Új Néplap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-19 / 296. szám
4. OLDAL TÜKÖR G A 2 D A S Á G Kedvező a tőkeimport mérlege A világ legnagyobb vállalatainak többsége jelen van nálunk Közeleg az év vége, ezért arra kértük Pongorné dr. Csákvári Mariannát, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkárát, végezzünk tőkebefektetési „leltárt”. Budapest- Eddig 21 milliárd dollár külföldi tőke érkezett hazánkba, ebből az idén mintegy 1,3 milliárdot fektettek be. Ezenkívül további 600 millió dollárról született döntés, de ez még eddig nem jelent meg a statisztikai kimutatásokban. Mindez alighanem azt jelenti, hogy az év végéig várhatóan teljesítjük az 1,8 milliárd dolláros elképzelésünket, így az elmúlt öt esztendő legkiemelkedőbb eredményét fogjuk elérni.- Hány külföldi nagyvállalat van már nálunk?- A világ 50 legnagyobb vállalata közül 38 már hozzánk is betelepült. A legnagyobb befektetők a németek, őket követik az Egyesült Államokból érkezett cégek.- Sokan kifogásolják, hogy adókedvezményt kapnak a nagyvállalatok.- Az adókedvezmény lehetőségét törvény írja elő. Hogy az adókedvezmény mekkora és menynyi időre szól, az a beruházás nagyságától és a foglalkoztatott dolgozók számától függ elsősorban. A kedvezmény a társasági adóra szól, áfát, iparűzési adót viszont az önkormányzatoknak fizetnek. Bár az önkormányzatok is adhatnak kedvezményt, hiszen a beruházások csökkentik a helyi munkaerő- hiányt, az étkeztetéstől a munkaruha- tisztításig igen sok helyi szolgáltatást vesznek igénybe. Több ezer kis- és középvállalatot foglalkoztatnak bedolgozóként. A világ minden földrészén jelen lévő említett 38 cégóriás magyarországi gyárai olyan lehetőséget biztosítanak a kizárólag magyar kis- és középvállalkozóknak, amiről nem szabad lemondanunk. koóstamás Füstölög a dohányszakma Angliában három éven át készítették elő a dohánytermékekre vonatkozó, jövő év elején bevezetendő reklámtilalmat. Nálunk nem jutott 10 napnál több idő arra, hogy a képviselők megismerkedjenek a törvény módosításával, ráadásul a szakma véleményét meg sem kérdezték. Budapest A reklámszerződéseket gyakorlatilag már mind megkötötték a dohánygyártók, a korábbi évek gyakorlata szerint ezekre szeptember-október hónapokban került sor - tudtuk meg a magyar piacon legnagyobb részesedéssel bíró dohányipari cég PR- főnökétől, Rácz Gábortól. A szakma nem tudja, mit lehet kezdem a rnár létező szerződésekkel, ezért feltétlenül szükséges lenne olyan kormányhatározatra, amely tisztázza az ekképp kialakult áldatlan helyzetet. Ha erre nem kerül sor, akkor polgári peres eljárások indítását fontolgatja a szakma - mondta. A dohányipar évente 2,5 milliárd forintot költ reklámra, ami nem kis összeg. Ebből nyomdákat, marketingeseket, grafikusokat, magazinokat tart el az ipar - tájékoztatta lapunkat Patai András, a Magyar Dohányipari Szövetség ügyvezető elnöke. Szerinte befagyasztja a piacot a reklámok tilalma, s megnehezíti a korszerű, csökkentett kátrány- és nikotintartalmú termékek bevezetését. Egyedüli lehetőségként a szponzorálás maradt meg, amihez viszont a Gazdasági Minisztérium külön engedélyét kell kérni. Érdekesség: a csak ’80-as évek végétől engedélyezett, s 1997-ben némiképp módosított reklámok hatására nem növekedett, hanem épp ellenkezőleg, csökkent a dohánytermékek