Új Néplap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-07 / 260. szám

2000. November 7„ kedd 9. OLDAL SPORT Szorítóba lép Szellő Ökölvívás, 11. junior-vb Óriási mezőny, ötven or­szág 294 bunyósa részvéte­lével kezdődött meg vasár­nap a junior korosztály vi­lágbajnoksága a budapesti körcsarnokban. A magyarok rajtja felemásra sike­redett, ugyanis Oltványi Dávid (48 kg) vereséget szenvedett az orosz Vaszikovicstól, igaz nagy küzdelemben. Zupka Zsolt (71 kg) biztosan verte a Fülöp-szige- teki Tabancorát, méllyé] a 16 közé jutott. A Szolnoki MÁV bok- szolója, Szellő Imre a 75 kg-sok között az első fordulóban erőnye­rő volt. A mindössze 17 eszten­dős fiatalember ma a délutáni programban lép szorítóba, ellen­fele a litván Auerka lesz, tét a nyolc közé jutás.- Nem ismerem a litván srá­cot — kezdte Imi. — remélem nem lesz különösebb gondom vele. Jó formában érezem ma­gam, a csapat körül is remek a hangulat. Jó dolog, hogy egyesü­leti edzőm Balogh András itt le­het velem, sőt Szántó Öcsi bácsi mellett ő is ott lesz a szorító sar­kában. Amennyiben ma nyerek, akkor a folytatásban az orosz Kuvatowal meccselek, az a pár­harc már az éremért folyik. Van már egy Eb-bronzérmem, jó len­ne a világbajnokságon is a leg­jobb négy közé kerülni. Akkor leszek elégedett magammal - je­lezte Szellő Imre. A vébé programjáról, annyit, hogy péntekig tartanak negyed­döntők. Szombaton már elődön­tőkre, majd vasárnap a finálékra kerül sor a budapesti körcsar­nokban. (V.CS.) Küzdőképes martfűiek Kézilabda NB l/B 8.FORDULÓ FÉRFIAK AKE-Steffl Martfű—Gyömrő 21-18 (10-10) Martfű, 300 n., v.: Nagy, Túróczy. Martfű: KOVÁCS SZ. - KOVÁCS A. 7, Fekete 5, Kovács J., Villás 3, Borda 3, VARGA 3. Csere: Major (kapus), SZÖLLŐSI, Prigl. Edző: Kovács Béla. Az úgynevezett négypontos ta­lálkozón sokáig egymás nyomá­ban loholtak a felek. A második játékrészben Kovács Szabolcs remek védéseivel többek között négy hétméterest is megfogott, és jó védekezéssel rukkolt ki a martfűi csapat. Támadásban sze­rencsére most nem kapkodtak dégek hálójába az első harminc percben. A második játékrészt a szege­diek kezdték jobban-igaz, hat- j hatós játékvezetői segítséggel - és elhúztak az idegesen, pontat­lanul játszó keviektől. A véghaj­rában sajnos a vendégek két büntetőt is kihagytak, így a Sze­ged nagy küzdelemben otthon tartotta a bajnoki pontokat. Török Róbert: - A második fél­idei enervált játékunkat könyör­telenül kihasználták a hazaiak. Martfű VSE—Bocsi KSC 20-20 (7-11) Martfű, 150 n„ v.: Bakos, Holman MVSE: KLEMBUCZ - Tóvizi 1, Mitykó 2, Zelei 5, Ábrahám, Gá- lik 1, KÖVÉR 9. Csere: Tóth Ilona (kapus), Tóth Ibolya 2, Gonda, Ábrahám Kati többször is veszélyeztette a vendégek kapuját, ám sérülés miatt le kellett cserélni a Tisza-parti játékost fotó:bugány Villásék, belőtték helyzeteiket, s ezzel nagyon értékes győzelmet szereztek. Kovács Béla: - Az a csapat, amelyik így készül a mérkőzés­re, annak bárki ellen van esélye. NŐK Szeged KKSE—TVSE-Kevehús 21-14 (9-6) Szeged, 100 n„ v.: Hucker, Góth. Túrkeve: Ajtonyiné - Ducza 1, Nagy E., Szókéné 1, Erdei 1, Ko­vácsáé 2, Takács B., Gál, Szécsi, Takács A. 2, Szegő, Sass, VASAS 6, Hodosi 1. Edző: Török Róbert. Nagy lelkesedéssel kezdtek a hazaiak, azonban a túrkevei vé­dőfal hatásosnak bizonyult. A hazai csapat csupán lerohanás- ból és büntetőből talált be a ven- * 18 Az