Új Néplap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-02 / 282. szám

2000. December 2., szombat S P O-R—I 13. OLDAL Nehéz sorozat előtt Férfi kosárlabda / Az Eb-középdöntőket köve­tően jsmét a hazai bajnok­ság felé fordul a figyelem. A Mól Szolnok ma 18 órakor a Budapesti Honvéd legény­ségét fogadja a Tiszaligeti Sportcsarnokban. Az egykoron szebb napokat látott fővárosiak ma csupán azért küz- denék, hogy biztosítsák helyüket a felséházban, eddig 9-ből két győzelmet arattak, legutóbb nagy riválisukat, a Soproni Ászokat verték. Kezdő ötösük nem rossz, a két jugoszláv: Zsarkovics és Vu- kacsevics, valamint a roppant erős amerikai center, Odom (208 cm/120 kg) számít meghatározó játékosnak soraikban. Mellettük a Szolnokon is szerepelt Jusztin Ádám, valamint a fiatal Borszéki Csaba kap helyet rendre a kezdők között. Mint mondják, Szolnokon csu­pán a tisztes helytállásban bíz­hatnak, de mindent megtesznek a jó szereplés érdekében Farkas Attila tanítványai. A molosok öt hét után lépnek újra hazai környezetben pályá­ra, mellyel egy nehéz sorozat kezdődik számukra, hiszen de­Matiné a VÍZILABDA Míg olimpiai bajnok válo­gatottunk az Európai Nem­zetek Ligájának döntőjében viaskodik, addig szép csendben folytatódik a honi bajnokság. A 8. forduló ke­retében a Szolnoki VSC az OSC együttesét fogadja ma délelőtt 11 órától a Damja­nich uszodában. Az orvosegyetemistákról is el­mondható, hogy legalább akkora a múltjuk, mint a szolnokiaknak, ám ők se játszanak komoly szere­pet mostanság a bajnokságban. Igaz, nekik legalább már két győ­zelmük van, közülük az egyiket épp a legutóbbi fordulóban érték el, mikor a Szentes együttesét verték a Hajósban. Állományuk­ban jól ötvöződik a fiatal és a ru­tinos játékosok aránya. Az utób­biak közül több mint háromszáz- szor csobbant medencébe dr. cember 20-áig nem kevesebb, mint hat találkozót, köztük há­rom Koracs-kupa összecsapást kell letudniuk. Zorán Kmézics edző amondó, hogy legfonto­sabb a hazai bajnokság, mely­ben még nem tettek le a legjobb négy közé jutásról, ami nem azt jelenti, hogy a nemzetközi po­rondon nem akarnak helytállni. - A csapat háza táján jó a han­gulat, visszatért a válogatottból Sitku Ernő, valamint Adderly is kiheverte fogműtétjét. A mai meccsen kötelező a győzelem, jó játékkal akarjuk megkezdeni menetelésünket. Nem titkoljuk, hogy a jövő héten Szombathe­lyen, majd ezt követően Zala­egerszegen is nyerni akarunk - hallottuk a trénertől. A bajnokság állása 1. Atomerőmű 7 0 667-535 2. Kaposvár 8 1 750-615 3. Körmend 7 2 772-652 4. Albacomp 6 2 751-608 5. Falco 6 3 833-781 6. Mol Szolnok 5 3 657-612 7. Debrecen 3 6 693-744 8. SMAFC 2 6 582-685 9. ZTE 2 6 575-629 10. Nyíregyháza 2 7 674-788 11. Bp. Honvéd 2 7 652-839 12. Sopron 1 8 660-778 (VÉCSÉ) Daniiban Dongó László és Ürögi Zsolt, de az immár 33 esztendős Szollár László és a Tungsrammot is meg­járt Horváth János is több mint kétszáz OB I-es mérkőzésen pó­lózott. A fiataljaik, mint Bleszity Richárd, Boncföldi András vagy Ferkó Dániel, a budapesti klu­bokban nevelkedtek. Mivel a KSI is nyerni tudott a Damiban, ők is a pontot vagy pontokat akarnak szerezni az SZVSC ellenében. Ehhez természetesen a szolno­kiaknak is lesz egy-két szavuk, akik végre kompletten várhatják az összecsapást. A Svájcból négy mérkőzésre szerződtetett Nagy Tibor és a betegségéből felépült Mohi Zoltán is minden bizony­nyal játéklehetőséget kap. Mint Hegyvári György edző elmond­ta, csak a győzelem