Új Néplap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-09 / 262. szám
8. OLDAL MŰSOR E G Y E I ' KÖRKÉP 2000. November 9., csütörtök Sorokban NYÍLT NAP. A Magyar Autóklub a téli felkészülés jegyében várja az autósokat most szombaton 8-16 óra között a szolnoki, Thököly út 48-56. (telefon: 56/420-801) és a tiszafüredi, Húszöles út 21. (telefon: 59/353- 355) szám alatti telephelyén. A járművek átvizsgálása mindenkinek ingyenes. Klubtagoknak a feltárt kisebb hibákat ingyen javítják ki, egyébként mindenkinek 10 százalék munkadíjkedvezmény jár. Előzetes bejelentkezést elfogadnak. GÁZROBBANÁS. Kengyelre riasztották a tűzoltókat tegnap délelőtt gázrobbanás miatt a Temető utcába. A tűzoltóságtól kapott információ szerint a családi házban egy gázpalackból kiömlött gáz lobbant be. A detonáció annyira megrongálta az épületet, hogy az lakhatatlanná vált. A házban egyedül élő fiatalembert égési sérülésekkel szállították kórházba. NEM TALÁLTÁK. Lapunk úgy értesült, hogy a Magyar Speciális Mentők kunszentmártoni búvárcsoportja által kedden végzett kutatás sem járt eredménynyel. A búvárok szinte egész nap, sötétedésig keresték a Holt- Tiszában annak a férfinak a holttestét, aki a rendőrség feltételezése szerint Szolnokon, a Kertvárosban betörést követett el, és ezt követően, menekülés közben belefulladt a holtágba. ÚTI CÉL AUSZTRIA. A tiszafüredi Tegép Kft. egy évvel ezelőtt kezdte el gázturbinák légszűrő berendezéseinek és hangcsillapító rendszereinek a gyártását. Az üzemben a napokban készültek el egy nagyobb megrendelés legyártásával. A légszűrőket és hangcsillapítókat közel harminc kamion szállítja ki a beruházás bécsi helyszínére.___________■ Program a drogfogyasztás ellen Megyénk IV. (Kim) László szobrát állíttatja fel a panteonba Jegyei információ Dobos László, a Fidesz megyei frakcióvezetője sajtó- tájékoztatón ismertette tegnap a megyei közgyűlés pénteki ülésének néhány fontos napirendi pontját. Többek között ismertette a drog- megelőzési cselekvési programról szóló előterjesztést. Mint mondta, a megyében is erősödött a kábítószerek jelenléte, évről évre növekszik az ilyen ügyek miatt indított büntető eljárások száma. A megyei drogmegelőzési program szoros egységben van a nemzeti drogstratégiával, és megvalósításához hosszú távon jelentős anyagiakra van szükség. A megyei cselekvési programmal összhangban kell kidolgozni a helyi programokat. Végezetül egy, az egészségügyi intézményektől független, de azokkal szerves kapcsolatban álló megyei drog- ambulancia létrehozásának szükségességét emelte ki az előterjesztésből. A közgyűlés tárgyal az ópusztaszeri emlékparkban felállítandó szoborpanteonból a megyére jutó feladatról is. Tizenkilenc bronz mellszobor felállításáról van szó, minden megye egy szobrot vállal, ehhez egymillió forintot kap a millenniumi kormánybiztosi hivataltól. Megyénk IV. (Kun) László szobrát állíttatja föl. Az előterjesztés javasolja, hogy a szobor elkészítésére Györfi Sándort kérjék fel. Az érdekelt megyék elkészítették a jövőbeli M4-es autópálya nyomvonalának vizsgálatát és a megvalósíthatósági tanulmányt. Javaslatként megfogalmazódott az M8-as és az M4-es autópálya összekapcsolásával egy keletnyugati folyosó létrehozása is, amely Rábafüzestől egy dunaújvárosi