Új Néplap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-04 / 258. szám

2000. November 4., szombat 3. OLDAL Sorokban ELNÖKJELÖLT. A megyei köz­gyűlés legutóbbi ülésén, majd október 2-án kelt beadványában lemondott dr. Magyar Levente az egészségügyi és sportbizottság elnöki megbízatásáról. A posztra a közgyűlés elnöke dr. Lőrincz Ambrus szolnoki orvost, megyei képviselőt javasolja, melyről no­vember 10-i ülésén dönt a me­gyei közgyűlés. ÚJRAÉPÜL A GYALOGHÍD? Elképzelhető, hogy át kell alakí­tani a jászberényi állat- és nö­vénykert mögött nemrégiben egymillió forintos költséggel fel­épült Zagyva-hidat - tudtuk meg Bella Ferencnétől, a polgármeste­ri hivatal városüzemeltetési iro­dájának munkatársától. Az átala­kításra, helyesebben a híd meg­emelésére azért lehet szükség, mert az idén tavasszal a korábbi évekhez képest jóval magasabb volt a folyó vízszintje, de a terve­zéskor ezt még nem vették figye­lembe. Az átalakítás megkezdé­séről még nem született döntés. BEFÜTÖTTEK. Egyhetes pró­baüzeme során jól vizsgázott a tiszaderzsi általános iskola új, gázfűtéses rendszere, amelyet a területfejlesztési tanács 4 millió 549 ezer forintos pályázati tá­mogatása segítségével készítte­tett el a község önkormányzata. Amennyiben a gázárak nem vál­toznak, úgy az új fűtési techno­lógiával évente több mint egy­millió forintot spórolnak meg. THALIA A TISZA-PARTJÁN. Ezzel a címmel nyílt színháztörténeti kiállítás tegnap Szolnokon a VMZK második emeleti galériáján. A Szigligeti Színház múltját bemutató tárlatot Berényi Gábor nyi- totta meg, köszöntőt a nemzet színésznője, Törőcsik Mari (képünkön) mondott. ______fotó: mészáros L efejelte a rendőrt Egy 50 éves budapesti férfi lefejelte az intézkedő rendőrt, amikor garázdaság szabálysértése miatt előállították a Szolnoki Vasúti Rendőrőrsre csütörtökön este — közölte la­punkkal Lengyel György, a megyei rendőr-főkapitányság sajtófőnöke. térni a támadás elől, de ez csak részben sikerült, aminek az lett a következménye, hogy a jobb szemöldökén megsérült, a garáz­da pedig elveszítette az egyensú­lyát, és fejjel egy üvegajtónak zu­hant. Gy. Ferenc György könnyű Szolnok Gy. Ferenc György foglalkozás nél­küli akkor támadt rá az őt kísérő rendőr főtörzsőrmesterre, amikor felkísérték a rendőrségi objek­tumba. A rendőr megpróbált ki­sérüléseket szenvedett az üveg­cserepektől, és a rendőr főtörzs­őrmesternek is nyolc napon belül gyógyuló sérülése keletkezett. A vizsgálat szerint a budapesti férfi a jogszerűen intézkedő rend­őrt támadta meg, ezért a rendőr­ség hivatalos személy elleni erő­szak bűntettének alapos gyanúja miatt kezdeményez ellene eljá­rást a Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Ügyészségi Nyomozó Hiva­talnál. ■ Látlelet az agráriumról (Folytatás az 1. oldalról) A gazdaságkutatók felhívják a figyelmet a beruházások ala­csony szintjére. Különösen aggasztónak tartják a gépvá­sárlások hétszázalékos visz- szaesését. A beruházási támo­gatások az agrártárca tervei szerint az idei 34,2 milliárdról jövőre 68 milliárdra nőnek. A gazdaságok többségében azonban hiányzik a beruhá­zásokhoz szükséges saját erő, a külső források bevonásának viszont a bizonytalan helyzet nem kedvez. u. o. Alkotmánysértő szemétdíj (Folytatás az 1. oldalról) Gönczöl