Új Néplap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-13 / 241. szám

4. OLDAL AUTÓI OKNAK 2000. Október 13., péntek ÚTTALAN UTAKON IS JÓL ÉRZI MAGÁT. Hatéves pályafutás után nemrégiben mutatkozott be a Toyota kisebbik szabadidős au­tójának második generációja. A kívül-belül újjávarázsolt RAV 4 előd­jéhez hasonlóan otthonosan mozog ott is, ahol nem épült műút. A kocsi három és ötajtós karosszériával, első- vagy állandó összkerék- hajtással készül. Hajtóműként két új, változó szelepvezérléses (VVT-i) motor szolgál, az 1.8 literes gép 125 lóerős, a kétliteres pe- dig 150 lóerőt mozgósít. ___________________________________■ L ÁTVÁNYKUPÉ. A sikeres Opel kupék (GT, Manta, Monza, Calib- ra) nyomdokaiba lépett az Astra Coupe, melynek megformálásában a híres olasz Bertone stúdió működött közre. A legkisebb erőforrás 1.8 literes 125 lóerős, a legerősebb a kétliteres, 190 lóerős turbómo­tor, utóbbival a kocsi 7,2 másodperc alatt gyorsul fel százas tempó­ra, a végsebesség pedig 240 kilométer óránként. Az Astrából kifej­lesztett, gazdagon felszerelt kupé, mely a közelmúltban került a ha­zai piacra, négy személynek kínál bőséges helyet, a csomagtérben 46Ölitérnyi poggyász fér el." ' ’' ':'• : ' : ■ \ Az oroszlánkirály Alkalmazkodik, kommunikál, ellenőrzi magát: Peugeot 607 A napokban ismerhettük meg testközelből a Peugeot megyei képviseletén a „ gondolko­dó” autóként beharangozott, elegáns és ké­nyelmes 607-es limuzint. A franciák új zász­lóshajóból Magyarországon soha nem lesz tömegautó, ám olyan műszaki megoldáso­kat vonultat fel, mindenekelőtt az elektroni­ka terén, amelyek a jövőbe mutatnak. A Peugeot 607 ugyanis segíti vezetőjét, alkal­mazkodik, kommunikál, felügyeli saját ma­gát és kíméli a környezetet. Szolnok A pár centi híján öt méter hosszú, egyedi arcula­tú, oroszlán emblémás kocsi már az első pillan­tásra egyéniség érzetét kelti szemlé­lőjében. A17 colos kerekeken gör­dülő, sallangmentes, lendületes vo­nalvezetésű karosszérián szívesen időzik a tekintet — a limuzin erőt, ugyanakkor könnyedséget sugall, akár az állatok királya. Az ajtók nyitása után tágas, igé­nyes és tulajdonosának kívánságai szerint kialakított egyedi belső tá­rul a szemünk elé. A 607-es apró­lékosan kidolgozott utasterét ugyanis négyféle (titán, gyémánt, ében és elefántcsont) belső „han­gulat” közül választhatja ki a ve­vő, az árnyalati különbségek a vál­tozatos színekben kínált szövet-, plüss- vagy bőrkárpitozásnak kö­szönhetők. A műszerfal high-tech műszeregységet foglal magába. Az ergonómia követelményeinek maximálisan megfelelő „intelligens” fotelek minden irány­ban elektromosan állíthatók. A kocsihoz háromfajta új erőforrást kínálnak: a 210 lóerős, háromliteres, 24 szelepes, variál­ható vezérlésű V6-os, a 136 lóerős, 2,2 literes, változtatható geometriájú turbóval szerelt, négyhengeres, részecskeszűrővel ellátott HDi szuperdízel és a 160 lóerős, 2,2 literes, variál­ható vezérlésű négyhengeres benzines közül lehet választani. Az elöl keresztben elhelyezett erőgépekhez tetszés szerint választható ötfokozatú manuális vagy négyfokozatú (Tiptronic rendszerű) auto­mata váltó. Az „oroszlánkirály” minden körül­mények közötti kifogástalan úttartását az elektromos stabilitás program garantálja. Az autó 24, számítógéppel