hídon át Püspökladányig vezetne. Mindez nem a közeli jövőben megvalósuló fejlesztés, ám az előkészületekre mindenképpen szükség van. A 4-es út fejlesztése folyamatosan történik, jelenleg Szajol és Török- szentmiklós között építik a négysávos utat. Megtörténtek az előkészületek a Törökszentmiklóst és az Abonyt elkerülő szakasz építésére, és készülnek a Kisújszállást, Fegyverneket és Kenderest elkerülő szakaszok tervei. A főút távlati fejlesztési tervét az előterjesztés szükségesnek tartja kiegészíteni egy Szolnokot északról elkerülő úttal és egy Tisza- híddal. Ezt a Szolnokot jelenleg elkerülő útszakasz elégtelen kapacitása indokolja. Nagy vita várható a közgyűlésben Szolnok A szokásos városházi sajtó- tájékoztatón Bállá György szolnoki alpolgármester többek között az út- és gátépítésről, a regionális hulladéklerakó ügyében bekövetkezett kedvező fejleményről és a közgyűlés november 16-i ülésének egyik napirendi pontjáról beszélt. Bállá György elégedetten állapította meg, hogy a tervezett útépítési és útjavítási munkákat sikerült időben jó minőségben befejezni. A tiszaligeti körtöltésen a gát vízzáró képességét javító úgynevezett agyagpaplant terítik a napokban. A Rethman cég munkásai kitisztították a Széchenyi- városrészen lévő övárkot, amivel a vízelvezetést javították az illegálisan lerakott szemét és hulladék eltávolításával. Elmondta Bállá György, hogy megkötötték a szerződést a Szolnok— Szajol—Rákóczifalva—Rá- kócziújfalu szennyvízelvezető csatornahálózat építésére. Kedvező fejlemény a regionális hulladéklerakó ügyében, hogy 2,2 milliárd forintnyi EU-támoga- tás elnyeréséről kaptak értesítést. A hulladéklerakót így hetven százalékban EU-pénzből, 20 százalékban kormánytámogatásból fedezik, és csak a fennmaradó tíz százalékot kell az érdekelt 2000. November 9., Csütörtöki Műsorajánló RTL KLUB ml 5.42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Ma reggel, 8.30 Ezredforduló, 8.35 Mindent a szerelemért (brazil sorozat, 7-8.), 9.30 Naprakészmagazin, 12.00 Hír- j adó délben (benne: 12.10 Körzeti híradók), 13.00 Slovenski Utrinki ! (szlovák nyelvű nemzeti- j ségi magazin), 13.25 Rondó, 13.58 Hírek. Idö- l járás, 14.05 Minden lében két kanál (angol sorozat. Rizikófaktor), ; 15.00 80 nap alatt a Föld I körül Michael Palinnel j (angol útifilmsorozat), 15.50 Ezredforduló, 15.58 Hírek. Időjárás, 16.00 Állati, 16.30 Portréfilm Ember Máriáról, 16.55 Érintő, 17.25 Unokáink is látni fogják, 17.50 Alaphangok, 18.00 Híradó hatkor 18.15 Miénk a vár... (sor.) 6.30 Reggeli (Benne: Mire gondolok?), 9.00 Recept Klub (ismétlés), 9.15 Szeretni bolondu- lásig (mexikói sorozat, ismétlés), 9.45 Julieta (mexikói sorozat, ismétlés), 10.35 TopShop, 11.30 Delelő (vidám show - ebédidőben. Benne: Ünnepnaptár; Mire gondolok?; Recept Klub; Joker), 13.00 Híradó (déli kiadás), 13.20 Kavalkád (nemzetiségi műsor), 13.30 Kalandos nyár (francia sorozat, 57.), 14.25 Nyomorultak (francia film, 2/2), 16.05 Julieta (mexikói sorozat, 47.), 16.50 Joker (telefonos villámjáték), 16.55 Szeretni bo- londulásig (mexikói sorozat, 106.), 17.20 Joker, 17.25 Hegylakó (amerikai sorozat, 56.) TV2 5.40 Reggeli kiadás, 5.50 Jó reggelt, Magyarországi, 8.35 Gazdagok és szépek (am. sor.), 9.00 Csupa- csupa élet (német sorozat), 