Új Néplap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-10 / 59. szám
2001. Március 10., szombat MEGYE KORKÉP 3. OLDAL Röviden SZECHENYI-TERV. A megyei kereskedelemi és iparkamara szervezésben a Széchenyi-terv- ről tartanak fórumot március 13- án Szolnokon 9 órától a Technika Házában, valamint 14 órától a jászberényi Déryné Művelődési Házban. Az előadáson a Gazdasági Minisztérium munkatársainak közreműködésével a kis- és középvállalkozás-fejlesztési, a munkahelyteremtéshez kapcsolódó és a kereskedelemfejlesztési pályázatokról lesz szó. NÉPMŰVÉSZET. Az újszászi városi művelődési házban március 14-től 18-ig népművészeti és kézműves-kiállítást tartanak. A kiállításon Feke István a kosárfonás, Papp István a fafaragás, Paróczai Sándomé pedig a csu- héfonás fortélyaival Ismerteti meg az érdeklődőket, de bemutatót tartanak még gyapjúfonásból, hímzésből, csipkeverésből, illetve egyéb népi díszítőművészetből is. DIÁKSIKER. A szolnoki Tisza- parti Gimnázium és Humán Szakközépiskola 11. E osztályos tanulója, Gonda Attila több országos megmérettetés után bekerült a Magyarországot az olaszországi Aipinóban tartandó Cicero latinversenyen képviselő csapatba. A versenyen, amelyet május 10 és 13 között rendeznek meg, Európa 26 országának válogatott diákcsapatai mérik össze tudásukat. SMS AZ ÁRVÍZRŐL. A Westel Mobil Rt. SMS-hírszolgáltatást indított, amelynek keretében az árvízhelyzet alakulásáról és az ezzel kapcsolatos legfontosabb eseményekről, hírekről tájékoztat. Az árvízi SMS-hírszolgálat éjjel-nappal működik és napi 6- 10 SMS-ben tájékoztatja a legfrissebb információkról azokat a Westel-ügyfeleket, akik SMS- ben elküldik a +ARVIZ hívószót a 900-as telefonszámra. ■ Konferencia a kultúráról ÉNEKLŐ IFJÚSÁG. Tegnap délután Törökszentmiklóson elkezdődött az Éneklő ifjúság mozgalom megyei sorozata. A város kórusai mellett berekfürdői és fegyverneki kórusok is színpadra léptek. Fel- vételünk a törökszentmiklósi Kölcsey úti iskola kórusát örökítette meg. ___________________fotó:m.j. Ki nek lehet pisztolya, puskája? (Folytatás az 1. oldalról) Szabó Zsigmond, Szajol első embere kétszeresen is érintett az ügyben. Mint polgármester, nem él az alanyi jogon tartható marok- lőfegyver használatával. Véleménye szerint is az illegálisan behozott fegyverekkel követik el a bűncselekmények java részét, ezért szükségtelennek tartja a korlátozó javaslat közjogi méltóságokra vonatkozó részét. Mint a tiszapüspöki Aranykorona vadásztársaság tagja, szintén érthetetlenül áll a vadászfegyverek tartásáról szóló jogszabálytervezet előtt:- Aki bűncselekményt akar elkövetni, annak mindegy, hogy egy vagy pedig nyolc fegyverre van engedélye. Egy vadász, aki külföldre is kijár becserkészni, annak nem lenne mindegy, hogy a „mezei nyúllövőt” vagy esetleg Benedek Fülöp, a megyei vadászszövetség elnöke és Kővári Ferenc megyei fővadász hangoztatták, hogy az eddigi gyakorlat szerint a vadászati törvények megalkotása előtt a jogalkotók mindig kikérték a szakma véleményét. Eddig ez nem történt meg, pedig a hazai vadászkamarának, illetve az országos vadászati egyletnek is határozott álláspontja van a törvényjavaslat egyes passzusai ellen. Vannak ugyanis gyűjtők és nagyvadlövők is, akiknek a törvény megszületése után valószínűleg meg kell majd szabadulniuk féltve őrzött kincseiktől. a „nagyvadlövő” puskáját tartja meg. Polgármestereink között kevesen tartanak alanyi jogon marok- lőfegyvert. A tószegi Papp Istvánnak van, ám - mint mondta - egyetlen egyszer sem vette azt elő, mert a fegyver használata olyan láncolatot indítana el, amelynek beláthatatlan következménye lenne. A vadászatban inkább a természetjárást kedveli, ezért számára mindegy, milyen fegyvert tarthat majd meg. Szalay Ferenc szolnoki, Agócs Gyula zagyvarékasi és Török Csaba ör- ményesi polgármesterek pedig egyöntetű véleményen voltak, miszerint nem a fegyverek védik meg egy polgármester testi épségét, hanem lelkiismeretük. Épp ezért nem is éltek soha a lehetőséggel ______________MÉSZÁROS o. Eg y nap a bíróságon Szolnok A sokat megélt, látott, hallott megyei, városi bíróság épületében soha sincs uborkaszezon. Ottjártunkkor kevesebb tárgyalást tűztek ki, mint mondjuk csütörtökön, ennek ellenére nyitás körül már rengetegen toporognak a bejárat előtt. Nem másért, mert ekkor tartották a panasznapot reggel fél kilenctől délután fél négyig. Pontosabban a panaszfelvételt, hiszen panasz errefelé is annyi terem, mint égen a csillag. A földszinten a bejárattól jobbra, találomra egy magas urat szólítok meg.