Új Néplap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-27 / 72. szám
2001. Március 27., kedd 7. OLDAL MŰVÉSZ BEJÁRÓ Gondolatok a szolnoki színjátszásról Színházi világnap 2001. március 27. - Nemzetközi üzenet Szolnok közélete, kulturális teljesítménye közel 180 éve azonosítható azzal a ténnyel is, hogy a városnak színháza van. A színház általában, így Szolnok színháza sem töltött be a kulturális életben mindig kiemelkedően fontos szerepet az idők folyamán. Egymást váltották itt is a ragyogó korszakok, jelentős bemutatók, sztárok, kiugró rendezői teljesítmények és a csendesebb, szürkébb, eseménytelenebb időszakok. Ebben a hullámzásban azonban voltak állandó elemek, amelyek a következő évek színházának is fundamentális meghatározói lehetnek. Az egyik ilyen elem, hogy a szolnoki emberek megszokták és megszerették színházukat, fontosnak tekintik azt, és ha a színház ad nekik valamilyen többletet az életükhöz, úgy azt vissza is adják neki megbecsülésben, elismerésben, jelenlétben. Ugyanilyen fontos tény az is, hogy a színházzal Szolnok több lett, mint egy város a sok közül, hiszen a színház képes arra, hogy magához vonzza a megye, a régió polgárait. A XX. század végére világossá vált, hogy egy város rangját és ezen keresztül fejlődésének további lehetőségeit nemcsak az határozza meg, hogy gazdasági, kereskedelmi központtá válik-e, hanem az is, hogy kulturális, szellemi központ is legyen. Nélkülözhetetlen, hogy rendelkezzen kulturális teljesítménnyel, legyen arca, karaktere. A szolnoki színház az elmúlt években nemcsak színt, hanem minőséget is jelentett ebben a követelményrendszerben. Kiemelkedő minőséget tapasztalhattunk meg olyan alkalmakkor, amikor Shakespeare és Mroáek vagy Schwajda darabjai kerültek színre, amikor olyan művészek játszottak itt — tegyük hozzá, hogy szívesen — mint: Törőcsik Mari, Darvas Iván, Garas Dezső. Ezt igazolta vissza más oldalról az a tény is, hogy ebben az évadban közel tizenkétezer bérletet vásároltak. Talán nem kizárólagosan szolnoki út, de Szolnok kulturális életére mindenképpen jellemző, hogy felerősödött annak a két művészeti ágnak — a színháznak és a zenének — az újbóli együttélése, amely valamikor, a művészetek történetében elválaszthatatlanul egy és ugyanazt jelentette. A színház, a zene, a művészetek jelenléte Szolnok konvertibilis valutáját jelenti. Tovább kívánunk menni azon az úton, amely erre a konvertibilitásra támaszkodva Szolnoknak hírnevet, látogatottságot, idegenforgalmi vonzerőt „termel” - reményeink szerint az eddigieket jelentősen meghaladó mértékben. Ennek az útnak a megtervezése, folytatása, a rövid, közép- és hosszú távú célok pontos meghatározása a színház új vezetésének, a színházban dolgozóknak és a finanszírozóknak egyaránt közös felelőssége. Meggyőződésünk, hogy mindazok az elemek folytathatók, amelyek révén egy-egy évadban a szakmai és a közönségsiker találkozik egymással. A mércét ezeknek az előadásoknak a színvonala jelenti. Ebből a következő évadokban engedni nem lehet, a kiküzdött, megszenvedett színvonalnak nincs alternatívája. Ezen az alapon kell létrejönnie mindazok szövetségének, akik ehhez nélkülözhetetlenek: a drámaírónak, a rendezőnek, a színésznek, a feltételeket megteremtő szakembereknek, mecénásoknak és a közönségnek. így lehet együtt ünnepelni az embereket önismeretre, boldogságra tanító játékot: A SZÍNHÁZAT. VASS LAJOS IGAZGATÓ Azt hiszem, a Színház sohasem szűnik meg. Még ha paradoxul hangzik is, úgy gondolom, hogy ez a régi művészet egyben a jövő egyik művészeti ága is. Nem azoknak az akaratán múlik ez, akik színházat csinálnak — a drámaírók, színészek, rendezők és a többiek, akik létrehozzák az előadásokat, hanem Önökön, a népen, a közönségen, amely a jövőben is akarja majd a műfaj létezését. Mire alapozom a Színház jövőjéről szóló optimista jóslatomat? Arra a meggyőződésre, hogy a színházi alkotás az ember lelki szükségleteiből fakad, olyan szükségletekből, amelyeket soha nem fognak elpusztítani. Kövessék, kérem, néhány gondolatomat, amelyek igazolni látszanak ezt a véleményt. Milyen régi történetnek tűnik már, hogy az ember a Holdra lépett! Már az sem tesz ránk különösebb benyomást, hogy űrhajó ment a Marsra, és mintákat hozott a bolygó talajából! Már épül az a hatalmas űrállomás, amely űrturistákat és nászutasokat