Új Néplap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-13 / 37. szám
2001. Február 13., kedd NŐKRŐL- (NEM CSAK! NŐKNEK 9. OLDAL Szex inkább reggel Az olaszok szokásai a paplan alatt is átalakulni látszanak: Itália felnőtt lakossága egyre kevésbé él nemi életet az esti órákban, és inkább reggel hajszolja a testi örömöket. A „Donne qualitá della vita” (Nők, az élet minősége) elnevezésű egyesület felmérése szerint a több mint kétezer megkérdezett 43 százaléka vallotta be, hogy a szexet reggel 7 és 8 óra között szereti. Vagyis megszűnt a hagyomány, miszerint korábban este 22 és 24 óra között indult útjára a gyönyör. Pusztán 27 százalék maradt meg ennél a szokásnál. A „futottak még” kategóriába tartoznak a vacsora előtt, 18 és 19.30 között sze- retkezők (15 százalék), valamint a 9 százalékot képviselő „kilengők”, akik ebéd előtt és után (de semmiképpen sem helyette! — vagy közben) kedvelik a testi szerelmet. Pusztán 7 százalék azoknak az aránya, akiket éjfél és hajnal között késztet cselekvésre a nemi vágy. Az esti szerelem elmaradásáért a szakértők egyértelműen a televíziót okolják. Európa más részein ez már régóta így van, csak a taljánok számára jelent újdonságot, hogy a képernyő ilyen mértékben képes elvonni őket kedvenc foglalatosságuktól. Maurizo Costanzo népszerű televíziós műsorvezető beszélgetőműsora a ludasok közül is az első: túl sokat beszélnek benne a szexuális és pszichológiai kérdésekről, annyira, hogy közben az olasz nézők libidója kihuny aznap estére. Nem kevésbé hatnak lohasztóan a nemi ingerekre a labdarúgó-közvetítések, akárcsak az erőszakot bemutató különféle krimik és thril- lerek. A szexológusok azzal magyarázzák mindezt, hogy az említett műsorok egyrészt stresszt okoznak, másrészt pedig a televízió önmagában is passzivitást, lustaságot vált ki. Mivel a képernyő világa nem késztet élénk gondolatokra, a szexuális fantáziát sem ingerli. Ezért aztán az olaszoknak ki kell pihenniük az esti tévézést ahhoz, hogy reggel feltámadhasson erotikus vágyuk. _____________________________(MTH»AH| A Sz olnok és Vidéke ÁFÉSZ TISZAVIDÉK ÁRUHÁZÁBÓL AJÁNDÉKOZZA MEG SZERETTEIT VALEMAPRA SZUPERMARKET OSZTÁLYUNK AJÁNLATA:- szív desszertek - színes bögrék- szív torták - kerámia figurák- cserepes virágok RUHÁZATI OSZTÁLYUNKON, FEBRUAR 14-EN:- női és férfi fehérneműk 20 % engedménnyel vásárolhatók- 5000 Ft feletti vásárlásnál minden vásárlónkat megajándékozzuk MŰSZAKI OSZTÁLYUNKON, FEBRUÁR 13-ÁN ÉS 14-ÉN:- műsoros audiokazetták, CD-lemezek - Braun, Philips hajszárítók, hajformázók, epilálók, borotvák 10 % engedménnyel vásárolhatók! ÁFÉSZ-tagoknak plusz 3% kedvezmény! ** Rúzsfolt a hitves ingnyakán Aki úgy hiszi, végre megtalálta a nagy szerelmet, az ideális kapcsolatot, kétségbeesett buzgalommal igyekszik megtartani. Rendőrök szerint a gyilkosságok négyötöde féltékenységgel magyarázható. Az „Othello-tünetcsoportot” ezért a lelki okokra visszavezethető betegségek közé is sorolhatnánk. A féltékenység elsősorban férfiúi gond. A témakutató szerint ez a fajta elbizonytalanodás főleg azokat a férfiakat gyötri, akiknek a felesége, élettársa sikeres a szakmájában, hivatásában. Szerelemféltésből néhá- nyan még arra is képesek, hogy lejárassák asszonyukat