Új Néplap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-05 / 4. szám

ÚJ MUNKAHELYEK. Kunszentmártonban, a volt Harmónia Áruház emeletén tavaly november óta kö­zel negyven főnek ad munkát az Aranyvitorla Kft. Jelenleg olasz piacra készítenek kabátokat. Még az idén szeretnék a létszámot emelni, ezzel is elősegítve a munkanélküliek elhelyezkedését, fotó: mészáros Integráció helyett vándorbot? Megyénkből még nem indult el senki a „zámolyi úton” Megyei információ Az Országos Cigány Önkor­mányzat alelnöke, a szolnoki Kisebbségi Jogvédő Iroda ve­zetője egyetlen, a megyében élő roma családról sem tud, amelyik kivándorlásra ké­szülne. Dr. Pálfi Miklós sze­rint azonban ez nem azt je­lenti, hogy itt jobb körülmé­nyek között élnek a cigányok, mint az ország más részén. Tavaly tavasszal még úgy tűnt, a Zámolyból útra kelő romáknak megyénkből is akad követője. Akkor éppen egy roma napon hangzott el, hogy néhány kunhe- gyesi roma család is a Idvándor- lást fontolgatja. Mindezt a helyi önkormányzatnál is meglepetés­sel hallották. Az ügy azóta elült, útra pedig senki sem kelt. „Hogy tudnánk mi világgá menni, amikor arra sincs pén­zünk, hogy a gyerekeknek hol­nap enni adjunk!” - mondja ke­serűen egy szolnoki roma férfi, aki nem kívánta elárulni a nevét. A panasz azonban szinte kérdés nélkül is dől belőle. A már-már unásig ismert közhelyek: munka- nélküliség, rossz lakáskörülmé­nyek, sok gyerek. Ám arra a kér­désre, hogy menne-e, ha lehető­sége volna, bizony ő is csak rábó­lint, még akkor is, ha bevallja, maga sem tudja pontosan, mi várna rá és családjára külföldön. A többség nem is igen tartóz­tatná a romákat. Legalábbis az internetes fórumok szerint az ál­talános vélekedés az: menjen, aki akar. Az Országos Cigány Önkor­mányzat elnökhelyettese szerint éppen ezek a vélekedések tükrö­zik leginkább a roma kivándorlás okát. Dr. Pálfi Miklós úgy véli, a rendszerváltás óta eltelt tíz esz­tendőben szemmel látható válto­zás nem történt a cigányság élet- körülményeiben. Elmaradt a so­kat hangoztatott integráció. A kormányzat által a cigányság fel­zárkóztatására kidolgozott kö­zéptávú cselekvési program sem épült be a közigazgatásba, azaz nem fogalmazott meg a kormány megyei és települési szinteken végrehajtandó feladatokat. _____________(FOLYTATÁSA X OLDALON) Is mét csökken a benzin és gázolaj ára Jövő héten kedden ismét csök­kenti a motorbenzinek és a gáz­olaj árát a Mól Rt. A társaság tá­jékoztatása szerint a motorben­zinek listaára 1 forinttal, míg a gázolajé 4 forinttal lesz alacso­nyabb. Az árváltozást követően a 95-ös ólmozatlan benzin 217,50 forintba kerül literen­ként, míg a 98-asért 226,50 fo­rintot kell fizetni. A gázolaj 219,75 forintba kerül keddtől. Az üzemanyagok árának csök­kentését a nemzetközi jegyzés­árak változása, valamint a dol­lár-forint árfolyam kedvező vál­tozása tette lehetővé. Az egyes töltőállomásokon az árak eltér­hetnek a listaártól. HOGYAN HALT MEG A KIRÁLY? Amit tudnak és amit tudni vélnek a „bennfentesek” 5. oldal NŐKRŐL (NEM