fogad majd, és a távoli bolygókra repülő és onnan fényképeket küldő űrhajók mára majdnem mindennaposakká váltak. Mégis, bár abban a korban élünk, amelyben az emberiség meghódítja a világűrt, továbbra is járunk színházba, és ott vagyunk annak a művészetnek a terében, amely ugyanezen egyszerű eszközök segítségével létezett és működött már akkor is, amikor a napórát nagy technikai felfedezésnek tartották. Az én véleményem szerint az emberek és a színház között ez az egyértelmű és idődén kapcsolat: örök. Azért gondolom így, mert bár a színház társadalmilag alakult ki, mégis, eredeténél fogva, természeti jelenség. A színház abból az időből származik, amikor az első emberek elkezdtek emlékezni az élményeikre és megjelenítették őket, abból az időből, amikor az emberek elkezdték tervezni a cselekedeteiket és elképzelni, hogy hogyan fogják végrehajtani azokat. Az első társulatok és az első előadások férfiak és nők fejében jöttek létre. Minden emberrel vele születik az a szükséglet és az a képesség, hogy előadásokat teremtsen. Megfigyelték-e már, hogy kivétel nélkül mindegyikünk rendelkezik egy társulattal, amelyben magunk játsszuk a főszerepet és ugyanakkor mi magunk vagyunk a közönség? Gyakran a drámát is mi írjuk és rendezzük, sőt mi tervezzük a társulat díszleteit is. Mikor és hogyan történik ez? Hát nem ezt tesszük-e, amikor egy érdekes vagy döntő találkozóra készülünk? Elképzeljük az egész jelenetet, hogy eldöntsük, hogyan viselkedjünk majd. Emlékeink és álmaink nem ennek a magántársulatnak az előadásai-e? Ezért gondolom, hogy a színház sosem fog megszűnni, mert azt hiszem, hogy a férfiak és a nők sosem fogják feladni az önismeretért folytatott küzdelmet; azt az egzisztenciális igényt, hogy szemlélői legyenek saját lényüknek és cselekedeteiknek; sem az emberi léleknek azokat az elemeit, amelyekből a színház művészete kinőtt, amelyekből ezer és ezer éven át újjászületett, és amelyekből újjá is fog születni mindaddig, amíg emberi lények lesznek a szerelem gyümölcsei. AKOVOSZ KAMBANELLISZ ________________________PRÁilAÍRÓlQÓRflOORSZÁO) Új abb bemutatók Muskétások Amiben a szolnoki közönség reménykedett, valóra válik: Román Sándor tánctársulata újra a Szigligeti Színházban lép fel. Április 6- án lesz a Muskétások című tánc- show bemutatója. Román Sándor és táncosai négy éve A kertész álma és A pokol színei bemutatása után hamar a közönség kedvenceivé lettek. Az elmúlt években telt ház előtt táncoltak, ahogy mondani szokták, a csilláron is lógtak a nézők. A manna és A párduc 1998- as bemutatója után az Egy erkölcstelen éjszaka 1999-ben történt színrevitele tovább fokozta népszerűségüket, amely az elmúlt évben az Ezeregyév meséi című történelmi táncshow premierjével teljesedett ki. A már 23 táncosból álló társulat híre túllépett a város, sőt az ország határain is. A szarajevói tavaszi magyar kulturális hét díszvendégei voltak, de a szélesebb körű nemzetközi elismerést az Ezeregyév meséinek a Hannoveri Világkiállításon történt bemutatása után kapták meg. Román Sándor új koreográfiája, a Muskétások a mester megfogalmazása szerint műfajilag kevés Dumas, sok tánc. Zenéjét a M.É.Z. együttes készítette a koreográfus válogatása alapján. Népzenére és barokk zenére táncolnak, a Mesélő/XIII. Lajos király Román Sándor lesz. A muskétások, tehát a testőrök - szójátékkal: testördögök — és partnereik jól felépített történetben jelennek meg, azt is eljátsszák, hogy álmodnak, és azt álmodják, hogy játszanak. Román Sándor elárulta, hogy az a kontraszt érdekli, amely a népi és az arisztokratikus világ között felmerülhet. Az ellentét humorát kihasználva viszi ezt színpadra. A történet a mese és a valóság kettős világában játszódik, így szereplői többnyire két alakban jelennek meg. A táncosok ugyanazok, akik az Ezeregyévet sikerre vitték, a jelmezeket most is Deb- reczeni Ildikó tervezte, a díszlet ezúttal is Balázs Antal fantáziáját dicséri. A rendező-koreográfus természetesen Román Sándor. Volt egyszer egy királylány Az évad hetedik nagyszínpadi premierje április 18-án szerdán 11 órakor lesz, a Volt egyszer egy királylány című előadást a gyerekeknek mutatja be a színház. A játékot a Grimm testvérek meséje alapján Divinyi Réka írta. Boldizsár királyfi vándordíját Kaszás Mihály járja végig. Galóczával, a gonosz mostohával szemben - Lugosi Claudia - Aléna, a rókakirálylány - Ruttkay Laura - Óga- móga - Gombos Judit - segíti, hogy hozzájuthasson megboldogult apja, Bódog király trónjához. Népes szereplőgárda — Bende Zsuzsanna, Deme Gábor, Horváth Gábor, Mészáros István, Pet- ridisz Hrisztosz, Pécz Ottó, Tóth Krisztina, Verebes Linda és Zelei Gábor — eleveníti meg a mesevilágot. Bátonyi György díszletei, End- resz Ágnes jelmezei, Dévényi Ádám zenéje, Fosztó András táncai várják a kis közönséget. A rendező Tóth Miklós. Vendégművészek Vendégművészek az Álomszonáta című darabban: Tímár Éva — Charlotte Jászai Maridíjas, érdemes művész Söptei Andrea — Anna Verebes Lii — Maja Oóczy Péter Johan Visszhang Már csak egyetlen bérletes bemutató van hátra a 2000/2001- es évadból a Szigligeti Színházban. Néhány bérletes nézőt arról kérdeztünk, hogy tetszett nekik, amit eddig láttak. Pintér Gézáné: — Leginkább az Amadeust vártam, alig néhány napja láttam. Szerintem csodálatos. Óriási színészek játszanak benne és a Liszt Ferenc Kamarazenekar is nagyszerű. Talán csak a megosztott színpad zavaró kicsit számomra. Kíváncsi vagyok, milyen lesz a hatodik előadás, és persze érdeklődéssel várom, milyen darabok lesznek a következő évadban. Balogh Tímea: — Rettentően örülök neki, hogy Román Sán- dorék visszajöttek egy újabb darabbal. Az Ezeregy év meséit többször is láttam, remélem, az új estjük is hasonlóan jó lesz. Az Amadeusra is nagyon készülök, eddig csak jókat hallottam róla. Az évad többi darabja is érdekes, színvonalas volt, de azt hiszem a következő kettő az, ami igazán különleges. Sikerdarabok, forró színházi esték Shakespeare-vígjáték - Amadeus - Álomszonáta séget adott, úgyszólván lemosta a darabról a bulvár jelzőt - nem mintha az szégyen lenne - és messzire mutató színházi élményt eredményezett. Március 20-án volt a Szobaszínházban az Álomszonáta című színpadi játék bemutatója. Ez sem mindennapi siker! Andersen, E.T.A. Hoffmann, Bergman, Strindberg írásainak alapján Kúnos László - Morcsányi Géza - Réczei Tamás írták színpadra a darabot. Lelkűnkben vihart kavar az előadás, hiszen mindannyiunk életét terhelheti olyan kisebb-nagyobb mulasztás, amelyet később fájdalmasan élünk meg. Ez a szembesülés az előadás sikerének „titka” és persze a nagyszerű színészi játék. Elsősorban a két főszereplő, Tímár Éva és Söptei Andrea briliáns alakítására gondolunk, de Verebes Linda és Dóczy Péter játéAz oldal a Szigligeti Színház és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket a megrendelő viseli. ka is emlékezetes marad. Az előadást az egyik társíró, Réczei Tamás rendezte. Az Álomszonáta legközelebbi előadása március 29-én, csütörtökön este lesz a Szobaszínházban. ___________________________■ ^_____1_. Da rvas Iván és Alföldi Róbert A Rolla János vezette Liszt Ferenc Kamarazenekar az Amadeus című előadásban zenekar beépítése az előadásba. A premier után már megállapíthatjuk, hogy ez tulajdonképpen kísérlet volt - sehol a világon nem volt még erre példa - és fényes, minden várakozást túlszárnyaló eredményt hozott. Az egyáltalán nem közönséges siker igazolta Szikom János rendezői elképzelését, aki a zene dramaturgiai lehetőségeit már más munkában is mesterien alkalmazta, ezúttal meg egészen különleges hatásfokkal. A játék és a zene harmóniája teljesvői is estéről estére nagy tapsot kapnak. Úgy tűnik, maradéktalanul érvényesül a darab üzenete, hogy vállaljuk bátran érzéseinket, még ha kockázatos is, és ne próbáljunk mindenáron megfelelni az elvárásoknak, a tekintélynek. A nagyszerű színészi alakítások sora meggyőzően feltárja ezt a gondolatot. Peter Shaffer Amadeu- sa felülmúl minden előzetes elképzelést. Nem kellett ahhoz különösebb színházi jártasság, hogy bárki megjósolja az úgynevezett bulvárdarab sikerét, hiszen a Salierit alakító Darvas Iván személye már eleve művészi ga- ; rancia. De annyiban még- j is volt valamicske kocká- j zat, hogy a színészi játé- : kot nem oltja-e ki Mozart 1 muzsikájának élő jelenlé- j te, a Liszt Ferenc Kamara- < Változatlanul nagy érdeklődéssel fogadja a közönség Shakespeare Sok hűhó semmiért című vígjátékának előadásait. A Beatrice és Benedetto sugallta gondolatok maradéktalanul eljutnak a közönséghez, Hernádi Judit és Mihályfi Balázs, de a játék további résztveTímár Éva és Söptei Andrea egyik jelenete az Álomszonátában