eddigi öt forduló után kilenc együttes már biztosította részvé­telét a következő körben: a védő Real Madrid (A-csoport) mellett a Szpartak Moszkva (A), az Arsenal (B), a Lazio (B), a Valencia (C), a Deportivo La Coruna (E), a Ba­yern München (F), a Paris SG (F), és a Milan (H). Kedd: A-csoport: Szpartak Moszkva-Real Madrid 18. Sporting Lisboa-Bayer Lever­kusen. Az állás: 1. Real 13 pont 2. Szpartak 9, 3. Leverkusen 6 4. Sporting 1. B-csoport: Sparta Pra- ha-Lazio, Sahtyor-Arsenal. Az Kiss, Oláh. Edző: Száva Flórián. Az első félidő elején álmosan kezdtek a hazaiak, így a vendé­gek tíz perc alatt négygólos | előnyre tettek szert. Ezt a kü­lönbséget a félidő lefújásáig tud­ták tartani. A második félidőben aztán a martfűiek fokozatosan ledolgozták hátrányukat, és si­került is az egyenlítés. Az utolsó tíz percben egyik csapatnak sem sikerült a győztes gólt megsze­rezni, így a végén igazságos dön­tetlen született. Száva Flórián: - Büszke va­gyok a lányokra, hogy ennyire tudtak küzdeni egymásért, így egy jó ellenfél ellen értünk el ér­tékes döntetlent. állás: 1. Arsenal 13 2. Lazio 10 3. Sahtyor 3 4. Sparta 3. Pontazo­nosságnál: Sahtyor-Sparta 2-1, Sparta—Sahtyor 3-2, az idegen­ben lőtt több gól dönt. C-csoport: Valencia-Heerenveen, Lyon- Olimpiakosz. Az állás: 1. Valen­cia 12 pont, 2. Olimpiakosz 9,3. Lyon 6 4. Heerenveen 3. D-cso- port: Galatasaray-Sturm Graz (sport 1), Glasgow Rangers-Mo- naco 20.45 (sportl). Az állás: 1. j Graz 9 pont 2. Galatasaray 7 (8-11) 3. Rangers 7(8-5) 4. Mona­co 6. Pontazonosságnál: Galata- saray-Rangers 3-2, Rangers- Galatasaray 0-0. ____________■ M ég hét hely kiadó Labdarúgás BL Hazaiak súgtak a játékvezetőnek Fedor Ottó ért utoljára a labdához, de hogyan? Még mindig nem tértek napirendre a szolnoki labdarúgók a vasárnap Fóton lejátszott NB I/B-s labdarúgó-mérkőzésen történtek felett. A 71. percben az ötösről ítélt ellenük közvetett szabadrúgást Drucskó játékvezető, amit a veterán Nagy Tibor értékesített. Ezzel a nem éppen szokásos találattal kapott ki a Tisza-parti együttes, amelynek tagjai közül Fe­dor Ottó állt, illetve futott legközelebb az ese­ményhez. Ő így emlékezik vissza:- Az egyik fóti srác - nem ismerem a nevét - a tizenhatoson belül elvitte a labdát Némedi Norbi mellett, ezt látva én a bal oldalról befelé szaladtam a segítségére. Mivel előnyösebb hely­zetbe kerültem ellenfelemnél, ő a mezemnél fogva megpróbált visszahúzni, aminek követ­keztében kibillentem az egyensúlyomból, s csak belepöckölni tudtam a labdába, mégpedig a kényszer hatására becsúszva, tehát szó sem le­hetett szándékos hazaadásról. A labda Balázsy Zolihoz gurult, aki azt gondolkodás nélkül, te­hát automatikusan fölvette és kirúgta. Mindez legalább öt másodperc alatt játszódott le, mire a játékvezető közelében álló Nagy Tibor azt ki­áltotta Drucskónak, „hazaadás!”. Innen isme­rős mindenkinek a történet, a sorfalunk beállt a gólvonalra, Nagy Tibi pedig berúgta csapatá­nak a győztes gólt. Csak sajnálni tudom a tör­ténteket, a játékvezetőt pedig egyszerűen nem értem, miért hagyta magát befolyásolni. Vagy ha mégis, akkor ezt az esetet megelőzően alig egy perccel miért nem adott meg a javunkra egy jogos tizenegyest? Mert akkor legalább egyik csapat sem érezné azt, hogy kibabráltak vele - vélekedik a játékos. Tényleg van úgy, hogy olykor „segítségre” szorul a játékvezető. A