Új Néplap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-11 / 239. szám

2000. Október 11., szerda MEGYEI 3. OLDAL Sorokban BÁNYAGÖDRÖK. Kunhegyest is, akár nagyon sok települést, vályogvető gödrök szegélyezik. Elsősorban azért, mert innen ke­rült ki a házak falának anyaga, a vályog. A Környezetvédelmi Mi­nisztérium hirdetett egy pályá­zatot a gödrök eltüntetésére, a környék fásítására. Ezen a kun- hegyesiek nyertek, és a megbí­zott cég már el is kezdte az egyik gödör helyreállítását. Ki­szedik belőle a korábban oda­hordott szemetet, elsimítják, rendezik a környezetet, fásíta­nak. Az elképzelések szerint a munkálatokkal még az idén vé­geznek. A városban bíznak az elkövetkezendő pályázat sikeré­ben, hiszen még hat ehhez ha­sonló gödör van Kunhegyes szé­lén. FELÚJÍTJÁK. A mezőtúri vá­rosháza tornyának felújítására az önkormányzatnak október 24-ig kell benyújtania pályázatát a földművelésügyi tárcához. A munkát már több éve tervezik, de anyagi fedezet hiányában ed­dig csak részletekben tudták megvalósítani. A pályázati ösz- szeg mintegy 4,3 millió forint. IRÁNI FILMEK. Jászapáti ön- kormányzata, illetve Irán ma­gyarországi nagykövetsége kö­zött született együttműködés keretében tegnap és ma iráni já­tékfilmeket vetítenek a helyi művelődési házban. A filmeket angol nyelvű feliratozással lát­ták el, így a program nem csak az iráni kultúra, a mindennapi élet megismerését, hanem a he­lyi általános és középiskolás di­ákok nyelvtanulását is szolgálja. JELKÉPES ÖSSZEG. Zagyva rékas képviselő-testülete jelké­pes összeget, négyzetméteren­ként tízforintos bérleti díjat álla­pított meg a mintegy 200 négy­zetméteres pártházban., Az épü­letet használó három párt - FKGP, MSZP, MDF - így hozzá­vetőlegesen 2000 forinttal járul hozzá a község bevételeihez. MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS. A szolnoki Hozam Rt. 2000. janu­ár 1-jétől ISO—9002 minősítés­sel végzi tevékenységet. A tanú­sítványt a Magyar Szabványügyi Testület adta a részvénytársa­ságnak^ _____________FOTÓI CS. I. K ORK É P HAGYMASZEZON. Jászladányban a végéhez közeledik a hagymaszezon, hiszen nemsokára végeznek a tisztítással és válogatással. Felvételünk Tálas Gáborék portáján készült. Időközben a hagyma felvásárlási ára jelentősen visszaesett, mert nagyobb mennyiségű import érkezett az országba._______fotói mészáros l épéshátrányban a régió Regionális információ Az ország hét fejlesztési régi­ója közül az észak-alföldi az utolsók között, a regionaüzá- ciót kimondó törvény hatály­ba lépésekor alakult meg. így a Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyét magá­ban foglaló térségnek — a szomszédos dél alföldi régió­hoz képest — kétéves lemara­dást kellene behoznia a lehe­tő legrövidebb idő alatt. Búzás László, az észak-alföldi fej­lesztési tanács által életre hívott közhasznú társaság, a regionális fejlesztési ügynökség igazgatója szerint ez nem lehetetlen. Már csak azért sem, mert a lemaradás igazán egyetlen területen mutat­kozik, nevezetesen, hogy még nem készült el a regionális fej­lesztési program. Az eredeti el­képzelések szerint a fejlesztési tervek már jövő tavasszal a dön­téshozók asztalára kerültek vol­na. Csakhogy jelenleg még azt sem tudni, ki készíti el a progra­mot. A regionális tanács leg­utóbb úgy döntött: a korábban kiirt pályázatra jelentkezők kö­zül versenytárgyalássai választ­ják ki a legalkalmasabbat. Az el­járás leghamarabb a jövő év