Új Néplap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-26 / 251. szám

4. OLDAL SZERKESZTŐS É G POSTÁJÁBÓL A 2000. Október 26., csütörtök Ml Dallam - eredetien Szokatlan hang válik ki a csúcsforgalom morajából a szolnoki Hild tér délutáni nyüzsgésében... Magyar népdalt játszik egy hegedűs pá­ros. Dallamot ad a prím, buzgón kísér a brácsa. A tér másik végéig hadik a szomorkás, búsuló betyámóta. Árad a széles járdán a fáradt, a hét végét váró tömeg... Talán csak néhány idősebb járókelő, akiknek lelke mélyrétegéig hatol a dallam, azok nem sietnek, felidézve régi, éneklős időket, em­bereket, füttyszótól hangos utcákat, lakodalmakat, bálokat... Bepá­rásodik a tekintet, mert észlel valamit, amiről azt hinné: már csak a népdalkörök berkeiben él. „Amott legel, amott legel... / Amott legel hat pej csikó magába’...” Egy feledőbe ment népdal szárnyal városunk főterén, és eredetien újnak tűnik - gépzenéhez szokott világunkban. _______________________________________________________________M. CARAI K., SZOLNOK Nagyszerű kezdeményezés A futás szolnoki szerelmeseinek örömére igazi sporttörténeti ese­mény zajlott a közelmúltban a megyeszékhelyen. Az első Tisza- parti futófesztivál szinte elké­nyeztette, a rövidebb távok mel­lett már csaknem hét(!) kilomé­teres távval kínálta meg a futás megszállottjait. Nekünk és még sok résztve­vőnek az volt a véleményünk, hogy a futógála szervezői egy­aránt kedveztek az amatőrök­nek és a profiknak, az óvodá­soknak és a felnőtteknek, de a rendezvény színvonalát és a fu­tók komfortérzetét talán növel­te volna, ha az emblémázott Ok és okozat A lap augusztus 31-ei számában megjelent Átszervezés vagy szét- züllesztés című írás egy óvodai igazgatóság szokatlan belső pá­lyáztatásával foglalkozott. Nos, a következmények máris érezhető­ek: a változás oly mértékben megmérgezte az érintett dolgo­zók munkához és egymáshoz va­ló viszonyát, hogy az már veszé­lyezteti az eredményes nevelői munkát. A kölcsönös segítés és a biza­lom helyébe a gyanakvás, a szét­húzás fészkelte be magát. A veze­tői álláshoz jutott személyek irá­nyítási stílusukkal szisztematiku­san rombolják az összeszokott és jól dolgozó kollektívákat. Az egyik tagóvoda-vezető például a csoportóvónő megkérdezése nél­kül leszedette a teremben a füg­gönyöket, mondván, annak színe a kommunizmust jelképezi. A pi­ros szín tehát száműzetett az óvodából. Ugyanennél az óvodánál a kö­zelmúltban egy példa nélküli szülői értekezletet tartottak, ame­lyen nem a gyerekek nevelésével összefüggő feladatok megbeszé­lése volt a legfontosabb, hanem az újonnan kinevezett vezető pá­lyázatának méltatása. Ezt köve­tően az egyik, már régóta ott dol­gozó óvónő kísérletet tett arra, hogy a szülőket tájékoztassa a pólóból minden induló kap. Megfontolandó az is, hogy a kije­lölt belvárosi útvonalon talán szerencsésebb lenne legköze­lebb vasárnap futni, amikor ke­vesebb az autó, a benzingőz, a bosszús gyalogos és gépkocsive­zető. Ami viszont szervezésben öt­csillagos volt, noha kevesen fe­dezték fel: az öltözködési, tisztál­kodási lehetőség a Damjanich uszodában. Mindent egybevetve: kár lenne egy évig várni az ismét­léssel. Nagyszerű a kezdeménye­zés! SPURI BARÁTI TÁRSASÁG, SZOLNOK gyermekek neveltségi szintjéről és a közös tennivalókról, csak­hogy a tagóvoda-vezetővel egy időben és ugyanonnan érkezett óvónő ezt megakadályozta azzal, hogy nyíltan kétségbe vonta a másik által elmondottakat, és a szülők előtt vitatta azok létjogo­sultságát. A szülők ezt a magatartást megengedhetetlennek és felhá­borítónak tartották, aminek utó­lag hangot is adtak. Az átszervezésben érintett másik tagóvodában a régi-új ve­zető óvodapedagógusi tevé­kenységének helyszínéül nem az üresen álló óvónői helyek egyikét, hanem egy betöltött he­lyet választott csak azért, mert ott a legkevesebb