fogyasztása. A társaságok az idén körülbelül 21 milliárd szál cigarettát értékesítettek, szemben például a ’97. év 27 milliárdjával. Az Országos Dohányfüstmentes Egyesület főtitkára, Szigeti László szerint helyes döntést hózott a parlament, mert a reklámok elsősorban a fiatalokat motiválják a dohányzás kipróbálására, s nem a felnőtteket. (CSERNYÁNSZKY) 2000. December 19., kedd Hármas ünnep az iparosoknál JÁSZBERÉNY A megyei ipartestületek vezetői gyűltek össze tegnap a helyi testület székházában, hogy megemlékezzenek az érdekvédelmi szervezet idei „hármas ünnepéről”: egyrészt tisztelegnek állam- alapításunk ezeréves jubileuma előtt, másrészt idén 115 éve annak, hogy megszületett az az ipartörvény, mely lehetővé tette az ipartestületek megalakítását, harmadrészt idén tízéves az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz). Jászberényben a megyei ipartestületek vezetői előtt dr. Nádai László, az Iposz alelnöke eredményként értékelte, hogy az európai uniós csatlakozási folyamat részeként elrendelt telep- hely-újraengedélyeztetési eljárások eredeti három hónapot megjelölő határidejét kitolják. így lehetőség nyílt arra, hogy a szükséges engedélyeket jövő év júliusáig beszerezzék a vállalkozók. Az Iposz felmérése szerint a nyilvántartott csaknem 270 ezer vállalkozó mintegy hetven százalékának évi 105 ezer forintos többletterhet jelent majd a minimálbér felemelése. Akik alkalmazottjaikat eddig a minimálbéren foglalkoztatták, további évi 230 ezer forintos többletkiadásra számíthatnak dolgozónként - hangzott el. BCS Egységes demonstráció A pedagógusok bérügyben levelet küldtek az állami vezetőknek (Folytatás az 1. oldalról) Végül elhatározták, felmérik, hogy az iskola pedagógusai a tiltakozásnak milyen formáját támogatják, ha követeléseikre nem érkezik érdemi válasz. A Rákóczi Úti Általános Iskolában 11 óra előtt néhány perccel kezdődött a demonstráció. Nemes Lászlóné, a PSZ városi titkára olvasta fel a tiltakozó levelet, amelynek elküldésével egyhangúlag egyetértettek a jelen lévő pedagógusok. Még tartott a felolvasás, amikor 11 órakor megszólalt az iskolai csengő, ám ezúttal nem a diákokat és a tanárokat, hanem a kormányt figyelmeztette: „Türelmünk elfogyott, elég volt a hitegetésből, abból, hogy minden előrelépést visszalépések követnek!” Itt is megállapodtak arról, hogy a követelések teljesítetlensé- ge esetén milyen további lépések következzenek. Arra a kérdésre, hogy hajlandók-e a sztrájkra, a jelenlévők legalább kilencven százaléka fölemelte a kezét. A következő kérdés az volt, milyen időtartamú legyen a sztrájk: egyhetes, egynapos vagy kétórás? A többség egyelőre a kétórás sztrájk mellett döntött, hozzátéve, hogy ha eredménytelen lesz, hosszabb időtartamú munkabeszüntetésre is hajlandó. A tanulók azonban a jelekből ítélve jóval radikálisabbak nevelőiknél. Ők a teljes tanítási szünettel járó egyhetes sztrájkot tartanák célravezetőnek... * * * A jászberényi Gróf Apponyi Albert Általános Iskolában is megtartották a tiltakozó szakszervezeti gyűlést délelőtt a nagyszünetben. A kormányfőhöz címzett levél tartalmával egyetértenek, s 11 órakor megszólaltak a csengők is az oktatási intézményben — értesültünk Kissné Fülöp Erzsébettől, az iskola szakszervezeti titkárától. A jászberényi pedagógusérdekvédelmi szervezet egységes álláspontot