Új Néplap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-24 / 20. szám

10. OLDAL MŰSOR- H R D E T E S 2001. Január 24., szerda Temető mellett, halottak napján született hetvenöt éve Kisújszálláson. Az övéké volt a városból Kenderes irányába jövet balról a legelső tanya. Végigszolgálta az életét a be­regi részen, ahol csupa-csupa kuruc ivadék él. Tíz éve visszaköltözött a négyes mellé, a sorház szélére, ami egykoron tanyaportá­juknak számított. Ha az aranyeső-bokor mellett kitekint, egyik oldalon a szülői ház néz rá. A túloldalon a bevégzett életek kert­je, ahol édesapja, édesanyja pihen 33 és 25 éve. Mára Vitális Sándor tiszteletes úrból öreg tiszteletes lett. Haját hófehérre festet­ték a telek, és hogy közben mi minden tör­tént vele, erről szól az írás. Tíz hónaposán a Heine-Medin-kór örökre bice­gőssé, ma úgy mondjuk mozgássérültté tette. Pedig ha nem ez történik vele, valószínű a kala­pácsok, üllők világa fogja meg a kezét. Mert kovács volt az egyik nagyapja, az egyik testvére. Azért a kovácsokat teljesen nem kerül­hette el, hiszen Kovács Margitot vette el Kenderesről. Az aranylako­dalmukat az idén december 20-án ünnepük. Vitális Sándor négyévesen ta­nult meg járni. A tanyát őrizte, igaz, két olyan kutya is mellette ser- tepertélt, amelyek előbb haraptak, utána ugattak. Meg egyébként is, akkor még a tolvajok is gyalog jár­tak. Öt elemi után a jó eszű legény­ke gimnazista lett, és hetedikes ko­rában Sípos tiszteletes úr - aki a mostani református pap édesapja - biztatására az első prédikációját is megtartotta. Rá öt évre teológiából diplomázott, tavaly szeptemberben vehette át aranydiplomáját. A gyakorlatra hazajött, de vala­hogyan nem jó idők jártak akkoriban errefelé a papokra, különösen ha mondjuk a szülőknek 60 köblös földjük is volt. Szerencséjére könyvtáros­diplomája is van, ez sokszor kisegítette. Elmondása szerint külalakra is nézik a papot. Ő megfelelt ezeknek a vizsgálgató pillantások­nak, kivéve, hogy bicegett. Ugyanaikkor kifogá­solták, hogy már ősz. - Öreg pap helyett megint öreget kapunk? — tették fel a kérdést Benken, ahban a Ids faluban, ahová küldték. Igaz, akkor még csak 29 éves múlt, de már galambősz frizu­rát hordott. Nevetett az eseten, mire az egyik asszony pártját fogta: - Lehet, hogy ősz, de ahogy észrevettem, minden foga megvan... Összesen négy helyen szolgált. Olyan évek­ben, évtizedekben, amikor a pap inkább osztály­ellenségnek, mintsem megbízhatónak számított a hatalom szemében. Ráadásul a felesége, Mar­git asszony kenderesi volt. Valaki elhíresztelte, hogy Horthy rokona. Pedig nem így volt. De a száraz avartűz meg a pletyka sebes lábakon ter­jed, ezért a párját — aki postamesterként dolgo­zott — huszonnyolcszor jelentették fel. Állítóla­gos reakciós érzelmei miatt. A jó Isten védhette őket, meg szerencséjük lehetett, hiszen tulajdonképpen mire hozzájuk eljutottak a vizsgálatot végzők, minden lecsen­desedett. Mert az állításoknak a fele, meg a fennmaradó része sem volt igaz. Szerették őket, nagyon szerették. Almát sose vásároltak, vitték nekik kosár­számra. Disznótorost Erzsébet- naptól Sándor-napig kaptak. Végül hazaköltöztek olyan helyre, ahol látják a Vitális-ta­nyát és a temetőt, az ősök, őse­ik tanyáját. Két lányt neveltek, már élik saját életüket, férjhez mentek, sőt három unoka is tartozik a családhoz. Ők meg mindketten nehezen járnak, mennek, de azért nem tétlen­kednek. Az öreg tiszteletes több kitüntetést kapott a moz­gássérültekért végzett munká­jáért. Ha hívják, temet, szolgál­ja ma is az embereket. Berek­fürdőre is ellátogatnak évről évre. A szívében nincs harag. Ma már senki nem állítja róla, hogy reakciós, mert a lelkész! hiva­tást választotta. Szívében mindenkinek megbo­csátott, hiszen egy galambősz tiszteleteshez ez illik. És ír, sok cikket ír, szerkeszt. A Nagykun Kalendáriumba és máshová is. Búcsúzóul há­rom almát dug a zsebembe. Beregből kapták őket, a korábbi egyik gyülekezetétől. Kiterítve hever a temérdek jonatán az egyik emeleti szo­ba padlóján. Jó négy hónapja leszedhették, de még pirosak, egészségesek... ________________________ D. SZABÓ MIKLÓS Vi tális Sándor ma is szolgálja az em­bereket FOTÓ: M. j. Egyeztetés az agrártámogatásokról Szolnok Az állami költségvetés kere­tében elfogadott, idei agrár- támogatás jogcímenkénti fel­osztását, a támogatható fel­adatokat, a támogatás mérté­két és feltételeit az FVM a szokásos módon rendeletben tervezi szabályozni. A rende­lettervezetet a megyei agrár­kamara a szakapparátusá­ból, valamint egy 16 fős, gya­korlati szakemberekből álló munkacsoport révén előzete­sen véleményezte, és összeg­zett álláspontját, javaslatait továbbította a Magyar Agrár­kamarának. Papp László, a kamara titkára ér­deklődésünkre elmondta, megál­lapították, hogy több kedvező vál­tozás tapasztalható az előző évi rendelet előírásaihoz viszonyítva. Kedvezőnek értékelhető, hogy összességében érezhetően emel­kedik a támogatások összege. Nö­vekszik a termelést közvetlenül szolgáló földalapú támogatás, és a növények döntő többsége re­mélhetőleg bekerül véglegesen is a támogatható növényi kultúrák körébe. Nő azon támogatások száma, amelyeket a területi korlát már nem sújt, és ugyancsak pozi­tívumként értékelhető, hogy na­gyobb lehetőség mutatkozik a be­ruházások támogatására, úgy az építési jellegű, mint gépvásárlási tekintetben. A kedvezőbb lehetőségek mel­lett azt is megállapította a munka- csoport, hogy a rendelettervezet még mindig bonyolult, elaprózott és a távlati célkitűzések elérésére nem gondol eléggé, mivel igen sokféle témát igyekszik támogat­ni a rendszer. A konkrét terme­lést, a mennyiségi növelést és mi­nőségjavítást közvetlenül szolgá­ló támogatás aránya kicsi. A tá­mogatásokhoz való hozzájutás szintén bonyolult, munka- és idő­igényes. A megye szempontjából különösen kedvezőtlen, hogy a földalapú támogatásnál továbbra is megmaradni látszik a megkü­lönböztetés a 300 hektár feletti te­rületen gazdálkodók terhére, ami több százmillió forintos állami tá­mogatási lehetőségtől fosztja meg az érintett gazdálkodókat. A ka­marai munkacsoport több észrevé­telt, javaslatot fogalmazott meg a támogatási rendszer finomítására, egyszerűsítésére és hatékonyságá­nak növelésére, bízva abban, hogy a különféle szintű egyeztetéseken tett javaslatokat a jogszabályalko­tók figyelembe veszik. Mi tudunk egy még biztonságosabb könyvet. Ha Ön a hagyományos pénzügyi megoldásokat tartja a legmegbízhatóbbnak, figyelmébe ajánljuk a Postabank Betétszámlakönyvet, amellyel pénzét maximális biztonságba helyezheti, anyagi helyzetét pedig ugyanúgy szemmel követheti, mintha saját házipénztára lenne. • Látra szóló, papíralapú, fenntartásos betét • 2 névre is köthető • Sávos