CSAK) NŐKNEK Oltár elől menekülő férfiak 7. oldal Egységesen jobban tudjuk képviselni érdekeinket Interjú Búsi Lajossal 9. oldal Drasztikus PB-gázáremelés Tavalyhoz képest 81 százalékkal kerül többe a tartályos gáz Megyei információ „1995-ben a szennyvíz- beruházás mellett a gáz bevezetését is eltervezte a község vezetése” — írja szerkesztőségünkhöz el­juttatott levelében Bak­say Endre. A tiszasülyi nyugdíjas, aki korábban polgármester volt a falu­ban, így folytatja levelét: „A lakosság támogatta az ötletet, de arra már nem futotta, hogy a köz­ség és a fővezeték közöt­ti csatlakozóvezetéket megépítsék (ez 80 millió forint többletköltséget ■ jelentett volna). fgy elfogadtuk a Prímagáz Rt. ajánlatát, hogy saját költségén gáztartályt telepít a faluba. Eh­hez a községen keresztül állami támogatást is kapott. 1995-ben, a szervezéskor a PB-gáz ára 86 forint volt köbméterenként. A gázhálózat át­adásakor, 1996 novemberében már 105. Akkor Nyolcvanegy százalékkal emelte árait tavaly január 1-jéhez képest a Prímagáz Rt., amely megyénkben hét településen szolgáltat úgy­nevezett falugázt, azaz tartályos gázt. A helységek lakóit igen érzékenyen érintette a drasztikus áremelés, ál­lítólag többen le is mondtak e fűtési mód­ról. is tudtuk, hogy ez piaci ár, de azzal győztek meg bennünket, hogy a földgáz ára is piaci lesz. A vezetékes PB-gáz fűtőértéke háromszo­rosa a földgázénak, így a köbméterenkénti há­romszoros ár is jogos lenne. Csakhogy a föld­Magasra szökött a lottóláz Elviszi-e valaki a szombati húzáson a 850 millió forin­tos főnyereményt? fotó: mj Szerencsejáték Az új évezred első lottóhú­zásán, szombaton a Szeren­csejáték Rt. történetének második legnagyobb nyere­ményét lehet megnyerni, 850 millió forintot. Nem cso­da, ha a lottózókban meg­nőtt a forgalom. Az ötös lottón immár 22. hete tart a halmozódás, vagyis azóta nincs öttalálatos szelvény - tudtuk meg Somorai Lászlótól, a Szeren­csejáték Rt. szóvivőjétől, aki sok érdekes adattal szolgált lapunk­nak. Mint mondta, az ötös lottón átlagos időszakban négymillió körüli alapjátékot fizetnek be, s a tapasztalatok szerint félmilliárd forint az a lélektani határ, amikor kezde'tét veszi a lottóláz. Az el­múlt (52.) héten a 795 milliós fő­nyeremény reményében orszá­gosan már közel hatmillió alapjá­ték érkezett. Tavaly, azaz 2000- ben egyébként összesen hat teli- találatos volt, ami átlagosnak mondható. Érdekesség, hogy a legtöbb szelvény, több mint 21 millió darab, az 1990-es év huszadik hetében, a május 24-ei sorsolás­ra érkezett be (akkor­tájt egy szelvény egy alapjátékot tartalma­zott). Az 1990-es év amúgy is különleges­nek bizonyult, hiszen rekord mennyiségű, 27 darab öttalálatos szelvényt regisztráltak. Ezzel szemben 1958 és 1970 volt a két legfukarabb esz­tendő, mindösz- sze egy-egy telita­lálat akadt. Az vi­szont külön érde­kes, hogy az el­múlt évben há­rom egymást követő héten (19., 20. és 21.) is regisztrálhattak ötta- lálatost. A kettő-, három-, négy- és öttalálatos nyertesek tavaly de­cember közepéig összesen mint­egy hétmilliárd forintot vehettek fel, az összes játék nyereményeire pedig 23 milliárd 315 millió forin­tot fizetett ki a Szerencsejáték Rt.