alakított ki a tiltakozó akcióról, s minden oktatási intézményben csatlakoztak a tiltakozáshoz. Kissné hozzátette: jó volna már belátni, hogy az oktatásba befektetett pénz csak később térül meg. Azok a felnőttek azonban, altiknek később az Európai Unió feltételeinek megfelelő szakemberekké kell válniuk, már most ott ülnek az általános iskolák padjaiban. * * * Tiszafüreden tegnap több mint 160 pedagógus - óvónő, tanító és tanár — tartott negyedórás tiltakozó megmozdulást béreik infláció- követő korrekciója és szakmájuk értékének megfelelő állami megbecsülése érdekében, különös tekintettel a 40 ezer forintra növekedő minimálbérek okozta bérfeszültségekre. Az óvodák és iskolák közül, ahol van szakszervezet, mindegyikben demonstráltak a pedagógusok. Egyetlen kivétel a Szőlősi úti óvoda volt, melynek dolgozói nem csatlakoztak a városi szakszervezet elmúlt heti felhívásához. Általánosságban megfogalmazható az a vélemény, hogy a tegnap elkezdődött szakszervezeti és kormánytárgyalásoktól hosszú távra szóló megoldást várnak a füredi pedagógusok, nem pedig a problémák megoldását taktikusan elodázó kényszerkompromisszumokat. B. A.—B. CS.-P. M. 19., Keddi Műsorajánló TV2 2000. m1 5.42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Ma reggel, 8.30 Ezredforduló, 8.35 Mindent a szerelemért (brazil sorozat, 63. és 64.), 9.35 Naprakész magazin, 12.00 Híradó délben, 13.00 Srpski Ekran (szerb nyelvű nemzetiségi magazin), 13.25 Unser Bildschirm (német nyelvű nemzetiségi magazin), 13.58 Hírek. Időjárás, 14.05 Mikszáth Kálmán: A sipsirica (tévéfilm 2/1-2.), 15.50 Ezredforduló, 15.58 Hírek, időjárás, 16,00 A Napsugár nyomában (természeti i I m-sorozat), 16.30 Zöldpont (szabadidő- sportok magazinja), 17.00 Hon-lap, 17.25 Katolikus krónika, 17.50 Alaphangok, 18.00 Híradó hatkor, 18.15 Miénk a vár... (43.) 19.15 Híradó 20.05 Önök kérték 21.05 Évszakok _____ 2 2.00 Híradó este 22.10 Aktuális______ 2 2.30 Théma______ 2 2.50 Maovar Szalon 2? '8S - ami a ioziforgalmazás- ból kimaradt 23.25 Ex-kódex (maavar filmt_____ 0 .55 Ezredforduló December RTL KLUB 6.30 Reggeli (benne: Mire gondolok?), 9.00 Recept Klub (ismétlés), 9.15 Szeretni bolondulá- sig (mexikói sorozat), 9.45 Julieta (mexikói sorozat, ismétlés), 10.35 Top Shop, 11.30 Delelő (benne: Ünnepnaptár; Mire gondolok?; Receptklub; Joker), 13.00 Híradó (déli kiadás), 13.20 Kavalkád (nemzetiségi műsor), 13.30 Kalandos nyár (francia sorozat, 85. Fsz.: Laly Me- ignan, Laure Guibert), 14.25 Maigret (francia krimisorozat, 11.), 16.00 Julieta (mexikói sorozat, 70.), 16.50 Joker (telefonos villámjáték), 16.55 Szeretni bo- londulásig (mexikói sorozat, 134.), 1720 Joker, 17.25 Hegylakó (amerikai kalandfilm-so- rozat), 18.30 Híradó 18.55 Legyen ön is milliomos! ______ 1 9.25 Fókusz______ 1 9.55 Barátok közt 20.25 Vészhelyzet (am. sorozat)_____ 2 1.15 Egy igaz ügy (am. thriller)______ 2 3.10 Híradó_______ 23.25 Extázis ___(soanvol film) 1 .00 Fókusz (ism.) 1.30 Divatklip 5.50 Jó reggelt, Magyarország! (színes hírmagazin), 8.35 Csupa- csupa élet (német sorozat), 9.05 Hírmazsolák (amerika vígjátéksorozat), 9.35 Kakukí, 10.10 Hurrá, utazunk!, 10.35 Reggeli gondolatok, 10.40 Közvetlen ajánlat, 11.30 Ablak Európára, 12.00 Miért éppen Alaszka? (amerikai vígjátéksorozat), 13.00 Doktor jel (amerikai film), 14.35 Xena (amerikai fantáziasorozat), 15.30 Kastélyszálló (osztrák sorozat), 16.25 Sonado- ras - Szerelmes álmodozók (mexikói sorozat), 1710 Maria Isabel (mexikói sorozat. Fsz.: Adela Noriega), 1740 Esperanza (mexikói sorozat), 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Szerencsekerék 19.30 Gyerekszáj 19.55 Vad anaval (sor.) 20.30 Walker, a texasi kooó (am. sor.) 21.30 A jövő hóhérai (amerikai fen- tasztikus film) 23.10 Jó estét... 0.00 Oltalmazó ég (angol dráma) 2.30 Hálóviláo 3.35 Vers éjfél után m2 5.42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Ma reggel, 8.30 Millenniumi Mesék, 9.00 Közvetítés a parlament üléséről, 16.30 Iskola utca - Tanodó, 17,30 Fogadóóra (oktatási magazin), 18.00 TS, 19.40 Tévétorna Norbival, 19.45 Esti mese - Misi mókus kalandja 20.00 Híradó este. Sport _______ 2 0.45 A szétszerelt tudósváros (dok.- filml________ 2 1.35 Az ajánlat (angol film)________ 2 3.10 Záróra_______ 0 .10 Az álom én vagyok (Zelki János műsora)______ 1 .45 Éjszakai választék DUNA TV 9.15 Millenniumi krónika, 9.45 Napóra, 10.15 Ma kézművesek, 10.30 A nyomorultak (francia film 2/1.), 12.00 Lapozó, 12.20 Esti kérdés, 12.30 Halld, Izrael! 13.00 Tükör, 13.45 Ami igaz, az igaz! 14.05 Expedíció hét kontinensen át (sorozat), 14.35 Magyar történelmi arcképcsarnok, 14.50 Utazás a Hebridákra 3/1. 15.20 Az Amurfolyó mentén Kínában 4/2., 16.10 Ugrásváltás, 16.40 A világ- örökség kincsei (ang. sor.), 16.55 Forrásvidék, 1725 Mesefilmek, 18,00 Napóra 19.00 Gazdakör 19.35 Az én XX. századom 21.15 Bartók: Szvit 14. 21.30 Híradó. Sport 22.05 Süketek földje (orosz film) 24.00 Beavatás SZOLNOK TV 9.00 A december 18-ai, esti adás ismétlése; 13.15 Képes Képújság; 18.05 Hírek; 18.15 Perla Negra (argentin filmsor.) 23.; 19.00 Aktuális hírmagazin; 19.30 Fogadóóra; 20.00 Szálka - főiskolai magazin; 20.30 Az őrnagy (svéd film); 22.00 Hírzáró; 22.15 Képes Képújság MR SZOLNOK 6.00, 700 Kossuth krónika; 6.30, 7.30, 12.45, 17.45 Alföldi krónika; 6.45 Napló; 720 Előjel; 8.00 BBC-híradó; 8.10 Zenés kalendárium; 9.05 Délelőtt -Sziréna; 11.45 Hírvonal; 12.00 Déli krónika; 13.05 Zenés műsor; 14.05 Kívánságműsor; 15.05 Alföldi magazin; 17.30 Szóváltás; 18.00 Esti krónika; 18.30-22.00 Nemzetiségi műsorok. RÁDIÓ 2000 0.00 A '70-es, '80-as, ’90-es évek slágerei; 5.00 Kávé helyett; 6.00 Ébresztő. Benne: 6.00, 6.30, 7.00 Hírek, időjárás; 7.30 BBC-vílághíradó; 7.45 Helyi információk, útinform; 8.00 Napról napra. Benne; 9.30 Hírek, időjárás; 12.00 Hírek, időjárás; 12.05 Szieszta; 13.00 Kedd délután. Benne: óránként hírek, időjárás; 18.05 Tőlem, neked; 20.00-24.00 A ’70-es, ’80-as, ’90-es évek slágerei. AKTÍV RÁDIÓ Szolnokról: Az elmúlt 40 év legjobb zenéivel! 00.002.00 Álomzóna; 2.00-5.00 Zenezóna; 5.00-6.00 Pirkadat; 6.00-9.00 Jó reggelt, Szolnok! 9.00-12.00 Délelőtti terefere; 12.00-13.00 Déli szieszta; 13,0016.00 Délutáni juice; 16.00-18.00 Hazafele; 18.00- 2000 Élő kívánságműsor; 2000-21.00 Slágerlisták (amerikai); 2100-23.00 Nagy slágerek; 23.0024.00 Alter-rock. Duplájára nőtt a forgalom Megyei információ Bár a rendőrség nem tervez az ünnepek környékére kifejezetten közlekedésbiztonsági akciót, ezt az időszakot a fokozott rendőri jelenlét jellemzi. A rendőrség különféle szakágait érintő megerősített szolgálat december elején kezdődött és január elejéig tart. Mint azt