kamatozású • A banki hálózaton kívül valamennyi postán elérhető • Ráadásul ingyenes készpénzfelvételt biztosit Q RostaBank Információ: 06-40-44-22-00, www.postabank.hu 5.42 Hajnali gondola­tok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Ma reggel (benne: 6.30: Körzeti híradók; 8.00 Körzeti híradók), 8.30 Ezredforduló, 8.35 Mindent a szerelemért (brazil sorozat, 109-110.), 9.35 Napra­kész magazin, 12.00 Híradó délben, 13.00 Hrvatska krónika, 13.25 Ecranul nostru, 13.58 Hírek. Időjárás, 14.00 Millenniumi filmtár - Filmhíradók 1939-ből, 14.20 A miniszter barát­ja (magyar film), 15.50 Ezredforduló, 15.58 Hí­rek. Időjárás, 16.00 Einblicke (középfokú németnyelv-tanfolyam, 14.), 16.30 Mai hitval­lások, 16.55 A rattan út­ja (dokumentumfilm-so- rozat, 3.), 17.25 Alterna­tív Magyarország (soro­zat), 17.50 Alaphangok 6.30 Reggeli, 8.55 Mire gondolok?, 9.00 Recept Klub, 9,15 Szeretni bo- londulásig (ism.), 9.40 Titkok és szerelmek (mexikói sor.), 10.35 Top Shop, 11.30 Delelő, •12.30 Recept Klub, 12.55 Joker, 13.00 Hír­adó, 13.20 Kavalkád, 13.30 Második csók (francia tinisorozat), 13.55 Helene és a fiúk (francia tinisorozat, 126.), 14.20 Norm-show (amerikai vígjátéksoro­zat, 3.), 14.45 SeaQuest DSV - A mélység biro­dalma (amerikai kaland­filmsorozat), 15.35 Pau­la és Paulina (mexikói sorozat), 16.20 Szeretni bolondulásig (mexikói sorozat, 157), 16.40 Jo­ker, 16.45 Terra Nostra (brazil sorozat, 17), 1735 Joker, 1740 Maria (mexikói sorozat) 5.50 Jó reggelt, Magyar- ország (színes hírmaga­zin), 8.35 Gazdagok és szépek (amerikai soro­zat), 9.00 Csupa-csupa élet (német sorozat), 9.25 Jenny (amerikai sorozat), 9.50 Segíts magadon!, 10.15 Közvet­len ajánlat, 11.05 Reg­geli gondolatok, 11.10 Magyar történelmi arc- képcsarnok, 11.15 Ma­gyarország holnap, 11.45 Miért éppen Alaszka? (amerikai soro­zat), 12.35 Római vaká­ció (amerikai vígjáték), 14.35 Herkules (ameri­kai fantáziasorozat), 15.30 Szelek szárnyán (kanadai sorozat), 16.25 Sonadoras - Szerelmes álmodozók (mexikói so­rozat), 1710 Ramona (mexikói sorozat), 18.00 Maria Isabel (mexikói so­rozat) 6.00 Ma reggel, 8.30 Mit lenniumi Mesék, 8.55 Az MTV archívumából, 11.05 Magyar színházak feszti­válja, 12.05 Szerelmek Saint-Troopez-ban (francia sorozat, 2.), 13.00 Híradó délben, 14.00 Aranyfüst, avagy: Mit üzen a múlt?, 15.30 Cimbora, 16.00 Is­kola utca - Szóköz, 1730 Sorstársak, 17.55 A világ különleges gyermekei, 18.05 Johann Sebastian Bach (tévéfilmsorozat, 2.), 19.45 Esti mese 20.00 Viláahíradó 20.15 Híradó este. Sport 20.45 Századfordító ma­gyarok - Szent- áaothai János 21.40 TS - Műkorcsolya Eb (összefoglalót 23.20 Záróra 0.20 Halló, itt vagyok! 1.55 Éjszakai választék 8.45 Magyar néptáncörök­ség, 9.35 Világhajó (doku- mentumfflm), 10.10 Az élet szele (sorozat), 10.55 Barátok a stranden (sorozat), 11.50Hr- adó, 12.00 Pénzpiad tick, 1215 Ugásváüás, 1245 Zó­lyom, 1315 Ksskt**, 14.05 A dzsungel kűryw (sorozat), 14.30 Teleenöklopédia, 14.45 Nyelvóra), 15.05 Isten hozta szigetünkön!, 15.30 Utazás az_ 16.00 Kalendári­um, 18.00 Hradó, 1825 Me­sefilmek 19.00 Nadar, a fotográfus (francia film) 19.25 Hester utca (kanadai film) __________ 21 .00 Híradó. Sport 21.30 Nyílt tenger (olasz film)_________ 22 .55 A halhatatlan sze- relem (angol film) : 23.55 Ezredforduló 0.00 Híradó. Vers MR SZOLNOK 8.35 Mindent a.. 18.00 Híradó hatkor _ 18.20 Szerelmek... (sor.) 19.15 Viláohfradó 19.30 Híradó este___ 20 .05 Nem jogerős 20.35 Kobra akció (dán tévéfilm)______ 22 .05 Híradó este 22.15 Aktuális______ 22 .35 Théma __ 22 .55 Panoráma 23.20 Vattatyúk (ma­gyar film) 21.20 Az évszázad üzlete 18.30 Híradó 18.30 Tények 18.55 Legyen ön is... 