Új Néplap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-03 / 53. szám

2001. Március 3., szombat MEGYEI KÖRKÉP 3. OLDAL Sorokban GAZDÁT CSERÉLTEK. A kö­zelmúltban a Kötivízig is átadta a mezőgazdasági vízgazdálko­dási célokat szolgáló vizek és ví­zi létesítmények kezelői jogát a földművelésügyi és vidékfej­lesztési hivatalnak. Barcs Sán- domé, a Kötivízig osztályveze­tője érdeklődésünkre elmondta, összesen 548 kilométer hosszú­ságú belvízelvezető- és 340 kilo­méternyi öntözőcsatorna, 1096 darab műtárgy (többségében át­eresz), valamint 28 szivattyúte­lep kezelői jogát adták át az el­múlt hetekben az FVM-hivatal- nak, illetve azon keresztül a víz­gazdálkodási társulatoknak. Mindez a vízgazdálkodási tör­vény keretében történt. A továb­biakban is a vízügyi igazgatóság fennhatósága alatt működnek azonban a nagy térségekre kiter­jedő vizek és létesítmények, így például a Nagykunsági, a Jász­sági és az NK-III-2-es főcsatorna, valamint a másodpercenként két köbméternél nagyobb torko­lati vízhozamú belvízcsatornák. Folyamatban van az igazgatóság területén lévő Tisza, Körös és Zagyva-holtágak kezelői jogá­nak átadása. KÉSZÜLNEK. Jászalsószent- györgyön megalakult a millen­niumi ünnepségsorozatot előké­szítő bizottság. Államalapítá­sunk ezer éves évfordulójáról kétnapos rendezvénysorral kí­vánnak megemlékezni. Dr. Tóth János polgármester elmondta, hogy a Szent György-napi Vi- gaszságokat teszik ünnepélye­sebbé, ekkor veszik át a millen­niumi emlékzászlót is. A ren­dezvények része lesz immár harmadik alkalommal a jászsági csülökfőző verseny is. Koráb­ban a Szent György-napi vigasz- ságok elengedhetetlen része volt a politikusok szópárbaja, de idén ezt a „műsorszámot” ki­hagyják a rendezők. Az indok szerint a politikai közélet na­gyon eldurvult, s nem lenne jó, ha a vigadalom idején ez a han­gulat rányomná bélyegét a szó­rakozásra. Megújul és bővül a „Tóparti otthon” KORSZERŰ LABOR. A túrkevei Ványai Ambrus Gimnázium, Informatikai és Közlekedésgépészeti Szakiskolában európai körülmények között a legkorszerűbb laboratóriumi berendezéseken tanulják az autójavítás mesterfogásait a diákok._______________________________________________fotó, cs. i. Kevés a rendőr Szolnokon Csökkent a bűnözés a megyeszékhelyén és környékén A főkapitányság elmúlt évet értékelő gyűlé­sét követően a megyében működő városi rendőrkapitányságok is számot vetnek a 2000. esztendővel. A Szolnoki Rendőrkapi­tányág a minap tartotta ezzel kapcsolatos munkaértekezletét. Szolnok A kapitányságtól kapott tájékoztató szerint a szolnoki rendőrség illetékességi területén - a megyeszékhelyen és a környékbeli további 19 településen - folytatódott az a tendencia, amely szerint csökken az ismertté vált bűncselekmé­nyek száma. A 2000-ben is- -----------------­-— mé rtté vált 5 ezer bűncselek­mény 20 százalékkal keve­sebb, mint az előző évi volt. Egy-egy kapitányság bűn­ügyi munkáját azzal-is szokás illusztrálni, hogy az adott idő­szakban elkövetett bűncselek­mények ismeretlen elkövetői közül hányat tudtak felderíte­ni. Ez a mutató a Szolnoki Rendőrkapitányság esetében ugyan összességében valame­EGYES BUNCSELEKMENYEK FELDERÍTÉSI EREDMÉNYESSÉGE 2000-PEN (SZÁZALÉKBAN) Lopás: 18.28 Betöréses lopás: ‘ 34,32 Testi sértés: 77,85 Házasság, család, nemi erkölcs elleni bűncselekmények: 82,22 Garázdaság: 86,67 Rablás: 86,96 lyest romlott az előző évihez képest, ám több, igen fontos területen, műit például a betöréses lopásoknál, rablásoknál olyan szintű felderítési eredményességet értek el a nyomozók, ami or­szágos viszonylatban is kiemelkedőnek számít. A büntetőjogi felelősségre vonás hatékonysá­gával összefüggésben az elmúlt években egyre inkább előtérbe került az úgynevezett bíróság elé állításos eljárási mód alkalmazása a kapi­tányság gyakorlatában is. Ez lehetővé teszi azt, hogy gyorsított eljárás keretében a tett elkövető­jével szemben két héten belül megszülethessen az elsőfokú bírósági