Katalin országgyűlési biztos mindezt azzal indokolta, hogy a gázárral kapcsolatosan már a megyei közigazgatási hiva­tal kérte az illetékes hatóság el­lenőrzését, míg a csatornázás költségeinek vizsgálatát idő előt­tinek találta. A szemétszállítást szabályzó önkormányzati rendelet viszont - az onbudsmani jelentés meg­fogalmazása szerint — alkotmá­nyos visszásságokat eredményez­het. Az önkormányzati ugyanis nem vette figyelembe, hogy nem minden háztartásban keletkezik annyi szemét, mely szükségessé tenné a hetenkénti hulladékszál­lítást. így a rendelet nem felel meg annak az alkotmányos köve­telménynek, mely szerint áta­lánydíj alkalmazásakor az érintet­tek körülményeit „megfelelő fi­gyelemmel, körültekintéssel és méltányossággal” kell értékelni. Az ombudsman ugyanakkor úgy találta, ha a díj nem a ténylegesen elszállított szemét mennyiségé­hez igazodik, akkor fokozottan kell törekedni a szolgáltatás-el­lenszolgáltatás egyenértékűségé­re. Éppen ezért az állampolgári jogok országgyűlési biztosa aján­lásban sürgette a megyei közigaz­gatási hivatal fellépését az alkot­mányos visszásság megszünteté­sére. Készül a megyei területrendezési terv Megyei információ A megyei területrendezési terv elkészítését az 1996- ban kiadott, a területfejlesz­tésről és a területrendezés­ről szóló törvény írja elő. Ennek alapján megyénkben is elkezdődtek a munkála­tok, amelyek állásáról Szinyei Béla megyei főépí­tész nemrég tájékoztatta a megyei közgyűlés mezőgaz­dasági, területfejlesztési, idegenforgalmi és kör­nyezetvédelmi bizottságát. A terv céljáról, lényegéről is őt kérdeztük. Mint elmondta, a megyei terület- rendezési terv hangolja össze a települési rendezési terveket. Ké­szítője a VÁTI, elkészítésének ha­tárideje 2001. december 20., költ­sége pedig 24 millió forint. A megyei terv az országos terü­letrendezési tervet összekapcsol­ja a helyi, illetve kistérségi tervek­kel. Elkészítésében is tevékenyen közreműködnek a települések, amelyek véleményét a véglegesí­tés előtt ki kell kérni. A kistérség fontos szint, mivel fejlesztési tá­mogatásra a települések csak együtt pályázhat­nak. A tervnek a települé­sekkel történő egyezteté­sét is kistérségenként szervezik meg. Az elvi irányítás, felügyelet, kon­cepcionális kérdések el­döntése érdekében ad hoc bizottság jön létre, alakuló ülésének terve­zett időpontja november 13. Az elkészült terv egyeztetése két lépcső­ben történik, először 2001 január-márciusa, másodszor ugyanazon év júliusa és szeptembere között. A települések véleményt nyil­váníthatnak a tervvel kapcsolat­ban, de nincs vétójoguk. Ez meg­könnyíti az országos területren­dezési terv megvalósítását, ugyanis a településeknek nem lesz lehetőségük megakadályozni a területükre tervezett, az orszá­gos területrendezési tervben sze­replő létesítmények megvalósítá­sát. Megszűnik tehát az az álla­pot, hogy egy országos érdekű létesítményt, például szilárdhulla- dék-lerakót helyi ér­dekből megakadályoz­zanak. Természetesen az egyeztetés itt is több lépcsőben történik a Születési hely: Salgótarján Születési idő: 1944 Végzettség: okleveles építészmérnök, vá­rosépítési, városgazdasági szakmérnök Családi állapot: nős, két gyermek Lakhely: Tószeg helyi közösséggel, de megalapo­zott szakmai indokok nélkül az