összekapcsolt in­telligens kiszolgálóegysége számos funkciót lát el a multiplex-rendszeren keresztül. Össze­gyűjti és kezeli a motorvezérlésre, a sebesség- váltásra, a felfüggesztésre és a biztonsági be­rendezésekre vonatkozó információkat. Az alapfelszereltség gazdagságának szemlél­tetésére érdemes kiemelni néhányat a sorból: mellkasvédő oldallégzsákok elöl, függönylég­zsákok, fedélzeti számítógép és navigációs rendszer, automata fényszóró-bekapcsolás, vészfékezéskor automatikusan bekapcsoló vészvillogó, esőérzékelős automata ablaktörlő, a vezető és az utas oldalán külön szabályozha­tó klímaberendezés, elektromos hátsó árnyé­koló szolgálja többek között az utasok kényel­mét és egyben biztonságát. A kellemes közér­zethez hozzájárul az akusztikai komfort is, amely a vastag ragasztott üvegeknek és a há­romszoros ajtószigetelésnek köszönhető. Persze a legmodernebb technikát a kifino­mult francia stílussal ötvöző Peugeot 607-es árában is tükröződik, hogy „kivel” állunk szem­ben. A 160 lóerős, 2,2 literes, manuális váltóval szerelt benzinmotoros változatért is 8 millió 500 ezer forintot kell leszurkolnia a vevőnek. ______________________L. Z. K ategóriájában igazi egyéniség a Peugeot 607-es Sorokban LÁTNI ÉS LÁTSZANI. Az őszi és téli hónapokban az ablaktörlő­re fokozottan kell ügyelnünk, a gumilapátok csak akkor törlik tisztára előttünk a szélvédőt, ha állapotuk kifogástalan. A csíkos- | ra maszatolt, szemkápráztató üveg felettébb fárasztja a sze­münket, a balesetveszélyről nem is beszélve. Az ablakmosó-folya­dék szintjét is ellenőrizzük rend­szeresen, s ne feledkezzünk el fagyálló adalék hozzáadásáról sem. Ősszel és télen különösen sokat kell használnunk a világí­tást, ezért elengedhetetlen, hogy a lámpákat, helyzet jelzőket üzemképesen, jól beállítva és tisztán tartsuk. MIRE JÓ AZ ÖVFESZÍTŐ? Az autók egyik leggyakoribb biz­tonsági szerelvénye az övfeszítő. Ez a szerkezet arra szolgál, hogy az esetleg lazán álló biztonsági övét ütközéskor meghúzza, így minimalizálva annak lehetősé­gét, hogy az előrelendülő test nekiütődjön a műszerfalnak, a kormánynak vagy a szélvédő­nek. Erre többek között azért is szükség van, mert az öv meg­nyúlik, amikor a hihetetlen moz­gási energiát felemészti. Érzé­keltetésképpen csak annyit, hogy az európai ütközési tesz­teknél (54 km/h) az övét 900 ki­logrammnak megfelelő erő húz­za. Ezt ugye ki sem néztük volna a mindennapos övből. Aki per­sze nem kapcsolja be soha... VÉTELI AJÁNLAT. A General Motors amerikai autóipari kon­szern vételi ajánlatot tett a Dae­woo Motor egészére. A csőd szélére sodródott dél-koreai au­tógyárra korábban a Ford és a DaimlerChrysler/Hyundai kon­zorcium is érdeklődött, de mind­kettő visszalépett, így lehetsé­ges vevőként csak az amerikai­olasz General Motors/FIAT kon­zorcium maradt. '"■* ■ Huzavona a küldöttgyűlésen Kamarai információ Várható volt, hogy a megyei kereskedelmi és iparkamara tisztújító küldöttgyűlése nem zajlik le problémamentesen. Azonban arra senki sem gon­dolhatott, hogy a testület éj­szakába nyúló parázs vitákat követően hozza meg döntését. Arról már beszámoltunk, hogy dr. Szi­ráki Andrást választották újra a kama­ra elnökének. A küldöttgyűlés azonban váratlan közjátékot hozott. Kezdődött azzal, hogy egy főre zsugorodott az