Új Néplap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-14 / 62. szám
10. OLDAL HIRDETÉSEK 2001. MÁRCIUS 14., SZERDA | Jász-Nagykun-Szolnok megyei kiskereskedelmi egységünk üzemeltetésére vállalkozó szellemű házaspárt keresünk. Amit várunk Önöktől: ♦ kiskereskedelemben szerzett vezetői gyakorlat, ♦ legalább középfokú végzettség, ♦ vevőorientált magatartás, ♦ felhasználói szintű számítógépes ismeret, ♦ biztos anyagi háttér, ♦ 30-50 éves életkor, ♦ büntetlen előélet. Amit nyúltunk Önöknek: ♦ hosszú távú, stabil egzisztencia, ♦ a piac meghatározó szereplőjéhez való tartozás, ♦ a tevékenység gyakorlásához szükséges támogatás. Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődésüket, akkor fényképes szakmai önéletrajzukat (bizonyítványmásolataikkal együtt) a megjelenéstől számított 2 héten belül küldjék el az alábbi címre: 1553 Budapest, Postafiók: 108 A Jászkun Volán Rt. tájékoztatja tisztelt utazóközönségét, hogy f. hó 10-18-a közötti időszakban távolsági, helyközi és Jász-Nagykun-Szolnok megyei helyi járatait (Szolnok város kivételével az alábbiak szerint közlekedteti: március 15-én (csütörtök) munkaszüneti napra március 16-án (péntek) munkaszüneti napra március 17-én (szombat) munkaszüneti napra március 18-án (vasárnap) a hetek első munkanapját megelőző munkaszüneti napra Szolnok város helyi autóbuszjáratai március 16-án és 17-én szombatra érvényes menetrend szerint. " ' A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN 8JÁN0SHIDÁN 1000 m2 közműves építési telek, 350.000 Ft irányáron eladó. 06- 20/9680-992.--------------------------------------------------- *46973* SZOLNOK, Csokonai úton I. emeleti, 91 m2-es lakás garázzsal eladó. Érd.: 30/2181-095, 30/2070-116.---------------------------------;—r--------------------; *47320SZ OLNOK, Csokonai úton 2 szobás társasházi lakás eladó. Érd.: 56/377-483.--------------------------------------------------------------- -47457* SZ OLNOK városközponti ingatlant vásárolok 20 MFt-ig. Tel.: 30/23-92-119.---------------------- '47%*. SZ OLNOKON, Zápor úton 3 szobás, komfortos, kertes családi ház eladó, lár.: 3.7 M Ft. T.: 56/414-027, 30/9135-643.-------'■---------------------------------------------7--------- *47993* EL ADÓ Szolnokon, a Strand út 154. sz. alatt lévő 2 szintes ingatlan, melyhez fedett gépkocsi beálló, pince, hátul egy 20 m! alapterületű faház, stéglejáró tartozik. Az ingatlanon 14 termő gyümölcsfa is található. Irányár: 12 M Ft. Érdeklődni: 56/422-404 telefonon.--------------------------------------------------------------- *48032* BESENYSZÖGI családi ház sürgősen, ár alatt eladó. Tel.: 56/487-471,30/9457-422.--------------------------------------------------------------- *48047* BESENYSZÖGÖN telek eladó. T.: 56/487-231.--------------------------------------------------------------- *48128* SZ OLNOKON azonnal beköltözhető kétszobás, felújított, teljes közművesített családi ház eladó. Tel.: 30/2027-629, 56/342-796.-----------------------------:----------------------=------7---- *48375* * SZOLNOK központjában 2.5 szobás, gázfűtéses, II. emeleti lakás eladó 7 MFt-ért. Tel.: 56/371-697.-----------------------------------------------------------— *48383* 8 MARTFŰ III. emeleti, 2 szobás, összkomfortos lakás eladó. Tel.: 30/3266-911.---------------------------------------------------------------*48394* 8 MARTFŰN 3 szobás, 2 szintes, összkomfortos, zöldövezeti lakás eladó. Tel.: 30/3266- 911.-----------------------------------------r-------------------- *48396* 8 SZÁNTÓ krt-on 1+2 fél szobás III. emeleti lakás eladó. Ár: 7.3 M Ft. Érd.: 06-20/981-8225.--------------------------------------------------------------- *48432* SZOLNOKON, Csokonai úti IV. emeleti, 2 szobás lakás eladó. Érd.: 56/370-432.--------------------------------------------------------------- *48435* HOLT-TISZA-PARTON 800 m2-es hobbi építési telek 30 m!