Új Néplap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-17 / 64. szám
1 A CENTRUM SZOLNOK ÁRUHÁZ AJÁNLATAI (6. oldal) I, ______s ALMA MATER Mai lapszámunkban a szolnoki Széchenyi Körúti Általános Iskola mutatkozik be 8. oldal Keresik a villanyórás csalót A tettes főként az idős embereknél kopogtat Mint arról hírt adtunk, kedden Kisújszálláson egy ismeretlen férfi azzal az ürüggyel szerzett pénzt egy helybeli asszonytól, hogy ő az áramszolgáltató cég alkalmazottja, és a villanyórát jött kicserélni. Megyei információ Akkor 35 ezer forintos sikerült így kicsalnia a tettesnek, aki miután átvette a pénzt, nyomtalanul lelécelt. A jelek arra utalnak, hogy az 50 év körüli férfi rendületlenül bízik a szerencséjében, illetve az idős emberek jóhiszeműség- 1 ében, mivel újabb és újabb helyeken próbálkozik ugyanezzel a trükkel. Mint azt a megyei rendőr-főkapitányság központi ügyeletétől megtudtuk, tegnap két újabb áldozatot próbált becserkészni a csaló. Az eddigi adatok arra utalnak, hogy a tiszaföldvári és a szolnoki kísérlet elkövetője ugyanaz a személy, mint aki Kisújszálláson károsított meg egy asszonyt. A személyleírás ugyanis stimmelt, mindenütt 165 centiméter körüli, zömök testalkatú, baseballsapkát és barna dzsekit viselő férfiként jellemezték a szemtanúk. Az is hasonlóságot mutat, hogy a kiszemelt áldozatok minden esetben idős emberek voltak. A szélhámos e két alkalommal azonban nem járt szerencsével: sem a tiszaföldvári, 74 éves házigazdától, sem pedig a szolnoki, 94 éves idős embertől nem kapott egy vasat sem. IFOLYTATÁSA 3. OLDALON) Tartós lehet a „nagy víz” Újabb áradás a Felső-Tiszárt - Lezárták az öblítőcsatomák szabályozó műtárgyait a Tisza-tavon Nem csak a mostani árhullámra kell felkészülni — véli a Kö- zép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivízig) vezetője. Nagy István sajtótájékoztatóján elmondta: a Tisza a felsőbb szakaszokon újból árad, és a hét végére nagyobb csapadékot jeleztek a folyó vízgyűjtőjén a meteorológusok. Az újabb áradás pedig „ráfuthat” az előzőre, így tartósíthat egy viszonylag magas vízszintet. Közép-Tisza-vidék A szolnoki, úgynevezett Mentetlenre már „beköszönt’’ a Tisza Az elmúlt napok csapadékának hatására a, Tisza felső szakaszán kisebb árhullám indult el, ez jelenleg Záhony térségében tart, a felette lévő szakaszokon már ismét apad a folyó. Az újabb áradás a szakemberek számítása szerint a Közép-Tiszán a tetőzés szintjére nem lesz jelentős hatással, de tartóssá teheü a magas vízállást. Tiszafürednél tegnap estére várták a folyó tetőzését, lejjebb pedig gyors ütemben áradt. Kisköre-Tisza- bő térségében naponta 15-25 centimétert, Szolnok-Tiszaug között 25-35 centimé- tert emelkedik a Tisza vízszintje. A Tisza-tó védelme érdekében az öblítőcsatornák szabályozó műtárgyait lezárták, így a hordalékos víz nem juthat be a tározóba. Ott egyébként a szakemberek - III. fokú védelmi készültségnek megfelelően - a tározó mentén fokozott figyelőszolgálatot tartanak. A hullámverés elleni védelem a Tisza-tó három kritikus szakaszán teljes egészében megépült. Vezsenyben, Tószegen, Tiszavárkonyban folyik a végleges védművek építése, ha az időjárás megengedi, akkor egy-két napon belül be is fejeződFOTÓt C*. I. nek a munkák. Nagyrév belterületén elkészült egy 550 méteres töltés. Martfű belterületén a védekezési felvonulási terület rendezése folyik, valamint a mentett oldalon egy tízméteres, védekezéshez szükséges sáv kialakítása. Óballán a töltéskorona-ren- dezést végzik a szakemberek. Kötegelés több műszakban T ÖRÖKSZENTMIKLÓS Az új munkákkal ismét megnövekedett a dolgozói létszám a Videoton Holding Rt. Kábelkonfekcionáló Vállalatánál. Mint azt Nepel László igazgatótól megtudtuk, a múlt év közepén a megrendelések megingása után 620 embernek adhattak munkát, most azonban az újabb feladatok révén már 770-en dolgozhatnak a gyárban. Továbbra is végzik a Fordnak a motortéri kábelek ösz- szeállítását, ebből hetente 7,5-8 ezer köteg hagyja el a gyárat. Új munkákkal is gyarapodtak azonban, mivel immár a Volkswagen és Audi gépkocsikhoz is készítenek kábeleket, melyek az oldal- villogók működtetéséhez elengedhetetlenek. Ezekből a termékekből 150 ezer köteget állítanak össze hetente, de volt, amikor kétszázezer fölött volt a darab- szám. Ezzel a megrendeléssel kapcsolatban új munkafázist is helyben kell már elvégezniük, ugyanis vágógépet is üzembe helyeztek. Korábban készre vágva kapták a kötegek alapanyagát, de az új berendezés segítségével a tekercsben érkező huzalt már maguk vágják méretre. A gyárban