a munkahelyén, hogy így tartsák távol őt a (férfi) közösségtől, vagy éppen nyomoztatnak utána, megfigyeltetik. Sokkal egyszerűbb lenne méltó módon kifejezésre juttatni a másik iránti szeretetet, szerelmet, ragaszkodást, kimondva, hogy az ember persze félti a társát, de megbízik benne, viszont el is várja ugyanezt a bizalmat. Különös, hogy bár az urak féltékenyebbek a hölgyeknél, mégis több férfi lép félre, mint nő. Ezért nem véletlen, hogy a hitvesek is gyanakodnak, különösen ha néhány furcsaságot tapasztalnak. Megcsalatva... A férfiak 77 százaléka tombol féltékenységében, 38 százalékuk verekszik. A nők 58 százaléka vallja be, hogy féltékenyebb az átlagnál. A férfiak 18, a nők 12 százaléka alkoholhoz menekül. Százból 21 férfi bosszúból félrelép, 60 százalék be is vallja. (Nőknél ugyanez 15, illetve 50 százalék.) A megcsalt nők 15 százaléka a szó szoros értelmében za- bálni kezd. (A férfiaknak csak egy százaléka.) Talán nincs is olyan feleség, aki már ne hallotta volna: „Ugyan, csak képzelődsz, anyukám!” A férj csak akkor ismeri el, hogy viszonya van, ha már értelmetlen tagadni. Sokszor bizonyíték még nincs, de az asszony érzi, hogy valami nem stimmel a férje körül, ám a szimatolással vigyázni kell, mert az alaptalan vádaskodás tönkreteheti a házasságot. Gyanújel lehet a megváltozott a viselkedés: ha a férfi hirtelen visszahúzódó vagy tüntetőén harsány lett; vagy ha gyökeresen módosul az időbeosztása, ha rendszeresen túlórázni kezd, ha hetente konferenciákra jár, és egyre hosz- szabbak az üzleti útjai. Különösen feltűnő, ha mindezeket állandóan megmagyarázza. A megváltozott külső is lehet figyelmeztető momentum: ha párja lecseréli fél ruhatárát, kozmetikumokat vásárol, s mindenáron fiatalabbnak akar látszani. Erősíü a gyanút, ha a férj ágybéli szokásai megváltoznak, olyan, mintha kicserélték volna, esetleg olyan figurákat is javasol, amelyekről a feleség sohasem hallott. Nem egy férfi a szeretője miatt feleségét teljesen elhanyagolja, de olyan eset is van, amikor az addig unalmas kandúr hirtelen otthon szorgosan Árulkodó jel az örökös fáradtság FOTÓ: TÓTH L. dorombol, bűntudatból, s hogy elterelje a figyelmet. A kézzelfogható jelek már bizonyítékok: az éttermi, szállodai számlák, a feladó nélküli borítékok, a férfi testére került foltok. Az idegen parfüm illatát sem lehet hihetően megmagyarázni. S ha a férfi gyakran teszi le a kagylót azzal, hogy majd visszahívlak, ne higgye el, hogy az anyjával beszélt. Ha pedig a telefonhívás után hirtelen újságért, cigarettáért szalad, valószínűleg csak a legközelebbi nyilvános telefonfülkéig rohan. S hogy mit tehet a nő, ha megcsalták? Csupán egyetlen esély van a kapcsolat megmentésére: a helyzetet tisztázni kell. A bizonytalanság sokkal többet árt a házasságnak. Ha a nő a félrelépést meg tudja bocsátani, még mindig szó lehet az újrakezdésről. Megtépázott férfiak A nők öntudatosabbak, magabiztosabbak, mint akár tíz évvel ezelőtt voltak, munkájukban is sokkal ha- tározottabbak, talpraeset- tebbek, mint korábban. Ezekhez a változásokhoz a férfiak közül sokan elég nehezen tudnak alkalmazkodni. Gyakran érzik megtépázottnak férfiúi tekintélyüket, ami sok esetben szexuális problémákat is okoz. A jelenség világszerte