lehet szá­mukra az elfogadható eredmény. - Nyugodtan kell játszanunk, és ha 60-70 százalékos lövő teljesít­ményt tudunk produkálni, akkor nyerhetünk. _____________rv. cs.i A régi szép napokat idézően Női röplabda Extraliga Jászberényi RK— Atlant-Angyalföldi DRC 3:0 (24,18,16) Jászberény, 300 n„ v.: Beregszá­szi, Kovács G. JRK: SÁPI, KARSAI, Kriegel É., Tóth A., Adorján, NAGY I. Csere: FÉNYES (liberó). Edző: Deme Gábor Atlant: Benkő, Bonczos, Kiss A., Matykó, DÉGI, Grózer. Cse­re: Batáriné (liberó), Pinczés, Edző: Ratimorszki Károly Az eredmény alakulása: 1. játszma: 4:1, 8:13, 15:18, 22:24. 2. játszma: 4:1, 12:8, 19:12, 23:16. 3. játszma: 6:1, 13:6, 20:10,24:13. Régen látott remek játékkal lep­te meg szurkolóit a sok sebtől vér­ző herényi együttes. Tagjai egy­mást felülmúlva küzdöttek, és többen is átlagon felüli teljesít­ményt nyújtottak az örök vetély- társ mindeddig azonos pont­számmal álló angyalföldiek ellen. Deme Gábor: - Ezzel a győze­lemmel életben tartottuk bent maradási reményeinket. Ratimorszki Károly: — A he­rényiek megérdemelten nyertek. GÉLÉI Sápi Judit (fehérben) legszebb napjait idézően bombázta az ellenfél térfelét Lassan mindenki belefárad Tiszafoldván VSE-Pick Szeged 15-34 (7-15) Férfi kézilabda 12. forduló Homoki sportcsarnok, 400 n., v.: Halmai, Szalai TVSE: Varga - Tóth 2/2, NAGY J. 4, VASS 3, Nezezon 1, Bukta 2, Bucseszhi. Csere: Felföldi (kapus), Sipos, Danku, Balogh, Krasznai. Edző: Váczi Sándor Szeged: PERGER - Berta 3, Bécsi 8, ROSTA 3, Ba- jusz 3, Németh 5, Doros. Csere: Nagy Z. (kapus), EKLEMOVICS 6, Budai 2/\, Ambrus 1, Oláh, Kajganics. Edző: Tamás Sándor Kiállítás: 0, ill. 6 perc Hétméteres: 3/2, ill. 1/1 Az eredmény alakulá­sa: 6. perc: 2-3,14. p.: 4-6, 23. p.: 5-11, 34. p.: 8-18, 42. p.: 9-21, 50. p.: 13-27, 55. p.: 15-30. Utolsó a harmadikkal, tehát az esélyek előre jól körvonalazták azt, hogy a Tisza-parti együttesek kö­zül inkább a vendégek győzhetnek. A hazaiak egyetlen egy­szer — és utoljára — az el­ső támadás végén vezet­tek, de sokkal jobb képes­ségű ellenfele azonnal for­dított. Különösen erőfe­szítésébe nem került a könnyebb fajsúlyú ven­déglátók megfékezése, hi­szen hibázott annyit a pályaválasztó, hogy csupán azokat kihasználva stabilan vezethes­sen a Szeged, amely támadásban és védeke­zésben is szervezettebben tette dolgát az első félidőben. A másodikban hasonlóan egyoldalú játékot láthatott az immár megfogyatkozott hazai kö­zönség, az egyszerű koreográfia szerint - ami egyben a színvonalat is tükrözte - a Földvár hibázott, a Szeged azonnal lerohanta. Némi színfoltot jelentett a mérkőzésen Bécsi, Németh és Eklemovics külön versenye a góllövésben, Perger és Varga csatája a ziccerek hárításában. A befejező húsz percben mindkét együttes fel­vonultatta fiatalabb gárdáját is, a Földvárnál ­A földvári Bukta bal szélről szerzett két szép találatot Felföldi, Balogh, Krasznai, Danku - azonban ebben a korosztályban is kevesebb volt a jóval nagyobb múltú Pick Szegednél. Váczi Sándor: - Valakinek már meg kellene nézni, mi az a kézilabda és milyen fizetés jár érte. Tamás Sándor: - Védekezésben és támadás­ban is felülmúltuk ellenfelünket, talán a gólkü­lönbség kicsit túlzott. NÉDER A Fradi telel az élen Az NB I. állása Labdarúgás 5. forduló Újpest—Ferencváros 0-1 (0-0) Megyeri út, 12 000 néző, V: Sza­bó Zs. Gólszerző: Dragóner (73.) A végig nagy iramú, küzdelmes találkozón az első játékrészben a házigazda újpestiek, a szünet után viszont a vendég Ferencvá­ros játszott jobban, és veszélye­sebben. MTK—Vasas 1-0 (1-0) Hungária körút, 1000 n„ V: Bede. Gólszerző: Golovic (16.) A kék­fehérek némi szerencsével, vala­mint Vlaszák kapus remeklésével tartották otthon a három pontot. Lombard FC—Debrecen 3-2 (1-1) Tatabánya, 1500 néző, V: Szarka. Gólszerzők: Goncaíves (33.), Hornyák (50.), Vincze I. (83.), il­letve Bajzát (9.), Szabó II. Zs. (54.) Ismét Vincze Pilu gólja döntött a Tatabánya javára. 