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 19.00 Szerencsekerék 19.40 Gverekszái 20.00 Vad anaval 20.25 Csíííz! 21.20 Az évszázad üzle­te (amerikai film) 20.30 Utószilveszter 21.20 Psycho 3. (ameri­kai horror) 23.05 Híradó 23.00 Jó estét... 23.20 Pont hu ______ 23 .50 Öreglányok (ame­rikai sorozat) 23.55 Csiszár.hu 0.55 Esküdt ellensé oek (am. sor.) 0.15 Fókusz 1.45 HálóViláa 0.45 Divatklip 2.45 Vers éjfél után SZOLNOK TV 9.00 A jan. 23-ai, esti adás ismétlése; 13.15 Képes Képújság; 18.05 Hírek; 18.15 Látlelet—eü. magazin; 18.45 Aerobicpercek; 19.00 Aktuális hírmagazin; 19.30 Döntés előtt; 20.00 Az ember - magazin ism.; 20.30 2x2 néha öt - magyar film; 22.00 Hírzáró; 22:35 Képes Képújság 5.55-8.00 Jó reggelt, Alföld!; 6.00,7.00 Kossuth króni­ka; 6.30,7.30,12.45,17.45 Alföldi krónika; 6.45 Nap­ló; 7.20 Előjel; 8.00 BBC-világhíradó; 8.10 Zenés kalen­dárium; 9.05 Délelőtt - Zöldövezet; 11.45 Hirvonal; 12.00 Déli krónika; 13.05 Zenés műsor; 14.05 Kíván­ságműsor; 15.05 Alföldi magazin; 17.30 Szóváltás; 18.00 Esti krónika; 18.30-22.00 Nemzetiségi műsorok RÁDIÓ 2000 0.00 '70-, '80-, '90-es évek slágerei; 5.00 Kávé helyett; 6.00 Ébresztő. Benne: 6.00,6.30,7.00 Hírek, időjárás; 7.30 BBC-világhíradó; 7.45 Helyi információk, útinform 8.00 Napról napra. Benne: 9.30 Hírek, időjárás; 12.00 Hírek, időjárás; 12.05 Szieszta; 13.00 Szerda délután. Benne: óránként hírek, időjárás; 18.05 Tőlem neked; 20.00-24.00 '70-, '80-, '90es évek slágerei AKTÍV RÁDIÓ Szolnokról: Az elmúlt 40 év legjobb zenéivel! 00.00­2.00 Álomzóna; 2.00-5.00 Zenezóna; 5.006.00 Pirka­dat; 6.009.00 Jó reggelt! Szolnok; 9.0012.00 Délelőt­ti terefere; 12.0013.00 Déli szieszta; 13.0016.00 Dél­utáni juice; 16.0018.00 Hazafele; 18.0019.00 Kvfz- özön; 19.0020.00 Élő kívánságműsor; 20.0021.00 Slágerlisták; 21.0023.00 Nagy slágerek; 23.0024.00 Éjféli zenegép Betétszámlakönyv mmm wÁ% MZKUfll SEGÍTSÉGÉVEL® 06 90 230-592 BIKA 06-90-230-581 IKREK »»582 É 06-90-230-583 OROSZLÁNOMON SZŰZ 06-90-M MERLEG 06-00-230-586 SKORPIÓ »»587 NYILAS »»-588 BAK 06-»589 VÍZÖNTŐ 06-90-230-590 HALAK »»591 Éjjel-nappal hívható! A te díja 99 R+ó‘o percenként+6R -tóío Itopcsocsi áj. AS-B Kft. Audiotex 1539 Bp., PÉ591 Tel.:488-5615 t W HÉTFŐTŐL PÉNTEKIG 8 ■ 16 óráig előfizethet az iNcplap aeaaesüL _____1_ •j »/ lapokra az alábbi zöldszámon: Legyen az új Sporttörvény ISM^erője... Az új Sporttörvényt s annak magyarázatát 2001. január 25-től (csütörtök) 15 napon átolvashatja kiemelhető és összefűzhető mellékleteként. I 5 M i/jí.iji í. •J portra mustért um www.ism.hu A jogszabállyal kapcsolatos kérdéseivel tárcsázza az Ifjúsági és Sportminisztérium kedvezményesen (a helyi beszélgetés költségén) hívható kék számát: 06-40-444-555 ...mert a szabály megvan, kezdődhet a játék! A hívás Önnek ingyenes. Tegnap mondták, ma is igaz A reklám az egyetlen módszer arra, hogy valamely gyártmányáról a legnagyobb számú fogyasztót, a legrövidebb idő alatt, a legkisebb költséggel tájékoztassa. géplap JÁSMMÉIKA Az öreg tiszteletes

Next

/
Thumbnails
Contents