építés nem hiúsítható meg. Van­nak ugyanis létesítmények, ame­lyek szükségességében mindenki egyetért, de minden település til­takozik, hogy az ő területén léte­A megyének van elfogadott te­rületfejlesztési koncepciója, ezzel szoros kapcsolatban van a terület- rendezési terv, amely a megyei te­rületfejlesztési koncepció térbeli vonatkozásainak megfogalmazó­ja. Tartalmazza az országos terv vonatkozó részeit, de bizonyos többletet is ad azon kívül. Erről a többletről is várhatóan lesznek vi­ták, de az egyeztetés ütközteti a véleményeket és megnyugtató kompromisszumokhoz vezethet. A megyei területrendezési terv a megyei érdekű, elsősorban inf­rastrukturális fejlesztéseket tar­talmazza, azokat, amelyek jelen­tőségükben túllépnek egy-egy te­lepülés határán. Ilyenek például az utak, a szennyvízcsatornák, a hulladéklerakók és a szennyvíz- tisztítók, amelyek több települést szolgálnak ki. Foglalkozik továb­bá a terv az alföldi táj, az úgyne­vezett nagyhatárú településtípus sajátosságainak megőrzésével, kezelésével, az épített környezet védelmével. A tartalomból: HOLNAP IS MEGVÁSÁROLHATÓ A •A békéltető kés -— • Almában mindig rohan • Targoncanyeregben VASÁRNAPI > 2000. rowrater S. Családinet kísérletileg Számítástechnika A kormány — felismerve az internet és a hálózati szol­gáltatások jelentőségét — pénzügyileg támogatja a csa­ládok internethasználatát. A most induló Családinet-prog- ramban 125 millió forinttal segíti a Családinet-pc kon­zorcium pályázatában fog­laltak megvalósítását. A kísérleti programot bonyolító konzorcium egyedi, számítógép­ből és internet-hozzáférésből álló csomagot állított össze kedvez­ményes részletfizetés mellett. A csomag a Compaq multimédiás számítógép mellett 2 éven át havi 20 órás telefonos internet-hozzá­férést tartalmaz a kedvezményes időszakokban. Szintén a csomag része még az e-mail cím és a havi 20 óra telefondíjmentes, internet­célú telefonhívások díja a ked­vezményes időszakokban. A cso­magot a kedvezményes fizetési konstrukció keretében 29 ezer fo­rint befizetése és három éven ke­resztül havi 6800 forint törlesztés mellett lehet megvásárolni. Te­kintettel arra, hogy a kísérleti programban most csak 1400 cso­mag vásárolható meg, ezért a Családinet-pc konzorcium kizá­rólag az alábbi feltételeknek meg­felelő érdeklődőktől fogad el je­lentkezést: a jelentkező nagyko­rú, legfeljebb 67 éves, devizabel­földi természetes személy, aki érvényes adókártyával, sze­mélyi igazolvánnyal, állandó be­jelentett lakcímmel, saját nevén lévő vezetékes telefonnal, vala­mint minimum 32 ezer forint iga­zolt havi nettó jövedelemmel és legalább egy éves folyamatos munkaviszonnyal rendelkezik, továbbá van a családjában két 18 év alatti gyermek, és közülük az egyik legalább 8 éves. A jelentke­zés elfogadásának feltétele még, hogy az elmúlt 6 hónapban a pá­lyázó a telefonszámláját rendsze­resen fizette. A kedvezményes csomagok megvásárlására no­vember 10-ig lehet jelentkezni a www.csaladinetpc.hu weboldal- ról letöltött jelentkezési lapon. A konzorcium november 20-án nyilvános sorsoláson dönt a szer­ződők személyéről. További in­formáció a 06/40-200-275-ös te­lefonszámon kérhető. sz. zs. Kezdődhet az építkezés (Folytatás az 1. oldalról) A még csak tervekben lé­tező új épületrészben