1.FTC 5 3 2 8- 0 15 2. MTK 5 2 3­6- 2 15 3. Újpest 5 3 v:-. 2 9- 6 14 4. Dunaferr 5 3­2 6- 9 14 5. Videoton 5 3 1 1 8- 4 12 6. Győr 5 3­2 8- 8 11 7. Vasas 5 2­3 4- 5 10 8. Lombard 5 1 1 3 6-14 10 9. Kispest 5 2 1 2 11- 8 8 10. Matáv 5­3 2 5- 7 6 11. Debrecen 5 1­4 9-13 6 12. ZTE 5 1 1 3 5- 9 5 ■ Vajon melyikük jut a nyolc közé? Szombaton 12.30-kor: Sz. MÁV Neusiedler-Zalahús ZTE Labdarúgás, Magyar Kupa Két vidéki együttes össze­csapása zárja régiónk lab­darúgószezonját, akik az el­múlt évtizedekben nemigen találkoztak tétmérkőzésen. A legfrissebb emlék is 1973- ra datálható, akkor ugyan­csak kupameccs keretében mérkőztek meg a felek, s Géczi Lajos góljával az egy­kori Szolnoki MTE masíro­zott tovább, egészen az elő­döntőig, ahol aztán a Vasas állta útját a Tisza-partiak- nak azon az emlékezetes Mátyás király úti ütközeten. Ma kora délután a Véső utcai pá­lya ad otthont a két patinás klub képviselőinek. AII. világháborút is átvészelt ódon létesítmény min­den bizonnyal örülne annak, ha egy jó eredménnyel „inthetne bú­csút” a hazai együttesnek, amely januártól már a Tiszaligeti stadi­onban folytatja munkáját. Hogy csak a bajnokságban-e? - az a szombati matinémeccsen eldől, hiszen ha a ZTE marad alul, akkor a tavasszal már két fronton lesz érintett a vasutas­csapat, mert a mai győztes már a legjobb nyolc között tudhatja magát. Igen, egyetlen mérkőzés­sel megváltható a továbblépést igazoló bizonyítvány, amely eb­ben az esetben az NB I/B-s szol­nokiak dicséretét hangsúlyoz­hatná. A szabály úgy rendelkezik, ha a kilencven perc után döntetlen az állás, akkor némi túlóra, két­szer 15 perces hosszabbítás vár a csapatokra, ha az sem hoz dön­tést, abban az esetben a tizen­egyesek következnek, első lép­csőben 5-5 pontrúgás. Az esélyeket tekintve talán eb­ben a pillanatban a zalaiak állnak közelebb a következő körhöz, bár legutóbbi hazai bajnokijukat „csak” 1-1-re tudták hozni a Sop­ron ellen. Glázer Róbert elpana­szolta, hogy szerdán az első fél­időben a vezető gól mellett több tiszta helyzetet elügyetlenkedtek a játékosai, akárcsak szünet után. A szakvezető a sajátjairól azt is elárulta, hogy kimondottan jó színvonalú ütközeteket vívtak, támadó szellemű társaságot ala­kított ki, csupán az ŰFC ellen voltak fásultak a fiúk, ám az utol­só hely és a kevés zalai pont arra is sarkallja őket, hogy a kupában minél „messzebbre” jussanak. Hazai szemüvegen — mostan­ság kissé homályos - keresztül közelítve a derbihez, elég kevés a pozitívum, hiszen a huszáros alapszakasz után nyögvenyelős- négy meccsből 1 pont jött a konyhára - a bajnokságban való szereplés, amit az magyarázhat, hogy az ellenlábasok mindegyi­ke minőségi igazolásokra költött kisebb-nagyobb összegeket, míg a MÁV Neusiedler FC megma­radt a nyáron összerakott kerete mellett, amelynek alapszakasz­beli sikerei talán megtévesztet­ték a klubvezetőket és magukat a játékosokat is. Ma délután Ivitz játéka - húzó­dás miatt — csaknem biztos, hogy elmarad, az influenzás Ba­logh és