Új Néplap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-09 / 288. szám

2000. December 9., szombat MEGYEI TŰKOR 5. OLDAL Nézőpont Ünnepi levél Kedves Jézuska! Tudom, hogy karácsonyig még van néhány nap, de az ön lakhelye elég távol esik az enyémtől, s az esetleges postai bonyodalmakra is számítva, már most elküldöm ezt a pár sort. Ismerőseimmel ülünk az asztalnál, s azon gon­dolkodunk, hogyan adjuk elő kívánságainkat. Megnyugtatom, nincsenek nagy igényeink. Mégis tollat ragad­tunk, mert a napokban járt felénk egyik kollégája, a Mikulás, de neki nem sikerült minden kérdést megnyugtatóan rendezni. Tegnap reggel például az egyik szomszéd lakásban lakó ötödikes kisfiúval találkoztam a lépcsőházban. Elmondta, hogy bizony ö is kitette a csizmáját az ablakba, de csak egy, pár száz forintos édességcsomag került bele. Egyik osztálytársának vis­zont mobiltelefont hozott a Mikulás. Úgy gondolja, nem volt különösebben rossz az idén, de azt kérdezted, mennyivel kell még jobbnak lennie, hogy karácsonyra vagy jövőre ő is kaphas­son egyet? A csokoládét köszönik szépen, de azzal el vannak látva. Nővérem, aki pedagógus, ebben a pillanatban érkezett az iskolából. Még csak a kabátját akasztja fel az előszobában, de már azt harsogja, hogy az ő kívánságát ki ne hagyjuk. Neki egy, a nevére szóló magas összegről kiállított fizetési szalag kellene. Legalább így az ezredfordulóhoz közeledve szeretne látni ilyet. Úgy érzem, ehhez kapcsolódva tolmácsolhatom a szintén tanár­nak készülő unokaöcsém kérését is, aki főiskolára jár. Ráadásul egy tőlünk jó messzire lévő városban. Talán ön is tudja, milyen kiadásokkal jár mindez: albérlet, tankönyvek, utazás. Bár néhány éve azt az információt kapta, hogy a minden kívánságot teljesítő Jézuska nem létezik, mégis megüzeni önnek szíve álmát. Tudniillik tandíjhitelt szeretne. Lehetőleg még az ünnepek körül, mivel félő, hogy az egyébként beharangozott jövő szeptemberig tanulmányi elfoglaltsága miatt már nem tud hírt adni magáról. ' Édesanyám most mondja, hogy ne írjunk több ilyen kérést. A kedves Jézuska még azt gondolhatja, hogy errefelé anyagiasak az emberek. Maradjunk hát a megszokott formulánál. Idén sem voltunk se rosszabbak, se jobbak, mint tavaly vagy azelőtt. Úgy­hogy nem is kívánunk mást, mint eddig. Ünnepeinkre hozzon nekünk szeretetet, békét, nyugalmat, hogy a hétköznapok rohanása után legalább azon az év végi néhány napon eltölthessünk pár boldog órát szeretteinkkel. Önnek pedig sok­sok kitartást kívánunk a munkájához. Talán lesz ereje meghall­gatni és teljesíteni minden ember szíve vágyát... Jfckéyr (i ■ Ameddig él — énekel A minap Szolnokon, a me­gyeháza dísztermében ven­dégszerepeit Soltész Rezső, aki koncertjével jó néhány vastapsot bezsebelt. A mű­vésszel beszélgettünk.- Soltész úr, tudja-e, honnan a vezetékneve? — Ahogyan idősebb családtag­jainktól hallottam, német erede­tű. Régebben kerülhettünk ide, hiszen én már virtigli budapesti vagyok. — Mindig énekes-zenész szere­tett volna lenni? — Igen, noha hasonló foglala- tosságú személy tudomásom szerint nem akadt a családban. nem futott úgy a szekér. Tudtam: a felhőre, borúra mindig derű ér­kezik.- Hány nő akadt az életében?- Meglepi, de az igazat mon­dom: egy, a feleségem. Megaján­dékozott két remek lánnyal, imá­dom őket, ugyanakkor arra is na­gyon büszke vagyok, hogy az unokák fiúk.- Mi az, amit elmulasztott az életben?- Sok mindent, ugyanakkor a zene rengeteget segített abban, hogy olyan ajtók nyíljanak meg előttem, amelyek egyébként zár­va maradnak. Mert a jó zene min­dent áthidaló örök emberi nyelv. Tisztességgel végezni bármit, amit csinál az ember - állítja Soltész Rezső énekes, zenész FOTÓI B. a. Harmadikos koromban örökre magához láncolt a zene.