9.30 Hetes csatorna (magyar vígjátéksorozat), 10.00 Állatklinika, 10.25 Közvetlen ajánlat, 11.10 Szerencsekerék, 11.40 Miért éppen Alaszka? (amerikai sorozat), 12.40 Csárdáskirálynő (német-magyar film), 14.35 Mókás hekus (amerikai krimisorozat), 15.30 Kastély- szálló (osztrák sorozat), 16.25 Sonadoras- Szerelmes álmodozók (mexikói sorozat), 17.10 Maria Isabel (mexikói sorozat), 17.40 Esperanza (mexikói sorozat), 18.30 Tények (hírműsor), 19.00 Most vagy soha! 19.45 Gyerekszáj m2 DUNA TV 8.30 Közvetítés a parlament üléséről, 12.00 112 (bűnügyi magazin), 12.35 Telemázli (ismétlés), 13.00 Híradó délben, 14.00 Főtér - Kiskunhalas és környéke, 15.30 Nem jogerős (jogi show-műsor), 16.00 Iskola utca - Tudóra, 17.20 Lássuk Indonéziát!, 17.30 MMM - Mi? Mennyi? Miért?, 18.00 TS (telesport) 19.40 Tévétorna Norbival 4.10 Virradóra, 9.15 Régiók, 9.45 Napóra, 10.15 Csángó kánaán... (riportfilm), 10.45 Gyerekek a nagyvilágból (fr. sor.), 11.00 Irány a túlsó part!, 12.20 Police, 13.00 Pepita kabát (magyar film), 14.10 Tálentum, 14.40 Helikon, 15.00 Jemen, 15.50 Gyerekek a nagyvilágból, 16.05 Klasszikus angol autók (angol sorozat), 16.30 Az örökmozgó masina (angol sorozat), 17.10 Nyelvőrző, 19.45 Esti mese 20.00 Híradó este. Sport 17.25 Mesefilmek, 18.00 Napóra 19.00 ÖsszkéD 20.45 Unokáink sem foaiák látni... 19.30 A 20. század... 19.45 Kaktusz (ausztrál 21.35 Makra (magyar film) __ fil m. 1972) 21.15 ÁllókéDek 23.15 Záróra 0.15 Az álom én vagyok (Zelki János műsora) 21.30 Híradó. Soort 22.05 Művészviláa 22.35 A csodák evan- oéliuma (film) 1.50 Éjszakai választék 0.30 Híradó. Vers MR SZOLNOK 5.558.00 Jó reggelt, Altöld! Benne: 6.00,7.00 Kossuth- krónika; 6.30,7.30,12.45,17.45 Alföldi krónika; 6.45 Napló; 7.20 Előjel; BBC-viláíjhíradó; 8.10 Zenés kalendárium; 9.05 Délelőtt - Ernyő; 11.45 Hírvonal; 12.00 Déli 19.15 Híradó este 20.05 A fekete város : (maavar sorozat) i 21.00 Az Illés-sztori I 21.30 lendületben : 22.00 Híradó este ___ | 22.10 Aktuális 22.30 Théma i 22.50 72 óra______ 2 3.20 Körhinta (sor.) 23.50 Maja (német I film)_______ 1 .30 Ezredforduló 18.30 Híradó 18.55 Legyen ön is... 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Esti Showder__ 2 2.05 Zsoldosok (sor.) 22.55 Amstel Jamkoncert______ 23.30 Híradó____ 2 3.45 Űrbalekok (sor.) 0.10 Antenna (mao.) 0.40 Fókusz 1.10 Divatklip SZOLNOK TV 19.55 Vad angyal (ar- gentin sorozat) 20.30 Rex felügyelő (krimisorozat) 21.30 Szerepcsere (amerikai vígjá- ték)_________ 23.00 Jó estét, Magyar- orszáo!______ 0 .30 A misszió (angol tört, kalandfilm) 2.10 Háló Világ 3.10 Vers éjfél után 9.00 A november 8-ai, esti adás ismétlése; 13.25 Képes Képújság; 18.05 Hírek, 18.10 Egészségmagazin; 18.45 Meseszónyeg; 19.00 Aktuális - hírmagazin; 19.30 Hölgyóra - női magazin; 20.30 Bullet a világ végén - amerikai krimi; 22.00 Hírzáró; 22.15 Képes Képújság. krónika; 13.05 Zenés műsor; 14.05 Kívánságműsor; 15.05 Alföldi magazin; 17.30 Szóváltás; 18.00 Esti krónika; 18.30-22.00 Nemzetiségi műsorok. RÁDIÓ 2000 0.00 A '70-es, ’80-as, ’90es évek slágerei; 5.00 Kávé helyett; 6.00 Ébresztő. Benne: 6.00,6.30,7.00 Hírek, időjárás; 7.30 BBC-világhíradó; 7.45 Helyi Információk, útin- form; 8.00 Napról napra. Benne: 9.30 Hírek, időjárás; 12.00 Hírek, időjárás; 12.05 Szieszta; 13.00 Csütörtök délután Szőllősi Judittal. Benne: óránkénti hírek, időjárás; 18.05 Tőlem, neked; 20.00-24.00 A ’7Qes, '80-as, ’90es évek slágerei. AKTÍV RÁDIÓ Szolnokról: Az elmúlt 40 év legjobb zenéivel! 