Új Néplap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-08 / 6. szám

(lliliH 2001. Január 8., hétfő TÖRÖKSZENTMIKL Ó S KÖRNYÉKE 7. OLDAL E S Lassan benépesül T ÖRÖKSZENTMIKLÓS Gyors ütemben halad a Semecs (korábban Nedworks) 4000 négyzetméteres új üzemcsarno­kának építése. A létesítmény a külső arculatát elnyerte, már csak a belső gépészeti munkák vannak hátra, melyek tavasszal befejeződnek. Ebben az üzem­részben gyártják majd az Erics­son mobiltelefonjainak alkatré­szeit, a HP nyomtatópaneleket és a Philips CD-író alkatrészeket. A csarnok átadása után a török­szentmiklósi gyáregységben már kétszáz főre, 2001 végére pedig háromszázra emelkedik a dolgo­zói létszám. Ezzel a komoly munkahelyteremtő beruházással tovább csökkenhet a település munkanélküliségi rátája. _____■ Em elkedő vonaljegyek Törökszentmiklós A Pénzügyminisztérium bele­egyezését követően a Jászkun Volán Rt. 7,2 százalékkal emelte az autóbusz-közlekedés díjtarifá­it, melyet a törökszentmiklósi önkormányzat képviselő-testüle- te is elfogadott. Eszerint a telepü­lésen az eddigi 63 forintos vonal­jegy január elsejétől 67 forintba kerül. Az arcképes igazolványok­hoz kötött egyvonalas bérlet ára 1399-ről 1512-re, az összvonalasé pedig 1845-ről 1974 forintra emelkedett, míg a tanulók és a nyugdíjasok bérletei 599 forint helyett 641-be kerülnek 2001- ben. A közlekedési vállalat az el­múlt évben két új autóbuszt állí­tott üzembe, mintegy 54 millió forintos beruházással, az idén - a meglévők felújítása mellett - további egy új buszt kíván forga- lomba helyezni.____________■ Fe lújított ravatalozó Örményes Újjáépült a település ravatalozó­ja. A régi épületet a belvíz telje­sen tönkretette, és a helyreállítás­hoz kormányzati támogatásra volt szükség. A teljes felújítás mintegy ötmillió forintba került, s ezt teljes egészében a belvíz­károk enyhítésére szolgáló köz­ponti hozzájárulások fedezték. A megszépült ravatalozó két tornyán elhelyezkedő római ka­tolikus és református „jegyeket”, a keresztet és a csillagot az egy­ház ajánlotta fel a település, illet­ve a megújult épület számára. A ravatalozó műszaki átadása a napokban volt Új élet lesz az Új Életben A szarvasmarha-tenyészet elfogadható, a mezőgazda- sági termények azonban si­ralmas állapotot mutattak az idén a helyi Új Élet Me­zőgazdasági Szövetkezet­ben. Örményes Czinege Dezső szövetkezeti elnök lapunk érdeklődésére elmondta, annak ellenére si­került talpon maradniuk, hogy tavaly a belvíz, majd azt követően az aszály is mérhe­tetlen károkat okozott a nö­vénytermesztésben. Egyedül a kukorica hozta az elvártat, közel 65 mázsát hektáron- A takarmány elegendő, ként. A búza és a silókukorica azonban alig érte el az ötvenszázalékos termés­átlagot, előbbiből harminc mázsát, utóbbiból százhetven mázsát takarítottak be. A lucerna hozadéka szinte egyenlő volt a nullával, éppen ezért vásárolni kellett a takarmányt, így a vala­micske profitról is lemondhattak. Kevés panasz lehetett azonban a szarvasmar­ha-tenyészetre. Négy istállóban hozzávetőlege­sen négyszáz tehén és azok szaporulata találha­tó. A bikaborjakat eladják, s csupán az üszőállo­mány marad a telepen. Évi kétmillió liter tejet így a tehenek is jól tejelnek regisztrálhatott a szövetkezet, melynek felvásár­lási árával elégedetlenék voltak. Ám