Új Néplap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-27 / 72. szám
IDŐ Részletek a 12. oldalon 9 *770865'§15023 01072 Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilap XII. évfolyam, 72. szám 2001. március 27., kedd •• •• •• •• CSÜTÖRTÖKÖN Benne: • A SATUKTHUS elektronika szaküzlet akciója • Állás-, üzleti ajánlatok FELÚJÍTJÁK. A tavalyi ár- és belvíz jelentős károkat okozott a tisza- várkonyi református templomban. A 17 millió forintot felemésztő felújítási munkálatok eredményeként jövő év júliusára kívül-belül meg- szépül a templom. ____________________________ fotó: cs. i. „M egállt” a Tisza Árvízi információ Az elmúlt napokhoz hasonlóan csendes időszakra számítanak a gátakon a Közép- Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóságnál (Kötivízig). Az árvízi jelenségek száma, a fakadó- és szivárgóvízzel borított terület ugyan naponta 10-15 százalékkal nő, de a szakemberek szerint ez természetes a talaj és a gátak vízzel telítettsége miatt. |I Tiszapalkonyától Martfűig továbbra is alig változik a Tisza vízszintje. Martfű alatt nagyon lassú áradás észlelhető. ’ Szolnoknál is áradt egy centimétert a folyó, így tegnap reggel 830 centimétert mutatott a vízmérce. A Körösökön korábban kialakult árhullám Szarvasnál tegnap az első fok elrendelési szintje közelébe emelte a vízszintet. Az Északi-középhegységre hullott csapadék hatására a Zagyva vízszintje is emelkedett, Jászteleknél tegnap reggelre 40 centimétert „hízott” a folyó. A Kötivízig szakemberei fokozottan figyelik a tavaly ősszel helyreállított gátakat, valamint azokat a helyeket, ahol a korábbi árvizek során problémák jelentkeztek. Ezek közé tartozik a Zagyva NI jobb parti szivárgórend- Ímhi ! szer a Zagyvarékas ha- tár menti szivattyútelep felett, a tiszaroffi, valaki® mint a Tiszasüly-Kőte- *■* lek közötti töltéssza- Iggjj kasz, a tiszasasi buzgár helye. Ezeken a helyeken különféle méréseket, vizsgálatokat is végeznek. A tiszaroffi téglafalazaton megjelent repedések arra utalnak, hogy itt szükséges volt a szádfalazás. t.j. ú. Egyre több a hamis tanú Alaposság jellemzi az ügyészségi nyomozó hivatalt Az ügyészségi nyomozó hivatal ügyészei olyan büntetőügyekben nyomoznak, ahol vagy az érintett személyek „különlegesek” (például rendőrök) vagy az ügy jellege folytán válnak illetékessé. Ők nyomoznak az igazságszolgáltatás rendje elleni bűncselekmények miatt is, mégpedig úgy tűnik, egyre gyakrabban. Megyei információ A megyei főügyészség elmúlt évet értékelő jelentéséből, valamint a főügyészségi sajtószóvivő, Balázsné dr. Busku Terézia tájékoztatásából kiderül, hogy az ügyészségi nyomozó hivatal gyakorlatában 2000-ben 16 százalékkal emelkedett a feljelentések és ehhez hasonlóan a nyomozáselrendelések száma az azelőtti évhez képest. Az ügyek többségét a hivatali - rendőrök által elkövetett - bűncselekmények körében a bántalmazás hivatalos eljárásban és a kényszervallatás teszi ki, míg az igazságszolgáltatás rendje elleni bűncselekmények kategóriájában egyre többször találkozhatnak a hamis váddal és a hamis tanúzással összefüggő esetekkel. Mivel a hivatali bűn- cselekmények száma nemigen változott, a nyomozó hivatal által vizsgált ügyek számszerű emelkedése ez utóbbi kategória egyre gyakoribb megjelenésével magyarázható. A hamis tanúzás elterjedése annak ellenére tapasztalható, hogy az ezzel kapcsolatos bírói ítélkezés meglehetősen szigorú. Emiatt olyanok esetében is kiszabnak felfüggesztett szabadságvesztést, akik előzőleg nem voltak még büntetve. A tájékoztatás szerint a rendőröket vagy más hivatalos személyeket ért támadások száma nem változott, szerencsére nem jellemző az sem, hogy az elkövetési