annyira szaporodik, hogy például az angliai Családsegítő Központ felmérést is végzett. E szerint minél inkább uralkodó egy nő személyisége, annál nagyobb az esélye annak, hogy a férfi impotenssé válik. A felmérés során megkérdezett 3700 fő 25 százaléka impotens, 18 százaléka idő előtt kielégül, nem tud örömet szerezni társának. Ugyanakkor a nők egyre többet követelnek a szerelemben is a partnerüktől, s ezek a túlzott követelmények egyre több nehézséget, pszichés gátlást okoznak a férfiaknak. Apróságok GONDOLATOLVASÓ. Mel Gibson olvas a nők gondolataiban. Legalább is új vígjátéka, a „Mi kell a nőnek” című film története szerint. Gibson eddig kiállt a filmjeiért: hitet tett a skót függetlenség mellett „A rettenthetetlen” idején, és motoron száguldozott a Mad Max premierje után. Ezúttal azonban már az amerikai bemutató után elárulta, nem akar a nők fejébe látni. KÜLÖN AZ ÁLOMPÁR. Megkezdődtek a találgatások arról, miért váltak külön Tom Cruise és Nicole Kidman útjai. A két sztár tizenegy év házasság után jelentette be, hogy különköltöznek. Arra hivatkoznak, hogy karrierjük miatt sok időt töltenek távol egymástól, ezért a legjobb megoldás, ha barátságban elválnak. Vannak, akik szerint a problémát inkább az ágy okozta, a pár állítólag szakemberhez is fordult szexuális összhangjuk kialakítása érdekében. Mások szerint közös karrierjük érdekében 10 évre szerződést kötöttek, ami a sztárvilágban nem is volna szokatlan. Oldalszerkesztő: Hodnik Ildikó Gy. Karnevál Velencében Sok utazási iroda februári kínálatában a síutak mellett ott a velencei karnevál megtekintésére hívó ajánlat is. A különböző lehetőségek a családok számára biztosítják, hogy az olcsóbb non-stop utaktól kezdve a kicsit drágább, többnapos kiegészítő programok között válogassanak. Ne riasszon vissza senkit, hogy ezekben a napokban olyan hírek érkeznek a városból: a tenger elárasztotta az alacsonyabban fekvő részeit. A karnevál idejére a város újra hagyományos szépségében várja vendégeit. Akik még nem jártak Velencében, azoknak a 118 szigetre épített, cölöpökön álló kastélyok, házak, különösen a városon keresztülhaladó Canal Grandén vaporettóval végighajózva, a híres Szent Márk térhez érve, felejthetetlen élményt nyújtanak. A városnézés során többek között megtekinthetik a nevezetes Doge palotát, a Sóhajok hídját; a 10. századból való, és 1912-ben újjáépített 99 méter magas harangtomyot, az Óra-tornyot, amelynek tetején „két mór” figurája harangütéssel jelzi az időt; a 400 híd közül a legszebbet, a 48 méter hosszú, 22 méter széles Ponte di Rialtót, az ott található festői ajándékboltokkal. A karnevál, a hagyományos télbúcsúztató a velenceiek egyik legnagyobb ünnepe, amely február 25-én fejeződik be. Maszkabálok, jó hangulatú utcai mulatságok, középkori karneváli jelmezekben hömpölygő tömeg ragadja magával mindazokat, akik megtekintéVan olyan utazási iroda, amely kiegészítő programként Firenze, Ravenna, San Marino felkeresését szervezi meg, míg mások Pado- vába is elviszik utasaikat. Lehet teKarneváli jelmezek FOTÓ: KÜRTI MIHÁLY sére vállalkoznak. A farsangi mulatozásoktól a város csodálatos tűzijátékkal búcsúzik. Ki a betegágyból! Néhány évtizeddel ezelőtt több olyan betegségnél parancsoltak