-BGY­ÖTÖSÖK RANGSORA ÖSSZEG SZERINT Ev hó/nap hét nyerőszámok db összeg 1999. 9. 18. 37. 22 25 48 70 73 1 1 059 498 762 1997. 6. 07. 23. 25 43 56 66 78 1 778 767 172 1999. 4. 10. 14. 3 19 28 57 64 1 722 547 780 2000. 1. 15. 2. 17 21 32 63 73 1 657 522 315 1995. 10. 08. 40. 27 33 52 72 73 ..1.... 57 8 940 053 FORRÁS: SPORTFOGADÁS Röviden DROGSZONDA. A közlekedési rendőrök eszköztárában hamaro­san megjelenik a drogszonda, ami alkalmas arra, hogy a gyanús járművezetőről gyorsan kiderít­sék, fogyasztott-e valamilyen ká­bítószert, és ha igen, mennyit. A jogszabályban ugyanis az alko­holfogyasztáson túl kiterjesztet­ték a vezetési tilalmat a bódult ál­lapotra is. Információnk szerint a megyei rendőr-főkapitányság még ebben a hónapban hozzájut a gyors drogtesztekhez. NINCS EMELÉS. Jászjákóhalma képviselő-testülete úgy határozott, hogy 2001-ben nem emeli sem a vízdíjat, sem pedig az iparűzési adót. A településen idén is 111 fo­rintot kell iával együtt fizetni az ivóvíz köbméteréért, az iparűzési adó pedig egy százalék maradt. El­készült egy új, a Tisza-tavat bemu­tató, hétperces reklámfilm ma­gyar, angol és német nyelven. DRÁGULÓ KÖZLEKEDÉS. Ti szafüreden is átlagosan 7,2 szá­zalékkal emelkedtek január else­jétől a helyi autóbusz-közlekedés tarifái. A vonaljegy 68 forintba kerül, Füred és Tiszaszőlős vi­szonylatban pedig 77 forintot ér. FILM A TISZA-TÓRÓL Fűmet for gattak a Tisza-tóról azzal a céllal, hogy az elmúlt évben, a szennyezé­sek hírére távolmaradt turistákat visszacsábítsák az üdülőkörzetbe. A három nyelven elkészített film hangsúlyozza a víz mérésekkel is igazolt kiváló minőségét, a termé­szet romlatlan állapotát. KI MIT TUD? A tiszapüspöki Ti­sza Virág népművelő csoport nagy sikerű vetélkedő műsort rendezett a helyi művelődési házban. Az önkormányzati tá­mogatással létrejött rendezvény a másság elfogadtatását is célul tűzte ki maga elé. ___________■ Ami kor átadták Kőtelken a PB-gázelosztót, még nagy volt az öröm a faluban fotó: archív gáz ára időközben megmaradt hatóságinak, mi­közben a tartályos gáz ára egyre piacibb lett” - írja Baksay Endre. A levélből kiderül az is, hogy az eltelt évek alatt a 105 forintos árból 2000. július 1-jére 209 forint lett. Tavaly decemberben pedig min­denkinek kipostázott a Prímagáz egy levelet, miszerint 4P százalékkal, 295 forint/köbméter- re emeli meg a gáz árát. Minthogy 2000. janu­ár 1-jén még 163 forint volt az ár, ez 81 száza­lékos emelést jelent egy év alatt! Ismét idéz­zük Baksay Endrét: „Ez az ár a fűtőérték alap­ján számolva körülbelül 100 forint/köbméteres földgázárnak felel meg. A földgáz ára most kö­rülbelül 35 forint/köbméter. Az új PB-gázár már annyira sok, hogy az emberek felháborod­tak.” Olyannyira, hogy szerkesztőségünk levelet kapott Kőtelekről, és telefonáltak Nagyrév­ről is. fe/MVTATÁS A O AI ITAI/TIII

Next

/
Thumbnails
Contents