Új Néplap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-19 / 246. szám
4. OLDAL A SZERKESZTŐ S 6 G P OSTÁ JÁBÓL 2000. Október 19., csütörtök Találkoztak a „Velence-partiak” A lap sportrovatából naponta tájékozódunk Szolnok és a megye sportjáról. Ezekből a tudósításokból az is kiderül, hogy a magyar labdarúgás nem a legszebb napjait éli ma. Ez volt a témája annak az összejövetelnek is, amelyet a közelmúltban tartottunk mi, Zagyva-parti, Kolozsvári úti öregfiúk, akik annak idején, az ötvenes években, a Zagyva árterének kubikgödreiben rúgtuk a rongylabdát; nem számított, hogy mezítláb és rongylabdával kellett játszani, szinte mindennap fociztunk az általunk „Velence-partnak” nevezett ártéren. Az esemény, amelyet felidéztünk, 1951-ben történt. Ebben az időben grundszinten a környékbeli utcák focicsapatai rendszeresen összemérték erejüket. Az a július végi délután azért volt emlékezetes, mert a Kolozsvári út-Tabán mérkőzésen 6-4-es eredmény született. Huszonhatan laktunk akkortájt ezen a környéken fiúk, akikből tizenketten, sajnos, már nem jöhettek el a fehér asztal mellett rendezett baráti be- szélgetésre. ________ dr. bede János, SZOLNOK A z éremnek két oldala van Déryné mint díszpolgár Tettére nem lehet büszke Nyolcvanon túl, vasárnaponként el szoktam menni a templomba, főként a temetőibe, mert utána kisétálok és csendben elbeszélgetek régi ismerőseimmel, akik már többen vannak ott, mint az életben. Legutóbb is többen várakoztunk a 3-as buszra, hogy a városba utazzunk. Három kocogó, idős ember közül egyet megvárt a sofőr, ketten azonban hiába tettek meg minden erőfeszítést, pár méterre a céltól a busz ajtaja becsukódott, s elindult - tíz méterrel odébb azonban megállt, hogy besoroljon. Bravó! _________vrrtz Sándor jáhos, Szolnok Szí npadot is álmodott A szabadtéri színpadok bezárták kapuikat, a jászberényi is. Sokan nem is tudják, hogy annak tervezője - s a gyöngyösinek is - Bercsényi Tibor, Jászberény szülötte. Bercsényi díszlet- tervezőnek tanult az Iparművészeti Főiskolán, s mindjárt a „mély vízbe” került: az Operaház művésze lett. Változatos, izgalmas, igényes munkájára a külföld hamar felfigyelt. Pozsony, Kassa, Prága, később a bécsi Volksoperben és a Raimund Theaterben tapsolta a közönség. Műterme a színpad volt, a színpad pedig mindig újat akart adni. Hajnalokba húzódó éjszakák, viták, töprengések, remekbe sikerült megoldások, sajtókritikák, elismerő nyilatkozatok szövik át életét. A Nemzeti, a Víg-, a Madách és a Fővárosi Operett Színház után már csak egy ugrás volt a filmgyár: a Kerek Ferkó, a Cigány, az Egy bolond százat csinál című filmek díszletei sorakoznak egymás mellett a celluloidkockákon. 1945-ben részt vállalt a színházak újjáépítésében is, 1961-ben végleg visszavonult. Budapesten, 1975-ben hunyt el. ___________MÁTICS BÉLÁMÉ, JÁSZBERÉNY A levelekből válogatunk. A kiválasztott írások — a levélíró előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával — szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjával. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Minden nagyon szép, minden nagyon jó volt — adta hírül sajtó, rádió, televízió. Csakhogy az éremnek két oldala van — tartja a mondás, így gondolják ezt azok a levélírók is, akik a szolnoki Kossuth térről küldték el szerkesztőségünkbe levelüket, nyomatékot adva annak, hogy a nyári hét végi zenés programok zajhatását igen nehezen tudták tolerálni. Ami a Kossuth téren történt, nem volt más, mint az ott lakók emberi jogainak durva megsértése - állítják levelükben. - A téren is emberek, adófizető választópolgárok laknak, akik nem vitatják mások szórakozáshoz való jogát, de akinek a 130 decibel feletti, dallamtalan, monoton tamtam és az ordíto- zás