elégedetle­nek általánosságban a szaktárcával is, sőt a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztéri­um állítását sem tudják megerősíteni, miszerint a mezőgazdaság fellendülőben van - hangsú­lyozta a szövetkezeti elnök, aki azt is hozzátet­te, hogy az Új Élet Mezőgazdasági Szövetkezet 2001-ben új életet is kezd, hiszen átalakulás előtt állnak, melyet immáron törvény ír elő. ESZKÖZBESZERZÉS. A ne­velési-oktatási intézmények kö­telező eszközeinek és felszerelé­seinek pótlására a törökszent­miklósi önkormányzat 25 millió forintot határozott meg az el­múlt évben. A megyei közokta­tási közalapítványtól elnyert 7,3 millió forintos támogatás mellett a polgármesteri hivatal két és fél mülió forintos saját erőt biztosí­tott. A közel tízmillió forintot az önkormányzat kilenc intéz­mény felé az igényeknek megfe­lelően részarányosán szétosztot­ta, míg a maradék tizenötmillió forintot 2002-ig tervezi besze­rezni és szétosztani. KÖZVILÁGÍTÁS. Tiszapüspö- kiben közel kétszázhatvan köz­műlámpa cseréjét sikerült meg­valósítani az elmúlt esztendő­ben. A közlekedés és a közbiz­tonság javítását szolgáló intéz­kedések során új, korszerű, energiatakarékos lámpatesteket helyeztek a régiek helyébe, amely mintegy tízmillió forintba került. HANGVERSENY. A kétpói ál­talános iskola zeneiskolás diák­jai december utolsó napjaiban nagy sikerű ünnepi hangver­senyt tartottak a helyi művelő­dési házban. A rendezvényen felléptek a túrkevei Egressy Béni Zeneiskola növendékei is. ■ Félelem nélkül Kétpó Gázon Mihály közel harmincöt esztendeje a posta alkalmazottja, télen-nyáron hozza-viszi a levele­ket. A kétpói körzetben hat éve dolgozik, s mint mondja, az itte­ni emberek rendkívül kedvesek, közvetlenebbek, mint a városiak. Reggel fél hatkor indul, s nagyjá­ból délután fél háromra leteszi táskáját, közben hordja a nyugdí­jat, a leveleket, újságokat és kü­lönféle postai küldeményeket. Errefelé semmilyen atrocitása nem volt még, szinte mindenkit ismer, s nem is tételezi fel senki­ről, hogy valaha is megtámadja. Csöndesen, lassacskán és béké­ben élnek Kétpón az emberek - vallja. Röviden Sorokban KORSZERŰSÍTÉS. A kun csorbái önkormányzati hivatal égisze alatt működő helyi csa­ládsegítő és gyermekjóléti szol­gálat a szociális minisztériumtól az Esély Alapítvány közvetítésé­vel elnyert pályázati támogatás­ból korszerűsítette számítógép- parkját és felújította bútorait is. Emellett természetesen a mun­ka nélküli családok számára is ebből a kormányzati pénzből fordított segélyre. ZAVAROS VÍZ. Tiszapüspöki- ben számos lakásban tapasztal­ják, hogy az ivóvíz zavaros a magas vastartalom miatt. Az el­múlt évben a gerinchálózat kö­zel ötven százalékát sikerült megtisztítani, s a munkálatokat az új esztendőben is folytatják. MESEMONDÓ VERSENY. Nagy sikerrel zajlott le decem­ber utolsó napjaiban a területi mesemondó verseny Kuncsor­bán helyi, vezsenyi, mesterszál­lási, örményesi és tiszatenyői di­ákok részvételével. Az évek óta hagyománnyá váló rendezvé­nyen ezúttal félszáz tanuló adott elő műsort. EGYÜTT KÖNNYEBB. A két pói általános iskola alsós és fel­sős diákjai az óév utolsó tanítási napján közösen díszítették fel az intézmény fenyőfáját, az új évben pedig együtt is bontják le. FELÚJÍTÁS. A belvíztől meg­rongálódott önkormányzati épületek