Új Néplap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-29 / 303. szám
7. OLDAL HM 2000. December 29., péntek Röviden ÉVZÁRÓ SPORTGÁLA BAJNOKOKKAL. A tiszafüredi városi sportcsarnok és szabadidő- központ december 29-én már ötödik alkalommal rendezi meg évzáró terematlétika-gáláját. Az idei jubileumi rendezvény zárásaként, már szintén hagyományosan a szervezők jutalmazzák az év ifjúsági sportolóit és testnevelő tanárát. Ez alkalomból tizenhat tiszafüredi színekben sportoló fiatal kapja meg a Kiváló Ifjúsági Sportoló kitüntetést, és ezen a napon derül ki az is, hogy kik nyerik el a város eddig egyetlen olimpiai bajnok szülötte és díszpolgára, Benedek Gábor által felajánlott különdí- jat. A terematlétikai korosztályos versenyek és a díjkiosztó gála ünnepi sikeréhez feltétlenül hozzájárulhat majd az is, hogy a versenyzők és a nézők találkozhatnak Sydney két bajnokával, Pnlai Imrével és Novák Ferenccel. KORT TISZTELŐ FIGYELMESSÉG. A tiszaderzsi önkormányzat költségvetése idén is lehetővé tette azt, hogy szimbolikusan minden 60 éven felüli der- zsi polgárhoz bekopogtasson a .Jézuska”. Most nem ajándék- csomaggal, hanem egységesen 1000-1000 forinttal, ami 344 idős embernek nyújt némi könnyítést az év végi bevásárlásokhoz. TISZTÚJÍTÁS A NIMRÓDOKNÁL. Elmúlt közgyűlésein új vezetőket választott a tiszafüredi Nimród Vadásztársaság. A titkos szavazás eredményekén Oláh Dániel, nyugalmazott rendőr lett az új vadászmester, míg december 15-től Lex László irányítja elnökként a 47 fős egyesületet. Mindezek mellett Gáli Sándor és Bodnár György személyében új gazdaságvezetőt és titkárt is választottak a füredi nimródok, akiknek ötfős vezetőségében is cserélődött négy tag. JÓ ÉVKEZDET A KÖZ HASZNÁRA. A területileg illetékes munkaügyi központ is jóváhagyta azt a közhasznú foglalkoztatási tervet, melynek révén huszonhét, korábban munka- nélküli jut pénzkereső elfoglaltsághoz Tiszaszentimre, Nagy- iván, Tiszaigar, Tiszaörs, Tomaj- monostora és Tiszaderzs térségében. Szekeres János, a foglalkoztatást szervező és irányító Közép-Tiszavidékért Közhasznú Társaság ügyvezetője tájékoztatása alapján az adott önkormányzatok illetékességi területein kezdik el majd 2001. január 4-vel a munkát az érintettek, települési feladatok ellátásával, a köz hasznára, és esélyt kapva a korábbiaknál jobb évkezdethez is. ■ Abádszalók Többek között azért, mert a ma Somogysárdon élő szobrászművész Abádszalók szülötteként indult el azon a pályán, melynek egyik kiemelkedő állomásaként valóban az oltáron kapta meg a legméltóbb helyét az a fa leikéből kifaragott művészi gondolat, amely egyaránt üzeni az Isten házába betérőnek a szülők, a szülőföld szerete- tét és a hitnek a gyökerekhez is ragaszkodni tudó erejét. Úgy is, hogy Csikós Nagy Márton szülein - Abádszalókon élő édesanyján és 11 éve elhunyt édesapján - keresztül, „grátisz” ajánlotta fel a valóban templomi helyet érdemlő remekművét a község javára és a millenniumi szent év tiszteletére. Egyfajta hálás fiúként köszönetét mondott azért az indíttatásért, amely eljuttatta őt odáig, hogy lelkének legemberségesebb emlékképeit keze mások számára is érthetővé tudja formálni. És az abádszalóki István király az államiságunk jelképével, a kettős kereszttel és a kezében tartott templommal ezt teszi. Elsősorban azzal, hogy örökségünk jele lett az oltáron, amiért kijár a köszönet a szülőfföldjszerető jeladónak. ■ Az alkotás A jellé lett örökség November 18. óta államalapító István királyunk szobra díszíti a helyi római katolikus templom mellékoltárát. A Csikós Nagy Márton alkotását avató ünnepi szentmisén, amelyen a magyar katolikusok főpásztora, Seregély István egri érsek, a művészeti alkotást megáldva szolgált, többször elhangzott: ezen fából kifaragott „üzenet” révén jellé lett az örökségünk. Középen a művész, édesanyjával és testvérével Rács mögött a hálátlan fiú Az ügy gyökerei egészen idén márciusig nyúlnak vissza. Az apjával egyedül élő fiú, B. János úgy kívánta megoldani anyagi gondjait, hogy igényt tartott édesapja