módok durvulnának. Kiemelten brutális eset nem is történt az elmúlt évben. A hivatali bűncselekmények nyomozásával kapcsolatos alaposságot jellemzi, hogy az országban elkövetett összes ilyen cselekménynek kevesebb mint 3 százalékát kö-, vetik el megyénkben, ugyanakkor az összes ilyen ügyben született vádemelésnek 14 százalékát tudhatják saját munkájuk eredményének a Szolnokon működő nyomozó hivatal ügyészei. A feljelentések számának emelkedése ellenére a feljelentéskiegészítések száma valamelyest csökkent. Ez azt jelzi, hogy jóval több esetben már a feljelentés alapján lehetőség adódott a nyomozás elrendelésére, és nem volt szükség a feljelentés pontosítására, az alapos gyanú megállapítására vagy kizárására utaló további információk beszerzésére. Az elmúlt évben az ügyészségi nyomozó hivatal az ügyek 61 százalékában (113 esetben) fejezte be az ügyet vádemelési javaslattal, közel 25 százalékában (46 esetben) pedig megszüntették a nyomozást. Az általuk nyomozott ügyekben a vádemelés, illetve a vádképviselet a helyi ügyészségek feladata. Az elmúlt évben a nyomozó hivatal által vádemelési javaslattal befejezett eljárások közül 97-ben nyújtottak be vádiratot a bírósághoz. hoy í I Feljelentések száma K Ü Feljelentés kiegészítések száma Péntekig tartanak a felvételik Oktatás A középiskolákban március 30-ig lehet fölvételiztetni. Azután dől el, hogy az általános iskolák végzett nyolcadikosai hol kezdhetik meg ősszel tanulmányaikat. Az általános iskolák március 1-ig küldhették el tanulóik fölvételi kérelmét a középiskolákba, ahol a hónap végéig tarthatnak fölvételit. Az ott kialakult rangsorokat elküldik a győri számítógépközpontba, ahol összevetik a középiskolákba küldött személyi lapokat, az úgynevezett B lapokat az általános iskolák A lapjával. Ennek alapján tudják megállapítani, hogy az egyes diákok hova jelentkeztek első helyen, hány helyre adták be jelentkezési lapjukat, és mely felvételiken érték el a szükséges pontszámot. A győri számítógépközpont április 20-ig értesíti a középiskolákat az eredményekről, s azok április 27-ig tudatják az általános iskolákkal, hogy hová, mely szakra vették föl a diákjaikat. Aki több helyen is megfelelt a felvételi követelményeknek, az ezután választja ki, hogy melyik iskolába iratkozik be. A diákok felvételi esélyei egyébként igen jók, az általános iskolák 119 ezer végző tanulójának 143 ezer helyet kínálnak a középiskolák. így elvben mindenki megtalálhatja azt az intézetet, ahol folytathatja a tanulmányait. Azok a középiskolák, amelyek az előzetes fölvételi eljárás után nem tudják betölteni a rendelkezésükre álló helyek 90 százalékát, május 2. és 15. között rendkívüli felvételit tarthatnak. A jövendő elsősök a kiválasztott középiskolákba június 25. és 27. között iratkozhatnak be. Hogy a három nap közül melyik lesz a beiratkozás napja, azt az intézetek döntik el. _______________ B.A. MŰ VÉSZBEJÁRÓ A színházi világnap alkalmából jelentkezik a Szigligeti Színházról szóló összeállításunk a 7. oldalon Röviden LETARTÓZTATVA. A Szolnoki Városi Bíróság az ügyészség előterjesztésére ismételten meghosszabbította a volt Solami-ve- zető, Z. Gyula és fia - korábban március 28-ig elrendelt - előzetes letartóztatását. A főügyészségtől kapott információnk szerint a csalással és más bűncselekményekkel gyanúsított két férfi fogva tartásának ideje június 28-ig tolódott ki. Az apa és fia múlt év december végétől van letartóztatásban. SZOLNOKI NYITÁNY. A TIT jubileumi eseménysorozatába illeszkedik az idén 35. alkalommal megrendezendő. magyar nyelv hete. Az április 14-ig tartó programok megnyitóját március 30-án Szolnokon tartják — tájékoztatott Grétsy László