Pelles játéka is kérdéses. Tervezett csapatok: Szolnok: Kirí - Hegedűs, Né- medi, Gradinariu - Fedor, Kádár, Bábik, Szoboszlai, Szabó T. - Né­meth Gy., Kotula. Tóth Dénes: - Magasabb osz­tályú csapattal szemben nem mi vagyunk az esélyesek, de játéko­saim emberi tartására számítva akár egy jó eredmény is kikere­kedhet a részünkről. ZTE: Bardi - Csóka, Balog, Filó- Kocsárdi, Bonchis, Nagy L, Gaál, Róth - Waltner, Gliha. Glázer Róbert: - Szeretnénk minél tovább menetelni a kupa­sorozatban, tehát továbbjutásra játszunk. _____ N. I. Na pi hírek MŰKORCSOLYA. Sebestyén Jú­lia (3,5 helyezési pont) a hetedik helyen áll a rövid program után a Japánban zajló műkorcsolya grand prix-versenyen. Vezet az orosz Irina Szluckaja (0,5) hon­fitársa, Maria Butyirszkaja (1,0) és a japán Szuguri Fumie (1,5) előtt. TENISZ. A brazil Gustavo Kuer­ten kétjátszmás mérkőzésen, 7:5, 6:3-ra győzött a svéd Mag­nus Norman ellen a 3,7 millió dollár összdíjazású Mesterek Kupája férfi tenisztornán. A dél­amerikai teniszező győzelmével a két kör után veretlen amerikai Andre Agassi is bejutott az elő­döntőbe. A 2. forduló után is nyeretlen Norman viszont már kiesett. Agassi mellett ebből a csoportból a Kuerten-Kafelnyi- kov (orosz) találkozó győztese jut a legjobb négy közé. KLUBVILÁGRANGLISTA. A labdarúgás történetével és sta­tisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) híradása szerint a Ba­yern München már több mint fél éve vezeti megszakítás nélkül a klubok világranglistáját, a leg­utóbbi BL-győztes Real Madrid és UEFA-kupanyertes Galatasa- ray előtt. Erre a közelmúltban csak a Manchester United, illetve a ’90-es évek elején az AC Milan volt képes. A magyarok közül az MTK a 99., a Vasas a 174., a baj­nok Dunaferr a 199. helyen áll. NÉPSZERŰSÉG. A Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) - miután felvette soraiba Nepált, Szváziföldet és Mongóliát - im­máron 211 tagot számlál, s ezzel a röplabda után a második leg­népszerűbb sportággá lépett elő. A legtöbb országot - 217-et - a röplabda-szövetség (FIVB) tö­möríti. A FIBA mögött a hármá­nak 210 taggal, Őket követi-a Nemzetközi Labdarúgó-szövet­ség (FIFA) 203-mal Hét végi sportműsor Szombat Cselgáncs. Nagy László-emlék- verseny: utánpótlás-viadal, Gö­döllő, 10. Jégkorong. OB I: Miskolc- Szeged-Jászberény, 18. Kézilabda. Férfi NB 1/B: AKE- Steffl Martfű—Békés, 18. Kosárlabda. Férfi NB I, A-cso- port: Mól Szolnok KK-Bp. Hon­véd, 18. Albacomp-Körmend, 15.15. (Duna TV) Atomerőmű- Kaposvár, Nyíregyháza-Zala- egerszeg, Soproni Ászok-Deb- recen, 18. Labdarúgás. Arany Ászok Magyar Kupa: Szolnoki MÁV- Neusiedler-Zalaegerszeg, 12.30. Balassagyarmat-BKV Előre, 12.30. Videoton-Nyír- egyháza, 17. Ökölvívás. Felnőtt ob: Kecs­kemét, 16. Röplabda. Férfi NB I: Zala- egerszeg-Sz. Titász RK-SI, 16. Teke. Férfi szuperliga: Ferenc- város-Szolnoki MÁV JJ„ 10. Vízüabda. OB I: Szolnok-OSC, Damjanich uszoda, 11. Vasárnap Kosárlabda. Férfi NB I, A-cso- port: Soproni MAFC-Falco, 17.30. Labdarúgás. Arany Ászok Magyar Kupa: Tápiószentmár- ton-Debrecen, 12.30. Lombard FC Tatabánya-Dunaferr, 13 (Sportl), Siófok-Újpest, 12.30. Haladás-Vasas, 15.30. MTK- BVSC, 14. Sakk. NB 1/B: Széchenyi SE— Újszász. NB II: Keviterv Szol- nok-Kiskunhalas, MAFC- Jászberény, Karcag-Hajdúszo- boszló, 11. Teke. Férfi NB II: SZOTEK- Kecskemét, Szolnok, 10. Hétfő Teremlabdarúgás. NB I: FC Vik- tórió-Jászberény-Erzsébet FC, Bercsényi Sportcsarnok, 19.30. ■

Next

/
Thumbnails
Contents