00.00-2.00 Álomzóna; 2.00-5.00 Zenezóna; 5.00-6.00 Pirkadat; | 6.00-9.00 Jó reggelt, Szolnok! 9.00-12.00 Délelőtti te-1 refere; 12.00-13.00 Déli szieszta; 13.00-16.00 Délutáni juice; 16.00-18.00 Hazafele; 18.00-20.00 Élő kívánság-1 műsor; 20.00-21.00 Slágerlisták; 21.00-23.00 Nagy slágerek; 23.00-24.00 Éjféli zenegép. huszonnyolc önkormányzatnak fizetnie. A szolnoki közgyűlés november 16-án tartja legközelebbi ülését. A napirendi pontok közül Bállá György a költségvetési koncepció megtárgyalását emelte ki. Elismeréssel nyilatkozott a koncepcióról, ugyanakkor elmondta, hogy az MSZP részéről támadás várható ellene a közgyűlésben. Újságírói kérdésre, hogy mire alapozza ezt a véleményét, a bizottsági ülésekre hivatkozott, ahol véleménye szerint az MSZP képviselői nem a jobbító változtatás igényével, hanem merev elutasítással léptek föl. A bírálat nem merev elutasítás Szolnok Az MSZP sajtótájékoztatóján tegnap Szolnok készülő költségvetési koncepciója szerepelt, melyet a közgyűlés november 16-án tárgyal meg. Dr. Nagy Rózsa önkormányzati képviselő és Barta István frakcióvezető elmondta, hogy a koncepció egy évre készül ugyan, de vannak benne két évre szóló feladatok ig, holott a törvény egy évre szóló költségvetés készítését írja elő. Kiemelve néhány vitatott pontot, elmondták, hogy nincs meg a személyi jellegű kiadások fedezete a koncepcióban. A várható infláció meghaladja a béremeléseket a közalkalmazotti szférában, és a koncepció ugyanott kétszázalékos leépítést irányoz elő, ami 72 ember elbocsátását vetíti előre. Félő, hogy mivel az állam egyre nagyobb mértékben az önkormányzatokra hárítja a szociális kiadásokat, de ehhez nem biztosít elegendő fedezetet, az önkormányzat nem fogja bírni a szociális rendszer fenntartását. Az önkormányzat saját bevételei tovább nem növelhetők. Hiteleket lehetne fölvenni, de veszélyes növelni az eladósodást. Bállá György alpolgármesternek az MSZP-ről mondott bírálatára elmondták, hogy javítani akarják a koncepciót, nem akadályozni az elfogadását. Hiányolták a koncepcióban foglaltak hatásmechanizmus-vizsgálatát. Jó volna tudni - mondták -, mi lesz a minimálbér 40 ezer forintra emelésének hatása az intézmények gazdálkodására, vagy például hogyan valósítják meg a kétszázalékos leépítést: takarékossági okokból a jól fizetett, jól képzett alkalmazottakat bocsátják-e el, vagy a taka- rítónőktől válnak meg. ibai Telt házas gitárvarázs Snétberger Ferenc a zenei gyökerek sokszínűségét vonultatta fel FOTÓ: CS. I. Szolnok Kedden este a megyeháza dísztermében, a IV. őszi szolnoki művészeti hetek sorozatában Snétberger Ferenc dzsesszgitáros és a Liszt Ferenc Kamarazene- kar koncertjét tartották. Snétberger Ferenc Németországban él, így hazai koncertjei a rajongók sokaságát vonzza - most is telt házas közönség volt, sokan messzebbről is eljöttek erre az estére. A hírét messzemenően igazoló, fantasztikus előadás volt, méltán írja róla a szakkritika, hogy Szabó Gábor után ő is a világhíres magyar dzsesszgitárosok sorába emelkedett. Az első félidőben szólóban