Új Néplap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-30 / 304. szám

M EGYE I KÖRKÉP 3. OLDAL 2000. December 30., szombat Miben hisz a kéményseprő? Az eredetileg kunhegyesi, de most Kenderesen élő Laj­kó András fekete ruhás em­ber. Olyan, akivel ha talál­koznak a járókelők, akkor megfogják valamelyik gombjukat, és arra gondol­nak, amit nagyon de na­gyon szeretnének. Hátha teljesül. Ugyanis Lajkó úr­nak nem akármilyen a szakmája, hiszen az erede­tileg villanyszerelő, villa­mosipari technikus mostan­ság két település: Kenderes és Fegyvernek kéménysep­rője. Hozzá tartozik vagy három és fél ezer lakás, az összes kéményével együtt: akár hagyományos tüze­lésű, akár gázos. Hogy nem dol­gozik hiába, talán az is mutatja, hogy közel negyven olyan ké­ményt talált, amelyik részben vagy még nagyobb mértékben beomlott. Mert leszakadt egy da­rab a belső vakolatból, megla­zult, leesett pár tégla, szóval szű­kült, kisebb lett a füst, az égéster­mék útja. És ez ha egyszer nem tud távozni, bizony tragédiához vezethet. Ráadásul nem is egy helyen bútort raknak a kémény elébe vagy betapétázzák, eltünte­tik a kéményajtót, pedig arra ége­tően szükség lenne minden olyan helyen, ahol fűtenek. A kéményseprőt az égvilágon mindenki kedveli, kivéve, ha fi­zetni kell a kotrásért. Amikor ar­ról váltunk szót, sok-e a korom ebben az országban, erre igent bólint. Van mit kotorni a közélet­ben, a mindennapokban, a ké­ményekben, szóval mindenütt. Ráadásul temérdek az üres, sem­mit sem érő ígéret, amely állítóla­gos eredményeiből az átlagem­ber az égvilágon semmit sem észlel. Pedig jó lenne, ha már eb­ből a nagy előrehaladásból a csa­ládok is tapasztalnának valamit. Ennek ellenére bizakodó, hiszen már rengeteg volt a szűk eszten­dő. Ezekre előbb-utóbb jobb kö­vetkezik, állítja. Ugyanakkor azt is tudja, ezért a magafajtának rengeteget kell tenni, dolgozni. Noha hívő ember, négy gyerek apukája, akik közül kettő már fel­nőtt, ennek ellenére 2001. hajna­lán Lajkó kéményseprő úr leg­jobban a két kezében és az eszé­ben bízik. No, meg egy kis sze­rencsében, mert az soha nem baj, ha Fortuna kézen fogja a ki­szemeltet. Éppen ezért lehet, hogy az új évezred első hetében lottót vesz. Elvégre hol van az megírva, hogy egy kéményseprő­nek nem lehet egyszer szeren­cséje? Ha már másnak állítólag annyit, de annyit visz belőle . . . Nem igaz? D. SZABÓ MIKLÓS Milliós adomány JÁSZÁROKSZÁLLÁS Tízezer dolláros adományt kapott a város a Carrier CR Magyarország Kft.-től, melyet a város általános iskolájának fejlesztésére költenek el. A település önkormányzatí képvi- selő-testülete rendkívüli ülésen hozta létre csütörtök délután a Jászárokszállás Városért Alapít­ványt, mely fogadni tudja a cég adományát. Mint azt Gergely Zol­tán polgármestertől megtudtuk, ez az alapítvány támogatja majd a város intézményeit, oktatását, egészségügyét, és segítséget nyújt­hat szociális területen is. Ezzel le­hetővé válik, hogy azok a helyben megtelepedett cégek, a városból elszármazottak, valamint a helyi­ek, akiknek lehetősége van rá, és anyagi segítséget akarnak nyújtani a városnak, ezt megtehessék. Az alapítvány létrehozását már régóta tervezik. Azért vált most aktuális­sá, mert a kereskedelmi hűtőgépe­ket gyártó üzemet idén februárban megvásárolt amerikai cég bejelen­tette adományozási szándékát. BANKA CSABA Díjazott jótevők Szolnok Zenével, tánccal mondtak búcsút az óesztendőnek a Szolnoki Ci­gány Kisebbségi Önkormányzat képviselői. A kisebbségek napjá­val egybekötött ünnepségen a ci­gányság felzárkóztatásáért leg­többet tevők munkájának elisme­rése sem maradt el. így Kisebbsé­gért díjat vehetett át Venczel Já­nos, a Hegedűs T. András szakis­kola kollégiumának igazgatója és Deák Miklósné a munkaügyi központ szolnoki kirendeltségé­nek vezetője. Az ünnepségen fel­szólaló Farkas Flórián, az Orszá­gos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke elismeréssel szólt a megyeszékhely polgármesteré­ről is. A politikus szerint ugyanis Szalay Ferenc az a városvezető, aki nem nézi, ki cigány és ki nem, számára mindenki ember. Farkas Flórián fontosnak tartaná, hogy a cigányság képviseletet szerezzen a megyegyűlésben, sőt az országgyűlésben is. A cigány­ság élethelyzetének javítását szolgáló középtávú cselekvési program kapcsán szorgalmazta, hogy folyamatosan kísérjék fi­gyelemmel, célba jut-e a cigány­ság felzárkóztatására szánt pénz. TJ Ön mit fogad meg szilveszterkor? Megkérdeztük A szilveszter alapvetően az önfeledt szórakozás és jókedv ünnepe. Ám az óévbúcsúztató mindemellett a szent el­határozások, a nagy fogadalomtételek ideje is. Lapunk ennek kapcsán arra volt kíváncsi, a szolnoki járókelők va­jon mit fogadnak meg az új évezred küszöbén. Kovács Viktor, 18 esztendős tanuló:- Általában nem szok­tam fogadalmakat tenni. Az idei szilveszter azonban ki­vétel lesz ez alól, mert meg­ígértem a barátnőmnek, hogy leszokom a dohány­zásról. Jó lenne, ha sikerülne, hiszen egész­ségtelen és ráadásul sokba is kerül. Persze az már csak a következő évezredben derül ki, hogy lesz-e hozzá elég akaraterőm. Szabados Ferencné, 68 éves nyugdíjas:- Én ugyan nem fogad- kozom! Nincsen semmiféle káros szenvedélyem, sem olyasmi, amin feltétlenül változtatnom kellene. To­vábbra is úgy élek majd, mint eddig, és teszem a dolgomat. Fehér Cs. József, 38 esztendős üzletkötő: — Korábbi szilveszterék alkalmával is előfordult már, hogy megfogadtam ezt-azt. Egy óévbúcsúztató bulin például elhatároz­tam, hogy leszokom a dohányzásról. Ám ez a buzgalom csupán két hónapig tartott, az­tán nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Idén ennek tudatában telje- síthetőbb fogadalmat te­szek: nevezetesen, hogy jö­vőre többet járok majd templomba és kevesebbet szórakozni. Hevesi Jánosné, 59 éves házmester:- Szívem szerint azt fo­gadnám meg, hogy jövőre abbahagyom a munkát, és végre élvezem a nyugdíjaséveimet. Sajnos azonban ez megvalósítha­tatlan álomnak tűnik. Negyven év munkaviszony után ugyanis 12 ezer forint­tal mentem nyugdíjba, eny- nyi pénzből pedig nem le­het megélni. _______ BUGÁNY « &.< SZILVESZTERI FOCICSATA. Hagyomány már, hogy az év utolsó munkanapján focicsatát vívnak egymással a megye és Szolnok város politikusai. Az idén a sportlétesítmények dolgozói is beszálltak a meccsbe. Felvételünk Búsi Lajost (balra), a megyei önkormányzat elnökét örökítette meg a szolnoki csapat focistái között.__________________________________________________________fotó: mészáros A természeti csapások éve volt (Folytatás az 1. oldalról) A lehullott csapadék mennyisége — március, április, július és szep­tember hónapok kivételével — jó­val alatta maradt a 70 éves átlag­nak, augusztusban és októberben pedig lényegében nem esett eső (4,4, illetve 0,9 milliméter). Az idén eddig csupán 300 milli­méter csapadék hullott a megyé­ben, szemben a 70 éves átlag 500 milliméterrel. Elsődlegesen a ke­vés és szélsőséges eloszlású csa­padék miatt a főbb növénykultú­rák termésátlaga elmaradt a gaz­dák várakozásaitól és a korábbi években megszokottól. Kasza An­tal szerint a gyenge eredmények­hez számottevő mértékben hoz­zájárult az ágazat sokéves fő baja, a tőkeszegénység, a pénzhiány is. Általános gond például, hogy a tápanyag-visszapótlás színvonala messze elmarad a kívánatostól. Ami az őszi munkákat ületi, a szá­razság miatt a termelők csak több menetben, plusz energiaráfordítás­sal tudtak megfelelő magágyat ké­szíteni. Az elmúlt hónapokban földbe került az őszi búza össze­sen 133 ezer hektáron, az őszi árpa 16 ezer hektáron, a repce 13 ezer hektáron, valamint 2900 hektár tri­tikálé és 100 hektár rozs. A hivatal- vezető elmondása szerint az el­múlt hetekben lehullott eső hatá­sára magához tért a búza, s a leg­frissebb állapotminősítés alapján a