-es téglaépülettel, stéggel, körülkerítve, közművesített, igényesnek eladó. Szolnok, Kertész út 7. Tel.: 56/377-040.-----------------------:--------------------------------------- *48436* GY ÖRFFYI. úton igényesnek fullextrásan felújított, 54 m2-es, fsz-i lakás eladó. 06-20/337- 6393.---------------------------------------------------------------*48471* SZOLNOK, Bimbó úton IV. emeleti, gázos, 2 szoba + étkezős lakás jó állapotban eladó. Tel.: 06-30/3260-114.----------------------------------------------------------— *48482* 8 A Szepcsik-telepen, az Áchim András út 3. sz. alatt 2 szoba összkomfortos családi ház garázzsal és alsóépülettel igényesnek eladó. Érd.: csütörtök, péntek 9-17 óráig. Tel.: 56/426-094.---------------->------—------------------------------------ *48493* SZ ANDASZŐLŐSÖN (Szolnokhoz közel) 1801 m2-en; 120 m!-es családi ház, lakható alsóépülettel, garázzsal eladó. (Földszinti, minimum 2 szobás lakást garázzsal beszámítunk, Széchenyi kizárva.) I.ár: 12 M Ft. Érd.: 56/240-777.--------------------------------------------------------------- *48497* 8 SZOLNOK, Kertvárosban 3-4 szobás családi házat vásárolnék. Érd.: 20/9414-024.--------------------------------------------------------------- *48511* SZ OLNOKON, Balassa B. úton 466 m2-es építési telek eladó. Érd.: 20/312-3814.--------------------------------------------------------------------------.48513* SZOLNOK, Vili. kerületben, Korái út 6. alatt 4 szobás, tetőtér-beépítéses, összkomfortos családi ház, nagy telekkel, alsóépülettel azonnali beköltözéssel, sürgősen eladó. Tel.: 56/210-597.------------------------------------—:---------------------*48523* 2. 5 szobás lakás Szolnok, Bajcsy-Zs. úton eladó. 56/425-545,18 órától.--------------------—----------------------------------------- *48525* SZ OLNOK, Török utcában 4 lakásos, kertes, új építésű társasházban 84 m2-es, hangulatos, tetőtéri lakás garázzsal eladó. Érd.: 56/342- 596, reggel, este.-------------------------------------------:------------------ *48530* 8 CSOKONAI úton 94 m2-es, 2 + 2 fél szobás, I. emeleti lakás udvari garázzsal, tárolóval eladó. Tel.: 30/2183-891, 20/326-7049.-------------------------------------------------------------*48534* JÁ SZÁROKSZÁLLÁS központjában 2 szobás komfortos családi ház alsóépülettel, garázs- zsal eladó. Telefon, KTV van. Ár: megegyezés szerint. Tel.: 57/431-388, 57/431-370.--------------------------------------------------------------- *48563* JÁ RMŰ TRANS HOLDING GROUP! EREDETVIZSGÁLAT, ÁTÍRATÁS HELYBEN 1 SZOLNOK, ADY E ÚT 25/A 56/411-108 | 8 NYUGATI gépkocsikat, kisbuszokat vásárolnánk készpénzért. Ajánlatokat 06- 53/360-891, vagy 30/2180-787 telefonra várjuk.--------------------------------------------------------------- *42315* AVIA 31-es tehergépkocsi friss műszakival, jó állapotban eladó! 06-30/9285-390.--------------------------------------------------------------- .45549. hirdetési ügyekben Libárdi Géza segítségét kérheti 7.30-17 óráig az 56/516-724-es telefonszámon. ÚTMUTATÓ SORSELEMZES TAROT KÁRTYÁVAL HERjEZEjG KATA SEGITSEGEVEL l 06-90-230 713 HEQCZEG KATa X& ZT U Q LO G l) & V O N A L A 0M0-230-707 MÉtLEG 06-90-230-70* SKOWtÓ 06-90-230-709 NYILAS 06-90*230*7111 BAK 06-90-230-711YÍZÖNTÖ 06-90-230-712 HM KOS 06-90-230-701 BIKA 06-90-230* * *702 KID 06-90-230-703 IÁ* 06-90-230-704 OÍOSZÍÁN 06-90-230-705 SZŰZ 06-90-230-706 Éjjel-Nappal hívható! A hívás díja: 99 Ft + áfa percenként + 6,60 Ft + áfa kapcsolási díj Axel Springer - Budapest Kiadói Kft. Audlotex 1539 Bp. PL: 591. Tel.: 488-5615 8 NYUGATI autókat vásárolunk készpénzért felértékelés után. 53/360-594, 20/9834- 198.----------------------------------------------------------------------'------- *47662* 8 FI AT Seicento Sporting 2001. II. havi 0 km- rel sárga színben, nagyon sok extrával eladó. Tel.: 06-30/3019-900.