Új Néplap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-04 / 233. szám

| 2000. Október 4., SZERDA GAZDASÁGI T Ü KÖR -HIRDETÉS 5. OLDAL Mire számíthat a mezőgazdaság? EU-tagként is szükség lesz hazai támogatásokra Hazánk uniós csatlakozására számítva egy kutatócsoport átfogóan elemezte, „szimulál­ta” az agrárgazdaság várható pénzügyi­jövedelemi helyzetét. Budapest - Gödöllő A hatástanulmányok a többi között azt vizsgál­ták, hogy az európai uniós tagság révén mekko­ra összegű és milyen támogatásokra számíthat a magyar mezőgazdaság. A szimulált pénzmozgá­sok azt mutatták, hogy az Uniótól remélhető piaci támogatások évi összege 250 milüó euró lehet, amit további források egészíthetnek ki. Ezek együttes összege azonban 2003-ban is leg­feljebb 530-630 millió eurót érhet el. A kompen­zációs támogatások összege ezzel szemben - derül ki az elemzésből - meghaladná az 1,2 mil­liárd eurót. Következésképpen ez utóbbiak az Európai Uniótól megszerezhető teljes agrár- támogatásoknak mintegy a kétharmadát tennék ki. Ha hozzáérhetővé válnának, összegük elérné a megszerezhető piaci támogatások ötszörösét. Az elemzők szerint a kompenzáció elmaradá­sának súlyos piactorzító hatása lenne, aminek nyomán az újonnan csatlakozó közép-európai országok esetleg még pótlólagos piachoz sem jutnának az EU-ban. Sőt - a régebbi piaci szereplők versenyelőnye folytán - saját belső piacuk tetemes részét is elvesztenék. A kompenzáció elmaradása a mezőgazdasági termelők számára tehát - szögezi le a tanul­mány - a társországok termelőivel szemben egyenlőtlen versenyfeltételeket teremtene. A ki­lengések tompításához szükséges lehet a nem­zeti költségvetésből folyósítható támogatások fenntartására. A kompenzációs kifizetések ösztönzőleg hat­nak a mezőgazdasági termelésre, de a külkeres­kedelemre - az importra és az exportra - gyako­rolt hatásuk sem elhanyagolható, mivel tovább erősödhet mezőgazdasági és élelmiszer-ipari ter­mékeink nettó exportja. A szimulált számítások szerint az élelmiszer-ipari termékek exportőrei­nek pénzügyi szolidaritása enyhítheti az állami költségvetésre nehezedő pénzügyi nyomást és így csökkenhet a költségvetési deficit. Követ­kezésképpen az EU közös agrárpolitikája és a pénzügyi szolidaritás pozitív hatást gyakorol az állami költségvetésre. ________________-uo­m inőségért Elismerés a- Gratulálok a Minőség Európai Olimpiáján dobogós helye­zést elért résztvevőknek - kezdte köszöntő beszédét Glattfelder Béla államtitkár, amelyben üdvözölte az Európai Minőségi Díjért sikerrel versenyző vállalatok vezetőit. A díjat a kiemelkedő innovációs erejű európai vállalatok jutalmazására hívták létre. FELVESSZÜK A RITMUSÁT * CIB BANK 5000 Szolnok, SzAáry út 22. Telefon: (56) 511-290 Érvényes; 2000. szeptember 4-től BETÉT) KAMAI0K VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE Lakóiét! Idő Éves kamat, 1M Fi felett (%) (EBKM) 1 hét 5,750 (5,83) 2-3 hét 7,250 (7,35) 1-2 hó 8,250 (8,361 3 hó 8,000 (8,11 6 hó 7,750 (7,86 12 hó 7,250 (7,35 CIB Bankszámla 2,000 (2,05 MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE 50 E Fl-5 MFI 5-10 MFI 10 M FI leien 1 hó 8,500 (8,62) 8,625 (8,74) 8,750 (8,87 3 hó 8,250 (8,36) 8,375 (8,49) 8,500 (8,62, 6 hó 8,250 (8,36) 8,375 (8,49) 8,500 (8,62) 12 hó 7,750 (7,86) 7,875 (7,98) 8,000 (8,11) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL/Classlc sávos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-100 E Ft-ífl 2,500 2,56/2,56 100 E Ft—1 M Ft 3,000 3,08/3,08 1 M Ft felett 6,000 6,26/6,22 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) sávos kamatai: évet kamat (%) EBKM 0-50 E Ft-ig 2,500 2,56 50 E Ft—1 M Ft 6,500 6,79 1 M Ft felett 8,500 8,97 KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) éves kamat <%) EBKM 3 hónap 8,500 8,62 6 hónap 8,500 8,62 12 hónap 8,000 8,11 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. KINCSEM 2000 kötvény (min. 10 E Ft) éves kamat (%) EHM' 1 hó 8,500 8,50 3hó 8,500 8,50 6 hó 8,500 8,50 12 hó 8,000 8,00 * Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. MAQÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITElfK Érvényes: 2000. szeptember 4-181 Éves kamat (%) Folyószámlahitei 20,00 Betétőrző hitel 15,00 Lombardhitel 18,00 Ingatlanfedezet mellett nyújtott - lakáscélú hitel kamat 16,00- egyéb célú hitel kamat 18,00 CIB Otthonteremtő Hitel 1 éves kamatperiódus 12,80 5 éves kamatperiódus 10,50 CIB Új Otthon hitel 6,75 CIB Személyi kölcsön 25,00 THM: 30,93-36,84%, 3%-os kezelési költség mellett Éves iamai i' HUF prime rate 13,25 CIB©06 40 242 242 A BANCA COMMERCIALEITAUANA-CSOPORT TAGJA Budapest Az Európai Minőségirányítási Alapítványt - amelynek Európa 36 országában több mint 850 cég és szervezet tagja - 1998-ban az­zal a céllal alapította 14 nagyvál­lalat, hogy növelje földrészünk vállalatainak versenyképességét, innovációs erejét. Két évvel ké­sőbb létrehozták az igen szigorú feltételek teljesítésével elnyerhető Európai Minőségi Díjat. Az idén valamennyi európai ország közül vitathatatlanul a magyar ipar aratta a legnagyobb sikert. A szervezet néhány nap­pal ezelőtü isztambuli konferen­ciáján kihirdették, hogy a 24 dön­tőbe jutott vállalat közül négy magyar résztvevő szerepel: a Westel Mobil Távközlési Rt., az Opel Magyarország Járműjavító Kft., a Burton Apta Tűzálló Anyaggyártó Kft. és a Columbián Tiszai Carbon Kft. Közülük a Burton Apta Tűzálló Anyaggyártó Kft. - a kelet-közép-európai tér­ségből elsőként - fődíjat kapott. Az elért eredmények nemcsak az érintett cégek életében és műkö­désében kiemelkedő jelentőségű­ek, hanem Magyarország, illetve a magyar gazdaság európai integ­rációs törekvéseit is jól példáz­zák. Mind a négy döntőbe jutott vállalat a Magyar Nemzeti Minő­ségi Díj nyertese. Ez a díj követel­ményeiben az Európai Minőségi Díj szempontjait köved. Termé­szetesen a magyar vállalatok az idén is megmérettetik magukat előbb a hazai, majd a nemzetközi minőségi versenyben, mert sze­retnénk, ha a 21. század a gazda­ság számára a minőség évszáza­da lenne - mondta köszöntőjé­ben az államtitkár. KOÓS TAMÁS SERTÉSFELVÁSÁRLÁSI ÁRAK 39. HÉT l. Országos élősertés-felvásárlási átlagár: 278,01 Ebből: 1. gazdasági társaság átlagár: 279,84 2. szövetkezeti átlagár: 284,16 3. egyéni vállalkozói átlagár: 267,23 II. Húscéhtaaok által felvásárolt élősertés-átlaaár: 286.35 Ebből: 1. gazdasági társaság átlagár: 281,12 2. szövetkezeti átlagár: 295,76 