el­lenben 2-3 ágyas, zu­hanyzós, telefonos szo­bákat alakítanak ki. A Hetényi kórház pá­lyázatát hatvan benyúj­tott igény közül válasz­tották ki, s a kedvezően elbírált pályázatok közül ez a legmagasabb össze­gű­Ezt követően de­cember 15-ig kell be­nyújtani az engedé­lyes terveket, majd 2001-ben, a kiviteli tervek elkészülte után megkezdődhet az építkezés. SZILVÁSI „A nagy politikai lenyúlás” Szolnok Mára kiderült, a király meztelen, a béka nem ki­rályfi és a sovány gebe nem csodálatos paripa — állítot­ta a mezőgazdaság irányító­inak ténykedéséről Herbály Imre, az MSZP országgyűlé­si képviselője. A honatya szerint ma az agráriumban folyik „a nagy politikai le­nyúlás”. A képviselő szerint az elmúlt esz­tendőkben a vidékfejlesztést ag­rárfejlesztéssé degradálták, így az mára az értelmes támogatá­sok, az infrastrukturális hátrá­nyok leküzdése helyett egyet je­lent a pártszimpátia alapján kivá­lasztott térségi menedzserekkel és falugazdászokkal. Ezért a na­pokban az MSZP határozati ja­vaslatot nyújtott be a területfej­lesztés földművelésügyi minisz­tériumtól való elkülönítésére. Herbály Imre bírálta a készülő kétéves költségvetés agráriumot érintő fejezetét is. Mint elmond­ta, az ágazat támogatása jövőre ugyan 19,4 százalékkal nő, 2002- ben azonban már csak 2,9 száza­lékkal emelkedik. így átlagosan 11 százalékos lesz a növekedés, ami az inflációt figyelembe véve, reálértéken a jogszabályokban meghatározottnál kisebb forrás- bővülést jelent. A törvények sze­rint ugyanis az agráriumra fordí­tott költségvetési támogatások­nak a GDP-vel azonos mértékben kellene emelkednie. AZ OLVASÓÉ A SZÓ! Gyász és gyalázat November 2. E napon halottaink- ra, elhunyt hozzátartozóinkra gondolunk; azokra, akik már nem velünk, hanem bennünk él­nek. Magasztos ünnep, belső töl­tése van. Virágot viszünk a teme­tőbe, amit a megszokottnál is na­gyobb gondossággal rendezünk el, simogatjuk, babusgatjuk, je­lezve az életen túl is tartó szere- tetet, megbecsülést, szerelmet. Mert ezeknek a virágoknak kül­detésük van. Halottak napja előtt benépesül a temető. Kis szerszámainkkal rendbe tesszük a hantokat, hogy mindenszentek napján, a le­ereszkedő sötétségben, a reszke­tő virágszirmok alatt gyertyát gyújtsunk és emlékezzünk. Az emlékezés perceit megosztjuk családtagjainkkal, felidézve egy felejthetetlen mozdulatot, gesz­tust, szót, ami csak reá volt jel­lemző. De ez a nap több is annál, mint amit a neve hordoz. Mert ilyen­kor vendégeket is fogadunk, ta­lálkozunk távolabb élő rokona­inkkal; készülünk ünnepi ebéd­del, sütemény kerül az asztalra, és jut idő beszélgetésre is. Nekem egy halottam van. Az édesanyám. A veszteségem pó­tolhatatlan. Már napokkal előbb gondosan rendbe tettem a sírját. A harmatos krizantémok elborí­tották. Úgy terveztük, mindenszen­tek napjának délutánján együtt megyünk ki a temetőbe távolról érkező rokonaimmal, hogy emlé­kezzünk az én drága anyámra. De ez a nap mérhetetlenül fájdal­mas marad. A leereszkedő alkonyaiban döbbenten álltunk meg fejfájá­nál: egyetlen szál virág nem éke­sítette sírját. Kopaszra csupaszí­tották. Kinek kellett az én édesanyám sírjáról a virág? Gyalázatos ember, aki ilyenre vetemedett. Vajon van halottja? ________________KERTÉSZ MÓNIKA, SZOLNOK

Next

/
Thumbnails
Contents