--------------------------------------------------------------------------------*48105* LADA kombi 8 éves eladó tel.: 30/261-4804.-------------------------------------------------------------------------------- *48384* 81.9 dízel Renault Clio, ‘96-os, 5 ajtós és 1.9 dízel Seat Toledo, ‘92-es, jó állapotban, extrákkal eladók. Tel.: 20/9469-174.------:-------------------------------------------,------------------------------ *48404* 8 M OTORKERÉKPÁR és alkatrész börze. Karcag 2001. március 18. Infó: 30/9639-942, www.vmm.hu.-------------------------------------------------------------------------------- *48486* LADA Samara 1989-es, újszerű állapotban, 64.000 km-rel eladó. Tel.: 06-30/211-2654.-------------------------------------------------------------------------------- ‘48552* KIRÁLYKÉK Rat Brava 1.6 SX ‘96. első negyedéves, 84.000 km-rel, extrákkal eladó. Irányár: 1.790.000 Ft. Érd.: 56/420-025 18 óra után.------------------------------------------------------------------------,------- *48579* s KIS Polski érvényes műszakival, felújított motorral, 50.000 Ft-ért eladó. Érd.: 06- 30/9856-329.-------------------------------------------------------------------------------*48582* 8 JŐ állapotban lévő kis Polski eladó. Érd.: 06-30/9282-316.---------------------------------------------------------------------------------*48590* EL ADÓ Rat Punto 75 S 1998-as személygépkocsi friss műszakival, kifogástalan állapotban. Érdeklődni: 06-30/9358-829-es telefonon.-------------------------------------------------------------------------------- *48592* HASZONGÉPJÁRMŰ 8 AVIA hosszúplatós tehergépkocsi eladó. Tel.: 59/355-840.--------------------------------------------------------------- *48381* GÉPEK Eladó 1 db SZM-200 típusú 1983. évi gyártású vegyes tüzelésű kazán, telj.: 232 kW, 363 °C, és 12 db lemez öltözőszekrény. Tel.: 56/470-185. 8 2 db CD 105-ös Dominátor áron alul sürgősen eladó. Bánhalma, Vörös Hadsereg út 15. Tel: 06-30/9586-627.------------------------------------------------------1-------- *48388* 8 E LADÓK MBP-6.5 piros rendszámos és HW60-11 billenős pótkocsik műszakival. Érd.: 30/9859-972.----------—-------------------------------------------------- *48526* ÁL LÁST KÍNÁL ÚJ TESTŐR- VAGYONŐR TANFOLYAM indul. Érd.: TERMINÁTOR STÁR KFT. 56/422-100, 06-30/2181-038.--------------------------------------------------------------- »42702* FVM Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Földművelésügyi Hivatalának Közleménye A Magyar Közlöny 25-ös számában jelent meg a Kormány 31/2001. számú rendelete a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek megvásárlásának részletes szabályairól. Az alanyi jogú kívülálló üzletrész-tulajdonos a 2000. évi CXLIV. törvény 2. § (2) bekezdése szerint: a) aki a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény végrehajtásáról és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény alapján kívülállóként jutott üzletrészhez, illetőleg annak örököse, b) aki a vagyonnevesítéskor a szövetkezet tagja volt, de a szövetkezetből 1999. december 31. napjáig kilépett, c) aki szövetkezeti tagtól üzletrészt örökölt, d) aki a b) és c) pont alattiaktól öröklés útján jutott üzletrészhez, és - valamennyi esetben - az üzletrész az igénybejelentés időpontjában is a tulajdonában van. Az alanyi jogú kívülálló üzletrész-tulajdonos az üzletrésze megvásárlása iránti igényét 2001. április 15. napjáig jelentheti be az üzletrészt kibocsátó szövetkezet székhelye szerint illetékes megyei földművelésügyi hivatalhoz. Ez a határidő jogvesztő! Az igényt az üzletrész-tulajdonos a rendelet 1. számú melléklete szerinti igénybejelentő lapon, és a 2. számú melléklet szerinti adásvételi szerződés nyomtatvánnyal együtt ajánlott küldeményként vagy személyesen jelentheti be. Az igénybejelentéshez szükséges nyomtatványok, így az igénybejelentő lap és az adás-vételi