3. egyéni vállalkozói átlagár: 283,53 Ili. Régiónkénti felvásárlási átlagárak: 1. E-Magyarország (Heves, Nógrád, BAZ): 282 2. É-AlföJd (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok): 261 3. D-Alföld (Békés, Csongrád, Bács-Kiskun): 294 4. Központ (Budapest, Pest megye): 290 5. É-Dunántúi (Komárom-Esztergom, Veszprém, Fejér): 282 6. D-Dunántú! (Tolna, Somogy, Baranya): 281 7. Ny-Dunántúl (Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala): 282 IV. Orszáaos átlaaár hasított súlvra vonatkoztatva: E: 348,82; U: 339,91; R: 334,00 O: 323,10 , P: 322,48 V. Nemzetközi hasltottfélsertés-átlagár: 2,70 DM Forrás: HÚSCÉH Megtorpant hitelintézetek Budapest Az első fél év végére meg­torpant a hitelintézetek nö­vekedése, noha jövedelme­zőségük 0,3 százalékkal ja­vult - jelentette be tegnap a Pénzügyi Szervezetek Álla­mi Felügyeletének (PSZÁF) elemzési főosztályvezetője, Szepesi György. A hitelezési tevékenység a fél év alatt dinamikusan, 7,6 százalék­kal bővült, az állomány június végén meghaladta a 3698,2 mil­liárd forintot. Érdekes, hogy el­sősorban a kockázatosabb la­kossági hitelek bővülése jelle­mezte az első hat hónapot. Reál­értékük ebben az időszakban 11,7 százalékkal nőtt, míg a vál­lalkozói kölcsönök állománya 7,8 százalékkal bővült - derül ki a PSZÁF összeállításából. A je­lentés ugyanakkor felhívja a fi­gyelmet arra, hogy a hitelek be­tétekkel való fedezettségének aránya az első fél évben tovább csökkent, ami kockázatot jelent­het egyes bankok számára. A kockázatosabb hitelkihelyezé­sek térnyerése még nem vezetett a portfólió minőségi romlásá­hoz, a céltartalék-képzési költ­ségeket azonban növelte. A biztosítási piacon a fél év vé­gén már csak 22 biztosítótársa­ság és 36 egyesület működött. Erősödött a koncentrációs folya­mat a magán- és önkéntes nyug­díjpénztáraknál is. Ennek ered­ményéként az év végi 30 magán­nyugdíjpénztárból öt, a 145 ön­kéntes nyugdíjpénztárból pedig 20 döntött a beolvadás vagy a fel­számolás mellett. Daily Iveco. Megszületett a City Truck! Uj. Az első. Vezessen személyautót egy teherautó rakományával. Ez a Daily Iveco. íme a Daily Iveco, az Iveco új kishaszongépjármüve. Az első, amely egy személyautó teljesítményét és kényelmét nyújtja. Erős és gazdaságos motorok, eddig soha nem tapasztalt vezetési élmény és különleges formatervezés. Ehhez társul az lveco-ra jellemző megbízhatóság és erő, mely az acél alváznak, a rendkívül rugalmas belső raktérnek (7-17 m!) és a speciális felszereléseknek köszönhetően, még hatékonyabb járművé teszi. Büszkék vagyunk rá, hogy Európa legrangosabb újságíróinak szakmai zsűrije 2000-ben az Év Teherautójának választotta a Daily lveco-t. • egy személyautó vezetési élménye • egy teherautó raktér-kapacitása • egy személyautó, amikor parkol • egy teherautó, amikor szállít • egy személyautó kényelme • egy teherautó ereje • egy személyautó praktikuma • egy teherautó gazdaságossága • egy személyautó teljesítménye • egy teherautó megbízhatósága www.iveco.com IVECO Móra Gt., 6721 Szeged, Brüsszeli krt 12. Tel.: 62-425-017, Fax: 62-425-017; Szalay Autóház Kft, 6000 Kecskemét, Katonatelep, 441-es főút Tel.: 76-505-600, Fax: 76-471-447

Next

/
Thumbnails
Contents