el­nökjelöltek száma, miután a másik je­lölt, Koleszárlstván (aMagyar Külkeres­kedelmi Bank Rt. fiókigazgatója) nem felelt meg a formai feltételeknek—cége ugyanis nem tagja a kamarának(l). A titkos választáson aztán 102 igen és 98 nem szavazatot kapott dr. Szi­ráki András - első olvasatra úgy tűnt, többségi szavazattal nyert. Fel­vetődött viszont, hogy az alapsza­bály szerint a szavazatok 50 százalé­ka plusz egy tag voksa szükséges az elnöki titulus eléréséhez. Ezek után hosszas jogértelmezési vita kereke­dett, mivel a 61 küldött összesen 200 szavazattal rendelkezett, s míg az iparosok és a kereskedőtagok egyen­ként 3-3, addig a rendelkezés szerint a kézműves kamarai tagoké 4 voksot jelentett (30 százalék szavazati jogot kellett biztosítani számukra). Ezáltal pedig csupán 50 százalék plusz „0,8 tag” szavazott dr. Sziráki Andrásra. A problémát estig vitató küldöttek gondját - számos minisztériumi te­lefonálgatást követően - dr. Várhelyi Péter, a kormánymegbízotti hivatal titkárságvezetője oldotta meg: a je­lenlévők nyílt szavazással döntsenek az elnökjelöléséről. Ezek után végül is a küldöttek újra bizalmat adtak a megyei kamara korábbi első emberé­nek. A régi-új elnököt pártolók — el­mondásuk szerint — dr. Sziráki And­rás széles körű kapcsolatára alapoz­tak, valamint arra, hogy a Mezőgép Rt. egykori elnöke, ma már - nyugal­mazottként - mint tulajdonos, több időt tud szakítani a kamarára. Az el­lenzék elsősorban frissítést akart a testület vezetésében. Dr. Sziráki András szerint az iparosok és a ke­reskedők közti természetes megosz­tottság tűnt ki a tisztújító gyűlésen. Mint elmondta, mások az érdekeik, ám az álláspontok a közeljövőben közeledni fognak, ha a kamara a cél­jainak megfelelően tevékenykedik: a vállalkozó kedvet élénkíti, gazdasá­gi fejlesztéseket eszközöl, elősegíti az innovációt, és kihasználja az EU pályázati lehetőségeit - emelte ki az elnök. M.a. Egyre közelebb a játékosokhoz Térségünkben is végrehajtották a géptelepítési programot A 2000. év a Szerencsejáték Rt. életében is igen jelentős mérföldkőnek számít. Hogy miért nevezhető kiemeltnek ez az esztendő, arról Ábrahám István, a részvénytársaság megyénket is irányító szegedi területi igazgatóságának osztályvezetője számolt be minapi tájékoztatóján. Ábrahám István elmondta, hogy legfőbb törekvésük a közeledés a játékosokhoz, fogadókhoz. Vagyis az eddigieknél sokkal több új, modern technológiával dolgozó átvevőhelyet nyitottak meg számos olyan településen is, ahol eddig a lakosság nem tudott helyben hozzáférni az on-line rendszerű játékokhoz. Néhány hónap alatt Szolnok megyében 46 új on-line gépet helyeztek üzembe, ebből 30 olyan településre került, amely eddig ellátatlan volt. Jelenleg így már csak 16 kisközség van a megyében, ahol nem lehetséges az on-line rendszerű játék. Az osztályvezető hozzátette: nagyon fontosnak tartják ezek ellátását is, amit valószínűleg hordozható gépekkel, mobilrendszerrel oldanak majd meg. Az on-line rendszer az új termékekhez való hozzáférés mellett az ötöslottóval, totóval próbálkozóknak is nagyon sok hasznos tényezőt rejt. Fogadásukról átvételi igazolást kapnak, így játékuk biztonságosabbá válik. Kisebb nyereménynél lényegesen lerövidül a kifizetési határidő és sokkal hamarabb hozzájuthatnak a