jelenti ezt, az máshol, megfelelő helyen — a Tiszaligetben, a Ti- sza-parton, a szabadtéri színpadon vagy bárhol a városban -, s ne a lakóházak között, az ablakoktól 15 méterre élvezze azt, akadályozva az itt élőket megszokott életvitelükben. Huszonnégy napon át délután 4 órától éjfélig tombolt, üvöltött a zene, tartott a zsivaj, visíto- zás, sikongatás. Nem lehetett ablakot nyitni, rádiót, tévét hallgatni, beszélgetni, telefonálni. Az ökörsütés is embertelen ötlet volt. A füst, az égett hús szaga még a zárt ablakokon keresztül is átjárta a lakásokat. Azok a gyerekek, akik szüleiket elkísérték, kénytelenek voltak a porban, piszokban, az olajos aszfalton játszani, esetenként az egy méter széles fehér papírcsíkra leszűkítve mozgásterüket. A kevesebb, talán több lett volna - állítják a levél megfogalmazói -, de mindenképpen közelebb lehetett volna a kultúrához. * * * A téren lakók észrevételeivel megkerestük Pap Gyulát, a Szféra Tisza Kft. ügyvezető igazgatóját, aki a szervezők képviseletében válaszolt olvasóinknak. Az ügyvezető igazgató mindenekelőtt emlékeztetett arra, hogy tavaly, az első „Ti- sza-parti nyár” rendezvénysorozatát követően egyszer már a mostanihoz hasonló véleményváltás történt a lap hasábjain. A szervezők ebből úgy gondolhatták, az ügy nyugvópontra jutott.- Nem így történt, így ismét csak felfedezhetjük az arany igazságot: az éremnek valóban két oldala van. Szolnokról negyvennégy polgár kifogásol valamit, aminek jogosságát nem tisztünk kétségbe vonni, hiszen erre nem vagyunk hivatottak. (Zárójelek között csupán annyit jegyeznék meg, hogy a Kossuth téri zenés programok zajmértéke sohasem érte el a 130 decibelt, mert az már eleve halláskárosodással jár.) Azt viszont jogosan állítjuk, hogy a „Tisza-parti nyár” idei rendezvénysorozata nem csupán néhány szórakozni vágyónak jelentett kellemes kikapcsolódást, hanem sok ezer embernek; tömegek keresték fel a teret ismerkedési, beszélgetési lehetőséget keresve. Korábban mások - ugyancsak a megyei lap hasábjain - azt tették szóvá, hogy Szolnok központi terén a szellőn kívül semmi sem mozog: unalmas, élettelen, egyhangú centrum. Ezt, úgy érezzük, a nyári hónapokra sikerült megváltoztatnunk egy olyan helyen, ahol az urbanizáció előnyei- és természetesen hátrányai is - mindig együtt voltak, vannak és lesznek is. Bárhol is rendeznénk a „Tisza-parti nyár” eseményeit, mindig akadna, akit idegesítene, zavarna a hangszórókból áradó zene. Úgy gondoljuk, a szolnoki polgárok között konszenzus van abban, hogy a Kossuth teret a város egyik idegenforgalmi látványosságává, kedvelt találkozóhelyévé kell varázsolni. E törekvések jegyében az önkormányzat tervezi a tér arculatának átalakítását, s az is a jövő terve, hogy itt egyre több, kétségtelenül zajjal, nyüzsgéssel járó rendezvény kapjon helyet. Hogy ide érdemes szervezni, azt éppen a „Tisza-parti nyár” sikere bizonyítja- mondotta végezetül az ügyvezető igazgató. _________________■ Évs zázados mulasztást pótolva a millennium alkalmából elhatároztuk, kezdeményezzük, hogy Jászberény város önkormányzati testületé Déryné Széppataki Róza (1793-1872) nemes személyét és életművét posztumusz „Jászberény Város Örökös Díszpolgára” cím adományozásával tisztelje meg, mert hisszük, hogy ezen felemelő és ünnepélyes alkalom is hozzájárulna nemzettudatunk formálódásához, nemzetképünk gazdagodásához, kifejezvén ezzel is hűségünket a tiszta forráshoz, ragaszkodásunkat magyarságunkhoz. Déryné öröksége nem egy hűvös, félhomályos, múzeumba gyömöszölhető ereklye, gyéren pislákoló mécses, hanem világító fáklya, amelynek olaja a magyar szó és a magyar dal. A láng lobo- gásáért az örökösök számadással tartoznak; önnön magyarságuknak, a hazának. Az örökhagyó életműve ezt teszi szép kötelességünké. Déryné lesz - legyen! - Jászberény város első női díszpolgára. Évszázadot kellett várni erre az alkalomra. A millennium évéY Rét miniszter is itt volt a Tisza- földvár-ószőlői Általános Iskola új, remek tervezésű tornatermének ünnepélyes átadásán. Az alapos, elgondolkodtató beszédek mondandóját követve magamban arra gondoltam, hogyan lehetett annak idején tornaterem nélkül iskolát építeni?! Az építmény néhai Papp Bertalan olimpiai kardvívóbajnokunk nevét viseli, aki itt született 1913-ban. Bennem még az is felmerült, hogy ez az olimpiai óriás megérdemelne egy életnagyságú szobrot. Sajnáltam, hogy az ünnepségen arról senki nem beszélt: szülőházát elbontották. A másik ünneplést Tiszaföld- vár másik nagy szülötte, dr. So- mogyi-Csizmazia Károly Ambrosius emlékezetére tartották, aki 1811-ben az úgynevezett Kos- suth-házban született s lett esztergomi oldalkanonok, a Szent István Társulat egyik alapítója, majd menedzser szellemű igazgatója. Élete folyamán 43 ezer 701 kötetes könyvtárat gyűjtött össze. Tamási József plébánost, templomépítő atyát illeti minden dicséret, aki gondoskodott Somogyi Károly emlékoszlopának létrehozásáról és a méltó kiállításáról. Örülünk, hogy gondoltak a város nagy fiára, de egyelőre kevesen látogatják az emlékhelyet. Jó lenne egy „látogatók könyve”, szeretnénk, ha az iskolások minél nagyobb számben múlhatatlan kötelességünk a történelmi lehetőségnek megfelelni, a városhoz méltó módon. Az egykori, rossz emlékű miskolci polgármester - a „tűzveszélyre” való hivatkozással hallgatásra ítélte a dicső ajkakat késői, köztünk élő követői kicsinyes presztízsféltésből, perspektívát vesztett szűklátókörűségből azt állítják, hogy Déryné megkésett díszpolgári piedesz- tálra emelése „veszélyes precedenst teremthet”. E veszélyes precedens már megteremtetett sok évtizeddel ezelőtt Kossuth apánk és Bartók Béla esetében. Ezen „veszélyes precedenst” mi örömmel követjük, s a gáncsvetők okoskodását amolyan „királyi tévedésnek” tartjuk. Törekvésünk helyességében megerősít bennünket az a felső szintű figyelem és tiszteletadás, amely ezekben a napokban nyilvánul meg - az Ausztráliában örök álmát alvó Csík Tibor ökölvívó olimpiai bajnokunk sírhantjánál, személyén keresztül - a város iránt. ________________VARQA IMRE, JÁSZBERÉNY b án jönnének, s ha valakit részletesebben is érdekel Somogyi Károly élete, szívesen tartok róla előadást. Meg kell azonban jegyeznem, minden ünneprontási szándék nélkül, hogy a ház, amelyben a szellemóriás született, aki követelte, hogy a magyar katolikus papokat magyar nyelven oktassák, aki részt vett a magyar szabadságharcban és ezért bujdo- kolnia kellett, nos, szülőházának állaga rohamosan romlik. Pedig ebben a házban készítették elő a szolnoki csatát, két aradi vértanú neve is kötődik hozzá. Időnként átlovagolt ide Cibakházáról gróf Leiningen- Westerburg Károly is, a harmadik aradi vértanú. S következhetnének még más tiszaföldvári nagyságokra való emlékezések is. Például nagytiszteletű Major Mihály lelkész, aki himlő ellen oltotta az itteni parasztgyerekeket 1802 és 1806 között, és mentette meg őket a haláltól. Vagy dr. Zoványi Jenő káplán, később európai hírű egyháztörténész; könyvei, munkássága alapján megérdemelne egy márvány emléktáblát. Egyelőre semmi sem jelzi-őrzi emléküket, csak az én jegyzeteim és könyvtáram. Szép munka lehetne például egy újabb díj kitűzésével P. Nagy Gábor életrajzi adatainak összegyűjtésére is. DR. VARQA LAJOS, TISZAFÖLDVÁR GYÉMÁNTOKLEVELES NY. OIMN. TANÁR Földvár szellemi kincsei ’56-ban kettétört egy katonai karrier Az 1956-os forradalom történelmi eseményei emlékeimben édesapám, Szathmári József nagyszerű alakját, fordulattelt életét idézik meg, aki e sorsformáló napokban Szolnok katonai védelmi parancsnoka volt. Édesapám, aki kitűnő katona hírében állott, a jutási tiszthelyettesképző iskolában szerezte meg a légvédelmi gépágyúk finomszerkezeteiről való ismereteit, míg a lőelemképzés matematikai számításait terepen sajátította el. Mindezek mellett a szokatórepülés, ejtőernyős ugrások, úszás, lovaglás, vívás és természetesen a torna voltak órarendjének kötelező edzésgyakorlatai. Az iskola nimbusszá, ő pedig edzett katonává vált. A második világháború kitörése után két évvel a frontra vezényelték, ahol egy Dnyeszter melletti kis falu hídfőjénél tűzkeresztségbe került. Eközben a magyar harci gépmadarak - talán tévedésből - bombasorozattal üdvözölték őket. Vitéz magatartásáért a kormányzó 1941-ben a magyar Nagy Ezüst Vitézségi Érmet adományozta neki. A frontról hazafelé csapattársaival Csehszlovákia területén foglyul esett. Négy év után, 1948 késő nyarán tért haza, s haladéktalanul kérte visszavételét az új szocialista hadseregbe. Eltelt néhány év. Elérte a légvédelmi hadosztály törzsfőnöki beosztását, majd Szolnokra helyezték a Rékasi úti laktanya légvédelmi ezredének parancsnokaként. A városban kevesen ismerték, neve csak katonai körökben lehetett jól csengő, ott értékelhették igazán szakmai tudását. Ilyen körülmények között egy év elmúltával egy forradalom kellős közepébe keveredett. Az életét addig kitöltő légi események helyett már szigorúan csak a földiek kötötték le figyelmét, annál is inkább, mert a város katonai védelmi parancsnokának választották. Ez a Forradalmi Munkástanács ülésén történt, ahol Kablay Lajost a megyei katonai védelem teljhatalmú parancsnokának nevezték ki. Ily módon a megye és székhelye lakosai a teljes és hatásos katonai védelem reményében várhatták a forradalmi fejleményeket. Kablayval karöltve édesapám és katonai köreik nem támadásra készülődtek, hanem védelmi terven munkálkodtak. Egy egészséges megfigyeléseken, katonai tapasztalatokon alapuló eredményes és dinamikusan változó városvédelmi tervet dolgoztak ki. A védelmi parancsnok figyelme, ébersége, intézkedései, széles körben kiadott parancsai a város nyugalmát biztosították. Mindezek közben laktanyájában tiszttársai megosztottakká váltak. A feszült légkörben a tiszti kar a laktanyában tartózkodva várta a baljósnak ígérkező fejleményeket. 1956. november 4-én hajnalban a laktanya előtt az útra felsorakozott szovjet páncélosokból megindult a megfélemlítő, megadásra felszólító tűzsorozat, amit egy célzott lövéssel leadott nehézlövedék hatásos becsapódása a bejárati kapunál felrobbanva trükkösen nyomatékosított. A tűzvezénylő parancsnokhoz rohanva az ezred irányítójának sikerült megfékeznie a további lövetést. A stratégiai helyzet rövid elemzése után a szovjetek a laktanyavezetőt foglyul ejtették és a városba hurcolták. 1957 elején a légvédelmi ezredet felszámolták. Édesapámat 49 évesen nyugdíjba küldték. Még ugyanebben az évben, augusztus 12-én házkutatási és letartóztatási paranccsal érte jöttek. Lefogták, s 1958 februárjáig vizsgálati fogságban tartották. A hatóságok vádat emeltek ellene. A vádirat szerint szovjetellenes kijelentéseket tett, városvédelmi tervet szőtt, tevékeny résztvevője volt az államrend megdöntésére irányuló szervezkedésnek. Ügyét a Kablay-perben tárgyalta 1958 tavaszán a Budapesti Katonai Bíróság. A jogerős ítélet szerint édesapámra másfél év börtön, lefokozás és kitüntetéseitől való megfosztás várt. Büntetésének letöltése után velünk élt, 1978-ban hunyt el. A forradalom bukásával az ő katonai karrierje véget ért. De harmadik fiú unokája - talán tiszteletből, talán elhivatottságból -, a család nagy büszkeségére, ezt a pályát választotta. IFJ. SZATHMÁRI JÓZSEF, SZOLNOK