vetésterület 3540 százalékán jó, hasonló nagyságrendben pedig kö­zepes a kenyémekvaló fejlettsége. L.Z. FŐBB NÖVÉNYEK VETÉSTERÜLETE ÉS TERMÉSÁTLAGA 2000-BEN Növény elvetett terület (ha) betakarított terület (ha) átlagtermés (tonna/ha) őszi búza 130000 109300 2,88 őszi árpa 10800 8845 3,05 repce 10414 8790 1,32 tavaszi árpa 13883 13883 2,12 kukorica 57326 53963 3,30 napraforgó 45195 43116 1,45 cukorrépa 5100 4995 30,41 rizs 1481 1481 4,13 vöröshagyma 1980 1450 22,16 fűszerpaprika 650 566 9,0 FORRÁS: MEGYEI FVM-HIVATAL Sorokban AZ ÉV FÜREDI TŰZOLTÓJA. A tiszafüredi hivatásos önkor­mányzati tűzoltóság állománya tegnap titkosan szavazhatott ar­ra, hogy ki legyen az idén alapí­tott Év tűzoltója kitüntetés első birtokosa. A szavazatok összesí­tése után Imre Lajos tűzoltó­törzszászlós megbízott szolgá­latparancsnok érdemelte ki a dí­jat, s a vele járó pénzjutalmat, amelyet az állománygyűlésen Kelemen Sándor, tűzoltópa­rancsnok adott át. MEGALAKULTAK. Hortobágyi Kényszermunka-táborokba El­hurcoltak Egyesülete néven civil szervezet alakult az 1950 és 1953 között a hortobágyi és Közép-Ti- sza-vidéki kitelepítő táborokba elhurcoltak emlékének megőrzé­sére, valamint a még élők jogi és érdekképviseletének ellátására. A szervezet tagjai az 1255 Buda­pest, Pf. 215. címre várják sors­társaik, azok családtagjainak le­velét, tagfelvételi kérelmét. KÁRT ENYHÍTETTEK. A belvíz 176 személyi tulajdonú lakóépü­letben tett kárt Kisújszálláson. Száznegyvenhét károsult része­sült kormányzati kárenyhítés­ben, mintegy 40 millió forint ér­tékben. A támogatásokról - a polgármesteri hivatal által elvég­zett műszaki és szociális felméré­sek alapján — a szociális, egész­ségügyi és sportbizottság döntött. EMELNEK. A támogatott gyógyszerek árai várhatóan ja­nuár közepén emelkednek. A készítmények árai legfeljebb 4,2 százalékkal emelkedhetnek 2001-ben. A nagyon olcsó sze­reknél 50 forintban maximálták az áremelést. A kórházi készít­mények árait is legfeljebb 4,2 százalékkal emelhetik a gyártók jövőre. A következő három év­ben legfeljebb a tervezett inflá­ció 70 százalékával emelkedhet- neka gyógyszerek árai. ■ Új évi jókívánságok Mélységesen mély a múltnak kútja. Az ezred­forduló pillanataiban senki nincs, aki ne te­kintene vissza akár saját vagy családja életére gondolva, de sokan tisztelettel vegyes meg- hatódottsággal emlékeznek nemzetünk, városunk történéseire is. „Elhull a virág, eliramlik az élet...” Az idő gyermekként olyan lassan telt, most meg repül, mint a madár. Láncszemként kapcsolódunk a múlthoz. S a jövő kosarában az lesz, amit mi a jelenben beleteszünk. Ami megtörténik, soha többé nem válik meg nem történtté. Tetteink­ben, érzelmeinkben, gondolatainkban élünk. Nem órákban, években. A múltban megerősödtünk, a jélent a birtokunkban tartjuk. A jövő lehetőség, esély. A ma eredményei alapján büszkén mondhatjuk: egy rettenetes, nemzetünknek oly sok szen­vedést, kudarcot, keservet jelentő XX. század után gazdagabb, boldogabb és sikeresebb év­tizedek következnek. Álmok, vágyak? Nem. A gazdaság eredményei, a gyarapodó családok, az I épülő-szépülő otthonok, okos, képzett, nyel­veket beszélő lányaink és fiaink egy új világot je­leznek, amelyben büsz­kék vagyunk magyar­ságunkra, ahol mindenki érték, ahol mindenkire szükség van, aki akar tenni valamit nemzete, hazája, lakóhelye, csa­ládja és önmaga boldo­gulása, jövője érdekében. A XXL század Magyar- országa szebb, jobb, gazdagabb és boldogabb lesz. Mert értünk és rólunk szól a jövő is. Hiszem, hogy együtt, összefogva megvaló­sulhatnak apáink, nagyszüleink legmerészebb álmai is. Soha nem volt nagyobb esély erre, mint most. E hatalmas feladatok megvalósításához kívánok minden szolnoki és nem szolnoki polgárnak jó egészséget, békés, sikeres, boldog és gazdag új SZALAY FERENC Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere

Next

/
Thumbnails
Contents