a gyermeklét­szám. Az ott dolgozó munkatár­sat „önzetlenül” kitúrta munka­köréből, és egy másik helyre osztotta be. így függ össze az ok és okozat, a szakszerűtlen átszervezés és annak eredménye. Úgy tűnik, az óvodaigazgató által új munka­körbe helyezett személyek sajá­tos módszereikkel és konformis­ta magatartásukkal igyekszenek meghálálni a bizalmat. Ezek után még nyomatéko­sabb a kérdés: kinek az érdekét szolgálják? ____________________________(HÉV ÉS CÍM) V édett állatok pusztulnak Októberben lakossági fórumon próbáltunk közös megoldást találni a Szolnokon égetővé vált denevérkérdésre, merthogy a megjelent kevesek és a távolmaradásukkal tüntető sokak kénytelen-kelletlen élnek társbérletben ezekkel az inkább csodálatos, mint félelmetes eleven műszerekkel, ame­lyek meglepően jól érzik magukat a szá­munkra épp csak elviselhető panel­rengetegben. Európa államaiban, így hazánkban is az általánossá vált építészeti irányzatot követve, a sokemeletes épületek uralják a nagyobb városokat. A nyolc-tízemeletes, vagy ennél is magasabb házak összeszerelésénél a műszaki előírások­nak megfelelően a panelok között hézagokat hagytak. Ezek a rések kiváló életfeltételt kínál­nak egyes gerinces repülő fajoknak, a korábban szinte ismeretlen sarlósfecskéknek és egyes denevéreknek. Az elmúlt évtizedekben a lakótelepek megszokott „társbérlői” lettek ezek az élőlények. A panelhézagok kellemes és biz­tonságos lakóhelyet nyújtanak, mert gyakorlati­lag elérhetetlenek a ragadozók számára. A pa­nelrengetegben kialakított lakások mára döntő többségükben magántulajdonba kerültek. Az épületek állagmegóvása közös érdeke a lakóközösségeknek, így természetes, hogy a homlokzatok felújítása is hozzátartozik az érték­megőrzéshez. A felújítás során a hézagok tömítését is elvégzik a ma már közismert alpin- technikával. A munka szükségszerűségét többek között a hő- és vízszigeteléssel magyarázzák, valójában azonban az állatok ellen irányul. A társasházakban élőket ugyanis zavarja a hívat­lan lakótársak jelenléte, és cincogásra, ürülékékre, bűzre hivatkozva kérik a „társbér­let” megszüntetését. A szakemberek a rések lezárását nappal végzik, akkor, amikor az álla­tok benn alszanak. Az ott rekedt szeren­csétlenek sorsa ezzel megpecsételődött: kegyetlen és értelmetlen pusztulás vár rájuk, hosszas kínszenvedés után megfulladnak. Ma már világszerte tiltakozást vált ki-minden jobb érzésű emberből az állatok oktalan pusztítása. A bálnák, a delfinek vagy az elefántok életének megmentéséért világméretű a tiltakozás. A „panellakó” élőlények tömeges kiirtása mellett érzéketlenül megyünk el, pedig minden fajuk védett. A természet védelméről szóló törvény rájuk is vonatkozik. NYUGDÍJASOK KULTURÁLIS TALÁLKOZÓJA. Nyolc település nyugdíjasainak szervezett találko­zót a közelmúltban Mezőtúr városa, ahová mi, a Kunhegyesi Baráti Kör tagjai is hivatalosak voltunk. A találkozón olyan sikeresen szerepeltünk, hogy több lehetőséget is kaptunk a megyéből további fel- lépésekre. Felvételünk ezen a kellemesen nyárias hétvégén készült.____________________ [amatőr fotói A játékvezetők doyenje volt Hetvenöt éves korában elhunyt Almási János, akit a játékvezetők doyenjének tartott a sportvilág. Focistaként kezdte, de pályafutá­sának egy sérülés véget vetett. 1950-ben segédedzői, 1951-ben játékvezetői vizsgát tett. 1954. május 1-jén lépett először pályára mint partjelző, 1955-ben lett me­gyei I. osztályú játékvezető. 1956 májusában vezette az első NB li­es mérkőzést, majd ’58-ban meg­hívást kapott Tatára, az országos játékvezetői keretbe. Első nem­zetközi mérkőzésén Fehérvári egyik partjelzőiéként működött. 1961 őszén vezette az első NB I-es mérkőzést. 