Új Néplap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-16 / 268. szám

4. OLDAL SZERKESZTŐS É G POSTÁJÁBÓL 2000. November 16., csütörtök Ugye, ez egy vén banya? Aznap este programom volt. Épp csak kiléptem a házunk kapuján, amikor egy rokonszenvesnek tű­nő házaspár jött velem szemben ötéves forma gyermekével. Amint összetalálkoztunk, a gyerek, rám mutatva, hangosan megkérdezte az anyjától: „Ugye, ez egy vén ba­nya?” Megdöbbentett! Csak any- nyit kérdeztem tőle: „Ugye, a te nagymamád is vén banya?” Az anyja ugyan megfegyelmez­te, de hogy juthat egy ötéves gye­reknek ilyen eszébe? Milyen neve­lést kap? Milyen közösségben hallja az ilyen megállapításokat? Milyen tiszteletet ad ez a kisgye­rek a szüleinek most - és majd ha megöregszenek? Nem ítélem el a viselkedését, mert valahol hal­lotta, valaki mondta előtte, csak a szüleit sajnálom. Jó lenne, ha megszívlelnék a közmondást és be is tartanák: „Annyi tiszteletet adj másoknak, amennyit megad­nak megkívánsz!" Amit a gyerek kiskorában megszokik, az termé­szetévé válik, s nehezen csiszol­ható le a sok „vadhajtás” később. EGY NYUGDÍJAS PEDAGÓGUS Rossz volt a kérdés Bevallom, nem láttam a gyere­kekkel készült — felnőtteknek szóló — tévéműsor mindegyikét az egyik kereskedelmi csator­nán, de amit láttam, azon több­nyire el is gondolkodtam, mert nem biztos, hogy fel kell tenni azokat a bizonyos kérdéseket a kicsi gyerekeknek. A legutóbb látott műsor azt a kérdést fesze­gette, hogy mi a véleményük a gyerekeknek válásról. Nem tu­dom, a szereplő gyerekek elvált szülők gyermekei-e, vagy teljes családi kötelékben élnek. Ha el­vált szülők gyermekei, isten elle­ni bűntett felszaggatni azokat a sebeket, melyek minden ilyen „élményhez” kötődnek. Ha pe­dig rendes családban nevelked­nek, még csak felvetni sem sza­bad a válás gondolatát. Mint ta­nár - aki ma már nyugdíjas -, én és nevelőtársaim tudnánk le­írni azokat a fájdalmas eseteket, amikor kialvatlan szemű kis ne­bulók zokogva panaszolják az el­vált szülők gyermekeinek sanya­rú, szomorú sorsát. Talán nincs elég elvált család? Minden sta­tisztikai ismeret nélkül merem állítani, hogy hazánk ezen a té­ren az élmezőnyhöz tartozik. Hát semmi szükség nincs arra, hogy ehhez a tévé adásaival ad­junk kezdősebességet. Nem tudom, hányán értenek egyet a véleményemmel, azt azonban biztosan tudom, hogy minden gyermekét szerető szülő és valamennyi tanár így gondolja ezt, ahogyan én. VARGA BÉLA, SZOLNOK NYUGALMAZOTT ISKOLAIGAZGATÓ Jöhet az utcabál! Talán még sokan emlékeznek ar­ra, hogy az előző ciklusban ak­kori polgármesterünk a gumi­csizmás sárdagasztásban utca­bált ígért a Hant utca lakóinak. Nos, ennek most már nincs aka­dálya. Az utca új burkolatot ka­pott. Tizenöt-húsz évnek kellett el­telnie ahhoz, hogy a szolnoki Hant utca térségében is történjen valami, a városnak ez a része is fejlődésnek induljon. Nemrégi­ben két élelmiszerboltot is kap­tunk, épült egy pékség is. Az el­múlt évek eredményeiként tart­juk számon a gázosítást, az ivó­vízrendszer kicserélését, a tele­fonhálózat kiépítését. Befejező­dött a szennyvízcsatorna-építés is. Mindezek persze nem mentek simán, sok vitatkozással jártak, de örülünk, hogy mindez nem volt hiábavaló. Most az úthálózat van napi­renden. Gyors és hatékony mun­kával elkészült a kivitelező a Hant utca burkolatával. Dicsére­tére legyen mondva, ha valami probléma adódott, akkor ott a helyszínen meg tudtuk beszélni, készségesen álltak rendelkezé­sünkre és