ele­jén zárulhat le. A nyertesnek pe­dig kilenc hónapja lesz a prog­ram kidolgozására. Addig a Phare-támogatások el­nyeréséhez az érintett megyék fejlesztési és különböző szakmai programjait próbálják egy irány­ba mutató elképzelésekké össze­gyúrni a közhasznú szervezet munkatársai. Nem is sikertelenül, hiszen a Phare 2000 program kapcsán az észak-alföldi régió munkáját külön is elismerték az Európai Unió szakértői. A Phare-ügyek intézése azon­ban fel is emészti szinte minden energiáját a kht. alkalmazottai­nak, így egyelőre a valódi ügy­nökségi feladatokra kevesebb idő jut. Búzás László azonban reméli, hamarosan igazi regionális koor­dinátorként a gazdasági élet élén- kítői lehetnek. t.j. Átszervezés alatt az ügyészség Elkészült az a koncepció, amely az ügyészség szerkezeti átalakításával foglalkozik. Az el­képzelések alapvetően a Legfőbb Ügyészséget érintik, a döntések meghozatala előtt azon­ban kikérik a megyei főügyészségek vezetői­nek, valamint a területeken dolgozó vezető ügyészek véleményét is. Igazságszolgáltatás Ez okból látogatott el tegnap Szolnokra dr. Belo- vics Ervin, a legfőbb ügyész büntetőjogi szak­ágat irányító helyettese. Az ügyészekkel történt megbeszélésen ki-ki elmondhatta véleményét a koncepcióval kapcsolatosan, illetve közvetlenül a legfőbb ügyész helyettesének jelezhettek egyéb, például az elhelyezéssel kapcsolatos ész­revételeket. A vezetőt többek között ez utóbbi­ról kérdeztük.- A megye ügyészi szervezete köztudottan „kinőtte” a munka végzésére rendelkezésre álló épületet. Van-e remény a végleges megoldásra?- Bízunk abban, hogy egy új épület építésé­vel meg lehet oldani ezt a gondot. Itt kapna he­lyet a főügyészség, a Szolnoki Városi Ügyészség, valamint a nyomozó hivatal is. A Jókai úton ta­lálható telket, amelyen korábban óvoda műkö­dött, az önkormányzat térítésmentesen biztosít­ja ehhez. Remélhetőleg az ügyészség rövid időn belül rendelkezik majd az építkezéshez szüksé­ges fedezettel is.-•- Személyi változások várha- tók-e megyénk ügyészi szerveze­tein belül? — Szolnok megyét nem tu­dom kiemelni, általánosságban viszont azt mondhatom, hogy a személyi változások a strukturá­lis átalakulások függvénye. Ha például a Legfőbb Ügyészségen megszűnik egy osztály és terüle­ti szinten is ez következik be, akkor ennek lehet olyan hatása, hogy megszűnik az osztályvezetői státus is. Ugyanakkor az előttünk álló feladatok - EU-csatlakozás, jogharmonizáció stb. - is megkívánhatja azt, hogy bizonyos vezetői posz­tokon szükség legyen személycserékre. — Hogyan értékeli a megyénkben tevékenyke­dő ügyészek munkáját? — Erre egyértelmű választ tudok adni: igen magas színvonalon látják el a kollégáim a bünte­tőjogi szakági tevékenységgel kapcsolatos fel­adatokat, de meg kell mondanom azt is, hogy ugyanez jellemzi a magánjogi és a közigazgatási szakterületet is. Egy korábbi komplex vizsgálat eredménye is ezt támasztotta alá. _________h.gy. V ÉLEMÉNY BANKA CSABA Az időben felismert daganatot nem lehet kezelni, mert nem lehet megvenni az erre alkalmas gyógyszert. Gyógyszerstop Országunkban sok mindenre nincs pénz, ezt mindenki tudja. De azzal is tisztában va­gyunk, hogy rengeteg dologra meg van. Hogy mely értékek tekinthetők fontosnak, melyek­re pénzt kell szánni? Erre mindenki mást válaszol világnézete, neveltetése, környezete, és saját helyzete alapján. Egy azonban biztos: az emberi élet, a család, az egészség olyan általános