nyugdíjára. Hogy szándékát nyomatékosítsa, rendszeresen verte is apját a hálátlan gyermek, aki lényegében hosszú szobafogságra is kényszerítette B. Józsefet, akinek betelt a pohár: értesítette a rendőröket, akik őrizetbe vették a fiát. Abádszalók A Tiszafüredi Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint a hűtlen fiú többször úgy hagyta helyben édesapját, hogy az idős ember orvosi ellátásra szorult volna. Ám az apa nyugdíját rendszeresen felélő gyermek soha nem adott arra lehetőséget, hogy orvos is lássa a sokszor magatehetetlen idős embert, akinek jó kilenc hónapig lényegében saját házát sem volt szabad elhagynia. Az esetet vélhetően a sértett mozgáskorlátozottsága s szégyene miatt eddig homály fedte, de az apa bejelentése után a rendőrök elegendő bizonyítékot találtak arra, hogy a hálátlan gyermek rács mögé kerüljön. Hogy ott meddig elmélkedhet a szülők szeretetéről és tiszteletéről? Erről a bíróság fog dönteni, orvos szakértők bevonásával. Töltött káposzta, torta Húszéves Tiszaörsön az idősek hosszú élet titka egy kupica pá- klubja, amelyet a volt pártházból Unka meg pohárnyi vörös bor. alakítottak ki. Eredetileg az klu- Olyan, amely véletlenül sem műbot huszonöt személy befogadd- trágyából készült, hanem látta a sára tervezték, ahol reggel nyolc- kapitalizmus meg a szőlő lényeHúszéves a tiszaörsi idősek klubja. A klubtagokat ebből az alkalomból ünnepi ebéddel köszöntötték. totó. m. j. tói általában délután négyig tartózkodhatnak az oda járók. A térítési díjért kétszeri étkezés: ebéd valamint uzsonna jár. Lehet televíziót nézni, beszélgetni, sakkozni, kártyázni, újságot olvasni. Napjainkban húszán járnak ide, és az alapító tagok közül állandó vendég Sütő Józsefné Ili néni, aki ráadásul a maga nyolcvan évével korelnök. Az egészsége hál’ istennek jó, nagyszerűen bírja magát, és elmondása szerint a J . gét: a tőkét. Az évforduló tiszteletére ünnepi ebédet kaptak, amely májgaluskalevesből, töltött káposztából, tortából, üdítőből állott. Zám Györgyné, a polgármester asszony köszöntötte őket, majd kultúrműsor színesítette a rendezvényt, amelyen fellépett a községi asszonykórus is. Az eszem-iszom költségeihez az ön- kormányzaton kívül a vöröskereszt és a helyi vállalkozók is hozzájárultak. __________d. sz. m. N yugodtabb önkéntesek Ez a támogatás már nem csak „tűzoltás” Abádszalók Az embert gyakran érik meglepetések. így volt ez akkor is, amikor betértünk a helyi önkéntes tűzoltóság épületébe, hogy megtudjuk: milyen esztendőt hagytak maguk mögött a lánglovagok. Oláh Imre, az önkéntesek parancsnoka ugyanis a Létesítményi és Önkéntes Tűzoltóságok Országos Szövetsége (LÖTOSZ) alelnöke- ként kezdett mondandójába.- A parlament már döntött, hogy a LÖTOSZ égisze alatt működő tűzoltóságok támogatását olyan szintre emeli, hogy azok működése sem 2001-ben, sem 2002- ben nem lehet kérdéses. Úgy néz ki, hogy az illetékesek észrevették, s a politika is megértette, hogy az ilyen tűzoltóságok működése nem függhet az érintett önkormányzatok anyagi helyzetétől, a pályázatelbírálók és a területileg illetékes munkaügyi központok jóindulatától. A stabil anyagi háttér valóban boldog új esztendőt ígér nekünk, ami az országban 33, a megyénkben pedig négy - Abádszalókon kívül Kunhegyes, Tiszaföldvár és Kisújszállás érintett - tűzoltóság biztonságos működését segíti, arról nem is beszélve, hogy mindenütt plusz 7 millió forint jut majd a fejlesztésekre is - mondta el szinte egy szuszra országos alel- nökként a helyi önkéntesek tűzoltó parancsnoka, aki azért szakított időt arra is, hogy megvédje a mundér hazai becsületét.- Mi itt Abádszalókon, kollégáink pedig az ország többi pontjain bizonyították 2000-ben is, hogy szükség van munkájukra. Különösen olyan körzetekben, ahol a hasonló szervezeti forma a leggazdaságosabb. Ha mindezekkel együtt kívánhatnék még valamit az új esztendőre, akkor azt kívánnám, hogy a biztos anyagi háttér mellett oldódjon meg létesítményi bázisunk összes gondja is azzal, hogy mind az állomány, mind pedig a technika egy megfelelő laktanyába költözhessen. Ezt azonban itt helyben kell megoldanunk, közösen az önkormányzattal. Szülinapos Tiszafüred A Kossuth Lajos Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium ebben a tanévben ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Az oktatási intézmény a jubileumi tanévben több rendezvényét is az ünneplés jegyében tervezte, tervezi. így történt ez december 9-én is, ahol a sportcsarnokot zsúfolásig megtöltő vendégsereg tapsolhatott a végzős diákok — százhúsz nappali tagozatos és egy levelező felnőtt osztály szalagtűzőjén. Az ünnepi előzmények része volt a kelet-magyarországi kisgimna- zisták (8 osztályos) sportversenye, amit tavasszal a tanulmányi erőpróba követ, s az az ügyes ötlet is, amikor a magyar mellett három idegen nyelven is bemutatták a sulit a városban élő külföldieknek. Már készül az a jubileumi évgimnázium könyv, melyben minden ötven éve itt tanuló diák, tanár és alkalmazott neve helyet kap, a sikeres pályát befutó diákok visszaemlékezéseivel, s az iskola életéről szóló beszámolókkal. Az iskolai farsang idején jubüeumi estet szerveznek február 24-ére műsorral, bállal, amelyre az alma mater szívesen elvár minden régi gimnazistát is. Az öregdiákokra május első szombatján is számítanak, az iskolatörténeti kiállítással egybekötött baráti találkozón, amely azzal is ünnepélyesebb lesz, hogy több régi évfolyam erre az időpontra tűzte ki érettségi találkozóját. A jubileumi év kapcsán ünneprontásnak tűnne az iskola tanteremgondjait feszegetni, különösen akkor, amikor nem rég új kereskedelmi oktatóbázissal gazdagodott a jubiláló gimnázium. A pénzügyi, költség- vetési nehézségeken is igyekeznek enyhíteni a sikeres pályázatok, és a különböző alapítványok, például a legújabb a „Középiskola a harmadik évezredért”. a Jól tanult és még jobban sportolt Tiszafüred Hadadi Éva, a Kossuth Lajos Gimnázium III. osztályos tanulója hat évvel ezelőtt kezdett el sportolni. Amikor először beszállt a kajakba, még csak álmodhatott arról, hogy hamarosan több diákolimpiái cím birtokosa lesz, s korosztályos magyar bajnoki címével helyet követel magának az éves sportalma- nachban. Arra pedig, hogy egyszer a világkupa-dobogó tetején állhat, pár hónapra rá pedig az oktatási miniszterrel kezelhet, bizonyosan rávágta volna: csípjetek belém, hogy igaz legyen! Pedig mindez így történt. Miután párjával, Nagy Vandával 2000. július 15-én maguk mögé lapátolták az angliai Stockportban megrendezett kajak-maratoni világkupa tőlük jó két évvel idősebb nemzetközi párosait, korosztályos országos bajnok is lett. Ekkor hívták fel figyelmét arra, hogy ilyen sporteredményekkel és 4,8 tizedes tanulmányi átlaggal már jó eséllyel pályázhatja meg a Magyar Köztársaság Jó^ Tanulója — Jó Sportolója címet. Ő pályázott, s mint már olyan sokszor, nyert is. December 15-én a Testnevelési Egyetemen maga Pokomi Zoltán ‘ minisztertől vehette át a tanulmányi eredményeit és sportsikereit elismerő díszes plakettet. Éva, aki csendes, szerény, a vizeken és az iskolapadban is egyaránt szorgalmas lány, elmondta, hogy ez a siker a szüleié is, akik szigorral, de szeretettel nevelték arra, hogy sporteredményei csak a jó bizonyítvány mellett lehetnek igazán értékesek, edzőié, Fü- löp Jánosé és Virág Tiboré, akik átsegítették a legnehezebb pillanatokon is, kajakbéli társáé, Nagy Hadadi Éva (képünkön balra) kajakbéli társával, Nagy Vandával a stockporti maratoni világkupa dobogójának tetején. Vandáé, akivel csak barátnőkként lehetnek igazi egység, ezért díszes medálja egy csücske kicsit a „páré” is. És persze a miniszteri paroláig tartó eddigi pályafutásának részesei a gimis tanárok is, Szamosvári Imréné testnevelővel együtt. Azt, hogy most már magas a mérce, jelzi, hogy amikor Éva Budapestről visszatért Füredre, a kajak-kenu szakosztály tagjai zúgó vastapssal foúgadták évzáró bankettjükön. Ez a mérce azonban inkább kihívást jelentett az ünnepelt számára, aki sikeres egyetemi felvételit, s a korosztályos válogatott kerettagságot tűzte maga elé közeli célként. ______■