az orvosok ágynyugalmat, amelyeknél ma már inkább a minél előbbi lábra állást javasolják. Bebizonyosodott, bizonyos betegségekből hamarabb fölgyógyul az ember, ha nem fekszik hosszú ideig. Az ausztráliai Queensland Egyetem orvosai megállapították: azoknak a szívinfarktusos betegeknek, akik a roham után tíz napon belül lábra álltak, mozogtak, jóval nagyobb volt az esélyük a túlélésre, mint azoknak, akik feküdtek. Az infarktus után egy évvel többen éltek azok közül, akik csupán pár napig maradtak ágyban, mint akik három hétig, vagy még tovább. Reumás ízületi gyulladás esetén sem kell szigorúan ágyba bújni. Azok a páciensek, akiknek volt elég akaraterejük, hogy a betegség heteiben is mozogjanak, jobban gyógyultak, mint azok, akik a konzervatív kezelés előírása szerint feküdtek. A hátfájás is gyorsabban gyógyul a közmondásos „kutyaharapást szőrivel” elve alapján. A gyógytorna gyakorlatokat szívós szorgalommal végzők gyorsabban felépültek, mint akik a fájdalom miatt inkább a fekvést választották. A vizsgálatot végző orvoscsoport arra int, hogy az ágynyugalom gyakorta késlelteti a fölépülést, esetenként még károsodást is okozhat. A hosszan tartó fekvés bizonyos esetekben növeli a trombózisveszélyt, tüdőgyulladást, csontritkulást válthat ki. Azonban vigyázni kell a javaslattal, ugyanis számos akut betegség kezdetben szigorú ágyban tartózkodást követel, mert így a páciens takarékoskodhat az erejével. A fekvés időtartamát a betegség súlyossága, a beteg fizikai állapota együttesen határozza meg. A döntés tehát mindig személyre szabott. Az orvosok egyébként már régóta javasolják idős betegeiknek is, hogy a lehető legrövidebb időn belül álljanak talpra, mert akkor előbb meggyógyulnak. Téli jó tanácsok A hideg, nyirkos idő sok ember számára menetrendszerűen meghozza a köhögést, a náthát. A telet megfázás nélkül csak minden második ember ússza meg. A meghűléssel járó tüneteket mintegy 200 különféle kórokozó idézheti elő. Mivel a gyógyszerek csak részben segítenek, immun- rendszerünket magunknak kell karban tartanunk. Néhány orvosi jó tanács: segítsük immunrendszerünket például azzal, hogy a szokásosnál jobban ügyelünk a jó emésztésre. Ha a vírusok behatolnak a szervezetbe, az immunrendszer ösz- szetrombitálja a védekező sejteket a behatolók megsemmisítésére. Fogyasszunk lehetőleg ballasztanyagokban gazdag táplálékot, például teljes kiőrlésű lisztből készült kenyeret, tésztát, továbbá rizst, friss zöldséget, gyümölcsöt, müzlit. Együnk lehetőleg azonos időben, mert az állandó változtatás megterheli a gyomrot és a beleket. A vitaminok (főleg a B, C és E) az immunrendszer motorjai, ezért most télen különösen fontosak. Jót tesz reggelenként 1-2 deciliter narancs-, paradicsomvagy sárgarépalé. Menjünk naponta legalább fél órára friss levegőre. Erőltessük meg magunkat naponta egyszer annyira - futással, lépcsőn járással, gyors járással -, amennyire azt légzésünk engedi. Az immunrendszer védekező sejtjei így könnyebben jutnak el a test minden részébe. Aludjunk naponta legalább 7-8 órát. A kipihent szervezet immunrendszere új, friss sejteket hoz létre és az elhasznált anyagokat lebontja. hát a nagyszerű programajánlatokból még válogatni. Érdemes. _____________________M. 1