nyertesek pénzükhöz. A játékosokhoz közeledés másik oldalaként a Szerencsejáték Rt. termékskálájának bővítését említette meg Ábrahám István, például a kaparós sorsjegyek frontján. Ezáltal mindenki találhat a pénztárcájának és az ízlésének megfelelő sorsjegyet a választékban. Külön kiemelte a Kincskeresőt, melynek a nyeremény-visszatérítési aránya lényegesen magasabb (50 százalékos) a korábban megszokottnál. Az rt. a jótékonysági célokat is szem előtt tartja, így például az új, Egri vár elnevezésű sorsjegyük árbevételéből jelentős összeget a vár újjáépítésére ajánlanak fel. Az osztályvezető hangsúlyozta: a fogadók kedvében szeretnének járni azzal is, hogy évente többször regionális sorsolásokat bonyolítanak le és ezeken a megyék egyenlő arányban „részesülnek” a nyereményekből. (PR) VÁROSI MŰVELŐDÉSI ÉS ZENEI KÖZPONT KHT. Szolnok OKTÓBERI PROGRAMAJÁNLATA OKTÓBER 13. 15.00 ÓRA MANÖKENKÉPZŐ TANFOLYAM indul az MP. Stúdió szervezésében. OKTÓBER 14-15. II. ÉLETMÓD FESZTIVÁL A Gerator Tanácsadó és Szolgáltató Bt. szervezésében. OKTÓBER 16. 14.00 ÓRA - aula DERŰS ÓRÁK NYUGDÍJASOKNAK OKTÓBER 16 - 21. - I. emeleti galéria CZ0VERWAL KATALIN ALKOTÓ KIÁLLÍTÁSA OKTÓBER 18. 19.00 ÓRA - kamaraterem A PEGE QUINTETT rock-blues swing koncertje. Közreműködnek: Pege Aladár- bőgő, basszusgitár | Ferge Béla- dob Pataj György- zongora Kollmann Gábor- alt saxofon Tóth Sándor- tenor saxofon OKTÓBER 18. és 19. 19.00 ÓRA - zeneterem BALÁZS BÉLA: A KÉKSZAKÁLLÚ HERCEG VÁRA A Híd Színház előadása. OKTÓBER 23. 10.00 ÓRA - Szent István tér AZ 1956-OS FORRADALOM ÉS SZARADSÁGHARC tiszteletére szervezett városi megemlékezés. ELŐZETES AJANLAT OKTÓBER 26-27. 9 00-18.00 ÓRA TANEXPÓ Az Expo Stúdió szervezésében. OKTÓBER 31 - NOVEMBER 12. 11. emelet HÜLLŐ SHOW A Kecskeméti Akvárium és Terrárium szervezésében. „SZÍNHÁZ - HÉTFŐ” Kötelező olvasmányokból álló sorozat általános és középiskolások részére. OKTÓBER 30. 11.00 és 14.00 ÓRA - színházterem MÓRA FERENC KINCSKERESŐ KISKÖDMÖN (általános Iskolásoknak) OKTÓBER 30. 16.30 ÓRA - színházterem KARINTHY FRIGYES: TANÁR ÚR, KÉREM (középiskolásoknak) „MESÉK SZÁRNYÁN” Ismert mesékből álló színháztermi sorozat óvodásoknak és kisiskolásoknak. OKTÓBER 24. 10.00 óra és 14.30 óra - színházterem JANCSI ÉS JULISKA A Csodamalom Bábszínház előadása 70 percben. IV. ŐSZI SZOLNOKI MŰVÉSZETI HETEK az ARS-IN-KOM Kft. szervezésében. OKTÓBER 16. 19.00 ÓRA - színházterem „TYUK0DI PAJTÁS” A Katona József Színház művészeinek előadása. OKTÓBER 19-31. - II. emeleti galéria „ÉNEKEK - ÉNEKE” Csabai István fotókiállítása. Megnyitó: október 19.17.00 óra OKTÓBER 20-22. VII. SZOLNOKI GL0BE FESZTIVÁL Országos Diák Színjátszó Találkozó. A Szemafor Alapítvány és a Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskola szervezésében. OKTÓBER 31.19.00 ÓRA - kamaraterem „Az a fa vagyok, kérlek..." MÉCS KÁROLY Érdemes Művész önálló estje A rendezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják! Programjainkról bővebb felvilágosítás kérhető a Városi Művelődési és Zenei Központ Információs szolgálatánál (Szolnok, Hild tér 1.) szemé­lyesen, vagy a 06-56/344-133*-as telefonszámon. Jegyek előjegyez- tethetők és megvásárolhatók az intézmény jegypénztárában, héttőtől péntekig 15.00-18.00 óráig.

Next

/
Thumbnails
Contents