- És mikor, illetve mivel futott be?- Az 1981-es táncdalfesztivá­lon a Szóljon hangosan az ének című nótámmal. JUckor harminc­hat éves voltam. És feltételezhe­tően ezt a számot az emberek magukénak érezték, hiszen amit elmondok benne, róluk is szól.- Milyen ember ön? Optimis­ta, pesszimista?- Derűlátó, azaz optimista. Mindig is az voltam, akkor is, ha- Szerencsés embernek tartja magát?- Igen, az a munkám, ami a hobbim. A szenvedélyem a zene.- Vezérelve?- Tisztességgel csinálni mind­azt, amit csinál az ember.- Hogyan tovább, művész úr? Mik a tervei?- Ahogyan a dalom is vallja: „... ameddig csak élek, énekelek én”. És diáknyelven fogalmazva, még csak a kitűnő életkorba jutottam, hiszen végig ötös vagyok, lévén öt­venöt éVeS. D. SZABÓ MIKLÓS Hetvennégy „száműzött” diák Sokan nem akarják gyermekeiket a roma tanulókkal együtt járatni az iskolába ___ Riport Já szladányból hetvennégy általános iskolás korú gyer­mek jár a szomszédos tele­pülések tanintézeteibe. Ko­rábban csak a felső tagoza­tos diákok ingáztak, de most már besoroltak közé­jük az elsősök, másodiko­sok is. Elképzelhető, hogy mit érez az a hat-hétéves gyermek, aki az időjárás vi­szontagságainak kitéve, na­ponta toporogva várja a buszt. S mit érezhetnek a szülők addig, míg gyerme­kük haza nem ér. Tanulhatnának lakóhelyükön is, hiszen ehhez minden joguk és le­hetőségük adott. Jászladányon ta­valy adtak át egy — a ’92-es ára­kon számolva 230 milliós beruházással, éveken át épült - korszerű általános iskolát. Annak építése ma­napság sokkal többe kerül­ne. Pedagógiai hagyomá­nyokban sem szűkölköd­nek a ladányiak, hiszen 1964-1975 között még gim­názium is volt községük­ben, s most is van ott esti tagozatos középiskolai kép­zés. A helybeli pedagógu­sok jól felkészültek, hiva­tástudattal fűtöttek. A jász- ladányi iskolából is kerül­nek középiskolákba diá­kok. Jogos tehát a kérdés: ak­kor minek tudható be a szü­lők egy részéről a szomszé­dos települések iskoláinak választása, ami egyébként károsan hat a község gazdálkodá­sára is, hiszen nagy öszszegű tá­mogatástól esnek el ez által. Nagy szükség volna pedig arra, mivel hitelből gazdálkodik az önkor­mányzat. Ha a gyermekek ingázásának okáról érdeklődik valaki, akkor a helybeliek kerülgetik a forró ká­sát, s többnyire azt válaszolják, hogy „csak találgatni tudunk”. Aki viszont emberileg közelebb férkőzik a helybeliedhez, akkor általában azt a választ kapja, amit Dankó István polgármester így fo­galmaz meg: Jászladányon ki­mondva, kimondatlanul az a szü­lök problémája, hogy a nagyköz­ségben az általános iskolai tanu­lók negyvennyolc százaléka a ro­ma kisebbséghez tartozik.” Az egyik idős néni - a neveket a helyi konfliktusok elkerülése miatt nem említjük - részlete­sebb magyarázattal szolgál: „A gyermekeket érő atrocitások és az őket a tanulásban visszahúzó ha­tások miatt járatják gyermekeiket más község iskolájába a szülők. Régebben semmi baj nem volt a romákkal. Most is elmehet a Dó­zsa utcába, ahol a régen itt lakó romák házai vannak. Gondozot­tak a porták, a tyúkokat kienge­dik az utcára. Azon a részen vi­szont, ahol az újonnan betelepült tizennyolc százalékos a munka- nélküliség, s mintegy ezerkétszáz gyermek részesül rendszeres ne­velési segélyben. Igaza van Csatá­ri Imre, volt mezőtúri református tanítónak, aki a húszas években a következőket írta: „A családban oly sok rossz példát látott s hallott gyermek jön aztán az iskolába, hogy az iskola építsen a család ál­tal lerakott alapra. Micsoda