1971-74 között FIFA- kerettag volt. 1975-ben volt Békéscsabán a búcsúmérkőzése. Ötvenedik évének betöltése után 1977-ig segítette a megye fia­tal játékvezetőinek szakmai fel­készítését. Sosem felejtette el, mi­lyen sokat kapott a játékvezetés­től, ezért kötelességének érezte a fiatalok segítését. 1978-88-ban a játékvezetők választott elnöke lett, 1988-tól a Játékvezetői Bi­zottság elnökségének tagja, majd örökös tiszteletbeli elnöke. Munkája elismeréseként 1971- ben megkapta a Sport Kiváló Dol­gozója elismerést. 1985-ben a Szolnoki MÁV-MTE elnöksége a sportegyesület örökös tisztelet­beli tagjává választotta, 1995-ben a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Labdarúgásáért díjjal tüntették ki, ’98-ban pedig átvehette a Ma­gyar Labdarúgásért arany foko­zatot is. VARGA FERENC FŐTITKÁR, MEGYEI LABDARÚGÓ-SZÖVETSÉG Elvették azt az egyet is! ! Nem merem azt állítani, hogy az egész Szűcs-telep - a szolnoki Csokonai utca, Szántó körút és vasút által körülvett terület - ne­vében írom véleményemet, de azt gondolom, sokan egyetérte­nek velem. Hosszú évek után kaptunk egy autóbuszjáratot, ami a Tallinn városrészből indult, s aminek útvonalát az ott lakók rögtön kifogásolták. Nem esett ez nekünk jól, már csak azért sem, mert ez volt az első — és egyetlen - autóbuszunk, szemben a tal- linniakkal, akik legalább negyven éve válogathatnak a járatokban. Nem haragszom rájuk, de meg­lep, hogy megint ők voltak meg­sértődve, hogy csak átszállással juthattak ki a pályaudvarra, s emiatt mi húzzuk a rövidebbet. Sajnáljuk, hogy el sem tudják képzelni, mit jelentett az itt élők­nek az az egy busz, amit most visszavettek tőlünk! Jön a tél, nincs a környékben üzlet, orvosi rendelő, gyógyszertár, és még so­rolhatnám. Iskola sincs. Úgy érezzük, mi vagyunk a város mostohagyerekei. ____________ __________ V. E., SZOLNOK S okan áldoztak a célnak szabadidejükből A Magyar Vöröskereszt fegyver­nek és szapárfalui lakóterületi alapszervezete az idén három | sikeres véradást szervezett. A két község lakosaiból a felhívás­ra kétszázharmincheten jelent­keztek véradásra. Fegyvernekről százkilencvenkilencen jöttek el, Szapárfaluból harmincnyolcán áldoztak szabadidejükből a ne­mes célra. Különösen nagy öröm ez számunkra, hisz a sza­párfalui alapszervezet csak feb­ruárban alakult, így az első szer­vezett véradó napot tudhatja maga mögött. A véradók megbe­csülésének elismerése a tisztele­tükre rendezett véradók bálján történt meg, aminek szervezésé­hez csaknem félszáz támogató nyújtott segítséget. RÉTI LAJOSNÉ VK-TITKÁR FEGYVERNEK A levelekből válogatunk. A kiválasztott írások — a le­vélíró előzetes hozzájárulá­sa nélkül, mondanivalójá­nak tiszteletben tartásával — szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjá­val. Névtelen vagy címhiá­nyos írások közlését mel­lőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Béke vagy te, sport! Nemcsak a sportrajongók számára nagyszerű érzés, hogy vízilabda­válogatottunk már másodszor nyert olimpiai bajnokságot Auszt­ráliában. Először ezen a földré­szen, az 1956-os magyar forrada­lom és a szuezi válság idején meg­rendezett melboume-i olimpián álltunk a dobogó legfelső fokán. A levert forradalom után a magyar olimpiai küldöttséget hősként kö­szöntötték és ünnepelték Mel- bourne-ben, ahol sportolóink ki­lenc aranyérmet nyertek. A férfi vízilabda-válogatott veretlenül védte meg olimpiai címét. Ennek a sikernek részese volt két szolno­ki pólós, Kanizsa Tivadar és Boros Ottó is. A legendás Szolnoki Dózsa akkor nyerte sorra a bajnoki címeket, amikor vízilabdában a legjobbak voltunk a vilá­gon. Ebben az időben három olimpiai bajnok játszott a csapatban. A magyar vízilabda-válogatott Mel- bourne-ben érte el a csúcsformáját, de nemcsak ezért került a világ érdeklődé­sének középpontjába, hanem a magyar- szovjet mérkőzés miatt, amit a sporttör­ténészek még ma is „vérfürdőként” (blood bath) emlegetnek. A győztes forradalom 12 napig tartotta magát. 