síposok általában azok tanácsát veszik igénybe ilyen kivételes alkal­makkor, akik szavahihetőek, nagy tekintéllyel rendelkező labdarúgók. Ebben a helyzetben Nagy Tibor (ex-váci válogatott futballista) ta­Fedor (szemben) csatár létére többször besegít a védőknek FOTÓ: ARCHÍV nácsa elfogadást nyert Drucskónál, aki talán nem is érez lelkiismeret-furdalást, amiért hall­gatott a veterán futballistára. Nagy pedig legfel­jebb mosolyog egyet a bajusza alatt. De az élet nem áll, meg, sorjáznak az újabb feladatok a bajnokságban és a kupában. Jön a ZTE! A Neusiedler együttesének hétfőn kisorsolták a következő kupaellenfelét, a december 2-ára ese­dékes nyolc közé jutásért folytatott küzdelem­ben az NB I-es Zalahús ZTE gárdáját fogadhat­ják a szolnokiak. További párosítás: Tápió- szentmárton—Debrecen, Lombard—Dunaferr, Balassagyarmat-BKV Előre, Haladás-Vasas, Vi­deoton—Nyíregyháza, Siófok—Újpest, MTK Hungária-BVSC. Obszcén képek a honlapon Tárgyalás Kerékpár Heinz Verbrüggen, a Nemzetkö­zi Kerékpáros Szövetség elnöke szerint. - Van egy kis létszámú doppingoló csoport, egy jóval na­gyobb társaság, amely semmiről sem akar lemaradni, néhányan engedélyezett készítményeket szednek, és végül maradnak pá­ran, akik teljesen tiszták — mondta a sportvezető a Festina- csapat doppingügyeit vizsgáló bírósági tárgyaláson, Lille-ben. Verbrüggen bejelentette, hogy november 15-én megsemmisítik a Tour de France során levett és lefagyasztott 96 vizeletmintát, ha addig nem születik egy jogi­lag támadhatatlan, megbízható eljárás a vérdopping (EPO) ki­mutatására. A tárgyaláson el­hangzott, hogy a francia vámha­tóságok 48 millió forintnak meg­felelő pénzbírságot róttak ki Willy Voet-re. A Festina gyúrója 400 fiola doppingszert akart át­vinni a francia-belga határon. Keegan, a nyerő Kevin Keegan nagy összegeket nyert el játékosaitól a nyári belga­holland közös rendezésű labdarú­gó Eb alatt. Az angol válogatott le­mondott szövetségi kapitánya engedélyezte a fogadást a lóver­senyekre. Keegan bukméker­ként vett részt a minden este megismétlődő játékban, s a sportág avatott szakértőjeként alaposan kifosztotta a futballis­tákat. — Keegan hitt abban, hogy ez erősíti a csapat összetartását, de csak a távolságot növelte a já­tékosok között. Mindig ő vette át a téteket, s a labdarúgókkal együtt gyakran nagy pénzt koc­káztatott —jelentette ki a váloga­tott egyik névtelenségbe burko­lózó tagja. — Mindenki megszédült a kártyapartik során, de nagy pénzt igazán a lóversenyfoga­dásokkal lehetett nyerni és ve­szíteni. A brit sajtó már napok óta nyomozott az ügyben, né­hány újság azt állítja, hogy egy ízben legalább 40 ezer font ütötte a kapitány markát. ■ Baseball Ismeretlen tettesek feltörték az észak-amerikai profi baseball-liga (MLB) bajnokának, a New York Yankees csapatának honlapját, obszcén képeket, valamint becs­mérlő szavakat jelenítettek meg rajta. Az FBI már nyomon van: az bizonyos, hogy az egyik New York állambeli középiskolából Műkorcsolya Póth Diána két helyet javított a szabadprogramban, így végül nyolcadikként zárt a Skate Cana- da elnevezésű műkorcsolya Grand Prix-versenyen. Vidrai Szabolcs a 10. helyen végzett. A nőknél az orosz Irina Szluc- kaja már a rövid program után vezetett, s végül a kűr elején el­követett rontása ellenére, hat triplájának is köszönhetően, győzött a háromszoros