ér­tékek, amelyeket az em­berek 99 százaléka a legfontosabbak közé so­rol. Az a hír viszont, amit a napokban hallottam, ennek teljesen ellent­mond. Sőt, egyszerűen kétségbeejtő. Az év utolsó harmadában Magyarországon nem írhatják fel az orvosok azt a kemoterápiás gyógyszert, amellyel az időben felismert petefészekrák még gyógyítható volna. Nem azért, mert nincs ilyen gyógyszer, nem azért, mert a magyar orvosok nem ismerik ezt a készítményt, de nem is azért, mert nincs olyan, aki beszedné. Egyszerűen azért, mert a társadalombiztosítás erre szánt támogatási kerete elfogyott! Magyarán ebben az évben már nincs rá pénz. A rákkal kapcsolatban minden médium, orvos, egészség- ügyi szakember azt hangsúlyozza: ha időben felismerik a beteg­séget, van még remény, egyes esetekben pedig a teljes gyó­gyulás sem lehetetlen. Ha viszont késve fedezik fel az alattomos kórt, nincs mit tenni. Meg akkor sem, ha az időben felismert rá­kot azért nem lehet kezelni, mert nem lehet megvenni az erre alkalmas medicinát. Most pedig gondoljuk végig: mit is hallunk mindennap. Hi­hetetlen mértékű a gazdasági növekedés, az ország szekere jó irányban halad, nem várt bevételek tízmilliárdjai növelik az ál­lamkasszát... Hogy mire is jut ebből, és mire nem? Mi a fontos, s mit lehet elhanyagolni? Az az egy százalék hozza meg a döntéseket... Emberöléssel gyanúsítják Jászkisér—Szolnok Mint arról annak idején beszámoltunk, az év elején gyilkosság áldozata lett egy jászkiséri nő. Lengyel György, a megyei rendőr-fő­kapitányság sajtófőnöke arról tájékoztatta lapun­kat, hogy a főkapitányság vizsgálati osztálya ember­ölés bűntettében befejezte a nyomozást, és az ügyet vádemelési javaslattal át­adta a megyei főügyészség­nek. ' . " A bűncselekményt január 17-én fedezték fel, amikor megtalálták K. Irén 33 éves helyi lakost átvá­gott torokkal, egy disznóólban el­rejtve. A főkapitányság nyomo­zói néhány órán belül őrizetbe vették S. Bertalan 22 éves bünte­tett előéletű lácakécskei fiatalem­bert, akit más bűncselekmények miatt a sátoraljaújhelyi rendőrka­pitányság is körözött. A vizsgálat során kiderült, hogy az ügy gya­núsítottja leütötte, megerősza­kolta, majd megölte az áldozatot, akinek a holttestét egy használa­ton kívüli ólban rejtette el. A több hónapos eljárás alatt azt is sike­rült megállapítani, hogy a gyil­kosságot még az előző év decem­ber 30-án este követte el S. Berta­lan, és tettéről rokonai közül töb­ben is tudtak. A hozzátartozók közül hármat bűnpártolás bűn­tette miatt gyanúsítottként hall­gatott ki a rendőrség, és ügyük­ben is vádemelési javaslatot tet­tek. Az emberöléssel gyanúsított S. Bertalan helyzetét súlyosítja, hogy az elmúlt év decemberében - a jászsági gyilkosságot megelő­zően - erőszakos közösülést kö­vetett el és több gépkocsit tulaj­donított el egy bűntársával. Ezek az ügyek már bírósági szakban vannak. A férfi ezen túl még elő­zetes letartóztatása ideje alatt hi­vatalos személy elleni erőszakot is elkövetett, amikor a török­szentmiklósi fogdában megtá­madta az őrt. Ezért a bűncselek­ményéért egy év végrehajtható jogerős szabadságvesztés bünte­tésre ítélte a Szolnoki Városi Bíró­ság. A K. Irén sérelmére elkövetett emberölést S. Bertalan a vizsgálat során végig tagadta, de a bűnös­ségét tárgyi bizonyítékok, szak­értői vélemények, több tanú és bűntársai vallomása is alátá­masztja. „Felvillanyozott” falvak Melege lesz-e a fűtésszámlától? Az emberek többségének gondot okoz