1956. november 4-én hajnali 4 óra 15 perckor megindult a szovjet támadás, amely vérbe fojtotta a szabadságharcot. Nagy Imre miniszterelnök drámai hangú rádióbeszéde tudtul adta a világnak, hogy a szovjet nagyhatalom nem tűri a jaltai világrend megbomlását. Az írószö­vetség felhívását magyarul, angolul és oroszul sugározta a rádió: „Segítsetek a magyar népen!” Az emberek lélegzet-visszafojtva hall­gatták a Szabad Európa, a BBC, az Ame­rika Hangja adásait és a Kossuth Rádiót, amelyben már elhangzott a híres és nap­jainkig aktuális bűnvallomás: Hazudtunk reggel, hazudtunk délben, hazudtunk minden órában. Budán és Pesten dörögtek a fegyverek, amikor sportolóink elindultak a világ leg­békésebb csatájára, az olimpiára. Bang­kokban értesültek arról, hogy a szabad­ságharc elbukott. Gyarmati Dezső csapat- kapitány fekete gyászszalagos, Kossuth- címeres zászlóval a kezében szállt ki Melbourne-ben a repülőgépből, és így vonult fel a magyar olimpiai küldöttség is. A zászlóvivő fotója az egész világsaj­tót bejárta. A világ a magyarokkal rokon­szenvezett, akik abból a kis országból ér­keztek, amelyben a hatalmas Szovjet­unió vérbe fojtotta a forradalmat. A szimpátia egyik jele volt az is, hogy a magyar pólósok edzőmérkőzései telt ház előtt zajlottak, s ami addig és azóta sem történt a sportágban: az élelmes ren­dezők ezekre a találkozókra is belépődí­jat szedtek. A Crystal Palace hatezres le­látóin több mint tízezer néző szorongott. A jegyüzérektől hússzoros áron kapkod­ták el a maradék jegyeket. Világszerte óriási volt az érdeklődés, hiszen itthon a szovjet haderő egyszerre csapott le az országra, és hatalmi túlereje megalapozta az egyelőre csak Szolnokig szállított Kádár-ellenkormány uralmát. Ausztráliában mindenki látni akarta, hogy a magyar vízilabda-válogatott ho­gyan küzd az elnyomó hatalmat képvise­lő szovjet válogatott ellen. A világ nem csalódott, sporttörténeti jelentőségű mér­kőzés lett belőle. Szerte a világban a mai napig is rendszeresen közölnek vissza­emlékezéseket arról a mérkőzésről. Vízi­labdázóink melboume-i sikereiről érthe­tően kevés szó esett itthon. De mi is történt a medencében? Az olimpiai eszme jelmondatához híven küzdöttek a mieink. Elegáns, szellemes játékkal leiskolázták a szovjeteket. Egy perccel a mérkőzés befejezése előtt 4:0- ra vezettünk. A behozhatatlan előnyt a szovjet csapat nem bírta idegekkel. Á já­ték hevében az orosz Prokop belekönyö­költ Zádor Ervin arcába. A magyar játé­kos az ütéstől a víz alá süllyedt, és ami­kor feljött, vérző arcát fogta. Végigúszott a medencében, piros csíkot húzva, s ami­kor kiszállt, egész teste véres volt. Az ad­dig sportszerűen szurkoló tízezer néző egy emberként ugrott fel, tombolt és tün­tetni kezdett. Filmesek, fotósok hada ro­hant megörökíteni a sérült magyar játé­kost. A felvételek a világsajtó címlapjára kerültek. Olimpiai sikereinket világszerte ünnepelték, de a magyar nép forradalmá­val és véráldozatával a nagypolitika nem tudott mit kezdeni. Magyarország hiába mutatott példát, magára maradt. A fé­nyes és fejlett Nyugat még a 18. század­ban csalinkázott; gyarmatosítani próbált Szuezben. A Szovjetunió — látszólagos győzelme ellenére — világtörténelmi vereséget szenvedett. Az egész világ közvéleménye előtt nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy mi köze van a békéhez, a demokráciához, a népek önrendelkezéséhez. 1956 egy eszmerendszer gerincét Top­pantotta meg, s ha adott is még számára túlélési lehetőséget, végtusáját tette em­beribbé. Sokan azt is felismerték, hogy hosszan tartó agóniáját a „sírjában fekvő kapitalizmusnak” köszönhette, hiszen több mint negyed századon keresztül ki­zárólag nyugaü bankok kölcsönei táplál­ták. De ez már egy másik meccs volt. DR. NEMES ANDRÁS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents