Új Néplap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-08 / 6. szám
2001. Január 8., hétfő MEGYEI KÖRKÉP 9. OLDAL Végre benépesül az otthon? (Folytatás az 1. oldalról) Mint megtudtuk, már most any- nyian jelentkeztek, hogy a férőhelyek felét feltölthetnék. Az intézménynek lesz egy kiemelt ellátást biztosító része, ahol minden szobát fürdőszobával, teakonyhával látnak el, ide szobánként maximum két főt vesznek fel, másfél millió forint egyszeri belépési díj és havi harmincezer forintos térítési díj ellenében. A nem kiemelt szolgáltatású épületrészben - a szobákban nincs teakonyha, és hárman is lakhatnak egy helyen — nem lesz egyszeri belépési díj, ott csak a havi díjat kell megfizetnie a gondozottnak. Az otthon benépesítését először a jászdózsai, majd a jászsági jelentkezőkkel kezdik, csak ezután nézik át az ország más területéről jelentkezőket. A jászdózsai idősek otthonában maximum negyvenhét főt tudnak majd fogadni, a cégvezető szerint ezt a számot ez év derekára el is érhetik. Az idősek otthonát egyébként egy, a településről elszármazott idős ember, Erdős István kezdeményezésére, szervező- munkája mellett, jelentős támogatásával kezdték építeni évekkel ezelőtt. A szervezőmunkát koordináló, illetve az idősek otthonához érkező támogatások fogadására létrehozott alapítvány kuratóriumát 1995-ben alakították meg. Az épület műszaki átadására, felavatására 1999 őszén került sor. Az önkormányzat és az alapítvány ezután több lehetséges működtetővel is tárgyalt, ám végül új pályázatot kellett kiírni. Feltétel volt ugyanis, hogy kizárólag emelt szintű ellátással működtethet az intézmény — a tulajdonosok azonban ebből időközben engedtek... BANKA CSABA A gyermekkortól a bársonyszékig A pénzügyminiszter szülei fiuk fiatalkoráról, az otthoni évekről A pénzügyminiszter szülei nem szóltak bele gyermekeik pályaválasztásába fotós b. l. Nemrég bemutattuk az új pénzügyminisztert, a karcagi Varga Mihály fide- szes országgyűlési képviselőt, a Pénzügyminisztérium volt politikai államtitkárát, aki elmondta, milyen fontos számára a biztos családi háttér, felesége Szilvi és kislányai: Vanda és Saci. Az alábbiakban szüleivel beszélgetünk gyermekkoráról, pályájáról. Karcag Az édesanya, Varga Mihályné a megyei önkormányzat fenntartásában lévő karcagi egészségügyi gyermekotthonból ment nyugdíjba, ahol tizenhét évig volt gazdasági előadó, előtte pedig a kórházban dolgozott, de volt kereskedő is. Az édesapa, Varga Mihály is több szakmával rendelkezik, 1951-ben a Csepeli Vas- és Fémművekben volt tanuló, a szerszámkovács szakmát tanulta ki, aztán hazajött Karcagra, ahol kereskedő lett.- S ez lett a férjem veszte - mondja mosolyogva Mária —, hiszen ott ismerkedtünk meg, több mint negyven éve. Ez idő alatt sok mindent megéltünk együtt, hiszen például mindketten felnőtt fejjel, család mellett képeztük magunkat.- Aztán a kereskedelemből átmentem a Kátiszba - folytatta a férj ahol harminc évig voltam anyaggazdálkodási osztályvezető.- így talán nem véletlen, hogy fiuk közgazdász lett. Beleszóltak-e a gyerekeik pályaválasztásába?- Nem. Egyikőj ükben sem fogalmazódott meg soha, hogy egészségügyi pályára menjenek. Kati nagyon szerette a gyerekeket, így ő Jászberényben végzett a tanítóképző főiskolán, azóta is ott él. A pedagógusok ismert helyzete miatt azonban váltott, elvégzett egy számítógépes, pénzügyi adóátképzést, és most ezen a pályán dolgozik. Misit sem befolyásoltuk. Abszolút az ő dpntése volt, másodikos gimnazistaként határozta el, hogy közgazdász lesz. Onnantól kezdve tudatosan készült rá, volt olyan nyár, amikor ötszáz matematikapéldát csinált meg, hogy biztosan felvegyék.