játszott, a lemezeiből adva ízelítőt. A zenei gyökerek sokszínűségének változatossága a dzsesszfel- dolgozásokban sajátos karaktereket csalt ki gitárjából. Mindenki találhatott hozzá közelebb állót, a cigány, népzenei vagy éppen klasszikus dzsesszdalla- mokból eredőt. Már ezt a félidőt is ráadás zárta. Szünet után legújabb lemezének címadó műve, a Fór my people következett, a Liszt Ferenc Kamarazenekarral (hangversenymester: Rolla János) közösen. A zenekar láthatóan szívesen vesz részt újító, a zenei stílusok határterületein létező művekben. így volt ez legutóbb a klezmer zenével, s most a dzsesszel. Snétberger Ferenc gitárversenye a cigány holoka- usztnak állít izgalmas és maradandó emléket. Zenei világa a Bartók előtti zene klasszikus gitárvilág spanyol emlékezetű egysége — néhol Weiner, néhol Rod- rigo vagy Richard Strauss hatását vélhettük felfedezni. A vastapsok újra ráadást hoztak, melyből a második, egy fantasztikusan virtuóz darab a székhez cövekelte a hallgatóságot. Magas szintű technikai tudása érzékeny előadással párosult, ezek a percek újra a felejthetetlenek között szorítottak maguknak helyet emlékezetünkben. Nem is nagyon maradt lemez a koncert után, aki tehette, hazavitte, hogy újra átélhesse a gitárvarázst. DENKE GERGELY Két kikötő is egyszerre? Nagykörű A településen már régóta tervezik egy kikötő építését. Az elképzelést hosszú évek óta sikertelenül próbálta megvalósítani az ön- kormányzat, mígnem az ügy a közelmúltban váratlan fordulatot vett. A megyei önkormányzat nemrégiben jelezte: a térség több Tisza menti kistelepülésén támogatná kikötő létesítését. A tervek szerint így a hivatal egyrészt a beruházások gesztoraként, másrészt pályázati források rendelkezésre bocsátásával venne részt az elképzelés megvalósításában — tudtuk meg Veres Nándor nagykörűi polgár- mestertől. A kedvező hírt azonban rövidesen egy újabb fejlemény is követte. Egy helyi vállalkozó ugyanis hasonló szándékkal kereste meg a hivatalt. Az üzletember jelezte: nem kér támogatást a kikötő létesítésére, azt saját erőből szeretné kialakítani és üzemeltetni. Ezek után tehát elképzelhető, hogy a csónaktulajdonosok hamarosan maguk választhatják meg, Nagykörű melyik kikötőjében vetnek majd horgonyt. a Szolnok és Vidéke ÁFÉSZ valamennyi szolnoki (100. sz. Széchenyi ABC, 101. sz. Jólét ABC, 102. sz. Vésztők ABC, 103. sz. Munkás ABC, 104. sz. Ifjúság ABC. 105. sz. Bőség ABC, 110. sz. Barátság ABC, 111. sz. ABC, 112. sz. Híd ABC, 113. sz. Szanda ABC, 115. sz. Indé ABC, 126. sz. Lokomotív ABC) és vidéki ABC áruházában, valamint a Tiszavidék Áruház szupermarket osztályán. Sertés hosszú karaj 799 Ft/kg Sertéstarja 739 Ft/kg Kópé párizsi 359 Ft/kg Kópé virsli 399 Ft/kg Coop Zalai paprikás 600 g 675 Ft/dt> Coop csemege vtg. kolbász 600 g 675 Ft/dte Trappista sajt 1.169 Ft/kg Milli Fruita gyüm. dar. joghurt 150 g 59 Ft Milli vaj 100 g 99 Ft Kölyök Milli dob. sajt (natúr, sonkás) 169 Ft Sága pan. párizsi csemege 1/1 530 Ft Sága dinoszaurusz 1/1 869 Ft és ezen kívül sok egyéb élelmiszer és vegyi árut kínálunk engedménnyel, amíg a készlet tart. Szövetkezeti tagoknak további 3 % kedvezmény. Szolnoki ABC áruházainkban: Előhűtött csirkecomb 499 Ft/kg Fagy. csirkecomb 539 Ft/kg Kevesebbért többet az AFESZ-től...