alap van itt? Hasonló ez egy téglából építendő házhoz, melynek funda­mentuma sárból van csinálva. Előbb ki kell hányni a sarat, s még a téglánál is erősebb agyagból rakni azt. Ilyen helyzetben lévén a tanító, kénytelen előbb kiirtani a gyermek leikéből a nevelés fer- deségeit, s új alapot vetni, és ha ez megtörtént, csak akkor kezd­het hozzá építő munkájához. S a tanító épít is.” A szülőfalujukban tanulók egy csoportja romák vannak, még a lakatot is leverik az ólról. A nekik juttatott portát felveri a gaz. Mit várjon az ember az ilyen családok gyerme­keitől? Az unokámnak majdnem kiverték a szemét. Álmában is azt kiabálta, hogy ne bántsatok! Ezért írattuk át másik község is­kolájába.” Közismert, hogy a nincstelen, megélhetési gondokkal küzdő család nincs jó hatással más gyer­mekeire. Márpedig Jászladányon Igen ám, de ez hosszú folya­mat, s mi lesz közben a normális körülmények között élő, törvény- tisztelő családok továbbtanulásra szánt gyermekeivel? Olyan gordi­uszi csomó ez, melynek kibogo­zása nem tűr halasztást, hiszen a helyi roma népesség szaporodá­sával ez a probléma csak mélyül. — Keressük, akár úttörőként is a megoldás módját, s már körvo­nalazódik is az - mondta a pol­gármester. Szavai azóta tartalom­mal teltek meg. A beszélgetésün­ket követő testületi ülésen - me­lyen hozzávetőlegesen száz szülő és nevelő is részt vett - szándék- nyilatkozat született arról, hogy az általános iskola épületének egy részét átadják egy magánis­kolát fenntartó alapítványnak vagy egy közhasznú társaságnak. Az ezzel a döntéssel való egyetértést jól példázzák az egyik nyugdíjas szavai: „A szülők gond­ját az okozza, hogy a romák egy része kezelhetetlen. Engem ugyan még nem bántottak, mert közel lakok hozzájuk, sokkal együtt nőttem fel, jól ismerem őket. Nincs iskolás korú gyerme­kem, mégis felajánlok az alapítvá­nyi iskola javára tízezer forintot - pedig csak huszonkétezer forint a nyugdíjam. A kertemet sem tu­dom művelni, mert fáj a gerin- ___ cem. A diófák termé­séből veszem meg a ”” krumplit. Helyzetem ellenére támogatom az alapítványt.” A cigány kisebbségi önkormányzat egyik vezetője vétózik, ami­kor a helyi cigányság nehéz helyzetében lá­tom a gyermekek is­koláztatása nem kellő mértékű becsületének okát. Azt mondja erre: „Van ugyan több el­esett család, de a ladá- nyi cigányok úgy él­nek, mint a kisbíró. Az a baj, hogy a ma­gyarok nem tesznek különbséget köztük. Nem nevezik meg pél­dául, hogy kik a tolva­jok, csak azt mondják, hogy a ci­gányok voltak. Egyébként a cigá­nyok között is vannak kitűnő ta­nulók, de továbbtanulásra sem szüléikben, sem bennük nincs késztetés. Anélkül akarnak bol­dogulni. Van olyan cigány ember, aki emeletes házat épít, de a nevét alig tudja leírni.” Ilyen a tudás becsülete Jászla­dányon, az ezredforduló küszö­bén. SIMON BÉLA Még huszonkét nap... Tessék, nem régen volt 1999. utolsó éj­szakája, és huszonkét nap múlva megint el lehet tenni 2000. évi naptára­inkat. Úgy elrepült ez az év is, mint egy sóhaj. Vajon kinek mit hozott családi életében, mindennapjaiban, és vár-e még valamit december hátralévő napja­itól? — ezt kérdeztük többektől. Özvegy Molnár Sándomé mezőtúri. A szolnoki vasútállomáson találkoztunk vele. — Nekem jutott jó is, rossz is 2000-ből. Márciusban meghalt a férjem Szentesen, ott is temettük el a szülővárosában. Most meg a nászasszony fekszik halva Gyömrőn, most kísérjük utolsó útjára. Hogy jót is em­lítsek, született két gyönyörű lányunokám. Az egyik Mezőtúron lakik, a másik Gyöm­rőn. Karácsonyra várok mindenkit, aki jö­het, aki meg nem, én megyek hozzájuk másnapján. Csák Henriett