ítélet. Ilyen eljárásból tavaly 128-at folytattak le. _____________ A Szolnoki Rendőrkapitány­ság egyik legfeszítőbb gondja az — derül ki a tájékoztatóból —, hogy jelentős létszámhiánnyal kell feladataiknak eleget tenni­ük. Ez a probléma elsősorban a közrendvédelmi szolgálatot érinti. Ennek ellenére a szolgá­latos egyenruhások eredmé­nyessége nem romlott, ez az el­fogások, a tetten érések számán mérhető le. Meg yei információ A tegnap tartott hagyomá­nyos megyeházi sajtótájé­koztatón Búsi Lajos, a me­gyei közgyűlés elnöke töb­bek között a pusztatasko- nyi „Tóparti otthon” felújí­tásáról és a megye nemzet­közi kapcsolatairól, Szabó József alelnök pedig a Bursa Hungarica ösztöndíjpályá­zatról beszélt. Címzett állami támogatásból eb­ben az évben megkezdődik a pusztataskonyi „Tóparti otthon” Fogyatékosok Otthona és Rehabi­litációs Intézménye rekonstruk­ciós bővítése. A mintegy félmilli- árd forintos munkák után az in­tézmény lakói négyágyas szo­bákban kapnak helyet, liftet sze­relnek be, és a tolókocsiba kény­szerülők is komfortosabb körül­mények között élhetnek. Épül egy 64 személyes új lakópavilon is, amelyet a meglévő épülettel fedett folyosó köt majd össze. Kisújszálláson pedig három csa­ládi házban 36 fogyatékos sze­mélynek alakítanak ki lakóott­hont. A megyei önkormányzat arra törekszik, hogy a meglévők el­mélyítése mellett minden uniós tagországgal legyen valamilyen szintű kapcsolat. Ennek eredmé­nyeit igen nehéz anyagiakban ki­fejezni, hiszen a megye csak az alapokat, a lehetőséget biztosítja, a gyakorlati gazdasági együttmű­ködés kialakítása az üzletembe­rek dolga. A megye 1993 óta részt vesz az Európai Régiók Gyűlésé­ben, amelynek mintegy négyszáz régió a tagja. Négy bizottságban képviselteti magát, ezek a bőví­téssel foglalkozó, az egészség- ügyi, szociális és foglalkoztatási, a területfejlesztéssel, túrizmus­sal, környezetvédelemmel foglal­kozó, valamint a kultúra, az okta­tás, a sport és a média ügyeivel foglalkozó bizottság. Mint ismeretes, az Oktatási Minisztérium hátrányos helyzetű diákok támogatására létrehozta a Bursa Hungarica ösztöndíjpályá­zatot. Ennek pénzügyi fedezetét a települési önkormányzatok, a megyei önkormányzatok és a mi­nisztérium biztosítják. Megyénk­ből 39 településről 821, a helyi önkormányzat által támogatott pályázó lapja érkezett be. A me­gyei önkormányzat az e célra el­különített ötmillió forintból a már felsőfokú tanulmányokat végző pályázók közül 192, a ta­nulmányaikat ezután kezdők kö­zül pedig 53 pályázatát támogat­ja 1000-2500 forint közötti ösz- szeggel. A megyei támogatás további felosztásánál a hátrányos helyze­tű települések kaptak prioritást, így összesen további 120 hallgató részesült havi 1000 forintos tá­mogatásban. A Bursa Hungarica ösztöndíjjal párhuzamosan to­vább működik a megyei tehetség- gondozó pályázat is. Rabló üveggel, késsel Cegléd Brutális rablótámadót fo­gott el a rendőrség Cegléden tájékoztatta az MTI-t pénte­ken a Pest Megyei Rendőr­főkapitányság. A bűncselekmény és gépkocsival menekülő férfi őrizetbe vétele csütörtökön történt. A símaszkot viselő fiatalember a déli órákban lépett be a város közppntjában lévő diszkontüzletbe, egy üveg­gel leütötte az egyik alkalmazot­tat, két kolléganőjét pedig késsel arra kényszerítette, hogy adják át neki a kasszában lévő pénzt. A zsákmányolt négyszázezer fo­rinttal kirohant az ajtón, egy La­da típusú autóba vágta magát s elmenekült. Az esetnek tanúi voltak a szomszéd üzlet alkalma­zottai, akik riasztották a rendőrö­ket. Hamarosan üldözéses ver­seny alakult ki a Nagykőrös felé vezető úton, ahol is végül a rend­őrök megállásra kényszerítették a Ladát. A kocsiból előkerült a ra­bolt pénz egy része, a többit a tet­tes elmondása szerint - mene­külés közben elszórta, hogy megszabaduljon a bűnjeltől. A bűnözőt, B. S. 27 éves kecskemé­ti lakost, őrizetbe vették. Nem bizonyítható...? (Folytatás az 1. oldalról) Nem úgy a csalásokkal kapcso­latban. Emiatt ugyanis 2000 de­cemberében vádat emeltek H. el­len. Csakhogy az emberöléssel kapcsolatos eljárás sem maradt annyiban. A megszüntető határo­zat ellen a rendőrség panasszal élt. A Legfőbb Ügyészség arra utasította a Bács megyei fő­ügyészséget, hogy további bizo­nyítékok beszerzése érdekében végeztessen pótnyomozást a rendőrséggel. ______________moy Sz échenyi-tervtelenítve A gazdasági versenyhivatal után a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság is nevének megváltoztatására kötelezte a Széchenyi Terv Innovációs Pályázati Program Iroda Kft.-t. A törvényszék a döntést azzal indokolta, hogy a szolnoki székhelyű cég elnevezése azt a látszatot kelti, hogy a kor­mány megbízásából a Széchenyi-terv gazdaságfejlesztő program végrehajtása érdekében tevékenykedik. Szolnok A megyei főügyészség még ta­valy novemberben kezdeménye­zett bírósági eljárást a társaság nevének megváltoztatására. A kereset szerint Széchenyi törté­nelmi személyiségnév, melynek használatához a Magyar Tudo­mányos Akadémia engedélyére is szükség lett volna. Másrészt a Széchenyi-terv az ország közép­távú gazdaságfejlesztési prog­ramjának is neve, így a kormány­zat hozzájárulására is szükség lett volna a cégbejegyzéshez. Ez­zel szemben a kft. vezetője arra hivatkozott, hogy előzetesen egyeztetett a Gazdasági Miniszté­riummal, ám ott nem emeltek ki­fogást névhasználat ellen. A bíró­ság azonban egyetértett a fő­ügyészség keresetével, és megté­vesztőnek találta a Széchenyi- terv elnevezést, így annak meg­változtatására kötelezte a céget. Az ítélet még nem jogerős. ______________________________________TJ Ho zzákezdett a tavaszi munkákhoz? Lassan magunk mögött hagyjuk a hideg évszakot. A kike­let közeledtével azonban nem csupán a természet újul meg, mi magunk is megpróbáljuk szebbé tenni környeze­tünket. Lapunk arról kérdezett járókelőket: hozzáfogtak-e már az ilyenkor szokásos tavaszi munkákhoz.-----------------­Ked vező Ar, Kiváló Minőség •BÁBOLNA ■RT.' Fajtaválasztékunk: * ARBOR ACRES * BÁBOLNA TE TRA-SL «■ TETRA-H * BÁBOLNA HARCO Márkaboltjaink: * 2220 Tetra-corn Kft. Veoscs, Fő ii; 164. • Tel: 29/350-341 ß*«S£ > 1107 Budapesti NaposestlK es Takarmanvhultbolt Budapest, Mázsa tér 3-5. Tel,: 70/3160-364 1 6008 Karácsonyi (iyttláné Kecskéméi, Kerkápolyu. ll'Tk: 76/411-023 • 500S Szantlafarm Kft. Szolnok. Karikás a, 1 i, • Tel.: 60/37M182- 6100 Kiskunfélegyházi Naposcsbebolt, Kiskunfélegyháza. Kltlsőpiac tér. •Tel.: 76/419-686 ♦ 531)0 Lajtos Lajos Karcag. Telep u. 2.. Tel: 30/2188-806 Bábolna RT. Brojlertenyésztés 2943 Bábolna, Mészáros u. 1. Tel: 34/569-224. Tel: 34/569-392, Fax: 34/569-306 Körkérdés Pesti Béla, 34 esztendős mér­nök:- A tavaszi nagytakarítás nálunk a felesé­gem reszortja, de még nem kezdett hozzá. Egyébként ezek a munkák szá­munkra kimondottan a lakáson belüli teendőkre korlátozódnak, kertünk ugyanis nincsen. Szabó Istvánná, 60 éves nyug­díjas:- Mi nyug­díjasok azon­nal feléle­dünk, ahogy a hideg téli idő­járás után az első tavaszi napsugár meg­érint bennün­ket. Az utóbbi napokban már én is hozzáfogtam otthon az ablak­pucoláshoz. Az uram pedig virág­magokat vásárolt, amelyeket a kis hobbikertünkben ültetünk majd el. Nász Róbert, 21 esztendős eladó:- Egy panel­házban lakunk, annak is a hato­dik emeletén. Kertünk nin­csen, úgyhogy kizárólag a la­kásra vár egy alapos tavaszi nagy- takarítás. Annak viszont még nem jött el az ideje, nálunk ez ál­talában nem sokkal húsvét előtt esedékes. Selmeczi Bé- láné, 48 éves ügyintéző:- Bár hob­bikertünk nin­csen, a társas- házhoz, amelyben élünk, tartozik egy kis élőkért is. Egyelőre azon­ban ennek még nem fejeződött be a kialakítása, így eddig csak tuják vannak benne. Azokat vi­szont nem nagyon kell gondoz­ni. A benti nagytakarításhoz pe­dig még nem kezdtem hozzá. buoAny A tartalomból: HOLNAP IS MEGVÁSÁROLHATÓ A • Aki majdnem ----­vi lágsztár lett 1A halál szagát keresik VASÁRNAPI ß— VASARNAP

Next

/
Thumbnails
Contents