szerződés nyomtatványok a területileg illetékes falugazdásztól vehetők át 2001. március 12-től. Az igénybejelentő lapot és a szerződésnyomtatványt 5-5 példányban kell kitölteni és aláírni. A szerződésnyomtatványhoz mindenképpen mellékelni kell az üzletrész-okiratot és a vagyonnevesítési határozatnak a tagra vonatkozó kivonatát, vagy ezek hitelesített másolatát. Az öröklés tényét a hagyatékátadó végzéssel, vagy öröklési bizonyítvánnyal igazolhatja akkor is, ha az üzletrészt a hagyatéki leltár, illetőleg a végzés nem tüntette fel. A benyújtott szerződésnyomtatványon két tanú aláírásának és a tanúkra vonatkozó adatoknak is szerepelnie kell. A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 67. §-a szerint, ha örökösként adja el üzletrészét, azt 20 % forrásadó terheli, amit a földművelésügyi hivatalnak kell levonnia a folyósításkor. Tekintettel a rendelkezésre álló rövid beadási határidőre, kéijük a nyomtatványok nagyon pontos kitöltését. Kéijük, akik tehetik a következő címre, ajánlott küldeményként adják fel a nyomtatványokat és azok mellékleteit: FVM Jász-Nagykun-Szolnok Megyei FM Hivatala 5000 Szolnok, Kossuth Lajos út 2. Akik ebben akadályozva vannak, azok személyesen, a területileg illetékes falugazdász irodákban adhatják le a nyomtatványokat. A falugazdászok ügyfélfogadási rendjéről, illetve időpontjáról a területi falugazdász körzetközpontok adnak felvilágosítást, az alábbi telefonszámokon: Jászberény 57/405-901 Szolnok 56/414-840 Kunszentmárton 56/462-585 Abádszalók 59/357-479 Törökszentmiklós 56/392-805 Kisújszállás 59/321-705 A szövetkezeti üzletrésszel kapcsolatban felvilágosítást, tájékoztatást nyújtanak a falugazdászok, és az FM hivatal munkatársai (telefon: 56/505-254). Az FM hivatal szövetkezeti üzletrészre vonatkozó hirdetménye, a települések polgármesteri hivatalaiban is megtekinthetőek. Kéijük, kíséiyék figyelemmel a megjelenő közleményeinket! < A SZOLMET KFT. azonnali belépéssel keres gépi forgácsolót. Jelentkezni lehet személyesen: Szolnok, Mártírok út 53. sz. telephelyen naponta 7-9 óra között | Nemzetközi szállítmányozó cég angolul vagy olaszul beszélő munkatársat keres. = „Szakmában való jártasság -s előnyt jelent-48410” jeligére a kiadóba. ' Munkatársat keresünk ^ a megyei napilapok kézbesítésére JÁSZALSÓSZENTGYÖRGY területére. Jelentkezni lehet: Oláh Kálmán Jászalsószentgyörgy, Béke út 16. Telefon: 57/456-746 Jászberény, Thököly út 9. Telefon: 57/412-564 ELADÓI végzettséggel számítógépes boltba fiatal férfi eladót keresek. Hardver- ismeret előny. Tel.: 30/9436-093.-------------------------------------------------------------— *47768* 8 P ÉKET alkalmaznék, tiszafürediek előnyben. Tel: 36/491-003.--------------------------------------------------------------- »48336* 8 ÉLELMISZERBOLTBA képesített eladót felÖNÁLLÓAN dolgozni tudó víz-, gáz-, fűtésszerelőt keresünk. 30/9513-861.--------------------------------------------------------------*46925» 8 VÁ LLALKOZÓI igazolvánnyal rendelkező vagyonőröket keresünk szolnoki területre, azonnali kezdéssel. Információ az 56/590-347 és 06-30/9952-078-as telefonokon.---------------2---------------------------------------------- *47623* BI ZTOSÍTÁSI értékesítési területre keres bank helyi képviselőt a dél-alföldi régióba. Feltételek: jó kommunikációs készség, vagyonbiztosításban szerzett értékesítési gyakorlat, saját gépjármű és jogosítvány, önálló munkaszervezési képesség. Amit nyújtunk: magas jövedelem, változatos munka. Jelentkezés fényképes szakmai önéletrajzzal 1370 Budapest 5., Pf.: 365.--------------------------------------------------------------- *47989* Pályázat A szolnoki székhelyű ipari, mezőgazdasági, műszaki járműalkatrészekkel kereskedő kft. megnövekedett tevékenysége ellátásához eladó munkakörbe műszaki és/vagy kereskedelmi végzettségű, katonaviselt fiatal munkatársat keres. Amit elvárunk:- Ipari műszaki alkatrész ismeretek- Kereskedői gyakorlat- Számítógépes ismeret (Windows, Excel)- Jő kommunikációs készség- Érettségi bizonyítvány Amit nyúltunk:- Stabil munkahely- Versenyképes jövedelem- Sikeres csapatmunka- Folyamatos szakképzés Saját kézzel írt pályázatokat 2001. március 20-ig kérjük megküldeni Príma Csapágy Kft 5000 Szolnok, Thököly út 93. sz. alatti címre. I... hogy gördülékenyen menjenek a dolgok BLUE Light vagyonvédelmi iroda vagyonőri igazolvánnyal rendelkező vagyonőröket keres szolnoki telephelyre, illetve ABC-be. Tel.: 30/9354-986.--------------------------------------------------------------- *48155* BALATONI nyári munkák. Tel.: 06-90/590-390 (4 Ft/sec).----------------------------------------------------------------*48204* DO LGOZNI akaró munkanélküliek jelentkezését várjuk. 06-90/590-390 (4 Ft/sec).--------------------------------------------------------------- *48207» KŐMŰVESEKET, segédmunkásokat keresünk. 06-90/590-399 (4 Ft/sec).------------------ *48211* SZ0LTISZ Kft. szolnoki munkahelyre kőműves szak-, és betanított munkásokat, komplex brigádokat vesz fel. Jelentkezés: Szolnok, Dózsa György út 5.--------------------------------------------------------------- *48213* SZOLNOKRA fagyasztott pogácsa kisütéséhez, eladásához fiatal hölgyeket keresünk. 06- 30/2314-722.--------------------------------------------------------------- *48216* SERTÉSCS0NT0ZÁSBAN és sertésvágásban jártas kiváló szakmunkásokat keresünk németországi munkahelyre 35 éves korig. Érdeklődni: 46/502-240 telefonon, munkaidőben.--------------------------------------------------------------- *48231* 8 OTTHON végezhető munka, szaktudást nem igényel. Tel.: 06-90/590-473. Hívási díj: 360 Ft/perc+ÁFA.---------------------------------------------------- *48257» A D él-magyarországi MÉH Rt. jászberényi telepére gépkocsivezetői munkakörbe munkavállalókat keres. Alkalmazási feltételek: „C" és „E" kategóriás jogosítvány, nehézgépkezelői, vagy könnyügépkezelői igazolvány, legalább PÁV lll-as vizsga. Jelentkezni személyesen a telepigazgatónál Jászberény, Nagykátai út 1. alatt lehet. .............................. *48321* SZ OLNOKON nyitandó műszaki profilú üzletbe negyven év körüli megbízható, értelmes férfi eladót felveszünk. Tel.: 06-30/363-7777. —-------------------:— -----------------------------------*48359* 8 BÜ FÉBE lehetőleg szakképzett eladót felveszek. Érd.: 06-20/9175-526 telefonszámon. veszünk. Tel.: 06-70/238-2720, 56/440- 391.-------------------------------------------------------------- *48392* IN DEX KFT. „C” kategóriás gyakorlati szakoktatókat alkalmaz azonnali belépéssel fő-, vagy mellékállásban szolnoki telephelyre. 06-30/9285-390. P 8 SZÁMÍTÓGÉPES ismeretekkel rendelkező körzeti szakápolónőt keresek. Érdeklődni: 56/376-140 telefonszámon 18 óra után.--------------------------------------------------------------- *48397* GOURMAND Sütőház cukrászt keres felvételre. Lehet kezdő is. Jelentkezés: 56/412-645, vagy személyesen Szolnok, Dózsa Gy. út 7. alatt.--------------------------------------------------------------- »48443» 8 KŐ FARAGÓ felvenne betűvésnököt. Gépen vésni tudók előnyben. Tel.: 30/2493-135,18 óra után: 57/456-110.--------------------------------------------------------------- *48459* VA RRÓCSOPORTOKAT keresek bedolgozói munkára. Együttműködés feltétele: jó minőség. Érd.: 06-30/987-1505.----------------------------------------------------------------*48463* NA GY gyakorlattal rendelkező lakatos-hegesztő szakmunkást keresek „B" kategóriás jogosítvánnyal, 30-35 év közötti lakos személyében. Tel.: 06-70/318-0201.--------------------------------------------------------------- *48468* A H egedűs Kft. felvételt hirdet ^technika'^ épületgépészet szakismerettel rendelkező bolti eladó részére. Érdeklődni munkaidőben: „ 56/512-391 (Folytatás a 12. oldalon.) •48370*