hírlapárus: — Hajdúszoboszlón a nyáron minden holmimat, cuccomat ellopták. Szerencsére kocsival voltunk, de még így is kellett ven­nünk ruhát. A barátommal is az idén is­merkedtem meg, és most kaptam tőle egy csodaszép gyűrűt karácsonyra, meg de­cember 27-re, a születésnapomra. Viszon­zásképpen bőmadrágot vásároltam neki. — A szilveszter? — Nyitva tartunk estig, nagy bulizást nem tervezünk. Csendes újévet szeretnénk, és azt, ne emelkedjenek úgy az árak, szol­gáltatások árai, mint az idén. Polacsik Gabriella 19 éves, szolnoki, fő­iskolás: — Nekem ez az év nagy változásokat ho­zott a mindennapjaimban. Leérettségiztem, majd sikeresen felvételiztem Budapestre a főiskolára. Megismerkedtem egy helyes sráccal, úgy tűnt, nagy és hosszan tartó szerelem lesz. Nem így történt. Azután ru­hatervezésből országos második helyezett lettem, és a hónap derekán újabb cuccai­mat mutatják be, amelyeket én ötlöttem ki. Nem beszélve az előttem tornyo­suló vizsgákról, azok jó részén is sikeresen szeretnék az év hátralé­vő részében túljutni. így szilvesz­terkor bulizás helyett tanulás vár rám. Nagy Katalin 24 éves alkalma­zott:- Mozgalmas volt az évem, meg lesz is. Tavasszal sikerült elválnom a férjemtől, és még ebben a hónap­ban összeházasodunk a régi szerel­memmel.- Miért nem vele kezdte?- Dacból összevesztünk egy apróságon, visszaadtam a gyűrűt, és hogy lássa, más­nak is kellek, hozzámentem az első udvar­lómhoz. Ez rossz lépésnek bizonyult 1998- ban, és most került a végére pont.-Lakás?- Lesz: picike garzon, de majdnem 3 millióba került. A bútort 20-a után hozzák, a szüleimtől kapjuk nászajándékként, és a részleteket is ők fizetik.- Nászút?- Nem lesz, a leendő férjem gépkocsive­zető egy maszek cégnél. Két napot kapott, ez alatt az idő alatt felkeressük a rokono­kat. A nászutat meg eltesszük júliusra, ha­csak addig nem mocorog valaki a pocim­ban ... Dr. Gábori József docens, a Szolnoki Fő­iskola főigazgató-helyettese:- Ebben az évben lettem főigazgató-he­lyettes, és sikerült megtartani a főiskola népszerűségét. Sőt! 14 ezer 75-en szerettek volna bejutni, és ez végül 2 ezer 300 hallga­tónak sikerült. Sajnos az infrastruktúránk nem megfelelő, nincsenek nagy előadóter­mek sem. Pedig akik itt végeznek, általá­ban álláshoz jutnak, nem a munkanélküli­ek számát gyarapítják. Ráadá­sul nagyon sokan másoddiplo­mát szeretnének tőlünk kapni, és azért tanulnak nálunk, mert az előző oklevelük birtokában képtelenek voltak elhelyezked­ni. V. Sándor 38 éves vállalkozó arra kér, ne írjam ki a vezeték­nevét:- A hátralévő húsz-egyné- hány naptól semmi jót nem re­mélek. Azért, mert ebben az évben két vál­lalkozásom sem jött be. A földre ráfizettem, az aszály elvitte a termést, a boltot az adós­ságok miatt el kellett adnom. Most maradt ebből az összegből másfél millióm, de már félek az újabb befektetéstől. Lehet, bankba viszem, kötvényeket veszek rajtuk, mert elég a kudarcból. Szerencsére munkát talál­tam, de hol? A sógorom alkalmaz Győrben a műszaki üzletében. Csak az a bökkenő, a család meg a Kunságban maradt. így való­színű, áruljuk a kockaházunkat, amelyet tavalyelőtt újítottam fel kívül-belül. A má­sik gubancot az okozza, hogy a csodaszép lakás áráért ott nem biztos, hogy kétszobás panelt vehetünk benn a városban. Ráadásul a nyolcadikos lányunk maradni akar, jól ér­zi magát a Kunságban. Meg azt mondja, mindenki nem mehet el, valakinek, vala­kiknek erre, itt is lakniuk szükséges. Ez is igaz, meg az is, a pénz, a megélhetés nem Iris úr, főleg, ahol két gyereket is el kell tar­tani ... D. SZABÓ MIKLÓS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents