Új Néplap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-16 / 294. szám

2000. December 16., szombat TÜKÖR 5. OLDAL MEGYE Nézőpont A csúcstartó Egy igazi csúcstartó mond búcsút hamarosan az Orbán-Torgyán polgár kormánynak. Járai Zsigmond ugyanis nyugodtan pályázhatna a Magyar Guinness rekordén címre, ha a köz- szolgálati televízió évekkel ezelőtt nem szün­tette volna meg Rózsa György Leg, leg, leg cí­mű műsorát. A bársonyszéket a Nemzeti Bank elnöki posztjára cserélő bank- és tőzsdeszakember előtt - ha nem is emberemlékezet, de a rendszerváltoztatás óta - nem akadt pénzügyminiszter, akinek nevével volna fémjelezhető négy esztendő, azaz egy választási ciklus minden költségvetése. —,-----------------------,,--------------------Járainak ez sike­N em keserítette Járni életét sem taxis blokád, sem az ország tudjuk, ő egyszerre rpmp két év büdzséjét al- reme kothatta meg. ............... Ráadásul Járai a „ leghosszabb hivatali életű első pénzügyminiszter” címre is igényt tarthatna. A tárca első embereként az Antall-kormánnyal esküt tevő Rabár Ferenc fél esztendeig ült a parlamenti patkó első sorában, igaz a Horn- kabinet első pénzügyi vezetője, Békési László sem sokkal „me­legítette” tovább a széket. Mitől lett Járai rekorder? A sors hozta így, vagy tudott vala­mit, amit elődei nem? Tény, sokkal nyugodtabb időszakban ült a bársonyszékbe. Neki nem keserítette életét sem taxis blokád, sem az ország fizetésképtelenségének réme. Ugyanakkor sike­rült ötvöznie Rabár szakértelmét és Békési politikusságát. Mert mi más magyarázná, hogy az elmúlt majd három esztendő leg­vitatottabb pénzügyi kérdéseiben - elődeivel ellentétben - rendre államtitkára szólalt meg helyette mind a parlamentben, a mind a nyilvánosság előtt. Ez persze Varga Mihálynak is jó iskola lehetett, így a minisz­terelnök minden bizonnyal nem véletlenül szemelte ki Járai utódjául Karcag és térsége országgyűlési képviselőjét. Mert ha végigtekintünk a kormányon, akkor láthatjuk, a választások kö­zeledtével a Fidesz igazi frontembereiből szinte senki sem ül bársonyszékben, csak a legnagyobb párt pénzügyi szakértőjé­nek számító Varga. Igaz, neki — úgy tűnik — korábbi főnökénél is kevesebb dolga lesz. Nem kell majd vitatkoznia adókulcsok­ról, különböző ágazatok támogatásról szakszervezetekkel, mun­káltatókkal és ellenzékkel. De csak látszólag könnyű a feladat! Neki jut ugyanis az a háládatlan feladat, hogy végrehajtson egy olyan pénzügyi tervet, melynek alapját képező főbb gazdasági adatok megbecslésére valószínűleg még a delphoi jósok sem vállalkoztak volna. Hiszen tavaly az infláció mértékében és a GDP növekedésében is melléfogtak a kormányzati szakértők. Persze a költségvetési törvény is csak egy jogszabály, amit ha kell, lehet módosítani, akár jövőre is. Ezt azonban aligha nézné jó szemmel az az Európai Unió, melynek kapuján a lehető leg­hamarabb szeretne belépni az ország. Igaz, Varga Mihály bármit is tesz, már nem lehet Guinness- rekorder. Hacsak 2002-ben nem a Fidesz alakíthat kormányt. Elnök jegyző A politikamentes szakmai szer- vezetnek az elkövetkező öt esz- A Jegyzők Országos Szövetségé- tendőben lesz első embere a tör­nek elnökévé választották meg vényesség jászberényi felvigyá- nemrégiben dr. Forgács Istvánt, zója. Jászberény jegyzőjét. _________________________bc» fiz etésképtelenségének Karácsony a hajléktalanszállón kor eljön a várva várt pillanat - ismét csak a kicsikhez hasonlóan —, a boldogságba némi csalódás, civakodás is vegyül. Az utca az más. Ott senki sem tud családias hangulatot teremteni, ezért akit csak lehet, a szeretet ünnepére beinvitálnak az ünnepi rendezvé­nyekre, vendéglátásra. Imre hivatásnak tekinti ezt a munkát. Idén is maga kérte, hogy december 24-e délutánján a la­kókkal lehessen. Karácsony. Egy ünnep, amely a világ minden táján ugyanazt az üzenetet hordozza — Jézus és a szeretet üzenetét. Kará­csony. Egy szó, amelyről a legtöbb embernek az ajándéko­zás, a fenyőfa feldíszítése, a meghitt, ünnepi fénybe öltözött percek emlékei jutnak eszébe. Ez az a karácsony, amelyet mi ismerünk. Ám az az ünnep, amelyet a mindenüket el­vesztett, az emberi lét perifériájára sodródott emberek az utcán vagy a hajléktalanszállókon élnek át, az valami egé­szen más. Horváth Istvánná a szolnoki Hu­mán Szolgáltató Központ Hajlék­talan Segítő Szolgálatának vezető­je. Ilyenkor, a hideg évszak bekö- szöntével egy maroknyi kis csa­pat élén újra és újra harcba száll a fedél nélkül maradottak életéért. Mert a téli hidegben valóban a hajléktalanok élete a tét. A fagy­halál, a hontalanok legfenyege­tőbb réme könyörtelenül rátalál az utcán rekedt, leromlott fizikai állapotú emberekre. Ők tizenha­tan naponta közel kétszáz rászo­rulón próbálnak segíteni a legkü­lönbözőbb szolgáltatásokat nyújtva. Mire az első fagyok megérkez­nek, rendszerint a város összes átmeneti szállójára ki lehetne ten­ni a „megtelt” táblát, s ez a segí­tőkre is megnövekedett terheket ró. A zsúfoltságon a nappali mele­gedő és a krízisszálló megnyitása is alig enyhít valamit. Ettől füg­getlenül előbb-utóbb mindené­nek szorítanak helyet, aki beké- retkezik. Sokan azonban önszán­tukból maradnak odakint. Egy ré­szük a szállókon uralkodó farkas­törvényektől fél, a többiek az ot­tani kötöttség és szabályok elől menekülnek. Számukra egyetlen segítség marad: az utcai szociális munkás, aki rendszeresen meleg teával, élelemmel és gyógyszerrel látja el a rászorulókat. Ilyenkor persze nincs ünnep, nincsen pihenő, állandó a ké­szenlét. A vezető állítja: már meg­szokták, hogy'a karácsony egy ré­szét is a munkahelyükön töltik. Szerinte aki ezt a hivatást gyako­rolja, annak a segítségnyújtás tu­data, az elkínzott arcokon megje­lenő öröm legapróbb szikrájának látványa jelenti az igazi ünnepet. S ez akkor is így van, ha mindany- nyian tudják, a hajléktalanok ma­gánya karácsonykor a legfájóbb, és ezt elfeledtetni nem, legfeljebb ideig-óráig elviselhetővé tenni le­het. Szécsi Imre most a nappali me­legedőben teljesít szolgálatot. Az utcai szociális munkás szerint a szálló lakói ilyenkor olyanok, mint a gyerekek. Mindenki talál­gatja, milyen ajándékot kap, mi lesz az ünnepi menü. Aztán ami­szor keserű emlékekkel átitatott pillanatait. Ám a bőség nálunk sajnos csak egy két napig tart, és azt követően a lakókra újabb vé­geláthatatlan ínséges hónapok várnak. Ilyenkor gyakran eszem­be jut: milyen jó volna, ha mind­ezt a sok ételt és ajándékot az egész évre elosztva, apránként kaphatnánk meg. Szécsi Imrétől kora délután ve­szek búcsút. Amikor este vissza­térek, a nappali melegedőt már átrendezve, krízisszállóként lá­tom viszont. Néhány új arc is akad, az egyik lakót, Pataki Józse­fet megszólítom. Bár eleinte sza­badkozik, végül mégiscsak be­szélni kezd. Lassanként kiderül: valaha gépésztechnikusi végzett­séggel középvezetőként dolgo­zott. Ám a rendszerváltás előtt el­vesztette az állását, és ezzel pár­magába forduló. Öt-hat év után már saját magában keresi a hibát, és belátja, ami történt, azért nem csak a körülmények okolhatók. Azt mondják, egy kutya életében egy év hét emberi évnek felel meg. Ha ez így van, akkor a haj­léktalanságban töltött esztendők legalább háromszorosan számíta­nak. Ebben nincsen egy pillanat­nyi önfeledt öröm sem. A hajlék­talanok fokozatosan elveszítik a jövőbe vetett hitüket, élni akará­sukat. Én valahogy mindig meg­próbáltam a felszínen maradni. Nyáron alkalmi munkákat kere­sek, strandra járok, télen pedig hetente kétszer beülök a könyv­tárba, és körbeveszem magam ol­vasnivalóval. Ma már bor helyett is inkább gyümölcsöt veszek, tu­datosan igyekszem megőrizni az erőmet, mert úgy érzem, lelkileg Tálán nem is gondolunk rá, hogy emberek élnek körülöttünk, akik így töltik a szeretet ünnepét. képünk iuluszthAció — Megszoktam már, hogy kö­zöttük vagyok. Többnyire beszél­getünk, tévézünk vagy játszunk. Az előbb éppen bundáskenyeret sütöttem nekik — mondja. Mivel feleségem, gyermekem nincsen, még nem érzem akkora hiányát, hogy ilyenkor otthon legyek. Igaz, azelőtt a karácsonyfa díszí­tése és az ünnepi előkészületek nálunk is már reggel elkezdődtek, de amióta a szolgálatnál dolgo­zom, a szüleim is beletörődtek, hogy csak késő délutántól lehe­tünk együtt. Az ajándék- és étel­osztáshoz egyébként is elkél min­den hadra fogható ember, mert ezt szinte lehetetlen zökkenő- mentesen és lehetőleg mindenki megelégedésére megszervezni. Az elmúlt években egyre több ci­vil szervezettől érkezik valamiféle adomány, és ez valóban boldo­gabbá varázsolja az ünnep sok­huzamosan feleségétől is elvált. Aztán összecsaptak feje fölött a hullámok. Annak idején a Tósze­gi úton megnyílt átmeneti szálló első lakói közé tartozott. Azóta hosszú idő telt el, ám ő nem adta fel a küzdelmet egy egyszerű, de önálló emberi életért.- Amikor valaki hajléktalanná válik, a hétköznapi életbe vissza­vezető szálak elszakadnak. Iszo­nyú szenvedések árán kell megta­nulnia addig elképzelhetetlen kö­rülmények között létezni. Én már ismerem a hajléktalanság fokoza­tait. Az első év a legborzalma­sabb. Elveszetten bolyongani egy ismeretlen világban társ, informá­ció és a legapróbb segítség nélkül. Ilyenkor még hangos az ember. Dicsekszik, hogy azelőtt milyen jól ment neki, és mindenért má­sokat okol. Aztán ahogy telnek az évek, úgy lesz egyre csöndesebb, is csak így vagyok képes elviselni a sorsomat. Persze nekem is vol­tak hullámvölgyeim, de mindig jött egy pillanat, amikor felálltam, megborotválkoztam, és újra neki­vágtam. A tél nagyon nehéz. Ilyenkor csupán a karácsony hoz cseppnyi színt az életünkbe. Bár ezt is mindenki különböző mó­don éli meg. Én várom az ünne­pet, de legbelül azt kívánom: bár­csak a szentestével véget is érne. Az a néhány óra szép és méltó­ságteljes, ám a többit a régi emlé­kek már elviselhetetlen kínlódás­sá változtatják. Azért most is örü­lök a karácsonyi készülődésnek. Nem is annyira az ajándékok mi­att, sokkal inkább azért, mert ér­zem, hogy gondolnak ránk. Tu­dom, december 24-én az az ünne­pi babgulyás kicsit melegebb, ki­csit csípősebb, kicsit jobb ízű lesz, mint máskor... bugányjános Hatalmas fenyvesek között élek Ez a rövid beszélgetés egy kedves és hangulatos ünnepség után született. A Verseghy Ferenc Gimnázium ta­nulói, egészen pontosan a 9. c hívta meg Bessenyei Ferencet, a nemzet színészét, megannyi klasszikus szerep emlékezetes megformálóját, és fogadták őt péntek délelőtt az iskola könyvtártermében magyarosan, színes programmal, és halmozták el kérdéseikkel. — Hogy érezte magái a fiatalok között? — Nagyszerűen, mondhatni felségesen. Boldog vagyok, hogy itt lehettem ezek között a tündérek között. Nem is tudom, hogyan találtak rám, hogyan jutottam az eszükbe? — Meglepte talán a fogadtatás? — De mennyire! Megható volt, ahogy felkészültek belőlem. Kedvességükkel a karácsonyt, a kis Jézust, a szeretetet, a .melegséget hozták el nekem. Ilyen fogad­tatásban talán még soha nem volt részem. — Manapság ritkábban hívják? — Édesem, nem is szívesen mozdulnék én már ki a tanyámról, ahol asszonyom „rabságában” élek; kutyáim, macskáim társaságában.-Na és a lovai? Úgy tudom, szereti őket.- Szeretem. Az élet lovon a legszebb, de ma már ritkán ülök nyeregbe. Meghalt kedvenc kislo- vam is. Most majd én következem. Valamikor húsz lóval kezdtem, mára csak három maradt. A többit eladtam, drága a zab.- A színház, nem hiányzik?- Az igen, nagyon, az az én igazi szerelmem. De az, amikor még az emberi méltóságról lehetett a deszkákról is beszélni, ez a mostani merőben idegen a számomra. Egy-egy este ugyan még játszom a József Attilában, a vak öreg Pósalakyt a Légy jó mindhaláligban, de azt is csak azért, mert egy tisztességes embert kell megformálnom benne. Persze az sem az igazi már.- Mi az, ami miatt oly idegen­nek érzi ezt a világot?- Minden, de leginkább az erkölcsi dögvész, amely pusztít bennünket. Nem társadalmat nevelnek itt, hanem csupán csak fogyasztókat. Ezért is sajnálom ezeket az aranyos fiatalokat, mi lesz belőlük, ha nem vigyázunk rájuk.- Különben magával elégedett?- Amit elvárt tőlem az élet, úgy érzem, elvégeztem becsülettel. Negyven éven át szolgál­tam az emberi szellem méltóságát, tisztaságát. Gondolkodni tanítottam akkor is, amikor ez anny­it jelentett, mint másként gondolkodni, Galilei, Széchenyi és a többiek... Nagyon jó volt élni, csak megöregedni, azt nem volna szabad, mert az ret­tenetes.- Távol mindentől, a világtól, nem unalmas?- De az, mégis örülök, hogy nem kell részt vennem benne, mert mit látok a televízióban is! Mocskos viccelődőket, ugyanazokat, vannak vagy húszán, és ki-ki mondja ocsmányságait, ki a derékon felülit, ki a derékon alulit. Borzasztóan bosszant.- Közeleg a karácsony...- A karácsonyt nagyon szeretem, tiszta szép dolog. Ezek voltak mindig a legszebb ünnepeim. Pedig volt, amikor a fára se dísz, se cukor, se más nem jutott. Szegények voltunk, mégis olyan szép volt.- Most milyen lesz? Hogyan ünnepel?- Hogyan? Hatalmas fenyvesek között élek, nincs annyijjyertya, hogy elegendő lenne teler­akni ágait. Ók az én karácsonyom, velük, közöt- tük ünnepelek. És nemcsak ilyenkor... _______v^u.

Next

/
Thumbnails
Contents