- Miután a fiukkal együtt koptattuk a karcagi gimnázium padjait, tudom, hogy végtelenül nyugodt ember, nehéz kihozni a sodrából. Kitől örökölte ezt?- Azt hiszem, tőlem, a férjem lobbanékony, hamarabb körbeszalad a plafonon. Én nem jövök ki olyan hamar a sodromból, viszont rágódok rajta, ha valami nem stimmel. Misi gyerekkorában sem izgatta magát különösebben semmin. Negyed nyolckor kezdődött az óra, de még hétkor itthon pakolta a táskáját, uzsonnát rakott, s a kapuból még visszaszaladt, mert a tornacipő itthon maradt. Egyszerűen csoda, hogy ott volt minden, ami kellett.- Egyetemista korában többször vittem ki az állomásra — vette át a szót az édesapa. — A vonat érkezése előtt öt perccel indultunk itthonról, engem a frász majd megett már, mert éppenhogy kiértünk, jött befelé a vonat. Mire ő: na ugye, apukám, hogy nem késtünk!? Kati azonban kicsit hamarabb kijön a sodrából. Ha kizárjuk, hogy a géneket örökölte valakitől, azt hiszem, a nyugodt családi légkör, ami végigkísérte mindkét gyereket, szintén hozzájárult ehhez a nyugalmához. Miután mindketten dolgoztunk, korán hozzászoktak az önállósághoz.- Van-e olyan apró csínytevése, amire ma is emlékeznek?- Különleges nincs, talán amikor még olajkályhával fűtöttünk. Amikor hazajöttek az iskolából, az ő dolguk volt, hogy gondoskodjanak arról, hogy mindig legyen benn olaj. Egyszer nagyon hideg volt, és Misi úgy döntött, nem áll a tartály mellett, míg kifolyik a kannába az olaj. Bejött, el is felejtette a munkáját, elment a barátjához, mire hazajöttünk, az olaj az udvar közepéig folyt. Akkor egyhavi zsebpénzmegvonást kapott. Az ilyen kis csínytevések ellenére is nagyon örülök, hogy gyermekeim jó testvérek, megértik egymást. Például egyetemistaként Misi nyaranta úgy dolgozott, hogy Katinak is jusson sítáborba.- Gyerekkorában volt-e valamilyen hobbija, gyűjtött-e valamit?- Nagyon nagy macskabarát volt, a környékről idebolondította a macskákat. Miután hobbija volt a fényképezés, így mindenféle pózban fényképezte a cicákat. Gyűjtött söröscímkét, régi pénzt, gyufásdobozt, bélyeget is. A söröscímkék, a bélyegek megvannak, és egy hatalmas korsóban őrzi az összes vonatjegyet is.- Tudom, Misi sosem tagadta, hogy a jó karcagi birkapörköltért és töltött káposztáért mindig lemond a reformétrendről. Milyen kedvenc ételei voltak még?- Nagyon szereti a süteményeket, a katonaság alatt is neki csokoládét, gyümölcsöt és süteményt kellett küldeni. Amikor szőlőérés idején hazajönnek, akkor egy-egy fürtért a szőlőlugast gyakran látogatja.- Váratlanul érte-e önöket, amikor tíz éve fiuk a politikusi pályára lépett?- Tulajdonképpen nem. Valószínűleg az egyetemi légkör, amibe a nyolcvanas évek végén bekerült, az alakította így a pályáját.- Én bevallom, a büszkeség mellett akkor volt bennem egyfajta anyai félelem is, de attól kezdve, hogy elengedi az ember a gyereke kezét, minden már az ő saját döntése, felelőssége.- Önök nagyon büszkék fiukra. Sok gratuláló telefont kapnak mostanában. Az új munkájához kapott-e valamilyen családi jó tanácsot?- Az eskütétel után azt mondtam neki, őrizze meg ezt az előbb említett nyugalmat, a higgadt, megfontolt beszédstílust, ne engedje magát kizökkenteni ebből.- Édesanyjaként én pedig arra kértem, soha ne felejtse el, honnan került a miniszteri székbe. DARÓCZ1 ERZSÉBET