felújítására tavaly mintegy egymillió forintot köl­tött Tiszapüspöki. A legnagyobb javításokat a művelődési ház­ban és a polgármesteri hivatal­ban végezték. Az oldalt írta: Mészáros Géza Fotó: Csabai István Vidékre költözött a „nagyvárosi” orvos Dr. Heitler Csongort két falu is befogadta Örményes—Kuncsorba Tipikus városi ember — ha lehet effélét mondani — dr. Heitler Csongor. Miskolcon született, Tatabányán, majd Pesten dolgozott, néhány hónapja mégis két faluban látja el a betegeket a fiatal orvos. Ám mégiscsak vannak falusi em­lékei a doktor úrnak, aki nagyszü­leivel egy kistelepülésen, Hom- rogmonajon töltött néhány szép esztendőt. Ezenkívül azonban szinte minden élménye a „nagy­városi élethez” köti. De mint mondja: — Reme­kül érzem magam eb­ben a két körzetben, Ör­ményesen és Kuncsor­bán - hangsúlyozza a doktor. - Az élet, mon­danom sem kell, más, mint egy nagyobb tele­pülésen, a természethez közeli emberek mentalitása is más, mint a betondzsungelben lakóké, őszintébbek, közvetlenebbek. Jönnek, panaszkodnak, vagy ép­pen elmondják az örömüket is, de például estefelé már nem szíve­sen fogadnak vendéget, hacsak nem valami fontos dologról van szó. Egyébként jelenleg Örmé­nyesen lakom, de a hétvégeken vagy Pestre a barátaimhoz, vagy a nagyszüleiéihez megyek.- A jelenlegi munkája mennyi­ben tér el a korábbiaktól?- A specialitásom a gasztroen- terológia, Tatabányán nyolc évig Neve: Dr. Heitler Csongor Született: Miskolc, 1963. 10. 21. Végzettsége: Semmelweis Orvos- tudományi Egyetem 1989 Családi állapota: elvált, gyermekei Ádám (13), Márk (7) ebben mélyültem el, Pesten pedig háziorvos, majd mentőorvos vol­tam. A munkám eddig „sűrű” volt, itt viszont alkalmazkodom a zajtalanabb körülményekhez. Itt azonban a gyermekgyógyászatot is fel kell vállalnom. A betegségek is tipizálhatók errefelé, gyakoriak az állatról emberre terjedő fertő­zések. Csatári Ferencné ápolónő segít Kuncsorbán az új orvosnak. Tőle kérdeztük, hogyan fogadták be az itt élő emberek a doktort: - Ör­ményesnek három hónapja, Kun­csorbának lassan két esztendeje nem volt saját orvosa. Nagyon vártuk már, és úgy tudom, mind­két falu elfogadta Heitler urat. Most már itt is, ott is mindennap van rendelés, a betegek pedig ha kell, jönnek. Az idősebbek azt is mondják, hogy mióta itt van a há­ziorvos, azóta nyugodtabban hajtják fejüket álomra, nagyobb biztonságban érzik magukat. Dr. Heitler Csongor végezetül azt is elárulta, hogy eddigi rövid itt-tartózkodása alatt barátra még nem tett szert, annál több igazi emberi kapcsolatot talált. Névjegy Vészriadó nélkül Tiszapüspöki Már többször is kipróbálták azt a hangszóróegyüttest, amely nem­régen került fel a polgármesteri hivatal tetejére. Felszerelése óta számtalanszor adtak ki általa közérdekű közleményeket, ám kivitelezése elsősorban komo­lyabb híradásokra szolgál. Tótok Sándor polgármester lapunk ér­deklődésére elmondta, hogy a hatszáz wattos, négytölcséres, korszerű riasztóberendezés meg­valósulását a korábbi évek árvízi veszélyhelyzetei indokolták. A falu hírmondója ugyanis egyet­len gombnyomásra riasztani tud­ja a település lakosságát bármi­nemű veszély esetén. Eddig ilyen híradás még nem szólt belőle, s a polgármester abban reményke­dik, hogy a jövőben sem fog szól­ni a vészriadó. ■

Next

/
Thumbnails
Contents