sok olyan munkát is megcsináltak, ami csak időköz­ben jött elő (mint például akna­tető összetört vagy meglazult). Szerencsére a jó idő is besegített abba, hogy a munkálatokkal gyorsan végezzenek. De az örö­münkbe üröm is vegyült, mert az új utat egyesek autósztrádá­nak képzelik, s nem a megenge­dett sebességgel közlekednek rajta. Ez egyben balesetveszé­lyes is, de a burkolatot is rongál­ja. A munkások is panaszkod­tak, hogy a gépkocsivezetők nem kímélték a kaviccsal terített utat, de az aszfalttal terített felü­letet sem. Pedig ezek az embe­rek annyi tiszteletet megérde­meltek volna, hogy a munkáju­kat jobban megbecsüljék. Az ut­cabeli gyerekek is nagy öröm­mel vették birtokba az aszfaltot, nem kell ezután a gidres-gödrös, veszélyes úton játszaniuk, ke­rékpározniuk. A Hant utca lakói örülnek és bíznak abban, hogy hamarosan a környező utcák is hasonló tem­póban megújulnak. Most már jö­het a beígért utcabál! ____________KAPÁÉ QYpROYNÉ, SZOLNOK A többség elégedett A közelmúltban a lap olvasói ro­vatában a mi házunk távfűtés­ének problémáival foglalkozott az egyik anyag, egy békétlenkedő házbéli szemszögéből megvilá­gítva a helyzetet. A tényékhez azonban az is hozzátartozik, hogy a házunkban lényegesen többen vannak olyanok, akik más véleményen vannak. Három éve szerelték fel a Tó­fenék úti nyugdíjasházban a fű­tésszabályozókat, ami szinte minden lakótársunk teljes meg­elégedésére működik azóta is. Amit az Alfa Nova területi igaz­gatója elmondott a cikkben, az mind igaz: kedvezményes áron történt a beszerelés, és a fűtés szabályozható. A nyílászárók olyan nagy felületen uralják a la­kást, hogy ha erős napfény van, teljesen bemelegít. Igaz, áta­lányt fizetünk, de a közgyűlés határozott így. Fizethetnénk az előző évi fogyasztás szerint is, de ez rizikósabb volna, mert ha jönne egy hidegebb tél, nagyobb lenne a fogyasztásunk is az elő­ző évinél, amit utólag kellene ki­fizetnünk. így viszont, aki gaz­daságosan fűt, minden évben visszatérítést kap. Én magam, a három évet ala­pul véve, körülbelül húszezer forintot kaptam vissza, pedig nem vagyok azok közé sorolha­tó, aki inkább fázik, csak megta­karíthasson. Az Alfa-Nova, mielőtt besze­relte a fűtésszabályozót, tájé­koztatta a közgyűlésen megje­lenteket, mily módon kell azt használni, hogy nekünk is jó le­gyen. Tehát tudtuk, mit vállal-' tunk. Emellett szerződésünk van a céggel a radiátorok javítá­sára és cseréjére. A közös költ­ségbe minden évben be van ter­vezve 100 forint arra az esetre, ha valakinek meghibásodna a készüléke. Ha kilyukad, leszere­lik, meghegesztik, felszerelik; ha háromszor hibásodik meg, kicserélik. Mindezzel a lakástu­lajdonosoknak annyi a dolguk, hogy bejelentik a közös képvise­letnél. Az Alfa-Nova szakembe­re a bejelentést követően, leg­többször még azon a napon megjelenik, és elhárítja a hibát. A közös képviselet havonta átutalja a cégnek a 123-szor 100 forintot. Mivel békétlenek minden házban vannak, akiknek semmi sem jó, de olyanok is, akik elé­gedettek, szeretném, ha megis­mernék a mi véleményünket is. De azért is volt fontos szólnorh, mert szeretném megvédeni |z Alfa-Novát, ők ugyanis velünk rendkívül korrekt kapcsolatot tartanak fenn, tehát nem érdem­lik meg az elmarasztaló bírála­tot. VERESEGYHÁZI BÉLÁNÉ, SZOLNOK Érteni és elfogadni egymást „Alkalmazkodási nehézségek az iskolában” - ezzel a címmel tar­tott beszélgetéssel egybekötött előadást a közelmúltban Raki- tovszkyné Egedi Ilona individuál­pszichológiai tanácsadó, család­konzulens, a városi nevelési ta­nács munkatársa a szolnoki Gépi­pari Közlekedési Szakközép- és Szakiskola 9. évfolyamos kollégis­táinak. A foglalkozáson szóba került az otthonról hozott minta jelentősé­ge és szerepe, valamint az alkal­mazkodási nehézségek aktív és passzív formájának kezelése is. (AMATŐR FOTÓI Jákóhalmi közelmúlt Jászjákóhalmán tavaly decem­bertől az idei év novemberéig, több alkalommal is emlékez­tünk azokra az eseményekre, amelyek tíz évvel ezelőtt megha­tározóak voltak a rendszerváltás folyamatában. Ilyen volt az 1990. szeptem­ber 30-ai önkormányzati válasz­tás, majd a helyi önkormányzat megalakulása október 9-én. Ezek tiszteletére ünnepi testüle­ti ülésen idéztük fel az akkori eseményeket, megtekintve azt a videofilmét is, amely az alaku­ló ülésen készült. Ma már csak ketten vagyunk az 1990-ben megválasztottak közül a testü­letben - plusz a kezdettől jegy­zőkönyvet vezető László Tünde -, azonban többen felismerték magukat az ünnepi ülés érdek­lődői közül, hiszen nagy dolog volt akkoriban, hogy szabadon választott testület irányíthatja a községet. Az elmúlt évtized ér­tékelésében szó volt arról is, hogy okozott a rendszerváltás gondokat is, de a nagy többség természetesnek vette, hogy egy diktatúrának véget kell érnie egyszer, s megtisztelő volt szá­munkra, hogy ez a mi időnkben következett be. Ehhez az alkalomhoz kapcso­lódott az az esemény is, hogy — mivel a választás napján nem született kisgyermek a község­ben — az előtte született névro­konomnak, Fodor Istvánnak, és az utána született Szőllősi Mári­ának ajándékot adtam át, mint a rendszerváltás gyermekeinek. Jólesett a figyelmesség Októberben ünnepelte megala­kulásának negyvenöt éves fenn­állását a szolnoki Hámán Kató Nyugdíjasklub, melynek tagsá­ga főképp a József Attila út és a temető környékének lakóiból verbuválódott. A klub legidő­sebb tagja 88, a legfiatalabb 58 éves. A három évtizednyi korkü­lönbség nem akadálya azonban a közös ismeretszerzésnek, ki­rándulásnak, szórakozásnak. Soha nem feledkezünk meg egy­más névnapjáról, a kerek szüle­tésnapokról, házassági évfordu­lókról. Sokszor kerül az asztalra a klubtagok által készített süte­mény, sőt még méz is. A jubileumi összejövetelen mindezek mellett a vendégek is mindent megtettek azért, hogy az együtt töltött időt „megéde­sítsék”. Szalay Ferenc polgár- mester a klub négy alapító tagjá­nak emlékérmet adott át, a höl­gyeknek virággal is kedveske­dett. A legfiatalabb vendég, Ra- dócz Zoltán képviselő nem elő­ször találkozott az idősekkel. Az elmúlt két-három évben több al­kalommal jött el közénk beszél­getni, néha vitatkozni, most pe­dig ünnepelni: ő hozta a szüle­tésnapi tortát, amiből mindenki­nek jutott egy-egy szelet. Végül még a pezsgő felszolgálásában is szorgoskodott a két vendég. Mindenkinek jólesett és emléke­zetes marad a fiatalabb generá­ció figyelmessége és szeretete. CSÁK SÁNDORNÉ KLUBVEZETŐ Nincs több sár A szolnoki Fazekas Mihály utcá­ban túlnyomórészt nyugdíjas, idős, beteg, nehezen mozgó em­berek laknak. Sok éven át küsz­ködtek esős időben a sártenger­ré vált földúttal. Örülünk a ked­vező változásnak - írják leve­lükben —, régi vágyuk teljesült a közelmúltban az itt élőknek, hi­szen szilárd burkolatot kapott az utca. Úgy érzik, példamutató­an gondoskodott polgárairól az önkormányzat, amikor beter­vezte az útfelújítások sorába ezt az utcát is. ■ FODOR ISTVÁN FERENC POLGÁRMESTER A levelekből válogatunk. A kiválasztott írások - a levélíró eiőzdtes hozzájárulása nél­kül, mondanivalójának tisz­teletben tartásával - szer­kesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasha­tó vélemények nem feltétle­nül azonosak a szerkesztőség álláspontjával. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztősé­günk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin A modernizáció áldozata lett A kétezredik év — amely kü­lönös, hiszen jubileumi esz­tendő — Szolnoknak egy végvár vesztét hozta. A 925 éve fennálló város sajnos nem büszkélkedhet patinás belvárossal és egyedi épüle­tek sem díszítik. Ezt sanya­rú sorsával magyarázhat­juk, hiszen a hadak útjában fekvő település megsínylette a háborúkat, többször el­néptelenedett. Az idei év őszén azonban békeidőben pusztult el egy jobb sorsra érdemes épület. A Trianont követő időszak egyik hősies, nemzetet mentő tette volt a „legnagyobb magyar” örök ér­vényű útmutatását megvalósítani próbáló kultuszminiszterünk, Elesett egy kulturális végvár gróf Klebelsberg Kunó iskola­programja. A nemzet hatalmát növelő kiművelt emberfők soka­ságát útjára bocsátó iskolaépítési program soha nem látott és re­mélt sikerrel valósult meg. Szol­nokon is épült ekkor néhány isko­la, amelyek hosszabb-rövidebb ideig a tudás fellegvárai voltak. Önmagától változó, illetve erő­szakosan megváltoztatott vilá­gunkban a legtöbb hajdani tano­da divatjamúlt maradvánnyá, sőt egyenesen a maradiság jelképévé vált. Elődeink csodát teremtő erő­feszítése hiábavalónak minősítte­tett. A Mátyás király és Thököly út kereszteződésében épült isko­lát is kinőtte a város, így ezért már hosszú ideje elcsendesedett. A példás szakszerűséggel elkészí­tett épület ez év szeptemberéig őrizte ennek a programnak az emlékét. Felfedezte magának mint építési területet egy áruház­óriás, amivel az „ósdi” épület sor­sa végképp megpecsételődött. Út­jában állt ugyanis a modernizáci­ónak és globalizációnak. Az a kulturális végvár, amelyik túlélte a II. világháborút, az ’56-os forradalmat, nincs többé. Amit nem tudott eltüntetni a fegyverek diktatúrája, eltörölte a pénzé. Ma egy vállalkozó árulja téglánként a hajdani iskolát. Lehet, hogy a temp­lomok is sorra jönnek egyszer? Mit tudnának mentségként fel­hozni azok, akik megengedték, hogy megsemmisüljön elődeink hagyatéka? Mire lehetett volna használni ezt az épületet? Kézen­fekvő, már-már magától érthető módon egy iskolamúzeumot le­hetett volna kialakítani benne. Összegyűjteni a többi iskolából kikerülő, korszerűtlenné váló szellemi és tárgyi emlékeket. Ma, amikor pénzhiányra hivatkozva zárnak be iskolákat, ezek értékeit lehetett volna oda menteni. Úgy tűnik, városunkban nem tartják fontosnak a kulturális érté­kek megőrzését, hiszen az elmúlt évek során három iskola kapuja is bezárult örökre. A tőlünk ezer küométerre és ezer évre lévő Reutlingenben - Szolnok testvérvárosában — úgy látszik, meghallották a belső hang figyel­meztetését, mert segítik az evangé­likus templom felújítását és támo­gatják a ruhaipari szakmunkáskép­zőt. Lehet, hogy ők jobban látják, hogy hosszú távon mi nekünk a jó? _____________URBÁH SÁNDOR, SZOLNOK Ú JRA FOGADALMAT TETTEK. Kedves családi ünnepség színhe­lye volt a közelmúltban a Szászberken élő Kiss László és felesége ott­hona. Meghitt családi körben ünnepelték ötven évvel ezelőtt megkö­tött házasságukat. Fogadalmukat az anyakönyvvezető előtt is meg­erősítették. (AMATŐR FOTÓ)

Next

/
Thumbnails
Contents