világbaj­követték el a bűncselekményt. Andres Solomon, az intézet alkal­mazottja elismerte, hogy a kérdé­ses időben az iskolában tartózko­dott, és internetezett. A hatósá­gok szerint a kalózok az ő számí­tógépének segítségével törték fel a Yankees honlapját. A bűnö­sök pénzbírságra vagy akár öt év börtönre is számíthatnak. nők amerikai Michelle Kwan előtt. A férfiaknál nem forgott veszélyben a jó teljesítményt nyújtó orosz Alekszej Jagugyin sikere. Eredmények: nők, vég­eredmény: 1. Szluckaja (orosz) 1.5 helyezési pont 2. Kwan (amerikai) 3.0 3. Szuguri (japán) 4.5 ...8. Póth Diána 13.0., férfiak, végeredmény: 1. Jagugyin (orosz) 1.5 helyezési pont 2. Eld- redge (amerikai) 3.0 3. Savóié (amerikai) 5.5 ...10. Vidrai Sza- j bölcs 15.5. ■ Rövid hírek KERÉKPÁR. Jeannie Longo megdöntötte az egyórás kerék­pározás női világrekordját. Az ötszörös világbajnok francia ver­senyzőnő Mexikóvárosban 44.767 km-t teljesített. Az eddigi csúcsot az ausztrál Anna Wilson tartotta, aki tavaly Melbourne- ben 60 perc alatt 43.5 kilométe­rig jutott. A 42 éves Longo pálya­futása ötödik világrekordját könyvelhette el. ATLÉTIKA. A nők mezőnyében a 32 éves orosz Ludmila Petrova j egyéni legjobbjával (2:25:44) szerezte meg a győzelmet a New | York maratonon, amelyen a sze­les időben 107 ország 100 ezer futója állt rajthoz. A férfiaknál az első tízben 9 afrikai atléta végzett, az egyetlen kivétel a ja­pán Jasuaki Jamamoto, aki hete­dikként ért célba az 1996-os olimpiai bajnok dél-afrikai Josiah Thugwane mögött. A győztes marokkói futó, El Mou- aziz második nagy maratoni ver­senyét nyerte, tavaly London­ban lett első. A 31 éves atléta, aki a sydneyi olimpián csupán a he­tedik volt, 2:10:06 óra alatt ért célba, győzelméért 65 ezer dol­lárt és egy csodaszép sportautót kapott. A második helyen a ke­nyai Japhet Kosgei, a harmadi­kon Shem Kororia végzett. TENISZ. Két nap alatt pontosan 110 mérkőzést vívtak parlamen­ti képviselők és állami vezetők a nagy sikerrel megrendezett „Tisztelt Ász!” elnevezésű te­niszverseny keretében. Az indu­lók a páros tornán maguk — tu­dásuk ismeretében — választhat­ták meg, hogy melyik kategóriá­ban lépnek pályára. A győztesek között volt Stumpf István, a Mi­niszterelnöki Hivatal vezetője, aki Balázs György oldalán sze- j rezte meg az Agassi-ág első he­lyét. A Lányi Zsolt, Sándor Péter páros a Davenport-ágon diadal­maskodott. Az egyik legérdeke­sebb találkozóra a Chang- vigaszág elődöntőjében került sor, ahol Polt Péter legfőbb ügyész helyettesével, Belovics Ervinnel nyert a Pintér Sándor, Gógl Árpád miniszteri kettőssel szemben. ASZTALITENISZ. Újabb világ- bajnokság rendezésére szólítot­ta fel a 75. születésnapját ün­neplő Német Asztalitenisz Szö­vetséget (DTTB) Nils Bergström, a nemzetközi szövetség köztisz­teletben álló alelnöke. A DTTB 1925. november 8-án 32 klub részvételével alakult, ma pedig 710 ezer taggal és 10 ezer egye­sülettel Németország nyolcadik legnagyobb sportszervezete. A németek eddig 4-4 alkalommal rendeztek világ- és Európa-baj- nokságot, legutóbb 1989-ben Dortmund vb-nek, idén Bréma Eb-nek adott otthont. OVITORNA. Ismét nagy sikere volt a Szolnok Városi Sportcentrum által szervezett játékos sorversenyek- nek, melyeknek tegnap bonyolították le a záró felvonását az Olaj-csarnokban. _______fotó: csabai istván ■ P óth 8., Vidrai 10.

Next

/
Thumbnails
Contents