- Az egyik szomszédos megye főügyésze voltam, és most a volt főnököm vádol az egyik olajügygyei kapcsolatos kijelentésem miatt.- Szóval ez az eset, amikor a hóhért akasztják...- Igen. Ahogyan hallottam, ezt a bíróságot jelölték ki a tárgyalásra. Továbbhaladva a folyosón egy fiatalember elmélkedik. Kiderül róla, a Kunságból érkezett.- Tanúként idéztek be - így a férfi.- Mivel kapcsolatban, ha szabad érdeklődnöm?- Fogalmam sincs — válaszol, de látszik a szemén, nagyon is tudja, miről van szó.- Volt már tanú?- Az még nem — és nevet. — Másféle minőségben már megfordultam az épületben... Telik-múlik az idő, lassan dél lesz. A földszinten a lócán egy srác várakozik. Lehuppanok mellé, és mire kérdeznék, már felel.- Higgye el, nem én loptam el a szajrét.- Én nem nyomozó vagyok.- Akkor is ártatlanul hívtak ide. Megeskü- szök az anyámra.- Kár lenne, de én elhiszem... Már délutánra hajlik az idő, de a panaszfelvétel két irodája előtt nem fogy a tömeg. Az egyik szakállas úr azért jött, mert pert szeretne indítani a Hetényi kórház ellen. A feleség ott dolgozott, túlórázott, s nem fizették ki. Elmondása szerint 140 ezerről van szó. Távolabb mérges öregasszony.- Nem mondom meg, ne faggasson!- Nem kötelező.- Akkor sorolom. A szomszédom panaszolom be.- Mit követett el?- Átjött a tyúkja, kutyája. Nincs kerítés.- Ki szedte fel?- Én. De neki kell újat csinálni, úgy mondja a paragrafus. Szóval akadnak itt bonyolult ügyek. Egy édesanya tartásdíjat követelne, mert a volt férj mesésen fizet. Hol, hol nem, és hogy mi ennek az orvoslása, arra kérdez rá. Egy pár átkarolja egymást, látszik nagyon boldogok.- Miért érkeztek?- Válni szeretnénk - jön a meghökkentő felelet.- Hiszen ölelkeznek!- Nem egymástól. Én az uramtól, ő a feleségétől. Megtudakoljuk, mi ennek a módja. Egy úr azt szeretné megérdeklődni, a válókeresetet hogyan kell indítani. Egy középkorú nő vagyonmegosztási pert szeretne indítani, de fogalma sincs arról, miképpen kezdje. Itt vár felvilágosítást. Fent a másodikon, a munkaügyi bíróságon is telt ház fogad. Úgy tűnik, ezek a perek sem csökkennek, és mindig van, lesz valaki, aki elbocsátása ellen panasszal él. Már délutánba fordul az idő, amikor kifelé ballagok. Dohogva jön mellettem egy testes asszony. Magából kikelve, szemmel láthatóan mérges.- Nem mentem be, de erőt veszek magamon, oszt egy hét múlva jövök, és elmondom!-Mi a panasza? Újságíró vagyok, de szívesen hallgatom.- Molesztál a szomszédom. Meg is ütött. A kezemre vágott.- Látta valaki?- Nagyjából...-Nemértem...- Szóval, a szemközti szomszéd. Kinn állt a kapuban. Egyébként azért mondtam nagyjából, mert fehér botos. De az ütést hallhatta.- Ha nem süket.- Kicsit, mert felül van a nyolcvanon. Úgy tűnik, lesz itt panasz egy hét múlva is. A fogalmazó urakat, hölgyeket nem irigylem. Fel kell kötniük azt a bizonyosat: nem mindenkinél, de néhány esetben valószínű... D. SZABÓ MIKLÓS A tartalomból: HOLNAP IS MEGVÁSÁROLHATÓ A • Nyelvében él ----a m agyar Kutyaszerető kapitány VASÁRNAPI VASARNAP JÁSZBERÉNY A Szent István Egyetem (SZIE) Jászberényi Főiskolai Karán szervezte meg hetedik kisvárosi konferenciáját a budapesti központú Kultúraközvetítők Társasága. A civil szervezet tagjai hagyományosan a helyi társadalom kulturális helyzetéről váltanak szót a Magyar Tudományos Akadémia kutatói és gyakorlati szakemberek segítségével. Most sem volt ez másként. A társaság elnöke, Hidy Péter, köszöntőjében elmondta, hogy a kultúra, a demokrácia fejlesztése érdekében milyen teendőik le- I hetnek a résztvevőknek. A tanácskozást megnyitó Szendrő Péter a SZIE rektora rámutatott, hogy az egyes kistérségek, városok lehetőségei merőben különböznek egymástól. Ennek megfelelően a lehetőségek meghatározzák, hogy a kultúra hogyan juthat el az emberekhez, a település miként működhet az adott környezetben. A nemrégiben megalakult Szent István Egyetemnek az az egyik elsőrendű feladata, hogy kidolgozza, milyen módon lehet valóban élhető- vé tenni a magyar vidéket. A konferencia bizonyíték arra is, hogy az információs társadalom vívmányai mellett is elengedhetetlenül szükség van a személyes beszélgetésékre. Az egyetemnek óriási szerepe lehet egy-egy adott térségben. A tanult embereknek felelőssége van a kultúra terjesztésében, s nem csak magukért, de a társadalom többi tagjáért is felelősek - hangsúlyozta a rektor. BCS Nyert a volt legfőbb ügyész (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Szeszák Gyula kifogásolja a lefolytatott eljárást. Közlésében az áll többek között, hogy szerinte a per statáriális gyorsasággal folyt. A keresetlevél tavaly december elsején érkezett meg a bírósághoz. Három tárgyalást követően március 6-án hirdettek határozatot. Kifogásolja, hogy a felperes egyetlen tárgyaláson sem jelent meg. Dr. Györgyi Kálmán személyes meghallgatására tett indítványát-pedig elutasította a bíróság, mint ahogyan azt is, hogy a tárgyalást függesszék fel addig, amíg a perrel párhuzamosan folyamatban levő büntetőeljárás le nem zárul. Az alperes példátlannak tartja, hogy a bíróság nem rendelt el, illetve nem engedélyezett semmiféle bizonyítást annak érdekében, hogy „vádjait” okiratokkal, tanúkkal és hangkazettákkal igazolja. Az alperes közléséből az is kiderül, hogy maga is fontolóra vette egy újabb per indítását. _________hoy Do lgozat helyett zsákolás (Folytatás az 1. oldalról) A diákok munkájára valószínűleg a következő napokban is szükség lesz, bár mára visszaérkezik a Kö- tivízigtől a Felső-Tiszára vezényelt védelmi osztag is. (Helyüket a folyó felsőbb szakaszán a gyulai vízügyesek veszik át.) Pihenésre azonban aligha lesz idejük, hiszen térségünkben naponta 20 centimétert árad átfolyó. Szolnoknál mára már meghaladja a hat méter a vízszint. A Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint a tervezett ütemben haladnak a munkák, ám az előrejelzések szerint a következő napokban csapadékosra fordul az időjárás, ami megnehezítheti a felkészülést. Mára a magasparti településeknél szinte mindenütt megtörténik a nyári gátak visszabontása. Jó ütemben folyik a tavaly kiépített nyúlgátak helyreállítása is. Hullámverés elleni védelem épül Tószeg és Szolnok között, a Sasi kanyarban, Doba-Tiszasüly között, illetve a Tisza-tónál. Szolnokon elsősorban a szivárgásokat megelőző fóliázások adnak munkát. Szajolnál, Óballánál, Törökszent- miklós térségében töltésmagasítás, Tiszabura-Tiszabő között pedig nyúlgátépítés folyik. Tisza- roffnál folyamatosan végzik a szádlemezverést. Itt a munka több mint felével végeztek a szakemberek. AUTÓK A POLGÁRŐRÖKNEK. Az Országos Rendőr-főkapitányság és az Országos Polgárőrszövetség megállapodása alapján a megyei rendőr-főkapitányság nyolc amortizálódott, de felújított gépkocsit adott át tegnap használatra a megyei polgárőrszövetség részére. A Ladákat, Golfokat, Fordokat Kolozsi József, a megyei szövetség elnöke vette át Molnár Miklós alezredes, közbiztonsági igazgatótól. A felvételünkön látható Fordokat Törökszentmiklóson örökítettük meg. _______________________________________fotó: m. j. AD VANTA ETŐMAG'AJÁNL HYSUN 321 Az OMMI1998-2000 évi fajta összehasonlító kísérleteinek legmagasabb termőképességű hibridje (1998: 3,57 t/ha , 1999: 3,24 t/ha, 2000: 3,72 t/ha), melynél az olajprémiumra is számíthat. Kiváló gombabetegség ellenálióság és mézelő képeség jellemzi. Koraisága a biztos betakarítás záloga. VIRTUOSE „A” sivatagi kukorica Egy igazán korai, megbízható hibrid. HYPNOS + CL Szomszédai irigyelni fogják Önt! A jobb termőhelyek rekord várományosa. SEMAFOR 20 FSel csávázva is kapható. További információért forduljon területi képviselőnkhöz: BOGNÁR Ferenc (Teí.: 06-302-395-275) vagy a jelentősebb vetőmag forgalmazókhoz.