az energiahordozók ára Az idei télen szó szerint nagy érték lesz meleg. Nagyobb, mint tavaly, vagy tavalyelőtt, mert az energiahordozók árai bizony emelkednek. Lapunk arra volt kíváncsi, hogy egy-egy téli fűtésszámla mekkora terhet jelent a csalá­doknak. (Folytatás az 1. oldalról) Talán ezt a patthelyzetet is érzé­kelték a Magyar Fejlesztési Bank vezetői akkor, amikor úgy dön­töttek, hogy egy részvénytársasá­got alapítanak, kifejezetten az önkormányzatok hasonló gond­jainak oldására. Ennek megfele­lően a májusban megalakult Első Magyar Infrastruktúra Befekteté­si (Elmib) Rt. a közvilágítás kor­szerűsítését, a szennyvíztisztítók és hálózatok kiépítését és a föld­gázberuházások segítését tűzte ki célul. A közvilágítás korszerűsítésé­re a részvénytársaság - pénzügyi és szakmai befektetőként - olyan szerződést köt minden ve­le megegyező önkormányzattal, aminek értelmében a cég beruhá­zóvá, utána pedig szolgáltatóvá válik az érintett településeken. A távlati célkitűzések között az sze­repel, hogy ilyen módon akár 900-1000 településen is közvilá­gítási szolgáltatójává váljon az rt. Tóth Lajos, az Elmib Rt.-t a térségben képviselő Qrzív Kft. ügyvezetője elmondta: a megyé­ben jelenleg 10-12 önkormány­zattal tárgyalnak, de hamarosan újabbakat szándékoznak megke­resni. A tiszajenői képviselők egyéb­ként alaposan mérlegeltek, mi­előtt a döntést meghozták. A szakértőktől többnyire azt tuda­kolták, hogy valóban egyetlen sa­ját forint feláldozása nélkül való­suké meg a korszerűsítés, mek­kora megtakarítás garantálható a beruházás eredményeként, s hogy világíthatnak-e már az idén is az új lámpatestek. A szavazás aránya (nyolc igen és egy tartóz­kodás) azt mutatja, hogy a képvi­selők elégedettek voltak a vála­szokkal. _________T.J. Kö rkérdés Papp Anna, 66 esztendős nyugdíjas: — Egy kicsi bel­városi lakás­ban lakom. Eddig hatezer forint felett fi­zettem havon­ta a fűtésért, de félek, ezen a télen a kilencez­ret is elérheti a számla. Viszony­lag normális nyugdíjat kapok, ám ez a kiadás így sem kis teher. Ha melegedni akarok, akkor semmi „extrára” nem jut, egyik napról a másikra kell élnem. Rédei József, 38 éves géplaka­tos: - A számlákat a feleségem fi­zeti, így én legfeljebb csak az ő panaszát hal­lom: már megint kevés a pénz. Pedig igyekszünk ki­egyenlíteni a terheket, in­kább nyáron is valamivel töb­bet fizetünk. Némi segítséget jelentene, ha a panelházakban is mindenki egyé­ni igényei szerint fűthetne. Ne­kem például jóval kevesebb is elég volna, hiszen telente olyan meleg van nálunk, hogy néha ar­ra ébredek: szakad rólam a víz. Koncsik Ilo­na, 31 eszten­dős felszolgá­ló: - Minimál­bérből élek, a férjem sem ke­res sokkal töb­bet, így aztán nyugtalanul gondolunk az idei tél várható költségeire. Ta­valy a leghidegebb hónapban 12 ezer forintot fizettünk, most le­het, hogy tizenötöt fogunk. Hiába van egyedi fűtésünk, azon alig le­het valamit spórolni. A hideg év­szakban tehát inkább az új ruhák­ról, a drágább ételekről, vagy ép­pen a szórakozásról kell majd le­mondanunk. Papp József, 46 éves szoba­festő: - Az elő­ző télen havi ti­zenháromezer forintba került a fűtés. Nagy érvágás lenne a családi kasszán, ha ezt az adott időszakban kellene ki­gazdálkodnunk, ezért inkább egész évben többet fizetünk egy pár ezer forinttal. Persze így sem egyszerű, de szerencsére már mindkét fiam dolgozik, és ők is besegítenek. _______________bj.

Next

/
Thumbnails
Contents