a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Rendőr-főkapitányság forgalom-ellenőrző alosztályának vezetőjétől, Kaizer Attila századostól megtudtuk, az ünnepek időszakát végigkíséri a fokozott rendőri jelenlét, ami főként a települések nagyobb forgalmú bevásárlóhelyeit, kül- és belterületi útvonalait érinti. A rendőrség elsősorban köz- biztonsági feladatokat lát el, amelynek természetesen része a közlekedés ellenőrzése, felügyelete, szükség esetén segítése is. Az alosztályvezető elmondta, a forgalom érezhetően megnőtt az ünnepek előtti napokban, hetekben. Pénteken például a gépkocsizó járőrök jelzései alapján duplán annyian közlekedtek a városban, mint egyéb más pénteki napokon. Ilyenkor ugyanis a mindennapos járművezetőkön kívül azok is használják járműveiket, akik egyébként csak hétvégenként vagy még ritkábban ülnek kocsiba. A sokaság természetesen megnöveli a balesetek bekövetkezésének veszélyét. Kaizer Attila százados azonban arról tájékoztathatta lapunkat, hogy a megnőtt forgalom nem jár szükségszerűen azzal, hogy jelentősen megszaporodtak volna a balesetek. Amiből az átlagosnál valamivel több történt, azok a személyi sérüléssel nem járó koccanások voltak. hgy Kisúji járdaépítés Kisújszálláson a városatyák döntése értelmében a tervek szerint több mint 1100 négyzetméternyi járdajavításra és 32 négyzetméternyi kátyúzásra 4,7 millió forintja van a városnak. A települési képviselők kommunális fejlesztésre rendelkezésre álló keretből a Kemény Zsigmond, a Vas, a Hajnal, a Kuthen vezér és a Rézműves utca egy-egy szakasza újulhat meg. Kisebb javításokat végeznek még a Deák Ferenc úti lakótelep és a fogászati rendelő előtti szakaszon, valamint a Rövid, a Mester, a Hajnal és a Megyeri úton is. DE A TŐZSDE VILÁGA Adó és Tőke A héten régen nem látott pezsgésnek lehettünk tanúi a tőzsdén. A hét első felében tetemes mértékű áremelkedéseknek örülhettek a befektetők, a részvények árfolyamai húszmilliárdos napi átlagot meghaladó forgalom mellett erősen emelkedtek. A hét második felében azonban fordult a kocka. A nemzetközi trendeknek megfelelően, a magasba szökött rész- vényárak irányt váltottak, és ha nem is az emelkedéshez hasonló gyorsasággal, de jelentős mértékben veszítettek értékükből változatlanul magas forgalom mellett. Ugyanezt a pályát írta le a nagyon alacsonyról induló Matáv is, döntően befolyásolva ezzel a piac mozgását. A jövő évi adójogszabályok egyik változása szerint 2001 január 1.-től az úgynevezett „adó-tőkeszámlán" tartott részvények utáni árfolyam- nyereséget is 20%-os adó terheli (a mostanáig érvényben levő 0%-os kulcs helyett). A változás nem érinti az adótőkeszámlákon elhelyezett részvények után igénybe vehető adóhitelt. Az árfolyamnyereség ilyetén megadóztatása a sima, ún. forgalmi számlákon nyilvántartott részvények jelenlegi adózásával lesz azonos. A témával kapcsolatban már számos polémia megjelent részletesen taglalva az intézkedés tőkepiacra gyakorolt hatásait. Egyes félelmek szerint az amúgy is nehéz napokat átélő pesti börzének nem tesz jót a magánbefektetők egyik legfontosabb kedvezményének megvonása, különösen nem olyankor, amikor külföldi befektetők hiányában a hazaiakra számíthatunk a forgalom növekedéséhez. (Szepesi László, CA1B) Bank Austria Creditanstalt Rt. Szolnok, Baross út 27. Telefon: 56/500-450