a megrendelések pontos ütemezése érdekében két műszakban folyik a termelés. __________________________T* Mé g két nap az szja-bevaUásra Adóinformáció Még két napig lehet beadni a személyi jövedelemadó- (szja) bevallásokat. Hétfőn és kedden emiatt hosszabbított ügyfélfogadást tartanak az APEH megyei igazgatóságán. Eddig összesen 49 ezer szja-be- vallás érkezett az APEH megyei igazgatóságához - közölte lapunk érdeklődésére Kovács Antal- né. Az igazgatóság bevallási osztályának vezetője hozzátette, ösz- szesen 86 ezer bevallást várnak. Az idei bevallási ütem egyébként Az egyéni vállalkozók még mindig nem teljes létszámban adóztak, pedig az ő szja-bevallási határidejük már február 15- én lejárt. A 15 600 egyéni vállalkozóból 1254-en nem „vallottak”. Ezen adózó rétegnél gyakori hiba szokott lenni, hogy valaki nem folytatja a tevékenységét, és vállalkozói igazolványát nem adta vissza. Az illető úgy gondolja, ekkor nem kell bevallást beadnia, holott pedig kell, és esetleges munkáltatóját sem bízhatja meg az adójának elszámolásával. fonszám 8-16 óra között hívható. Az osztályvezető elmondta, javult a kitöltési arány. Érdemi hiba kevesebb a korábbi évekhez viszonyítva. Azért hiányosságok most is akadnak. A csak ügyféllel javítható hibák száma 1200, míg az ügyfél bevonását nem igénylő adókötelezettséget érintő hibák száma ugyancsak 1200. Ahol nem kellett az ügyfél, abban az esetben a javított bevallás kinyomtatott másolatát kipostázzák. Ha valaki nem ért egyet az APEH-javítással, 15 napon belül tehet észrevételt. ________________IF0LYTATÁ8A 3. OLDALON) A gyulai Körös néptáncegyüttes dél-alföldi ugróst is bemutatott FOTÓ: CSABAI ISTVÁN Néptáncgála Kisújszállás Az ország több városából érkeztek fellépők tegnap a kisújszállási Művelődési és Ifjúsági Központ által szervezett VI. Árvácska-Tücskök néptánc- és népzenei gálára. A házigazda Árvácska néptáncegyüttes dél-alföldi és kalocsai táncokkal köszöntötte a vendégeket. A szép számú közönség láthatta még a három éve alakult Tücskök néptáncegyüttes műsorát, tapsolhatott Angyal Ferenc, Ressinka László citerajátékának, Ujj Tünde népdalénekesnek és a zeneiskola növendékeinek. A helyi művészek mellett itt volt a gyula Körös néptáncegyüttes, amely dél-alföldi ugróst, rábaközi táncokat járt, a budapesti Magyar Dudazenekar, a fővárosi Lindri cigányfolklór-együttes, amely holoka- usztballadákat és szatmári pergetőket adott elő, valamint a debreceni Szeredás együttes és a karcagi Bíró zenekar, amelyek fellépésük után a táncházban is húz- ták a talpalávalót._______________de Röv iden PÁROSÍTOTT SEGÍTSÉG. A Helyreállítási és Újjáépítési Tárcaközi Bizottság elnöke, Bakondi György felhívása nyomán a megyei védelmi bizottságok külön-külön vették pártfogásukba az árvízkárokat szenvedett településeket. így ugyanis a kapcsolat a segítő szándékkal jelentkező magánszemélyek, önkormányzatok, gazdálkodók, karitatív szervezetek és a bajba jutott települések között személyessé válhat. Ennek megfelelően Jász-Nagykun-Szolnok megye Márokpa- pi községnek nyújt segítséget. IGLÓRA KÉSZÜLNEK. Kisújszállás testvérvárosa, a szlovákiai Igló nyáron megrendezi a híres szepességi vásárát, melynek idejére nemzetközi fotókiállítást is terveznek. A kiállításra Kisújszállás karakterét bemutató színes és fekete-fehér fotókat is várnak. A fotókat a kis- úji polgármesteri hivatalba lehet leadni március 30-ig. TÁBOROKAT TÁMOGATNAK. Az általános és középiskolás fiatalok környezeti nevelését segítő nyári táborokat támogat a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány. A pályázatra azoknak az oktatási intézményeknek és civil közösségeknek a jelentkezését várják, amelyek a közalapítvány szálláshelyein, illetve a kijelölt táborokban környezet- és természetvédelmi, ületve az ökológiai szemlélet kialakítását segítő programokat szerveznek. A nyíregyházi, püspökladányi, véneid, bakonyszentkirály-sövénykúti és felsőtárkányi táborok összesen kétszáz ingyenes szálláshelyén, májustól szeptemberig várják a csoportokat. hét elején. Hétfőn 12 óra helyett 16, kedden 16 helyett 18 óráig veszik át a kitöltött nyomtatványokat. A nyomtatványokat természetesen postán is fel lehet adni még március 20-án éjfélig. Az APEH zöld száma egyébként a hét végén is él: a 06-80/66-00-33-as telejobb mint a tavalyi: akkor a nemzeti ünnep napjáig 44 ezer bevallást kapott az APEH. Minthogy jelentős számú, azaz 37 ezer személyi jövedelemadóbevallás „hiányzik” még, az APEH megyei igazgatósága felkészült a rohamra, és a szokásosnál tovább tart ügyfélfogadást a jövő