nyelvész- professzor, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke. Az idei nyelvhét központi témája: a magyar nyelv esélyei és távlatai az Európai Unióban. FIZETŐPARKOLÁS. A szolnoki közgyűlés legutóbbi ülésén döntött arról, hogy a városban a fizetőparkolás új rendjéről szóló rendeletének hatályba lépésének időpontját — amely 2001. április 1. volt — az üzemeltetési szerződésben foglaltakkal összhangban 2001. június 1-jében határozza meg. TAPASZTALATCSERE. A szol noki és a belgiumi Rotary vállalkozói klub közös szervezésében négy megyei idegenforgalmi szakember tanulmányútra utazik az Európai Unió négy tagállamába. Trükkös autófeltörő A pénzt és az iratokat magához vette, majd visszazárta a kocsikat Bűnügy Drogmegelőzési napok Szolnok A második térségi drogmegelőzési napok programsorozata hétfőn a Verseghy Ferenc Gimnáziumban kezdődött el, ahol öt előadás közül választhattak a fiatalok. A kábítószer káros hatásairól valószínűleg számos információ eljutott már a célcsoporthoz, a 14-18 évesekhez, a drogfogyasztás büntetőjogi aspektusai viszont még az érintettek körében is bizonyára új információk. Az 1999 március elsején hatályba lépett törvény rendkívül megszigorította a kábítószer fogyasztását, illetve terjesztését. Ez a két magatartástípus ugyanis, melyet az új jogszabály elkülönít — tudhatták meg a diákok Vincze Lajostól, a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetőjétől. (FOLYTATÁS A 3. OLDALON) Az egy hónappal ezelőtt Jászberényben elfogott kecskeméti autófeltörő legnagyobb szakmai erénye, hogy meglehetősen diszkréten dolgozik. Azóta kiderült, hogy a feltört autók tulajdonosai rendszerint észre sem vették, hogy idegen járt kocsijukban. A feltörésnek ugyanis nyomát sem látták, sem az ajtókon, sem az ablakokon nem volt árulkodó jel. A járműtulajdonosok még akkor sem gondoltak arra, hogy idegen kezek matattak autójukban, amikor észrevették, hogy hiányoznak a gépkocsiban hagyott értékek. Többnyire csak azon tűnődtek el, hogy hol hagyhatták el azokat. így történhetett meg, hogy feljelentést nem is tettek a rendőrségen. Legalább tíz, Dunántúlon elkövetett gépkocsifeltörés ügye került ilyen módon a süllyesztőbe egészen addig, amíg február 13-án Jászberényben, a lakosság segítségével, rajtakapták a kecskeméti párost. A férfit és barátnőjét akkor négy, a városban elkövetett járműfeltöréssel gyanúsították. Mivel lehetőség volt a gyors rendőri beavatkozásra, elő is került több olyan holmi, ami a feltört kocsikból hiányzott. A gyanúsítottaknál pedig megtalálták azokat a speciális eszközöket, amelyekkel gyorsan és roncsolásmentesen nyithatták és zárhatták az autók ajtaja- it. Ez utóbbi volt a legnagyobb trükkjük. Valószínűleg arra számítottak, hogy a feltört, majd gondosan visszazárt kocsik tulajdonosai - mivel a feltörés tényét nem észlelik - gyanútlanul indulnak el járművükkel, s megmagyarázhatatlannak tartják majd holmijaik rejtélyes eltűnését. A tolvajok arra is ügyeltek, hogy olyasmit ne vigyenek el az autókból, ami feltűnést kelthet, csak a járműben hagyott táskák tartalmát: pénzt és az iratokat tüntették el. A Jászberényi Rendőrkapitányság a férfit őrizetbe vette, a bíróság pedig le is tartóztatta. A nyomozók azonban nem érték be a jászberényi négy esettel. Gyanúsítottjuk a további kihallgatások során újabb tíz, hasonló bűncselekményről számolt be. __________________(FOLYTATÁSA 3. OLDALON) JA PÁN VENDÉGEK. Huszonöt fős japán küldöttség érkezett tegnap Szolnokra Juza városából. A vendégek ellátogattak a Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskolába. Este az intézmény aulájában Sajonara party várta a vendégeket és a vendéglátókat. FOTÓ: CS. I.