drágák az intézmények, s ahol lehet, je­lentősen csökkenteni kell a kiadá­sokat. Tiszaföldvár mínusz hetvenmil- liója jó és rossz eredmény is egy­ben. Jó, mert a kisebb Kunszent- mártonnak majd ötven százalék­kal nagyobb hiányt kell megolda­ni, de rossz, mert a pénztelenség sosem öröm. Persze ennél azért többre vágyik az önkormányzat, s az mindenképpen pozitívum, hogy a két, zöldmezős beruházás­sal felépült cipőgyár komoly vonz­erő lehet a további befektetőknek, ami további adóbevételhez juttat­hatja a térség legnagyobb települé­sét. Nagyobb beruházásra is adó­dik lehetőség, a víztorony meg­mentésére, teljes felújítására álla­mi vis major keretből nyert több tízmülió forintot Földvár. Mindhárom helyen nehéz lesz az harmadik évezred első 365 nap­ja, bár valamelyest enyhíthet a gondokon a gázvagyonból szár­mazó pénz, amit a kormány az idén kifizet. Ez Kunszenten és Ti- szaföldváron is várhatóan eléri, sőt, meg is haladhatja a százmillió forintot, s így máris eltűnhet a hi­ány. Ám ez nem megoldás, tudják ezt az érintett vezetők is. Fejleszté­sekre kell fordítani ennek a pénz­nek egy részét. Persze a kényszer nagy úr, ezért az összeg bizonyos hányada valószínűleg a költségve­tési „lyukakba” vándorol, bár­mennyire is másként szeretnék. SZEBB LETT. A megyei önkormányzat tulajdonában lévő, de Cserkeszőlő kezelésében álló Hotel Tou- ringot a megye és a település közösen szépítgeti. Legutóbb sátortetőt kapott az épület, korábban pedig a szobabelsőket csinosították. ■ Eljátszott szeretet Az asszony történetével lapunk segítségével ismerkedett meg a nagyvilág, beszélt róla az országos média, és segítettek ismeretle­nek a nehéz sorsú családon. Aztán telt-múlt az idő, néha jelentke­zett az asszony, kellene ez, az, amaz, egyre gyakrabban szidott, akit csak ért, mondván nem segít, betart, a gyerekeim ellensége. Az egyik névtelen adományozó, aki száz-akárhány küométert autózott ruhákkal és élelmiszerrel, felháborodottan mesélte, hogy a minden­ki által sajnált és szeretett nő a kérdésére, miszerint mire lenne még szüksége, azt válaszolta: „egy mikrobuszra, tudja sok a gye­rek.” A férfi azt is megbánta, hogy megsajnálta a családot. Nem a gyerekekkel volt a gond. Miattuk segít évek óta már-már erőn fölül a kis falu önkormányzata. De anyjuk hozzáállása, folyto­nos követelése szépen, lassan megváltoztatta a legtöbbek vélemé­nyét. Amikor egy - szintén a névtelenség homályába bújó - asz- szony házat vett nekik, akkor az örömön túl nem felejtette el meg­jegyezni az ajándékozott, hogy jó-jó, de milyen rossz állapotú az épület. „Kéne egy fürdőszoba, meg számítógép a gyerekeknek” - hangzott el az újabb kérés, immáron süket fülekre találva. Nemrégen pedig olyasmi történt, ami még a legutolsó kétkedőt is meggyőzte: megváltozott az asszony. Egy vita során, melyen azt firtatták, vajon miért nem fizet bérleti díjat egy fóliakertészetért (azért, amiért másoknak, a szintén munka nélkül tengődőknek kell), megsértődött, sőt, nekiment egy terhes nőnek. Régi barátja csak annyit mondott, sajnálja azt a pillanatot, amikor a sajtóhoz fordult segítséget kérve. A hálátlanságnál van rosszabb tulajdonság is, de ha egy faluval, önzetlen és ismeretlen barátokkal szemben vi­selkedik bárki így, akkor ne számítson sok jóra. Felmerül az ember­ben a kétség, vajon ki fog ezentúl hinni neki, amikor tényleg szük­sége lesz valakire, amikor tényleg bajba kerül önhibáján kívül? MŰVELŐDÉSI HÁZ. A tervek szerint halad a rákócziújfalui művelődési ház felújítása. A magastetőt, s ezzel egyúttal újabb szintet is kapott épület már most, félkészen is a térség talán legszebb művelődési in­tézménye. Végre állandó és megfelelő helyet kaphat a helytörténeti gyűjtemény, vizesblokk került az épületen belülre (korábban kívül volt). A húszmilliós beruházás anyagi fedezetét pályázati pénzekből, valamint saját erő felhasználásával fedezte a helyi önkormányzat. Felvételünkön az új bejáratot festik ép- pen a szakemberek._____________________________________ ■ Csatornázás rekordösszegért MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA MEGHIRDETI AZ ALÁBBI INGATLANOKAT: település cím jelenlegi rendeltetése (funkció változhat) telek területe m’ épület területe m‘ Martfű Hősök tere 3. Vágóhíd 1461 267 Martfű Hősök tere 1. Kertészet 3953 284 Martfű Munkácsy út 115. Óvoda 3087 402 Martfű Móricz Zs. u. 29. Vendégház 14160 347 Martfű Kassák út 28. Lakóház 1844 230 Fonyód-Bélatelep Magyar B. u. 4. Üdülő 1274 221 Fonyód-Bélatelep Magyar B. u. 4/a. Üdülőtelek 456­Bükkzsérc­Telekingatlan 10000­Érdeklődni lehet munkaidőben személyesen, vagy telefonon a Polgármesteri Hivatalban, Martfű, Szent István tér 1. szám alatt, Hegedűs Sándornál. Telefon: 56/450-222. Telefax: 56/450-853 Az ingatlanok - előzetes egyeztetést követően - megtekinthetők. CD ÁFÉSZ TISZAFÖLDVÁRON AZ ÁFÉSZ 20. sz. VAS-MŰSZAKI ÜZLETÉBEN amíg a készlet tart, 30-40-50 % ENGEDMÉNNYEL háztartási felszerelések, villamossági cikkek és mezőgazdasági szerszámok! (Kossuth Lajos út 66.) RUHÁZATI ÁRUHÁZBAN KÖNYVÁRUSÍTÁS különféle szépirodalmi újdonságok, gyermek, diák, természeti és szakirodalmi könyvek kedvező áron! (Kossuth Lajos út 118.) Í Tiszaföldvár és Vidéke ÁFÉSZ VÉLEMÉNY Röviden teljes egészében kiépítik a szennyvízelvezető rendszert. Szolnok gesztorságával több mil­liárd forint állami céltámogatás­hoz jutott több - település, így a t még hiányzó, legdrágább köz- I művet sikerül j még az idén I megépíteni. Fal- 1 ván és Újfaluban I a tervek szerint haladnak a kivi­telezők, szeren­csére elkerült, bennünket a hi­deg, fagyos tél. Az esős időjárás miatti hatalmas I sár viszont na­gyobb türelmet igényel a helybé­liektől, ezért ké- i rik az önkor- I mányzatok a la- I kosság megérté­sét^ ■ Rákóczifalván a csatornázást, a tervek szerint, útépítés is követi majd vei folynak a csatornázási mun­kálatok. A két község életében a legna gyobb költségű beruházás során Rákóczi falva A településen, valamint a szom szédos Rákócziújfaluban gőzerő

Next

/
Thumbnails
Contents